Megmondom őszintén annyira reklámozták ezt a könyvet, és a szerző előző kötetei annyira tetszettek, hogy referenciának vettem a nevét. Ehhez képest nagyobb csalódást nem is okozhatott volna a könyv.
Röviden a történetről: adott egy Hunor nevű, teljesen átlagos férfi, aki hirtelen élete kalandjába keveredik. Egy rendkívüli könyvet el akarnak lopni a munkahelyéről, rendkívüli képességekkel rendelkező emberek. Elrabolják a férfit, mert az hiszik, többet tud a könyvről, mint amennyit valójában.
Így hozza össze a sors Hunort Folkusszal, Edrikkel és Lilianával, akik az úgynevezett Őrzők. Hangzatot használnak, amivel rendkívüli dolgokat "varázsolnak". Közben a férfi belekeveri az ügybe legjobb barátját, Borsot is, aki halálos átokkal fertőződik. Először megy a versenyfutás az idővel, hogy megmentsék Borsot. Közben a Fátyol világának két legbefolyásosabb alvilági figurája ellen kell harcolniuk, és túlélniük, mialatt próbálják megfejteni a könyvet, és megtalálni azt, amiért mindenki verseng: Attila kardját. Egy hatalmas varázserővel bíró tárgyat, amit egy olyan ember védelmez, aki az Őrzőknek kedvez, és ami bárkit a világ urává tehet...
Kezdjük a pozitív dolgokkal... A könyv alapötlete zseniális, hatalmas fantáziára vall. A magyar misztikus világot övezi egy csepp modern világgal, varázslattal, és jeleníti meg a mondavilágot úgy, hogy teljesen természetesnek hat a mai korban is. Kapunk egy szeletet a táltosokból, Báthory Erzsébet vérben fürdéséből, tündérekből, legendákból, és mindez egész jól van összeválogatva.
Kapunk egy izgalmas történeti szálat. Először Bors megmentése, utána a kard utáni hajsza, amely talányról talányra viszi az olvasót. Ezekkel sincs még baj, maga a történetvezetés jó. Több szálon fut, néha Báthoryt látjuk, néha Zádort (egy csótányszerű lény, Báthory mellett a másik alvilági fejes), néha az Őrzőket. Ez a váltott nézőpont sokat segít, hogy megismerjük az egyes karaktereket és látjuk a rossz fiúk kegyetlenségeit, vagy éppen a jók eszköztárát.
És itt a vége. A kivitelezése a történet mesélés több szempontból úgy vérzik, mint a tündérlány, akinek a vérében Báthory megfürdik, hogy szép maradjon és fiatal... Egyszerűen felháborítóan sok a hiba, és nem tudok napirendre térni fölötte. Nem tudom, hogy szerkesztő átnézte e, de az, hogy az ékezetek állandóan vándorolnak, ahol kellene ott nincs ahol nem kellene ott van... Ezért rossz helyen rossz szavak szerepelnek (nem mindegy, hogy "elé" vagy "éle", ugye?) Eleinte szamárfüleztem az oldalakat (nem szoktam így meggyalázni könyvet), de aztán olyanná vált, mint egy saláta, úgyhogy inkább hagytam az egészet... Egyszerűen megtörte az olvasás élményét, mert a stílus sem sokat segít azon, hogy gördülékeny legyen.
Ennek oka nem más, mint a rengeteg jelző! Mindenhol és mindenkire van vagy tucatnyi jelző. Például: Edrik jelzői: kékes bőrű, betyár, hórihorgas, madárijesztő stb... Folkus: öreg, ősz hajú, táltos, férfi stb...
Borzasztóan túl van írva, és az ember elveszik a rengeteg jelző között. Túl van bonyolítva. Ráadásul olyan, mintha egy szinonima szótár köszönne vissza, néhol némi képzavarral. Például a végén Bors kezébe kerül egy nyolclövetű. Ennek szinonimaként használt szava: sörétes. Aki egy kicsit járatos a fegyverekben az tudja, hogy ezek sose lesznek egymás szinonimái! A sörétes az egy puska, ami több apró sörét darabot lő ki, míg egy nyolclövetű az egyetlen golyót. A sörétes puska egy hosszú, két kezes eszköz, a nyolc lövetű egy kisebb marokba való fegyver.
Annyira kerülni akarja a stílusban a szóismétlést, hogy teljesen szögletes, erőltetett az egész szövegezés, teljesen élvezhetetlenné teszi a történetet. Az ember nem arra figyel, hogy sodorja a történet, hanem arra, hogy "ez a jelző most kihez tartozik? ki volt göndör hajú?"
Az ember belezavarodik olvasás közben, hogy éppen kiről vagy miről van szó, csak kapkodja a fejét, és miután kizökken a történetből már nehéz utána visszahelyeződni belé. Egyszerűen szaggatott, vontatott, erőltetett katyvasz.
Van benne harcjelenet (nem is egy), amiket szintén nem tudtam hova tenni. Egy harcjelenetet felvázolni könyvben borzasztó nehéz, mert valahogy az olvasónak át kell adni egy olyan élményt, hogy egy nagy ívű valami történik. Filmen is nehéz megjeleníteni, de írásban fokozottan hátrányban van a mesélő. Azt kell mondjam itt két nagy csatajelenetből kettő elvérzik, és nem azért, mert halomra gyilkolják egymást az emberek. A stílus, a jelzőzés és a többi hiba miatt a csatajeleneteket szívem szerint átlapoztam volna. Borzasztó a mesélés, ráadásul az egyik csatajelenet ezekből fölösleges laptöltő és időrabló... Ha már oldalszámot kellett növelni, más dolgot fejtettem volna ki (például Hunor tanulhatta volna használni a képességét vagy ilyesmi).
Összességében nézve borzasztóan csalódott vagyok. A korábban olvasott művek nem tartalmaztak ilyen óriási bakikat, mint ez a kötet, úgyhogy nem is tudom hova tenni. A betűkről vándorló ékezetek pedig annyira alapvetőek, hogy egy szerkesztőnek simán látnia kellett volna. Volt olyan mondat, ahol egymás után több szónál is eltűnnek az ékezetek (pl. és helyett es van, stb) vagy átvándoroltak másik magánhangzóra amitől olyan szó került a mondatba, ami nem illett oda. A karakterek se voltak szimpatikusak, egyikőjükkel se tudtam azonosulni. Hunoron keresztül remekül be lehetett volna mutatni, hogy lehet fejleszteni ezt a Hangzat dolgot, de ez nem történt meg. Egy-két "leckét" láttunk, de a srác inkább egyedül alkotott veszélyhelyzetben. Értem, hogy ki kell hangsúlyozni, hogy nyers tehetség, de minden tehetséget gondozni kell, irányítani, utat mutatni. Egy idő után nem elég az, ha az ember tehetséges valamiben, kevés.
Ebben a könyvben sajnos most csak ennyi volt...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése