Erich Kastner - Az eltűnt miniatűr

Erich Kastner az ifjúsági regényekkel írta be magát főleg az irodalomba. A gyerekek nagy mesemondója. A két Lotti című művét számtalan módon feldolgozták már filmeken, rajzfilmekben.

Bevallom, Az eltűnt miniatűr című regényt nem ismertem tőle korábban, és nem is hallottam róla. Ezúttal Koppenhágába megyünk, ahol egy idős hentesmester, Külz papa bújkál a hivatása, a családja, az élete elől... Mindenét átszövi az, hogy hentesként dolgozik. Családja minden tagjának van valami köze a hentesboltossághoz. Egy nap elhatározza, hogy csak úgy világot lát, mert nem hiszi, hogy csak annyi az élet, hogy viszi a saját üzletét.

Ezen útján ismerkedig meg Traurig kisasszonnyal, aki korántsem olyan szomorú, mint a neve mutatja. Traurig kisasszonyt főnöke megbízza azzal, hogy eljuttasson egy elég értékes miniatűrt Berlinbe. Miután a kisasszony összefut Külz papával, szövetségest csinál a becsületes (és naiv) hentesből, aki hiába próbálja eljuttatni Berlinbe a miniatűrt, az eltűnik... És persze rögtön mindenki utána ered: egy bűnbanda, egy férfi akiről senki sem tudja, hogy kicsoda és a rendőrség is...

Valamiért nem csodálom, hogy Kastnertől A két Lotti egy kicsit népszerűbb alkotás. Ugyan ennek a történetnek is megvan a maga bája a saját naiv (hentes) óriásával, viszont nekem kicsit sok volt. A jó szívű hentes, akit átráznak egyszer, aztán kétszer, majd harmadszor is... egy felnőtt férfi nem lehet ennyire túlzottan naiv.

Igen, most dobáljatok könyvvel, hogy de hát ez ifjúsági mű. De! ha ezt olvassa az ifjúság, mit lát? Tanulság, hogy ha naiv vagy, akkor könnyebben vernek át, mint ahogy egy teniszlabdát átütnek a háló fölött. De ugyanakkor nyugodtan lépj bele háromszor, négyszer vagy még többször ugyanabba a verembe. Légy ostoba, és naiv, hagyd magad átverni újra és újra, hisz a végén úgyis te jössz ki jól a dologból... Nem teljesen értek vele egyet, hogy a hentes egyáltalán nem gyanakodott semmire, és nem tanult abból, mikor újra és újra csúnyán átverték...

Összességében nézve ez nekem így nagyon túlzás, és nagyon rossz példa a fiatalok irányába is... Nem értek egyet Kastnerrel. Így a történet nem bájos, hanem azt mutatja be, milyen butácska... (És igen, tudom, azt akarja tanulságnak szánni, hogy a jóság mindig elnyeri a jutalmát, de én nem ezt a tanulságot látom bele, hanem az ostobaságot...) Sajnálom, és kár a történetért... 



GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Rendszeres olvasók