Yann Martel könyve után kellett valami lazább, valami limonádé, ezért került le éppen ez a kötet a polcról. Először a borítója fogott meg, minden más csak utána következett.
A képen nem látszik annyira jól, de van rajta egy fölső- és alsó vámpírállkapocs, amik kidomborodnak kissé a képen, és fényvisszavernek. Az egész koncepció nagyon illik a könyv hangulatához, világához.
A történet fő vonulata két szálon fut. Az egyik oldalon látjuk a nyomozót, aki két gyerek elrablásában kezd el nyomozni. A másik oldalon ott van Jonathan, az egyik "elrabolt" fiú, aki apja titkára próbál rájönni, de valami olyanba nyúl bele, ami az életébe kerülhet.
Az első szál igazság szerint szóra sem érdemes, mivel a nyomozó nem viszi túlzásba a nyomozást. Ez mit jelent? Hogy bármi, amit mondanak neki, simán elhiszi. Ha elé toppannék, hogy álcázott unikornis vagyok, aki gyakran húz maga után szivárványt, ha esik, még ezt is bevenné. Nincs benne hitetlenkedés, hanem apró morzsák alapjn mindenre rávágja, hogy "igen, ennek vagy annak igaza van..." Pedig meglehetősen megmagyarázhatatlan dolgokkal szembesítik, amik képtelenségnek hangoznak. Még az sem esik le neki, hogy a főnökének vannak üzelmei.
A másik szál viszont némileg érdekesebb. Jonathan maga kezdi el felderíteni az apjával közös múltját, hogy mi is történt valójában az anyjával, aki elvileg csak úgy eltűnt az életükből. A kutakodása során bukkan rá Darkside-ra, ahova külön kapuk visznek át, és egy lightsidei ott könnyen becsavarodik. Meg kell jegyeznem ezen a ponton, hogy kicsit olyan az egész, mintha Sosehol világát összemosták volna a Lidércálmok iskolája világával. Itt is megtalálható Alsó-London (Darkside) és Felső-London (Lightside), ahol különös lények vannak (vámpírok, vérfarkasok stb.) Még jelentéstartalmában is némileg hasonló ez a felosztás, mint anno Gaiman esetében (gazdagok fent, szegények lent) annyi különbséggel, hogy itt a dark oldalon azért akadnak fantasy lények, Gaimannál pedig csak fura figurák. Jonathan viszont nem átlagos fiúcska (mint ahogy egy ifjúsági regény főhősének illik). Amin meglepődtem, hogy annak ellenére, hogy ifjúsági, egészen jól felépített. Minőségében megelőz néhány hasonló hangvételű ifjúsági regényt a sorban. Nem bíz mindent a véletlenre, logikusan építi fel, és csak itt-ott akadt olyan szituáció, amikor felszaladt a szemöldököm, hogy ezt meg hogy? Ilyen például a végén az, amikor megjelenik Jonathan védelmezője (egy detektív a dark oldalról), akinek elvileg nem szabadna a light oldalon lennie, valahogy mégis odakerül.
Tehát adott egy átlagos alapokon nyugvó történet, amiben fordulattal nem sokszor találkozhatunk, hiszen teljesen ugyanaz a felépítése, mint bármelyik ifjúsági regénynek. Jobban tetszett, mint a Lidércálmok iskolája, mert a főhős fiúcska mellett ott vannak a támogató barátok, nem egyedül hősködi végig az egészet. Nincs szuper ereje, ami a legváratlanabb pillanatokban derül ki, hogy létezik és van. Nem az dominál, hogy mindent véletlenül tud meg, mindenhez véletlenül jut hozzá. Noha a light oldali nyomozó szála eléggé sete-suta, a fantasy világban otthonosan mozog a történet, ami el is viszi a hátán az egészet. Nem hiányzott volna a történetből, hogy a light oldalon mit szerencsétlenkednek "rendőri intézkedés" címszó alatt...
Mivel ez egy sorozatnyitó, többnyire megismerjük a szabályokat, a főbb szereplőket, a viszonyokat, és innentől fogva remélhető az, hogy a történet új irányt vesz majd. Rengeteg lehetőséget hordoz magában a sorozat, és csak bízni tudok benne, hogy az író élni is fog ezzel.
Összességében nézve minden benne van, ami egy ifjúsági regénybe kell. Azoknak ajánlom, akik szeretnének egy könnyed kis olvasmányt, amivel egy-két órán keresztül el lehet lenni. Nem ad többet, mint egy átlagos ifjúsági könyv, viszont azt színvonalasan teszi, miközben szórakoztat. Tíz-tizennégy évesen ugráltam volna ezért a kötetért, a maga nemében megállja a helyét.
GR-ezők szerint:
A képen nem látszik annyira jól, de van rajta egy fölső- és alsó vámpírállkapocs, amik kidomborodnak kissé a képen, és fényvisszavernek. Az egész koncepció nagyon illik a könyv hangulatához, világához.
A történet fő vonulata két szálon fut. Az egyik oldalon látjuk a nyomozót, aki két gyerek elrablásában kezd el nyomozni. A másik oldalon ott van Jonathan, az egyik "elrabolt" fiú, aki apja titkára próbál rájönni, de valami olyanba nyúl bele, ami az életébe kerülhet.
Az első szál igazság szerint szóra sem érdemes, mivel a nyomozó nem viszi túlzásba a nyomozást. Ez mit jelent? Hogy bármi, amit mondanak neki, simán elhiszi. Ha elé toppannék, hogy álcázott unikornis vagyok, aki gyakran húz maga után szivárványt, ha esik, még ezt is bevenné. Nincs benne hitetlenkedés, hanem apró morzsák alapjn mindenre rávágja, hogy "igen, ennek vagy annak igaza van..." Pedig meglehetősen megmagyarázhatatlan dolgokkal szembesítik, amik képtelenségnek hangoznak. Még az sem esik le neki, hogy a főnökének vannak üzelmei.
 |
| Az angol borító, ami szintén teli találatos |
Tehát adott egy átlagos alapokon nyugvó történet, amiben fordulattal nem sokszor találkozhatunk, hiszen teljesen ugyanaz a felépítése, mint bármelyik ifjúsági regénynek. Jobban tetszett, mint a Lidércálmok iskolája, mert a főhős fiúcska mellett ott vannak a támogató barátok, nem egyedül hősködi végig az egészet. Nincs szuper ereje, ami a legváratlanabb pillanatokban derül ki, hogy létezik és van. Nem az dominál, hogy mindent véletlenül tud meg, mindenhez véletlenül jut hozzá. Noha a light oldali nyomozó szála eléggé sete-suta, a fantasy világban otthonosan mozog a történet, ami el is viszi a hátán az egészet. Nem hiányzott volna a történetből, hogy a light oldalon mit szerencsétlenkednek "rendőri intézkedés" címszó alatt...
Mivel ez egy sorozatnyitó, többnyire megismerjük a szabályokat, a főbb szereplőket, a viszonyokat, és innentől fogva remélhető az, hogy a történet új irányt vesz majd. Rengeteg lehetőséget hordoz magában a sorozat, és csak bízni tudok benne, hogy az író élni is fog ezzel.
Összességében nézve minden benne van, ami egy ifjúsági regénybe kell. Azoknak ajánlom, akik szeretnének egy könnyed kis olvasmányt, amivel egy-két órán keresztül el lehet lenni. Nem ad többet, mint egy átlagos ifjúsági könyv, viszont azt színvonalasan teszi, miközben szórakoztat. Tíz-tizennégy évesen ugráltam volna ezért a kötetért, a maga nemében megállja a helyét.
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése