Margit Sandemo – Holdboszorkány (Varázsjelek 5)

A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Elvonási tünetektől szenvedve szereztem be ezt a könyvet, mikor megláttam a Tuan kiadó oldalán. Már nem volt mit olvasnom, és a többi könyvhöz képest erről már több elképzelésem volt, hogy mit várjak. De hogy ezek után mi történt... *sóhaj, sóhaj, sóhaj*

A történetéről (spoiler is lehet benne):

Ismét egy hatalmas időbeli ugrásra megszületik Ilona dédunokája, akit Iliánának neveznek. Különleges kislány különleges, tündérekéhez hasonló erővel és bájjal. Fel akarja kutatni nagyapját, Falkot, és ezért többedmagával megindul Norvégiába, hogy megkeressse.
A Farkasok népe úgy akar segíteni nekik, hogy a kikötőben várja majd őket valaki, aki az ő emberük, és aki a kis csapathoz szegődik majd.
Találkoznak is kalauzukkal, Roberttel, és kezdetét veszi a vándorlás.
A Holdboszorkány nem maradhat ki a történetből. Odoba költözése után csini cellát kaptak így kettesben, és addig nem hagyhatta el az új testét, míg meg nem halt. Szóval Odo halála után a boszi új testre vadászott, és talált is egyet, ami megfelelt az izlésének.
Kiderül, hogy mi is a sötétben rejtőző erő, és egyre több és több mondát ismerhetünk meg Norvégia környékéről.
Az utazók közül mindnek van valami heppje – pl.: Ylvának, hogy végre felszedjen egy pasit, mindegy, hogy kit...
Végül a mentőcsapat szorul megmentésre. Árulás, átverés, és ármány bújkál közöttük. De vajon kinek a személyében? És ki az az idegen, aki követi őket tisztes távolból?

Vélemény:

Erre most mit mondjak? Csökkenő minőség? Talán ez valamennyire kifejezi, amit érzek. Nekem túlzottan átlátszó volt az egész, és ehhez képest a szereplőket elvakultnak találtam. Ylva karakteréről meg ne is beszéljünk... Én speciel azt várnám ettől a sorozattól, hogy feszültségben tartson, hogy várjam, mit hoz a következő oldal, erre mind jobban csak elkeserít. Ezt a könyvet könnyű volt letennem akár napokra is, mindenfajta lelkifurdalás nélkül. Amennyire tetszett az első, és a harmadik, ez annyira keserűen hatott rám. Míg az első pár kötetben megvolt az egyensúly, a harmónia az izgalom és a szerelmi szálak között, itt már kezd szétcsúszni. Oké, tudom, még mindig egy felnőtteknek szóló mesekönyvről van szó, de akkor is... Na meg ezek a hatalmas időbeli ugrálások... Egy kötet alatt az eredeti Iliána anya, a következőben már déd-nagymama... Mintha egy év alatt öregedett volna húszat... Ráadásul a dédunokának Iliána nevet adnak, ami nem is lenne gond, de még rajta kívül annyi szereplő van, hogy fogalmam sincs, hogy ki kinek a gyereke, vagy anyja, apja, dédnagyapja, stb... Amiért mégis többet kap, mint nulla pont az az, hogy végre elkezdtek foglalkozni a Holdboszorkánnyal, és a Varázsjelekkel. De csak ezért. Sem a történet nem fogott meg, sem a karakterek... Itt mindenki vagy csak jó, vagy csak rossz, és kicsit irreális nekem...

Ha pontban fejezném ki: 5/2