Fülszöveg:
Alan Bradley egy elbűvölő regénnyel tér vissza, amelynek főhőse a rettentően okos és rendíthetetlen tizenegy éves nyomozó, Flavia de Luce.
A koraérett vegyész mérgek iránti szenvedélyének köszönhetően deríti ki a Palánkosban történt gaztettek közötti összefüggéseket. Flavia megkéri az idős cigányasszonyt, hogy jósoljon neki kristálygömbjéből, és meglepetésére a jósnő tud Harrietről, az édesanyjáról. Mi több, egykor ő maga is a Buckshawban, a de Luce család birtokán élt, a nő óvó felügyelete mellett. Egészen addig, míg Harriet el nem tűnt a hegyekben; ekkor Fenellának szednie kellett a sátorfáját.
Flavia mindent helyre akar hozni, de tenni vágyásával az ellenkezőjét éri el, szerencsétlenséget hoz a cigányasszony fejére. A jósnőt éjnek évadján támadás éri a saját kordéjában.
Vajon ez annak a helyi mendemondának a következménye, hogy őt okolják egy kisbaba évekkel korábbi elrablásáért? Flaviát nem hagyja nyugodni a dolog, még akkor sem, mikor „hőn szeretett” nyomozótársával, Hewitt felügyelővel kell osztozkodnia az ügyön. De hogyan kapcsolódik a bűntény az eltűnt csecsemőhöz? Mialatt Flavia ezen töpreng, egy másik testre bukkan. Hűséges kerékpárján, Gladysen járja a vidéket nyomok után kutatva, s eközben találkozik egy elegáns művésznővel, akinek a birtokában van egy igen kivételes tárgy, egy portré, amely segít fényt deríteni a legnagyobb rejtélyre: milyen is Flavia legbelül?
Flavia ismét nyomoz. Ezúttal nem egy, hanem két test is előkerül. A kérdés az, hogy mi köze a kettőnek egymáshoz? Miután Flavia leamortizálja egy jósnő sátrát, talál ő is egy holttestet, és a rendőrség is talál egyet. Míg előbbit, akit Flavia talál meg valami Buckshawhoz köti, addig a másikat azonosítani is nehezen tudják.
Nemigazán tetszik az irány, amerre a sorozat tart. A rendőri nyomozásból most még annyit sem láttunk, mint az előző kötetekben, és eljutunk oda, hogy a felnőttek ostobábbak, mint egy 11 éves kislány... Az első részben pont az tetszett, hogy Flavia 11 éves, néha úgy is viselkedik, és a rendőrök is nyomoztak vele párhuzamosan, és volt amiket ők derítettek ki...
Itt már Flavia nyújtja át tálcán a rendőröknek a megoldásokat, és minden miértre ő adja meg a választ. Kérdem én: a fizetésüket nem adják oda a kislánynak? És akkor a végén be is égetik a fiatal nyomozókat néhány megalázó beszólással...
Tehát miért eddig dícsértem ezt a sorozatot valamiért eltűnt a harmadik kötetből és zuhanó repülésbe ment át a sorozat. A nyomozás is unalmasabbra sikerült, mint amilyen eddig volt.
Ami viszont pozitív, hogy még mindig tud új dolgokat tanítani nekünk. Például megismerhetjük a hobblerek szektáját és annak szokásai; Buckshaw néhány újabb rejtélyes titkát; Bishop's Lacey újabb lakóját és azok háttértörténeteit. Egyre inkább a falucska életének részesei vagyunk. Egyre több pletykát hallgathatunk és mint tudjuk, minden pletykának megvan az alapja. Közben Flavia megismerheti az anyját, akit nem ismerhetett meg, mert idejekorán meghalt. Valamiért mégis úton útfélen belebotlik szeretett anyja lába nyomába. És ezekkel bensőségesebb kapcsolatot ápolhatunk olvasás közben a családdal is. Akiről még igen sokat tudtunk meg ebben a kötetben, az az apuka (az ezredes). Flavia apja egy veterán, aki anyagi nehézségek ellenére próbálja fenntartani a családot, három lányával, Dogger nevű inasukkal, és Mullett asszonnyal, a házvezetőnővel.
Összességében nézve kicsit félek nekiállni a negyedik kötetnek, mert nem akarok egy újabb olyan csalódást, mint ez a kötet... A stílus hiába gördülékeny, hiába van benne rengetek érdekesség, ha közben az eddigi pozitívumok elkezdenek elszivárogni. Flavia kutatásai és a kémia iránti rajongása és észrevételei, és humoros megjegyzései/gondolatai azért még mindig mosolyra fakasztanak...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése