Manapság az emberek sok dolgot már nem szájhagyomány útján tanulnak, hanem leülnek a net elé, vagy kezükbe vesznek egy könyvet. Olyan, mintha bizonyos témákról érdeklődni már ciki/tabu lenne, ezért inkább utánaolvasnak. Mondhatni "könyvből csináljuk a gyereket is".
Ezzel mindaddig nincs gond, míg meg tudjuk válogatni azokat a "tanácsokat" amik könyvekből és netről nagy dózisban jönnek és tényleg hasznosakat válogatunk ki közülük.
Még nincs gyerekem, de a könyv szerzője az elején leszögezi, hogy jelenlegi és jövőbeni szülőknek egyaránt ajánlja a könyvet. Azt kell mondjam, igaza van.
Elolvasva olyan, mintha beülnénk egy pszichológushoz (ami egyébként a szerző munkája) beszélgetni, de tulajdonképpen csak ő beszél, mi meg közben teszünk egy utazást az életünkben.
Miért ajánlom azoknak, akiknek nincs gyereke?
Mert megismerheted önmagad. A könyv olvasása közben végiggondoltam, amiket a szerző a gyerekekről mond. Ha így meg úgy viselkedik a gyerek, valószínűleg azért van mert... és a felnőtt úgy kezeli a gyermekét, ahogy a gyerekkori emlékei és élményei alapján helyesnek gondolja... Párom mostanában sokat mondogatott egy adott dolgot, hogy változtatnom kellene rajta, mert hosszú távon ez nem hoz pozitív hatást. Ahogy olvastam a könyvet rájöttem, hogy igaza van és megtaláltam az okát, hogy nekem ez a rossz tulajdonságom/szokásom honnan ered.
Tulajdonképpen miután átrágtam magam a sorokon, sok dolgot sikerült megértenem felnőtt emberek viselkedésében. A nyugalom, ami a sorokból árad lenyűgöző. Nem kioktatni akar, hanem hoz fel rossz példát, majd ad egy helyesre is útmutatást.
Miért ajánlom azoknak, akiknek van gyereke?
Ez az a dolog, amit nehezebb megfogni, mivel hogy nekem nincs. Viszont jelenleg van a családomban példa rá (3 is), hogy kisgyerekekkel néha igen nehéz. Úgyhogy az egyiken teszteltem is gyorsan a leírtakat, amikor módom adódott rá, és működik. A kisgyerek (2,5 éves) annyira meglepődött, hogy befejezte a hisztit, és elkezdte nekem magyarázni a maga egyszerű nyelvén, hogy mi a gond.
A könyv nagy tanulsága ugyanis az, hogy a gyerek nem kér mást, mint a figyelmünket, hogy biztonságban érezhesse magát mellettünk, hogy érezze a szeretetet, a nyugalmat, a békét. Nem kell feltétlenül mindennek sikerülnie, aminek nekiugrik, de megtanulja, hogy a kudarcot is el kell viselni még ha nem esik jól, akkor is.
És akkor most adódhat a kérdés, ha ennyire ajánlom, és tényleg jó tippek/trükkök vannak benne, akkor miért nem 5/5 nálam a könyv? Nos, ennek oka Natasha Kampusch...
A szerző ugyanis kitér arra, hogy hagyjuk a 10 éves gyereket kibontakozni, hadd menjen egyedül iskolába stb. Hagyjuk, hadd fedezze fel a net világát, ne ellenőrizzük folyamatosan a közösségi tereit, ilyesmi...
Kampusch-t is ugyanennyire megbízhatónak találták a szülei, egyszer ment egyedül iskolába, aztán utána többet nem látták, csak majd 10 évvel később... Most felteszem a kérdést: van olyan szülő, aki a mai világunkban el merné engedni egyedül a 10 éves gyerekét iskolába? Jelenleg az ország 4. legnagyobb városában lakom, és (szakközép) iskolásoktól hallom azokat a történeteket, hogy egyedül ment haza délután és lassított mögötte egy fehér furgon a teljesen egyenes utcán, minden ok nélkül... Felnőtt nők tűnnek el itt a legnépszerűbb futós helyen...
És akkor jön egy szerző, aki azt mondja, hogy ebben a világban hagyjam, hogy a 10 éves gyerekem egyedül menjen iskolába... Hát persze...
 |
| Cyberbully film (Forrás: imdb.com) |
És van ezen felül egy másik okom is: közösségi média. A szerző szerint ne monitorozzuk, mit csinál a gyerek a neten. Ne legyen meg minden jelszava stb... Ismeritek a Cyberbully című filmet? Egy szereplője van (a Trónok harca sorozatból ismert Aria játsza a főszerepet), aki egy kamaszlány. A gép előtt ül, és elkezdik zaklatni... Vagy ott van az, amikor azt halljuk a tévéből, hogy a gyerek megismerkedett valakivel a neten, aztán elment, hogy találkozzon vele és többet nem látták...
Nyilván ezek eléggé sarkos példák és igen, lehet jönni azzal, hogy "de hát ha a gyerekkel olyan a kapcsolat..." Viszont a könyv felhívja a figyelmet rá, hogy a gyereknek is hadd legyenek titkai... meg beszéljük meg vele, mi a helyes. Magyarázd el egy gyereknek, aki fellángol egy új (potenciális) ismerős/haver miatt, hogy nem biztos, hogy ő az, akinek mondja magát... A gyerek a hátam mögött akkor is lehet, hogy belemegy a találkozóba, mert a gyerekek egymást viszik el más-más irányokba, és olyan dolgokba is belemennek, amikbe nem biztos, hogy kellene.
És igen, nem lehet őket mindentől megóvni, meg burokban nevelni, ezt az oldalát is megértem. Nem zárható ki az online világból, mert akkor kiközösítik. De valahol szerintem a szülő felelőssége is, hogy az online világban is (mégha bele mászik az online intim szférájába a gyereknek) próbálja valahogy (ha nehezen is), de megvédeni... Úgy, hogy még nincs kit megvédenem mondhatjátok, hogy könnyen jár a szám. Alul a komment részben szívesen olvasnék tapasztaltabbaktól ebben a témában. (Szüleimnek ilyen online gondjai anno még ugyebár nem voltak, mert akkoriban még nem volt internet, és ilyenre nem kellett gondolniuk.)
Összességében egyébként tudom ajánlani mindenkinek. Még azoknak is, akiknek nincs gyereke, mert nekik meg egy jó önismereti könyv. Szerintem mindenki magára ismerhet, és felfedezheti, hogy felnőttként mit miért tesz... Milyen gyerekkori élmény váltja ki azt, hogy most éppen azt teszi, amit egy-egy szituációban. Igaz, nem önismereti könyvnek készült, de szerintem annak is jó. Úgyhogy gyerek és saját magunk nevelésére fel!
A könyvet ezúton is köszönöm a Partvonal kiadónak, akik lehetővé tették, hogy írhassak róla a blogon!
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése