Susanna Clarke - Búcsúbáj hölgyei és más történetek

A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Meséltem már pár korábbi bejegyzésemben Holdacskáról, a kabalámról, aki ha velem jön az antikváriumba, becsap egy meteor, kitör egy vulkán, és 1000-szer kijelentem, hogy többet vele oda nem megyek, mert akkor a fél bolt nem fér bele a táskámba...
Szóval így esett, hogy Holdi és én elmentünk az antikváriumba (ahol mellékesen többször megfordultam egymagam, és sose találtam semmi olyant...) és mit ad a Sors: ott hevert a könyv mindenek fölött. Nem volt kérdés, hogy elhozom e...
A történet előzményének tekinthető a Gigi-művek működésbe lépése, aki meg A Hollókirály című, szintén Susanna Clarke könyvet kereste rajtam előtte nem tom hány nappal...
Gigi, Holdacska! Ez a kettőtök közös hibája!

A történetéről (spoiler is lehet benne):
8 történetből áll a kötet. 1-2 mondat róluk (csak hogy ne áruljak el túl sokat):

1: Búcsúbáj hölgyei: Három nőről szól, akiket érdekel a mágia egy olyan világban, ahol a mágusok inkább férfiak, mint nők. A nők nem foglalkoznak ilyesmivel, hanem gyerekneveléssel és hasonlókkal (hozzá kell tenni, hogy régimódi világban játszódik minden történet, így ez is...) A hölgyek megismerkednek egy a városba érkező mágussal...

2: Torkos-hegyről: Egy lány hisz a tündérekben, és egy olyan férfihoz megy feleségül, aki lehetetlent kér tőle. A férfi házában van néhány professzor (le van írva a történetben, miért, de nem ez a lényeg, úgyhogy nem bontanám ki), akik meg akarnak idézni (magukhoz hívni) egy tündért... Azonban a "tündérlet" (a lány szavával élve) nem nekik jelenik meg, hanem a lánynak, aki egyezséget köt vele...

3: Mrs. Mabb: Van egy lány (tudom, mindig van egy lány...) aki szeret egy férfit. Mikor hazatér egy utazásról a lány, a férfi egy Mrs. Mabb nevű hölgynél van. A lány többször megkeresi Mrs. Mabb házát, de mindig történik valami varázslatos, váratlan dolog...

4: Wellington hercege elveszti a lovát: Oké, itt nincs egy lány kezdés... Itt a herceg elveszti a lovát... Ha ennél többet mondanék mindent elárulnék, mert ez a legrövidebb novella, és... Két szóval több már lelő minden poént, azt viszont nem szeretném. Megjegyezném: e történet jellegzetessége, hogy a Neil Gaiman által felvázolt, a Csillagpor című regényében említett Falva faluban játszódik - és természetesen misztikus, mágiával átszőtt történetről van szó, amiben nem az elvesztett ló a lényeg.

5: Mr. Simonelli, avagy a tündérözvegy: Van egy férfi (ugye, hogy nem csak lányok vannak?) aki plébánosnak szegődne egy faluba. Rögtön érkezésekor segít egy férfi feleségének világra hozni a gyermekét - az asszony belehal a szülésbe. A pap úgy látja, hogy nyomorult körülmények közé érkezett a gyermek. Megismerkedik a ház urával, akiről a falusiak - főleg egy gazdagabb asszony - nem szívesen vesznek tudomást - vagyis nem szívesen beszél róla. Később persze kiderül a titokzatos férfiról egy s más... és a plébános is fényt derít a saját múltjára... (illetve ez a férfi segít neki benne).

6: Lángszél Timót, avagy hogyan épült a tündérhíd Thoresbynél:
Van két utazó: egy doktor és egy tündér. Felháborodnak, mikor egy révész átviszi őket a folyón és nem csak a viteldíjat, de még vámot is követelnek tőlük azért, hogy átkeltek a folyón. Kiderül, hogy hiánycikk a híd, és a két utazót arra kérik, építsenek egyet... Addig marasztalják az utazókat, míg ki nem derül a város urának a titka (amit a felesége a doktorral oszt meg). A doktor elárulja a tündérnek, de fogalma sincs róla, hogy a tündér mire használja fel az információt...

7: Bestiák és rácsok: Erzsébet királynőt a Skót királynő folyton átkozza, és varázslattal akarja megölni, hogy elfoglalhassa a trónusát. Azonban nem minden sülhet el úgy, ahogy az ember eltervezi (elnézést, de ez is nagyon rövid novella... már így is sokat írtam róla).

8: John Uskglass és a cumbriai szénégető: John Uskglass (akinek rengeteg neve van, aki olvasta már Susanna Clarke A Hollókirály című kötetét az már tudja, hogy ő kicsoda, aki nem, annak meg legyen meglepi) vadászni megy egy alkalommal, és egy szénégető lakhelyét feldúlják a lovasai. Ő hátra marad, és mikor a szénégető méltatlankodik, pisztránggá varázsolja minden szó nélkül a szegény szénégető egyetlen disznaját... Innentől fogva a harc elkezdődik közöttük...

Vélemény:
Első ránézésre meséskönyvnek láttam. Második ránézésre még mindig az maradt. Harmadikra meg meg is bizonyosodtam felőle, hogy igen, ez többnyire meséket tartalmazó könyv. Szerintem fiataloknak és felnőtteknek egyaránt élvezhetőek. A dátumok és a történelmi személyek miatt komolyabbnak tűnt nekem, mint egy szokványos mese.
Ott kezdeném, hogy miért kap tőlem ily kevéske pontot ez a kötet. A történetek tetszettek, de sajnos egyáltalán nem voltak egyediek. Egy-egy történet után megálltam, és eltűnődtem. Mindegyik történetre rá tudtam volna húzni egy-egy népmesét, amit kisgyerekként hallottam. Ettől kicsit olyannak tűnt, mintha az írónő nem a saját fantáziájából táplálkozna, hanem összegyűjtött volna pár népmesét, dátumokkal, meg angol nevű szereplőkkel látta volna el (meg angol nevű helyszínekkel, amik akár valósak is lehetnek, bevallom ennek nem néztem utána) és bele paszírozta volna őket egy kötetbe, mint valami népmesegyűjtő.
Mindenféle népmesei motívumok felbukkantak a lapokon, meg népmesei jelenetek (nem feltétlenül magyar népmeséké, de én csak azokat olvastam, ezért bátorkodom ezekhez hasonlítani). Megjelennek továbbá a népmesei szereplők: a királynők, grófnők, tündérek, varázslók, vártornyok, a kis ördög stb...
Sok helyen feltűntek a meseszámok is (3 lány, 3-szor találkozás, 9 tündér, 1 hónap, 3 próbálkozás stb...) Mondjuk ezek bármely mesében feltűnhetnének (elvégre 7 Narnia kötet van, 4 gyerekkel, amiből 2 fiú, 2 lány; vagy ott van a Percy Jackson és az olimposziak, ahol pedig 3 -om barát van, aztán a Harry Potterben szintén ez a helyzet).
A könyv stílusa egyébként illeszkedik a hangulathoz, remek korábrázolásokat kapunk az 1600-1700 -as évekből (ruhaviselet, szokások stb...), és ezektől függetlenül a történetek magukkal tudják ragadni az olvasót. Visszarepítenek mindenkit a gyerekkorba, ahol létezik a mágia, ahol a tündérek mindenütt jelen vannak, ahol a Szentek az emberekkel beszélgetnek, ahol a kis ördög el akarja vinni a szép lányt, és Clarke képes úgy tálalni mindent, hogy a gyermekek meglássák a mesét, a felnőttek meg a való világban is megbúvó varázslatot. Az írónő jól bánik a szavakkal, eléggé részletes leírásokat ad a tájról, a helyszínekről. Néha ez is zavart egy kissé, mivel olyan érzésem támadt, mintha azt is meg akarná határozni, hogy a fákon hány darab levél található. De csak a természetnél találunk ilyesfajta részletességet, az emberek és a karakterek zöménél nem.
Karakterek és jellemek: akármilyen rövid legyen is egy történet, a karaktereknek mindig vannak jellemeik. Egy karakter vagy hű, vagy sem a rá aggatott jellemhez. Itt ezzel szerintem nem voltak problémák. A szereplők egészen "emberiek" voltak. Nem voltak kategorizálva, hogy "csak jó" vagy "csak rossz" karakterek.
Gaiman: mint följebb említettem, az egyik helyszínt Gaiman Csillagpor -ából kölcsönözte az írónő. Ezt fel is tünteti. Engem kicsit meglepetésként ért, hogy egyszer csak azt olvastam a történet elején, hogy Falva faluban játszódik a történet... (Szóval Gaiman -kedvelőknek is kedvében jár ennyivel Clarke.)
Azt hiszem a kötetet jobb lett volna úgy olvasni, hogy már ismerem A Hollókirály című kötetet, mivel rengeteg utalás van a Hollókirályra sőt, még meg is jelenik az egyik történetben, hogy elvarázsolja az olvasót.
Rengeteget olvastam A Hollókirály című kötetről, hogy mennyire jó könyv, és hogy ez a kötet a közelébe sem ér. Azt hiszem ezek után kíváncsian várom, hogy megismerhessem Hollókirályt.

Ha pontban fejezném ki: 5/3,5