2017. november 5.

Viola Judit - Sűrűsödnek a fellegek (Sasok a viharban 2.)

Újabb könyves élménnyel gazdagodva jelentkezem. A szerző már bizonyára ismerős azoknak, akik követik a blog eseményeit.

Viola Judit neve akkor merült fel nálam, mikor az Athenaeum kiadó gondozásában megjelent a Sasok a viharban című regénye.

Ezúton is köszönöm a kiadónak, hogy lehetővé tették, hogy kezembe jusson a folytatás.


Az Aba nembéli testvérek története folytatódik, útjuk megint keresztezi egymást, méghozzá jobban mint valaha. Mivel László nem szeretné, hogy megkoronázzák, megszervezné saját elrablását, hogy ellenszegüljön anyja akaratának. Legjobb barátjához fordul, akit ezek után meg lehetne vádolni felségárulással.

László tehát nem kerülheti el sorsát, és királlyá koronázzák. Nem mindenkinek tetszik, hogy egy ilyen fiatal fiúcska ül a trónon, és saját királyi bábjukat tennék a helyére. A nemesi házak szövetkezni kezdenek, merényleteket tervezve az új király ellen. Ha ez még nem lenne elég, külhoni támadók is leselkednek az országra. Emellett azonban némi vigadalom, intrika, romantika is belefér a történelembe...

Azt kell mondjam, ez a sorozat sem lesz kivétel abból a sorból, ahol a második rész alulmúlja a kezdetet. Mivel az első kötet igen tetszett, a másodiknál nem értem, miért nem használták ugyanazt a receptet. Egyszerűen túlmagyaráz dolgokat, amitől a történet egy része unalmassá válik... Szívem szerint néhol átlapoztam volna a könyvet, annyira ellaposodott az egész, és ezt nem tudtam figyelmen kívül hagyni.

Annyira precíz és korhű akar lenni, hogy a végén átesik a ló túloldalára, és nem tud visszamászni a nyeregbe, majd kapunk egy "snittet" és már újra ott ülünk a lovon, és ügetünk előre a történetben.

Mire is gondolok... Akad mondjuk egy báli jelenet. Persze, érdekes, hogy a nők akkoriban hogy öltözködtek, lényeges, hogy ki ül ki mellett, hiszen ez már megalapozza azt, hogy ha elcsípünk egy foszlányt a beszélgetésből, akkor konfliktust generál. De amikor teljesen feleslegesen belekerülnek olyan nevek, akik egyszer vagy kétszer merülnek fel, lényegi funkciójuk a regény végéig nem akad, a cselekményt nem viszik előbbre... A lényeg, hogy az ember odakoncentrál, hogy mindet megjegyezze, hátha később fontos lesz, és a regényt letéve kissé csalódott, hogy ezt akkor most miért...? Mert lehet, hogy valóban így történt a történelemben, nem tudom, hogy ott volt az illető, de ha nem rúgta ki a szék lábát a király alól amiért aztán lenyakazták, akkor tök fölösleges beletoldani. Ugyanez az eset a ruhákkal. Elveszünk a részletekben. Oldalak vannak arra szánva (szerencsére elszórva), hogy kinek milyen öltözete van.

Nyilván a korhoz hozzá tartozik, hogy milyen viseletben jelentek meg például egy báli eseményen, vagy egy lovagi tornán, de felesleges erre is oldalakat szánni. Nem vitatható, hogy utánanéztek a fontosabb eseményeknek, neveknek. Látszik az alaposság. Azt meg az olvasó is sejtheti, hogy Izabella királyné nem egy szál mackónadrágban libbent a táncparkettre.

A cselekmények szempontjából a romantikus szálak, a ki-kinek a gyerekével várandós históriák - tehát a töltelék anyag - egyre nagyobb szerepet kap a történetekben. Péternek a kisfiús rajongása a "szoknyák" iránt, hogy egyik virágtól a másikig száll a lelke..., hogy Fintának olyan nőügyei vannak, amik eléggé "rossz hírűek"... Igen, ezek is hozzátartoznak a mindennapokhoz, az élethez, és annak idején más szórakozás se akadt, mint a párviadal, az evés-ivás, meg az utódnemzés. De! Nincs meg az egyensúly. Érthető, hogy László király. Viszont ha ő, mint mellékszereplő megilleti, hogy ki legyen bontva minden olyan eseménye, mint vacsorák stb., akkor ne feledkezzünk már meg az egyik főhősnek az esküvőjéről. Ne zárjuk le két mondattal az egészet, mikor László egy fél fejezet hosszát megkapja minden gyűlésére.

Van azonban valami, ami mégis annyira jól meg van fogalmazva a sorozatban (első és második kötetben ez szerencsére nem változott), hogy a végénél viszont némileg izgultam a karakterekért. A párviadal és csatajelenetek. Ezt nagyon sok könyvben igen vacakul adják elő, ennél a sorozatnál viszont erre nem lehet panasz. Nem az történik, hogy hőseink jobban forgatják mindenkinél a kardot. Tudnak hibázni, veszíteni, teljesen hétköznapiak ezen a téren. Nincsenek különleges képességeik sem, és nem győzik le az ellenfeleket egyetlen szempillantással. A csatajelenetek, a párviadalok (legyen az lovas viadal, vagy íjászverseny) úgy vannak megírva, ahogy azt kell. Ezeket a részeket folyamatosan vártam, és a végén kapunk egy nagyobb csatát, hosszú leírással, amiből olvastam volna még.

Összességében nézve most kicsit elvesztünk a kor mindennapjainak szürkeségében, a királyi udvar intrikáiban, a "mindenkinek-kell-egy-pár" klisében. A csata- és párviadaljelenetek némileg kárpótoltak érte, úgyhogy várom a folytatást, hogy mi lesz legközelebb az Abákkal.


GR-ezők szerint:

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger