A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Ezt a könyvet kapkodva vettem a Kabala Könyvvásárlómmal. Kaptunk egy utalványt, berontottunk egy könyvesboltba, és levásároltuk egy lyukasóra alatt. Nekem ez a kötet jutott osztályrészül. Mielőtt azonban nekiálltam volna, hónapokig nézegettem. Az Anita Blake sorozat után pedig úgy gondoltam, hogy igen, ha Hamilton ennyi jót tud írni, akkor lássunk hozzá ehhez is.
A történetéről (spoiler is lehet benne):
Blaine és Elaine ikrek. Az egyik fiú, a másik lány. Különböznek egymástól. Blaine megérzi maga körül a dolgokat, az életet, és a halált. Elaine varázslónak született. Varázserejét azonban képtelen használni. Látomásai támadnak, és ezek majdnem felemésztik. Egy olyan házban lakik, ahol a legnagyobb fejes egy mágusvadász. A férfi azonban mégis hajlandó magához fogadni egy igazi, kiképzett mágust, hogy Elainet kiképezze, mielőtt a lányt megöli a saját ereje. Bár nem nézi jó szemmel, azért csak tűr és tűr, és bár mágusvadász elviseli a varázslatot az otthonában. Közben a csapat küldetést kap, és útra kell kelniük. Az ikrek persze nem vállnak el egymástól, így megy az egész brigád: a mágusvadász, a felesége, az ikrek, a mágus, és egy Konrád nevű férfi, akibe Elaine szerelmes, és aki egyébként gyógyító, harcos, és meghalt a felesége, ami miatt magába zárkózott, és nem nyílik ki senki felé. Egy gonosz mágia zombivá változtatta egy falu lakóit, akik közül már csak kevesen maradtak életben. Azok az emberek pedig házaikba bujkálnak. Míg a faluig eljutnak, az is kalandos, de az igazi kalandok csak ezután kezdődnek…
Vélemény:
A történet elején nem értettem, miről van szó, vagy miért lesz fontos a látogatás az öreg dalnoknál. A történet alatt megértettem, és az utolsó fejezetnél csak néztem. Hamiltontól az Anita Blake után nem ezt várná az ember befejezésnek, úgyhogy ez egy hatalmas fordulat volt, amin kicsit nevetnem is kellett, hogy bakker, erre nem is gondoltam, hogy így ér véget a történet. Ez a fordulat nagyon tetszett pont azért, mert nem ezt vártam, és tényleg van eleje és vége a történetnek. Na de a közepéről: nekem a párbeszédek kicsit túlontúl erőltetettek voltak helyenként. Talán a filmes klisék miatt, de imitt-amott még a cselekmény is vontatott, erőltetett volt. A harcolós jelenetek nem hasonlítottak az Anita Blake sorozatos harcolós jelenetekhez, csak egy csöppet. Azért láttam hasonlóságokat, de a két mű koránt sem összehasonlítható, mert teljesen más témát boncolgatnak. A testvérek kapcsolata nekem kicsit különös volt. A lánynak miért van nagyobb ereje, mint a fiúnak? A srác miért nem lett mágus? Az oké, hogy ikrekhez méltón megérzik egymás nyavalyáit, de akkor is… Más, ami tetszett az a stílus, és a leírások. Még mindig szépek, és igazi Hamiltonos leírás. A karakterek kidolgozottak annak ellenére is, hogy nem egy hú de hosszú könyvről van szó, és végig hűek önmagukhoz (nincs az, hogy az egyik karakter az elején kisangyal a végén meg csak ördög stb…) Végig olyanok, amilyeneknek először láttuk őket, ahhoz mérten cselekszenek. Ha lehet azt mondani, akit legjobban bírtam az Konrád volt, a depressziós gyógyító, aki nem veszi észre a lány füstjeleit. A végén kicsit sajnáltam őt, de hát ahogy mondani szoktam: I. J. (magyarázatot csak levélben adok erre a rövidítésre)
Összességében jó könyv, és bár a Ravenloft sorozat tagja, szerintem lezárt, kerek egész, mondjon bárki bármit. A történetnek nincs függő vége (annyira nem éreztem rajta a függő véget…), és az olvasó mégis tovább gondolhatja, hogy vajon mi történik ezek után a hőseinkkel…
A történet elején nem értettem, miről van szó, vagy miért lesz fontos a látogatás az öreg dalnoknál. A történet alatt megértettem, és az utolsó fejezetnél csak néztem. Hamiltontól az Anita Blake után nem ezt várná az ember befejezésnek, úgyhogy ez egy hatalmas fordulat volt, amin kicsit nevetnem is kellett, hogy bakker, erre nem is gondoltam, hogy így ér véget a történet. Ez a fordulat nagyon tetszett pont azért, mert nem ezt vártam, és tényleg van eleje és vége a történetnek. Na de a közepéről: nekem a párbeszédek kicsit túlontúl erőltetettek voltak helyenként. Talán a filmes klisék miatt, de imitt-amott még a cselekmény is vontatott, erőltetett volt. A harcolós jelenetek nem hasonlítottak az Anita Blake sorozatos harcolós jelenetekhez, csak egy csöppet. Azért láttam hasonlóságokat, de a két mű koránt sem összehasonlítható, mert teljesen más témát boncolgatnak. A testvérek kapcsolata nekem kicsit különös volt. A lánynak miért van nagyobb ereje, mint a fiúnak? A srác miért nem lett mágus? Az oké, hogy ikrekhez méltón megérzik egymás nyavalyáit, de akkor is… Más, ami tetszett az a stílus, és a leírások. Még mindig szépek, és igazi Hamiltonos leírás. A karakterek kidolgozottak annak ellenére is, hogy nem egy hú de hosszú könyvről van szó, és végig hűek önmagukhoz (nincs az, hogy az egyik karakter az elején kisangyal a végén meg csak ördög stb…) Végig olyanok, amilyeneknek először láttuk őket, ahhoz mérten cselekszenek. Ha lehet azt mondani, akit legjobban bírtam az Konrád volt, a depressziós gyógyító, aki nem veszi észre a lány füstjeleit. A végén kicsit sajnáltam őt, de hát ahogy mondani szoktam: I. J. (magyarázatot csak levélben adok erre a rövidítésre)
Összességében jó könyv, és bár a Ravenloft sorozat tagja, szerintem lezárt, kerek egész, mondjon bárki bármit. A történetnek nincs függő vége (annyira nem éreztem rajta a függő véget…), és az olvasó mégis tovább gondolhatja, hogy vajon mi történik ezek után a hőseinkkel…
Ha pontban fejezném ki: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése