A történetet Annabel Greene meséli el, akinek mindene megvolt: barátok, munka, és egy átlagosnak tűnő család. Aztán valami megtört, és mindezt elvesztette. Hirtelen egy magányos farkasként a társai között sétáló lány lett az iskolában, a modell-karrierje már nem jelentett számára élvezetet, és otthon minderről nem beszélhetett, mert az ottani gondokra is nagy hangsúlyt kellett fektetni.
Egy nap, mikor elhúz mellette egy autó, minden megváltozik. Miközben elvonul, hogy senki se lássa, hogy rosszul van, olyan ember siet a segítségére, akiről sosem feltételezné: Owen, a fiú, akit lekapcsoltak, majd dühterápiára ítéltek azért, mert megvert valakit. Owen ugyanolyan kitaszított, mint Annabel, de látszólag a fiút nem érdekli az emberek véleménye, egyedül az iPodja, és a zene kötik le a figyelmét. Itt veszi kezdetét egy olyan barátság, mely feje tetejére állítja a lány magányba száműzött mindennapjait...
Egy könyv, aminek nem akartam esélyt sem adni - így tudnám röviden leírni azt, amit az elejével kapcsolatban éreztem. Csak olvastam az első oldalt, és nem értettem. Aztán olvastam a másodikat, és még azt sem. Aztán valamelyik oldal után már azt vettem észre, hogy élvezem, és a kezembe ragadt. Hirtelen érdekessé vált, hogy birkózik meg Annabel a modellkedés kihívásaival, hogyan palástolja a munkáját lelkesen támogató anyukája elől, hogyan alakul a családjával és a családtagjai egymáshoz fűződő viszonya. Érdekelt, mi lehetett az oka, hogy minden barátja otthagyta a lányt, vagy mégis mi lesz Owennel. És annak ellenére, hogy kiszámítható volt az egész, hatalmas lendülettel sodort végig a történeten, végig benntartva a feszült, szorongó hangulatban, ami a főhősnőt körüllengte.
Sarah Dessen hihetetlen jól felépítette a történetet, párhuzamosan futnak a múlt és a jelen eseményei, ahogy Annabel a jelenben él, és néha elkalandozik egy-egy momentum miatt a múlt eseményei felé. Ebből is látszik, hogy jól megkomponált, előre átgondolt darab, mely a tinédzserek problémás világát úgy dolgozza fel, hogy nem tünteti fel ostobának a tiniket, mint ahogy a legtöbb tini-könyv teszi.
Végig vezet minket az írónő azon a folyamaton, hogyan "rehabilitálódik" Annabel, milyen változáson megy keresztül, mikor megismerkedik Owennel, a zenebolond fiúval, aki bevezeti a lányt a saját világába, és felfedi előtte, hogy neki a zene nyújtott mentsvárat, és utat a "gyógyulás" felé, hogy feldolgozzon dolgokat. De nem csak Annabelnek vannak jobb és rosszabb napjai a családjában. Az édesanyja megszállottja, hogy a lányai modellkedésében segédkezzen, így szakadva ki a depressziójából. Kirsten, aki egy ideig próbál a számára kijelölt ösvényen maradni, majd változtat. Whitney, a középső testvér, aki súlyos betegségben szenved, és fel kell adnia a modellkedést, meg kell birkóznia a betegséggel.
Mindenkinek megvan a maga keresztje, amivel meg kell birkóznia. A család életébe ugyanúgy láthatunk be, mint a szimbolikus, üvegfalú családi házukba: az ember lehet, hogy kívülről idilli képet lát, de a falak között lehet vagy tucatnyi láthatatlan probléma.
Annabel is csak azt szeretné, hogy meghallgassák, és Owen előtt valamelyest sikerült megnyílnia, amihez nem csak a fiú megváltozott személye, de a zene is nagyban hozzájárul.
Figyeljünk hát Sarah Dessenre! Abban biztos vagyok, hogy ez volt tőle az első könyvem, de abban is, hogy nem az utolsó. Továbbra is figyelni szeretnék rá, hátha minden története ilyen remekre szabott darab.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése