2010. november 13.

Én vagyok a hősöm (?), avagy a könyvek, mint az emberek "szobrászai"...

Először is: e cikk megszületésének semmi köze a könyvesek új játékához, sokkal inkább azért is, mert egy fogalmazástól indult ki, aminek a címe: "Önismeret" volt. Az egyik barátom írt arról, milyennek is látja önmagát, és az is belefoglaltatott, hogy mi alakította, formálta olyanná, amilyen lett.
Ami még előidézte nálam e kérdés boncolgatását, az a bloggerek általi téma (amit többen fölvetettek) feszegetett: "Meg kéne reformálni a kötelezők listáját?"
És íme, megrohamozták elmémet a kérdések:
1, Vajon mennyire befolyásolja az embereket az, hogy milyen regényt olvasnak? A könyvek mennyire befolyásolják az ember személyiségét, illetve annak formálását?
2, Vajon mennyire hasonlítunk a könyvekben levő kedvenc karaktereinkre, illetve miért őket választjuk kedvenceknek?
Mennyire formálnak minket a könyvek? Azt hiszem csak annyira, amennyire hagyjuk. A kisgyerekek fogékonyabbak, befolyásolhatóbbak, éppen ezért úgy gondolom, nem mindegy, mit olvasnak fel nekik, vagy mit olvastatnak el velük. Az egyre idősebb rétegek felé haladva már tudjuk szűrni, hogy a regények mely eleme kapcsolódik a racionális és melyik az irracionális világhoz, és ezzel a legtöbb könyvnek elveszik a varázsa.
Egyszer valaki azt mondta nekem: "Minél több filmet nézek meg, annál inkább úgy érzem, hogy egyik sem tetszik, mert már mindegyiket láttam, csak más formában..."
Nemrég egy könyvmolyokkal folytatott beszélgetés során bennem ugyanez fogalmazódott meg: minél több könyvet ismerek meg, annál nehezebb olyant találnom, ami olyan érzést vált ki belőlem, hogy képtelen vagyok letenni, és álmatlan éjszakát okoz, ha lerakom, és nem olvasom el a végéig...
Bennem egy ilyen beírás után felmerül, hogy "most akkor mi van, azt mondod, hogy a könyvek egy idő után már nem jelentenek semmit?" Nem, erről szó sincs. Egy jó könyv képes rá, hogy az ember hangulatát megváltoztassa, vagy valamilyen érzést csiholjon ki belőle, amit vagy megtud, vagy nem tud megmagyarázni, de később már nem hiszem, hogy a személyiségre nagyon nagy befolyása lenne. Úgy gondolok a regényekre, mint egyfajta útmutatókra.
Nekem speciel azért fontos a "Happy End", mert számomra azt jelenti: bármilyen nagy slamasztikából ki lehet mászni, ha az ember megtalálja a helyes utat. A kérdés az, melyik az, és ha a rossz útra tévedünk is, hogy keveredhetünk vissza a helyes ösvényre?
Tehát arra a kérdésre, hogy vajon formálnak e minket a könyvek egyértelműen azt válaszolnám: igen, formálnak minket, árulkodnak rólunk, hogy milyenek vagyunk, és megmutatják, hogy milyenek is lehetnénk.
Persze tudom, az élet nem egy regény, de valljuk be, néhány fejezete kísértetiesen hasonlít azokra, amiket a könyvek oldalain olvashatunk.
Ez azért is elgondolkoztató, mert a könyvekben nem csak az élet dolgait, szituációit látjuk viszont, hanem a könyvbeli szereplők által más megközelítésbe kerülnek. Míg az életet éljük, a könyvekben külső szemlélőként szereplünk, más bőrébe bújunk, és nyomon követhetjük, hogy ő éppenséggel hogyan vágja ki magát az adott helyzetből. Ilyenkor vagy tetszik, amit tapasztalunk, látunk, vagy nem, elborzadunk, és esetleg még azt is megfogadjuk, hogy mi ilyent sose fogunk tenni - vagyis ismét formál minket valamilyen téren az adott mű.
Viszont ha az a bizonyos karakter, akivel képesek vagyunk azonosulni, vagy a főhős/az író(nő) ismertetése szimpatikussá teszi - a meséléstől függ, hogy E/3 -as, vagy E/1 -es -, gyakorta nevezzük "kedvenc karakternek".
A kérdés adott: vajon miért pont őt emeljük ki a regényből? Miért ő fog meg minket? Mi az, ami igazán vonz minket benne? Az, ahogy a sorok között leírják? Az, ahogy beszél, vagy cselekszik? Vagy az, hogy hasonlít ránk, esetleg magunkat látjuk benne viszont?
Azt hiszem, ez többnyire személyfüggő. Lehet, hogy valakinek azért tetszik XY szereplő, mert könnyen azonosul vele, ugyanolyan tulajdonságokkal bír, ugyanazokat a döntéseket hozná, vagy esetleg ugyanúgy cselekedne. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy valaki azért választja az adott karaktert, mert olyannak tetszik neki, mint aki akár a barátja is lehetne - már persze ha élő személy lenne. Esetleg olyanok a kedvenceink, amilyenek mi magunk is lenni szeretnénk, és ők a könyvbeli "alteregóink"?
Attól még, hogy nem valósak, tapasztalataim szerint akár egy regényhős is lehet hihetetlen nagy hatással az emberre, nyújthat segítséget, rávilágíthat az ember hibáira, és igen, visszatérek oda, hogy a könyvek formálhatják az embert, és kiegészíteném azzal, hogy kedvenc hőseink is rásegíthetnek a hatás elérésére.
Jobb egy könyvben megélni egy balhés helyzetet, egy kínos szituációt, egy katasztrófát - magyarán minden negatív dolgot -, mint a való életben átélni azt és a saját bőrünkön tapasztalni. Azonban, ha már egyszer átélted vizuálisan, legalább lesz a kezedben valami kapaszkodó, egy mankó, hogy sikerüljön elkerülnöd, áthidalnod, megértened, feldolgoznod vagy megoldást találnod a felmerülő problémára... (bár az is lehet, hogy e postomban leírt minden kijelentő mondatom csupán a naiv ábrándozásom).

Ti mit gondoltok?

Oszd meg a bejegyzést! :

12 megjegyzés:

Katamanó írta...

Szerintem nagyon érdekes amit írsz, én biztos olyan karaktert választok egyébként, aki nekem tetszik. Mindig kiemelek egy főbb szereplőt a könyvből, akinek drukkolni szeretnék, bár én leginkább az E/1-et szeretem, és akkor is az olyan E/1-es főhőst, akivel jól tudok azonosulni. Rose például egy olyan karakter, akivel eleinta nekem nagyon nehéz volt azonosulni, de idővel sikerült, még is azt hiszem ez a sorozat azért nem lesz kedvencem, hiába nagyon jó, mert nincs olyan szereplő, Adrianon kívül, akit igazán szeretnék benne, míg a Tündérkrónikákban, végül megszerettem a főhőst is. Egyébként a romantikus könyvekben kifejezetten az arrogáns pasikat kedvelem, nem tom miért.

FFG írta...

Ez vicces XD Én is mostanában jobban kedvelem az E/1 -ben írt könyveket, és valahogy a túlzottan magabiztos, arrogáns pasiszereplőket :D Ezért szerettem meg VA -ban Adriant :D

Gigi írta...

Kedvenc szereplők... Hmm... Mit árulhat el rólam, hogy mindig a szociopata gyilkosokat imádom? :D Azt, hogy agresszív vagyok bizonyos múltbeli események miatt és szívesen levezetném a dühömet. Na, máris megoldottam a nagy rejtélyemet, ha nem lenne racionális, normális, emberi énem, a bennem túlbuzgó indulatoktól biztosan én is pszichopata gyilkos lennék. xD Tudom, hogy el tudod képzelni. Szóval nem meglepő, hogy mindig a gonoszoknak szurkolok. Ámbár ez inkább csak a fantasyra jellemző. Tegyük fel, hogy most az Identicalt (is) olvasom, ahol apuci molesztálja/erőszakolja a saját lányát, értelemszerűen nem a "gonosznak" szurkolok, és nem is tudok vele azonosulni. A normál valós sztorikban, főleg Hopkins műveinél mindig az áldozattal érzek együtt, mert (főleg mert Különleges Ügyosztályt is nézek) az ilyen téma mindig is megérintett.

"Vajon mennyire befolyásolja az embereket az, hogy milyen regényt olvasnak? A könyvek mennyire befolyásolják az ember személyiségét, illetve annak formálását?"

Elsőre azt mondanám, ugyan már, ez csak egy történet, egy könyv, egy novella, nem változtat ez senkin. Igen, ha nem érint meg minket, számunkra átélhetetlen, élvezhetetlen, akkor biztos, hogy nem változtat rajtunk. De ahogy a Clockwork Angelben is mondják "Az írott szavaknak megvan az ereje, hogy megváltoztasson minket." És persze van ennek jó oldala is, én az öngyilkos hajlamommal az öngyilkosságról olvasott könyv igazán megérintett, és láttam, hogy van belőle kiút, így segített és változtatott a felfogásomon (bár persze, nem csak ez, de azért igen, egy-két regény is közrejátszott, nem kis szerepben.) Szóval nekem mindig problémákban segítettek, ahogy te is írtad, hogy van "happy end," van kiút, ez sokaknak segít, és igenis lehet személyiség változtató tényező.

Viszont nem minden könyv születik erre, mégis eléri a hatását. Ez a baj a szórakoztató irodalommal, jó, hát nem kifejezetten baj, inkább negatív mellékhatás. Órákat beszélhetnék róla, de pl. az Alkonyatról sokan azért papolnak, hogy a mormon nézeteket terjeszti a lányok körében (a nők alárendelt szerepe), és azért sikeresen, mert nem konkrétan a szádba rágja, de normálisnak látod Edward/Bella kapcsolatában. Nem hiszem, hogy Meyer valamiféle összeesküvést szőtt és így akarja megváltani a világot, és hülyeségnek is tartottam, hogy valaki komolyan befolyásolható lenne csak az Alkonyat miatt. Aztán körbenéztem... és megdöbbentem. Nem egy lány tartja normálisnak Edward/Bella kapcsolatát (holott azért a kukkolással, követéssel inkább néhol tényleg "creepy" mint romantikus), és vannak ilyen apróságok, hogy "csak azért kezdtem el házit írni/mosogatni, mert Bella is azt csinálja." És aztán láttam egy nagyon brutális hozzászólást, természetesen nem magyart, hogy az Alkonyat miatt teljesen normálisan veszi a tinédzser terhességet, a nekrofiliát és stb... Még ha az utóbbit viccnek is szánta a terhességet biztosan nem. És... ez azért durva. Szóval igen, a szavaknak biztosan van hatása az emberekre.

Nancy írta...

Érdekes kérdések ezek, amiket feltettél.
1) Persze. Biztos, hogy mindenképpen befolyásolja valamilyen módon az embereket a könyv, amit olvasnak,ha mást nem is a hangulatukat. Azonban a legtöbb könyv nagyobb hatással is van az olvasókra, hiszen, ahogy te is mondtad, tanulunk a szereplők hibáiból, és cselekvéseiből, megismerünk embertípusokat, szituációkat. Ezzel csak az a probléma, hogy éppen ezért a negatív, vagy nem feltétlenül a jó dolgok is észrevétlenül hatással lehetnek ránk. Bár az is igaz, hogy ez főleg a fiatalabb olvasókra igaz. A mai YA regényekből nagyon sok olyan viselkedési normát "tanulhatnak el" , ami nem biztos, hogy annyira kifizetődő a való világban.Az ellenpólus meg az , amit Gigi is említett, azok a könyvek, amik megmutatják , hogy a legpocsékabb helyzetekből is van kiút. Ezek a művek biztos vagyok benne, hogy nagyon sok embernek jelentenek támaszt és adnak nagyon sok erőt.

2) A kedvenc karakterek kérdése szintén érdekes. Szerintem sokan úgy választanak kedvenc karaktert, hogy kinek a helyzetével tudnak legjobban azonosulni. Nálam ez nem annyira egyértelmű. Én is szoktam olyat választani, aki hasonló,aki kicsit magamra emlékeztet, de sokszor van, hogy a kedvenc karakteremmel egyetlen közös pontunk sincs. Talán pont azért szimpatizálok velük, mert olyanok, mint amilyen én nem vagyok és nem is leszek. Bár ez csak a női szereplőknél igaz. Férfi szereplőknél kicsit más a helyzet. Az ő esetükben van egy kimondott típus, amit imádok, és ebbe nálam is beleesik Adrian.:D Meg még sorolhatnám, hogy kik. Kicsit gonosz, kicsit kemény, kicsit arrogáns, de mégis van benne valami megfoghatatlanul vonzó. :D (Pl. Gigi Sebastianja, bár az ő esetében pont meg tudom mondani, hogy mit imádok benne:D)

FFG írta...

Gigi: nem, nem tartalak pszichopatának azért, mert az a kedvenc karaktered, aki :) XD Az, hogy mindig a rosszaknak drukkolsz, az se feltétlenül jelenti azt, hogy te hú, de kegyetlen akárki lennél :D
(én is szurkoltam Vandemarnak, de azért mégsem csinálnék olyant, mint ő) XD

Nancy: köszönöm, kíváncsi voltam rá, hogy te mi alapján választod ki a kedvenceidet, és most erre is választ kaptam :D

Nima írta...

jó volt olvasni a kommenteket, nagyon tanulságos, meg persze a poszt is elsőrangú.
akkor megpróbálom röviden.:)
1. - én inkább úgy mondanám, hogy a hangulatom befolyásolja, hogy mit olvasok. és hogy mekkora hatással van rám az adott könyv, ez attól függ, mennyire van jól megírva. van ez most, de persze nem volt mindig így. fiatalkán válogatás nélkül faltam a fantasyt, a krimiket, még a legsilányabbakat is. ami szar volt, nem tetszett, de ettől még elolvastam.(most már le tudom tenni). próbálom ráfogni, hogy azért vagyok ennyire smirgli, mert ilyen könyvek kerültek a kezembe már fiatalon is, de ez sztem nem így van. elolvastam egy-két romana-füzetet, de annyira unalmasnak találtam, hogy nem próbálkoztam többet a műfajjal. ettől függetlenül belefutottam pár könyvbe, amiről azt hittem, hogy történelmi, de inkább romantikus volt, de ez a része nem érintett meg. egyszóval azt hiszem, nem lehet arrafelé befolyásolni az embert, amire nincs hajlandósága. sztem ez igaz a mai fiatalokra is, első kézből látom a saját lányomon. nem volt egyszerű megtalálni azt az első könyvet, amit önmagától szívesen végigolvasott.
2. hasonlítunk-e a kedvenc karakterekhez? sztem nem, inkább azért lesz kedvenc, mert mi is olyanok szeretnénk lenni. van egy csomó dolog, amit az életben nem merünk bevállalni ezért vagy azért, viszont a kedvenceken keresztül bármit kiélhetünk. ez az egyik ok.
a másik, az érdekesség. nekem is nagyon fekszenek a gonosz, degenerált, de még a jó ízlés határain belül maradó szereplők, sőt, én azt szeretem, ha valaki nem egyszerűen jó vagy rossz, hanem árnyalt a karakter. ettől még nem feltétlen érzem magam én is gonosznak (bár az is tudok lenni) vagy degeneráltnak (ez asszem azért nem vagyok :D), egyszerűen feldobja a könyv hangulatát, izgalmasabb lesz tőle az egész, ha nem minden fekete meg fehér.
tehát szerintem itt meg kell különböztetni, hogy valaki azért olvas, hogy kiélje, amit nem tud, vagy azért, hogy átéljen valami olyasmit, amiben soha nem lesz része, mert egyszerűen lehetetlen. (pl. soha nem fogunk találkozni vámpírokkal, tündérekkel, sárkányokkal, de miért ne élvezhetnénk ezt a világot?)
3. a kötelezők meg... hát igen. ez is megér egy bővebb kifejtést.
a( posztot mindenképpen megírom, mert van egy csomó gondolatom.)

FFG írta...

@Nima: köszönöm a szép szavakat, és a hozzászólást.
A hangulatos dologgal azért értek nagyon is egyet, mert én spontán olvasok (nekem is borzasztóan hangulatfüggő a dolog, hogy mi az aktuális olvasmány)
A kötelezős dolog: nem akartam részletesebben kifejteni, mert a napokban több blogger oldalán is olvastam ehhez kapcsolódó postokat, és ők annyira remekül kifejtették, ahogy én nem tudnám, nagyon tetszettek azok a bejegyzések és a kommentek közül is rengetegen írtak olyant, amivel egyetértettem :)
(Twilight, mint irodalmi tétel? rossz vicc)

b.m.grapes írta...

Érdekes írás volt.
Nálam a letehetetlen könyv a letehető = le kell tennem, nem szabad túl gyorsan olvasnom, egyrész azért, hogy ne érjek gyorsan a végére, mert hiányérzetem lesz, másrészt, hogy alaposan megemészthessek minden mondatot, minden gondolatot. Persze ez csak az elgondolkodtató könyvek vonatkozik, és nem pl az Angyalok és démonokra, mert az hagyományos értelemben letehetetlen.
Én a Happy endet azért szeretem, mert ha már itt, ebben a vacak világban nem jól alakulnak a dolgaim, legalább ott, a szereplőknek minden sikerüljön.
Teljesen egyet értek az utolsó bekezdéssel :))
Tetszett a posztod:))

FFG írta...

Köszönöm :D
És igen, a Happy Endet ezért is szeretem :D
Nekem sokszor van olyan gondom, hogy befejezek egy könyvet, és olyan ürességérzés fog el... nem azért, mert jó vagy rossz volt, amit olvastam, egyszerűen megszokom a világukat, és utána kicsit kiszakadok belőle, és ezért nem szeretem befejezni a könyvet :) ugyanakkor paradoxon, mert hajt, hogy mi lesz a vége...

sajtosrolo írta...

Szintén a hangulatomtól függ, hogy milyen könyvet olvasok. De mikor olvasom, a napjaimra akkor is kihathat, amíg tart. A személyiséget szerintem nem tudják formálni, legalábbis magamnál így érzem, de az biztos, hogy valamiféleképpen hatással vannak rám, ha olyan a könyv.
Nekem is tetszett az írás, érdekes a téma.

FFG írta...

@sajtosrolo: igen, nekem is sokszor hangulatfüggő az aktuális olvasmány, úgyhogy mondhatni együtt tudok érezni veled ilyen téren :)
Hangulatot nem szokott nálad változtatni egy-egy könyv?

sajtosrolo írta...

De igen.:) Bele is akartam írni az előzőbe, csak valahogy kimaradt.:)

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger