2014. október 24.

Emily Rodda - A patkányok városa (Deltora Quest 3.)

A sorozat 3. kötete kicsit sokat váratott magára az aktuális olvasmányok polcán, ami időhiánynak köszönhető. Akárcsak a többi könyvecske, ez is 3D-s borítót kapott, és kb. 140 oldalt néhol kisebb/nagyobb rajzokkal az oldalakon.

A mese tehát ott folytatódik, ahol az előző kötetben lezárult. Immáron a 3. kő keresésére indul a triumvirátus, majd azok után, hogy üzletet kötöttek Tommal és ráfaragnak erre, eljutnak Ni-Pa-Kába, ahol eleinte vendégként kezelik őket, majd a törvények ismeretének hiánya miatt lecsukják a kis csapatot - némi furfanggal sikerülvén elkerülni a halált.
Sikerül megszökniük a börtönükből, és elindulnak a Patkányok Városába, ahol megdöbbentő felfedezést tesznek.

Azt hiszem, kezd lapossá válni a sorozat. Az első két részben még oké volt, hogy hőseink ésszel, mázlival kimásznak a slamasztikából, de már kezd unalmassá válni, hogy mindig ugyanaz a séma. Egyszerűen már képtelen voltam izgulni a kalandorokért, hisz mindenhol találnak olyant, aki küzd a Sötétség Ura ellen, és burkoltan ezt a tudtukra is adja. A váratlannak feltüntetett megmenekülések pedig már nem annyira váratlanok.

Ezúttal a monoton üresség érzése járja át az egész könyvet. Az elején Tom egy nagyon érdekes figura (a végén is), úgyhogy az ő jeleneteit élveztem. Az árus, aki mindennel kereskedik, amire az embernek szüksége van, csak tudják megfizetni az árát és a következményeit. Furcsa figura, hisz nem tudni, melyik oldalon áll, hogy jó vagy rossz oldalon, de pont ez teszi érdekessé, hisz leginkább úgy tűnik beszédéből, hogy a saját oldalát részesíti előnyben.

Annak ellenére, hogy mese, valahogy képtelenségnek tartom, miért kell mindig ugyanazt a csontot rágni. Ez nem azt jelenti, hogy mindig ugyanaz a történet betűről betűre, hanem azt, hogy előbb jönnek kisebb ellenségek (méretre, erőre), majd a végén mindig jön valami "legyőzhetetlennek" titulált szörny az utolsó 10-15 oldalon, 2 oldal alatt legyőzik teljesen szokványos eszközökkel (kisujjból), majd levonják a tanulságot, elmagyarázzák, mire jó az aktuálisan megtalált kő, beillesztik az övbe, és szambáznak tovább...

A következő rész előtt inkább tartok egy kis pihenőt a sorozatból, mert a történet vonulatát tekintve egyelőre ennyi elég volt belőle. A karakterek nem haladnak sehova, nem lesznek jobbak/rosszabbak/színesebbek/semilyenebbek... Ebben a kötetben már a tanulság is elmaradt, ami egy mesében azért jó, ha van.

Összességében nézve jót fog tenni, ha egy kicsit pihentetősre kerül ez a sorozat, és másikat folytatok, mert még egy szörnygyilkolós, lazán megmenekülős könyv, és elkezdem megszakítani a mesékkel a kapcsolatot... 

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger