Szélesi Sándor, vagyis Anthony Sheenard számomra egy olyan író, akinek a neve általában valami érdekfeszítő olvasmányt ígér, izgalmas történettel, meglepő fordulattal a végén, valami remek csattanóval. Először a Parázs-varázs -t olvastam tőle, ami megnevettetett, és innentől fogva minden évben kezembe akadt egy-egy kötet az írótól, és mindegyik műve elvarázsolt. A Földfaló az első olyan Sheenard mű, ami belepiszkít ebbe a képbe.
A történet lényegében egy félszigeten játszódik egy táborban, ahova az emberek mehetnek kikapcsolódni, pihenni. A táborba érkezik három fiú, egy apa a lányával, és három pár is, akik ki akarnak egy kicsit szakadni a munkás emberek világából. A félszigeten van még a tulajdonos, annak felesége, a lánya, és egy Agnes nevű lány is, akire elvileg vigyáznia kellene.
Az események különös fordulatot vesznek, mikor a kislánynak eltűnik az édesapja. Elmennek ugyan az erdőbe, hogy megkeressék, de nem találják, mintha a föld nyelte volna el. Közben a három fiú közül az egyik tébolyult állapotban, meztelenül, koszosan beront az egyik házba, és csak hebeg-habog. A villany elmegy egy időre, a telefon süket - mint valami horrorfilmben. Pár napot ölel fel a regény, és közben egyre-másra tűnnek el az emberek, ki tudja, hova, vagy hogyan, vagy egyáltalán miért.
A borító alatt van egy ajánlás Jeffrey Stonetól, mely szerint "Észbontó és félelmetesen izgalmas mű!" Ennek megfelelően vártam, hogy kapjak egy olyan thrillert, amitől borzongni lehet, de ez valamiért elmaradt. A gyenge stílus (amit a szórendiség hiányara, és a rengeteg indokolatlan szóismétlésre fogtam), és a darabos írásmód (rengeteg tőmondat) mellett hiányzik az, amivel más munkáiban fenntartja az érdeklődést. Míg például A láthatatlan város című novelláskötetében tövig rágtam a körmöm azon morfondírozva, ki vagy mi az ismeretlen szomszéd (tette ezt pár oldalon), addig itt meglehetősen nevetséges eszközök kerültek terítékre, hogy kiváltsák ugyanezt a hatást - ami azonban elmaradt.
A személyek reakcióin és a nevetséges szituációkon a végén már csak a fejemet fogtam. Példának okáért, ha két ember elindult valahova, majd az egyik nem válaszolt a másik hívására, akkor a szólongató első gondolata: hú, de rossz poén ez a másik részéről, hogy most akarja megviccelni. Meglehetősen mesterkélt a legtöbb megmozdulás, és sok helyen a párbeszédek sem illeszkednek egymáshoz.
A vége... az pedig semmilyen. Vártam volna a csodát, hogy megmenti a helyzetet a lezárás, de egy maszlagot kapunk, amit el kell hinnünk, hogy úgy van, és kész. Semmi csattanó, elmarad a szokásos varázs...
Azt hiszem, a jövőben maradok a sci-fi és fantasy irományoknál, ha Szélesi Sándorról van szó, mert magyarok közt eme két műfajban bizonyított, hogy a legjobbak között van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése