Garry Douglas - Hegylakó

A könyv és én, avagy a nagy találkozás:
Kezdjük ott, hogy először ugye láttam a filmeket, a sorozatokat, és volt, ami tetszett, volt ami kevésbé... Például a második filmtől a filmek már nem is fogtak meg. Azonban az új MacLeodos tv sorozat tetszett, de a Hegylakó, a holló már megint nem... Amanda, mint főszereplő halhatatlan? Hol ott a hegylakás?
Aztán egyszer antikváriumban találkoztam a kötettel, és ekkor döbbentem rá, hogy jé, ez is könyv alapján készült volna? Mai korunkban jutottam el addig, hogy elolvassam... Hirtelen ötlettől vezérelve...

A történetéről (spoiler is lehet benne):
Conner MacLeod a MacLeod klánba született az 1500 -as években. Első csatájában súlyos sebet kapott, de visszatért a halálból. Azt kiabálták rá saját klántársai, hogy az ördög szállta meg, ezért menekülnie kellett... Eztán megismerkedett Heatherrel és az apjával, akik befogadták. Conner mesterséget tanult, beleszeretett a lányba, aki viszont szerette, azonban a lány apja meghalt.
A párocskára rátalált aztán Ramírez, a spanyol.... őőőő... nem is spanyol... Egyiptomban született. Vagy mégsem? De hát... Na jó csak vicceltem. Szóval Ramírez sokáig ugratja MacLeodot. Csipkelődő nyelve mindig megtalálja a fiú gyenge pontját, amitől Conner hol féltékeny, hol ideges, hol pedig klánja becsületét szeretné visszaállítani. Ramírez elmondja az ifjúnak, hogy mi is ő valójában: mind a ketten halhatatlanok, akiknek az a feladatuk, hogy egymás fejét vegyék a kardjaikkal, így megszerezve a másik életerejét.
Eztán Connert - aki mellesleg nem tud úszni - a vízbe löki egy csónakból. A fiú ekkor jön rá, hogy neki már többször meg kellett volna halnia, de még mindig életben van... Sem kard, sem fulladás nem veszélyezteti az életét csak az, ha lefejezik. "Achillesnyak" XD
Azonban a trió élete nem fenékig tejfel, mert a halhatatlanok egymás életére törnek, és felbukkan a színen MacLeod régi "barátja", aki már egyszer megpróbálta a fiú fejét venni. Ehelyett most mesteréét, Ramírezét kobozza el, haladékot adva a felföldinek...
Conner New Yorkban él, túlélte már a második világháborút is, és az imént leírt dolgokat a visszaemlékezéseiből látjuk (még többet is, de ezt ne részletezzük). Ezek azért voltak fontosak, mert a végén csak egy maradhat, és már közeledik az idő... A halhatatlanok fogynak és csak egy maradhat...

Vélemény:
A történetét jól ismertem, és a filmben Connor sosem volt számomra szimpatikus személy, ezért is voltam kíváncsi a könyvre, mi újat nyújthat. Először is főhősünk külleme... Hát a filmben biztosan nem szőke, huszonpárévesek játszották a halhatatlanokat :) Ez nem az ő hibájuk, de a könyvben Conner elragadó, helyes stb... a filmből ez nem jött át...
Na de a könyvről: ami nagyon tetszett, az a kardpárbajok leírása. Igaz, nem volt túl sok belőle, mikor főhősünk vívott, de azon túl is volt (mikor a Kurgan csatázott, ő a fő gonoszunk).
Az egész történet logikus volt, de nekem érzetre kicsit rövid. Naná, hisz pár napot mesél el, de annak is a javában a múltban rekedünk MacLeod visszaemlékezései által. Eleinte zavart, hogy túl sok a visszaemlékezés, aztán jött Ramírez és minden megváltozott. Új színt vitt a történetbe, és nagyon bírtam a szerepét XD Amiket csinált és amiket mondott... Az a kötekedő, piperkőc modor XD Kár, hogy MacLeodra nem ragadt rá túl sok az ő humorából XD csak kábé a fele :) Szóval Ramírezt megszerettem.
A könyv jól össze volt hozva, a végén már nem hiányzott az, hogy a jelenben kalauzoljon az író, inkább mindig vártam, hogy mikor lesz egy újabb Ramírezes rész... Aztán mikor MacLeod, meg ő "szétváltak" utána jött más, akin lehetett mulatni... Na és az a MacLeod -féle részeges bajvívás :D...
Áh, nem akarok lelőni túl sok poént, mert az volt benne bőven. A rengeteg humoros rész, frappáns beszólás, szóviccek, mellettük pedig a vad, nyers, kegyetlen Kurgan, és még mellettük a szomorú részek... Szóval ez a hármas nagyon egyben volt, jó arányban... Persze, a vége kitalálható anélkül is, hogy az ember ismerné a sztorit (magyarul: látta volna a filmet).
Az egyetlen, ami nem tetszett benne, az a végén volt... Brenda vs. MacLeod: ez a szál onnantól nem tetszett, hogy Brenda bejelenti az apjának, hogy megismerkedett egy férfival, és rájön, hogy beleszeretett. Aztán MacLeod is rájön, hogy beleszeretett a lányba... Mire föl? Oké, Connert emlékezteti Heatherre, de Brendának mi oka van rá? Azért mert helyes és mert többször hidegen bánt vele Conner? Azt is megértem, hogy mikor együtt voltak (1-2 alkalommal találkoztak) akkor biztonságban érezte magát mellette, de ennyi... Szóval ez számomra olyan összecsapott volt, pedig addig a találkozásaik is tetszettek... Olyan jól össze voltak hozva, és kissé csalódást okozott ez a végén levő összegányolt akármi... meg a gyors lezárás... mintha az írónak már elege lett volna, és "csak hagyjuk már abba ezt az egészet" -sóhajai szálltak volna füstjelként az ég felé törve... Ezért nálam -1, pedig minden más tök rendben volt: történet, stílus, szereplők háttere, a visszatekintés kontra jelen szál közt levő átvezetések stb... Csak ez a végén...

Ha pontban fejezném ki: 5/4