Rachel Renée Russell - Egy Zizi naplója 1.

Egy győri molytalálkozón Zsuzsi talált rá erre a kötetre, és feltette a kérdést: "Ez olyan, mint az Egy ropi naplója?"

Korábban már olvastam Jeff Kinney sorozatának az első kötetét, amiben ugye van egy fiú, aki nagymenő szeretne lenni, miközben van egy idióta barátja. Viszont ketten együtt sem tesznek ki egy normális embert, és míg ott a főhőst egy bunkó, arrogáns és önző kölyöknek tartja az ember, addig legalább jól is szórakozik a rajzokon, a srác beszólásain.

A kíváncsiságom legyőzött, és ahogy összefutottam ezzel a könyvvel úgy gondoltam, hogy nosza, nézzük meg, mit tud egy Zizi leírni a naplójába. Ha őszinte akarok lenni, már maga a fülszöveg is egy erőltetett katyvasz, és a borító alatti tartalom sem különb ennél.

Adott nekünk egy lány, Nikki Maxwell, aki új a sulijában. Nincsenek barátai, és nem valami népszerű, de hát melyik új diák robban be egyik pillanatról a másikra az iskolai köztudatba?

Így hát Nikki megfigyeli a menő csajokat, és rájön, hogy nincs másra szüksége, mint egy új iPhone-ra ahhoz, hogy menő legyen. Ennek érdekében persze mindent meg kell tennie. Például kérni a szüleitől, akik visszautasítják. Mikor nem kapja meg a mobilt, a tettek mezejére lép, és vesz magának egy régi darabot, amivel aztán még cikisebb helyzetbe keveredik - ugyanis meglátják a menők, és kigúnyolják miatta.

Van olyan technikai kütyükkel kapcsolatos ötlete, hogy headsetnek "ad el" egy hallókészüléket. Nem tudja, mi a kütyü neve, ezért csak teló-izébizének hívja, de hát természetesen ez is rosszul sül el, hiszen kiütést kap... ekkor persze műhányást csinál, amit meg megesznek a szülei reggelire, és ízlik nekik az a sok minden egybe, amiket összedobált egy tálba... WHAT??? 

A lány mobiltelefon helyett az anyjától kap egy könyvet, ami érthetetlen módon tele van üres oldalakkal. Nikki azonnal agyhalottnak nevezi az anyját, mert hát hogy mer olyant feltételezni, hogy a lányának ezzel jót tesz, vagy hogy neki erre van szüksége, mikor az iPhone sokkal menőbb ajándék... Hozzáteszi, a blogolással meg lehet oldani a lelki világ megosztását, minek ahhoz külön füzetecske, amit naplónak használhat?

Az apja is kihúzza imitt-amott a csajt a pácból. Rovarirtóként dolgozik, és egy csótánnyal felszerelt kocsival mászkál, ami miatt a lánya képes papírzacskót húzni a fejére, és úgy utazni a kocsiban... Nevetséges, és szánalmas. Érthető, hogy cikinek tartja, hogy mi apuci munkája, de attól még nem kell zacskót húznia a fejére, hogy "senki se ismerje fel". Az meg a másik dolog, hogy senkinek nem volt annyi esze, hogy a kocsi oldalán levő hatalmas MAXWELL felirat után elkezdjen esetlegesen gyanakodni, hogy lehet-e köze a csajhoz az egésznek? 

Már itt látszik, hogy a lány el van szállva. Miután egy rajzversenyre meghiúsul a jelentkezése egy menő lány miatt (aki az örök rivális szeretne ugye lenni), beáll a könyvtári segítők közé. Itt ismerkedik meg Chloe-val és Zoeyval, akik idétlenek, lököttek, mégis szerethető karakterek, de tipikus mellékszereplői szálat képviselnek (elárulják Nikkit, aki aztán kibukik rájuk, de a végén persze minden happy, meg full flufeeee, cukormáz, és szivárvány...)

Persze Nikki még nem is ismeri őket, máris azonnal lenézi, és leírja a lányokat, akik pedig barátságosan közelednek irányába.

Van nekünk egy Brandon is, aki tipikusan brandonos. Minden amerikai sztoriban jelen kell lennie egy brandonos karakternek: a menő srác, aki mégis a nagyon nem menő, N.N. csajszi pártjára kell, hogy álljon a menő csajjal szembe. Persze a srácra, aki nem tud bizonyos szituációkra reagálni (mert bizonyos esetekben nincs olyan reakció, ami elfogadható lenne), csak vállvonással otthagyja a csajt, mindjárt árulóvá válik... Hát hogy lehet, hogy Brandon, akiért Nikki odáig van, nem csókolgatja rögtön a csaj lábát? Nem tudom esetenként, mit várt attól a szerencsétlen sráctól, de mindjárt úgy vette, hogy Brandon azért hagyja ott, mert ő is megsértődött...

Közben a Zizi (Nikki) olyannyira absztrakt helyzetekbe keveredik, hogy a legtöbb esetben nem jön át a viccesnek szánt rész, és inkább erőltetett tucatjelenetek sora keveredik a könyvbe. Az egyik legemlékezetesebb ilyen szinten az, mikor elesik a menzán, magára önti a spagettit, és utána nem tud felkelni a földről, mert folyton elcsúszik a szószon... Mégis mennyi szószt raktak arra a spagettire? 

A végén persze összejön a menőkhöz való tartozás, de hát hamar elmúlik, mert jönnek az árnyoldalak, és persze mindenki azonnal a lány ellensége lesz... Hát nem tipikus? Aztán persze rájön, hogy kik az igazi barátai stb... stb...

Mit kapunk tehát? Egy túlzásokba eső, hisztis kislányt (tekintve, hogy 14 éves, némi mentsége azért adódik, de olvasás közben ez valahogy nem vigasztaló tény). Kapunk egy csomó, elcsépelt jelenetet, sablonos karaktereket, egy szokásos anti-hőst, aki természetesen az új lányon köszörüli a nyelvét, és egy csomó erőltetett maszlagot, ami hiteltelen...

Mi az, ami mégis arra sarkallhat bárkit, hogy átrágja magát rajta? Hihetetlen, de igaz: a rajzok. A legtöbb humor ugyanis azokban rejtőzik. Szerencsére meglehetősen sok van belőlük, majdnem minden 2 oldalra jut egy "firka". Néhol képregény jellegű, néhol nem, de ha nem lennének benne az ábrák, gyakorlatilag egy nagy nulla lenne önmagában az egész...

Összességében nézve tehát elmondható, hogy a rajzok viszik a hátukon a könyvet, mert vicces, érdekes és egészen jól kidolgozott. Mondanám azt, hogy ez egy koppintása az Egy ropi naplója című könyvnek, csak éppen lány változatban, de akkor hazudnék... Ugyanis ez mérföldekkel a ropi alatt van, miközben az egész totálisan zizi...

•••••••

A könyv trailerében megtalálható valamennyi rajzocska, ami a könyvben is...