Volt már olyan érzésetek, hogy egy könyv annyira megragad, ha befejezitek, üressé váltok? Egy pillanatra elönt a hullám, hogy ezek után már nincs is értelme olvasni semmit, úgysem fogod még egyszer átélni ezt az élményt...?
Amikor letettem John Cleaver első történetét úgy éreztem, tökéletesen megragadta az író John lényét, lényegét. A szociopata 15 éves fiú története hihetetlenül jó. John vívódása, észjárása, ahogy próbál ember lenni, miközben a belső démonát próbálja lakat alatt tartani... Erre nincs jobb szó: zseniális.
A cím a második kötet esetén már sokat sejtet, hisz az első részben is sokszor volt ez a "sötét oldal" úgy nevezve, hogy Szörnyeteg úr. Amire először gondoltam az az volt, hogy talán John elengedi garázdálkodni az első kötetbeli események után a sötétséget, halomra fogja gyilkolni az embereket, esetleg bevet némi kínzást...
Az író mintegy szemléletesen ad egy "Tücsök Tihamért" John mellé egy macska képében. Hihetetlen, de az ember még azért az egyszerű macskáért is úgy izgul a könyvben olvasás közbe, mintha óriási szerepe lenne. Egy újabb remek megoldás Dan Wells módra, hogy bedobja a macskát, akire Johnnak elég ránéznie olykor, és visszaterelődik a helyes (vagy majdnem helyes) útra. Amikor bekövetkezik az áttörés, valahogy az egész sztori kifordul önmagából, és az olvasó talpa alól ki van húzva a szilárd talaj: vajon ölni, vagy nem ölni, ez itt a kérdés... John vajon utat enged a szenvedélyének, vagy a szörnyeteg legyűri?
De ne szaladjunk ennyire előre. Ott kapcsolódunk be ezúttal John életébe, hogy letette a jogsit, megkapta az ideiglenes jogsit, közel 16 éves, és ő fuvarozza Brookeot a suliba. John próbálja magát tartani a lány társaságában a szabályaihoz, de ez egyre nagyobb kihívás elé állítja.
Némileg eltereli a figyelmét, hogy új játszópajtás érkezik a városba... Vagyis valaki nőket öl meg. A kép ennél összetettebb, ugyanis alaposan meg is kínozza őket, mielőtt megölné, amitől még brutálisabb az egész. Valamiért John akárhányszor elmegy randira, mindig hulla a vége.
A városba érkezett egy FBI ügynök, Forman nyomozó személyében, aki ki akarja deríteni, ki a gyilkos, mi köze van az ezelőtti gyilkoshoz, vagy csinálhatja e ugyanaz a személy. Forman ügynöknek szemet szúr John, akit elég gyakran behív kihallgatásra, mert gyanítja, a fiú többet tud, mint elárul.
Közben John magánélete kezd továbbra is bonyolódni. Nővére, Lauren bajba kerül, amiből az anyja szokásához híven nem tudja kirángatni. John nem tudja, mit kezdjen Brookekal, majd Max (a barátja) meglátásait felhasználva végül randira hívja a lányt, amik ugyebár katasztrófákkal végződnek.
John nem rendőr, mégis fel akarja göngyölíteni a gyilkosságsorozatot. Különböző elméleteit meg is tárgyalja Forman nyomozóval. John aztán rájön, hogy miről is szól ez az egész, de vajon nem késő már?
 |
| Max Records lesz John Cleaver? (Forrás: zimbio.com) |
Annyira ritkán van olyan könyv, ami ennyire a kezembe ragad, hogy nem is tudom, mit írhatnék róla. Jó a stílusa? Igen, gördülékeny, gyorsan olvasható... olvasható? Nem is. Inkább falható az egész. Látszik, hogy az író jártas a témában, vagy legalábbis hitelesen tudja eladni a dolgokat. Ha Dan Wells azt írná, hogy valójában a fehér holló nem ritka, és hogy a jegesmedvék valójában hupizöldek, még azt is elhinném neki.
Dan Wells ne írjon több olyan könyvet, ami a kezembe kerül tőle, mert miatta:
- két éjszakát átvirrasztottam (holott imádok aludni),
- fenn maradtam egy vonaton (kicsit elfeledkeztem róla, hol olvasom a könyvet),
- antiszociális zombiként megszakadt a kapcsolatom a külvilággal, miközben Johnt "hallgattam",
- elterelte a figyelmemet autóvezetés közbe (annyira kattogtam egy fejezet után, hogy mi lesz a következő lépés).
Komolyabbra fordítva a szót, Dan Wells felépít egy világot, ami olyan, mint a mi reális valóságunk, de annyira képtelen dolgok történnek benne, hogy ez az egyetlen momentum, ami miatt megnyugodhatnánk, hogy ilyen soha nem történhet meg velünk. Valójában pedig de. Ha kivesszük a démonos körítést, ami olyan a történet szempontjából, mint valami smink (hogy elfedje az igazságot), akkor rájöhetünk, hogy ezek az esetek holnap akár velünk is megeshetnének. Holnap elrabolhat egy pszichopata, aki megkötözve lezár egy pincébe, miközben attól retteghetnénk, hogy mikor kínoz meg és mi módon. Olyan a démonos szál a kötetben, mintha ezzel próbálná az író kissé oldani ezt a fajta érzést. Remekül játszik az emberi érzelmekkel. Együtt tudunk rettegni a nőkkel, együtt tudunk aggódni vagy éppen lehiggadni Johnnal. Átérezhetjük a dühét, a fájdalmát, a reménykedését, a kétségbeesését és bármi mást, ami éppen átfolyik rajta érzelmi síkon.
Talán pont ez a nagy erőssége a karakterek mellett a kötetnek. Az alaphangulat sosem engedi feledtetni, hogy hiába van egy kerti parti, vagy más pozitívabb esemény az előtérben, a háttérben ott a szorongás, a feszültség, a tragédia "szaga". Az események egyik pillanatról a másikra változhatnak tragédiává, és Dan Wells nem kerget illúziókba. A "happy end" sem mindig édes, és a hősök sem mindig azokból válnak, akikre gondolnánk és nem úgy, ahogy azt elsőre hinnénk.
Összességében nézve a színvonal változatlan, a gyilkos új, Szörnyeteg úr a régi. 2016-ra ígértek egy filmet az első részből, melyben elvileg Max Records játszaná John Cleaver szerepét, és mellette olyan nevek kerültek még elő, mint Christopher Llyod (Vissza a jövőbe). Egyelőre nem készült a filmhez trailer (vagy csak engem került el), de annyi biztos, hogy kérem a következő kötetet, de lehetőleg azonnal...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése