2012. szeptember 30.

Stanley Steel&K.B.Rottring - Csillagok H borúja (Sört wársz 4.)

0 megjegyzés

A régi változat borítója
A gerinc méretében is jócskán
különbözik az új változattól
Stanley Steel könyvei számomra azért egyediek, mert mindegyikről azt gondolom, hogy állati nagy hülyeség - a szó legpozitívabb értelmében.
Szóval rukkolázgatás közben ráakadtam ennek a régen elkezdett sorozatnak a folytatásaira, és hát ujjam nem restellt sokszor lenyomni egymás után a "happolom" gombot, így szerezvén meg a sorozat következő két kötetét.
Ezúttal ennek a Star Wars paródiának a negyedik kötetéről lenne szó, mely még mindig valamelyest a sorozathoz hűen követi a vonulatokat. Adott nekünk Lila Orgona hercegnő, aki komoly bajba keveredik, ugyanis az adóbehajtó Dark Fater foglyává válik. Így hát a kis Gyökkettest és a Manikűrrobotot kéri meg, hogy hozzanak segítséget, a kis kukás-robotban pedig elrejti a leglényegesebb információkat.

Valahol a galaxis mélyén lakik egy Lüke nevű fiú, akit mostohák nevelnek, mivel anyja nem volt (lombik bébiként fogant), apja pedig szintén nincs.
Hozzájut két robothoz, akiktől megtudja, hogy küldetésben vannak. Így rángatják ki unalmas hétköznapjaiból Lükét, aki Superman jelmezben feszített, míg az tönkre nem ment és sokszor álmodozott a JETI létről. Mikor találkozik Ubi-Van-Ken-Ubival, úgy tűnik, álma valóra is válhat, ugyanis a JETI mester magával viszi a kalandra, hogy kiszabadítsák a hercegnőt, és meggátolják Dark Fater ténykedését, hogy mindenkit rákényszerítsen az adófizetésre.

Összetalálkoznak a taxissal, Kan Szólóval, aki azonnal elindítja a taxiórát, csak hogy megmeneküljön az üldözői elől, akiknek nem kevés pénzzel tartozik. A megpróbáltatásoknak azonban még koránt sincs vége, ugyanis Dark Fater mindenütt ott van, és lecsap azokra, akik nem fizetnek!

Az újabb kiadás impozáns borítója.
Steel könyveiben rengeteg szóviccel találkozhatunk, amiket mindig jókor és jó helyen vet be, így néhány helyen lehet rajta mosolyogni. Viszont a történet kuszasága miatt egyes jeleneteket nem találtam humorosnak - főleg, ha annak szánták, ami egy paródia kötetről lévén szó meglehetősen sanszos.
Ami most kicsit előtérbe került még az az intim/szexuális jellegű humor, amit most sem visz túlzásba Steel, viszont ezúttal ezek nem ütnek nagyot, sőt, egyáltalán semekkorát sem. Ilyen módon fölöslegesnek találtam az erőltetésüket csak azért, hogy valami legyen a könyvben a férfi olvasók részére is.

A szereplők többször szóltak ki a regényből, mint eddig mondván, hogy tisztában vannak vele, hogy ezt a sztorit valaki már megkoreografálta. Ez a része a monológoknak meglehetősen tetszett, hisz olyan ritkán olvasni olyant, hogy a szereplő azzal dobálózik, hogy "de hát ez így van megírva", meg hogy "ez is csak az írón múlik".

Borítók tekintetében szóhoz sem jutok. Az első három kötet az új változatban csücsül a könyvespolcomon, míg ez a kötet a régi kiadások egyikét mutatja be. Egyszerűen olvashatatlan változat, mert amint hozzáér az ember, egy köteg lap a kezében marad. Többször azzal küzdöttem, hogy letettem a könyvet, és máris szöktek belőle az oldalak a pocsék ragasztás miatt, így alig vártam, hogy a végére érjek. A hímes tojás megirigyelhetné, annyira féltettem ezt a darabot, könyvet még ennyire nem kellett óvni a széteséstől.

Ezzel szemben az újonnan kiadott változatok borítója valamivel viccesebb (még ha a réginek a borítója legalább szorosabban kötődik is a történethez, bár, a majmos utalást azon sem értem... hogy kerül oda egy csimpánz?), meg rajzosabb, meg csilli-villibb, viszont ott a könyvek is egyben maradtak.

Összességében nézve lehetett volna rosszabb is, elvégre Lükét megölhette volna a Manikűrrobot az első találkozásnál, a kis Kuka leharaphatta volna a kezét, vagy Ubi-Van megvárhatta volna az uborkaszezont az uborkafarmon. Örülök, hogy nem tették, hisz azért akadtak vidám pillanatok is. Mindenesetre nem sírva nevetős regényről van szó, de nem is nevetségesen sírósról... csak egy laza kis paródia néhány poénos szituval, szóviccel, és furcsábbnál furcsább szereplőkkel...
Folytatás...

2012. szeptember 29.

Rukkolj, happolj, tombolj!

11 megjegyzés

Ez a logó a rukkola.hu
oldaláról happolva...
Fogadok, hogy aki csak meglátta a cikk címét a homlokához kapott, hogy "Na, még egy ember, aki a rukkola.hu gépezetének áldozatául esett."
Erre csak annyit felelnék: jelenleg a gödör legalján vagyok, és még nincs kedvem kimászni belőle - és remélem, ez sokáig így is marad, ne hagyjatok kiábrándulni! ;)

MIELŐTT FOLYTATNÁD A CIKKET FIGYELMEZTETLEK, HOGY NEM BUZDÍTALAK SEMMIRE, EZ ITT CSUPÁN EGY MAGÁNVÉLEMÉNY TŐLEM. NEM ELVÁRÁS A PONTOK AZONNALI FELHASZNÁLÁSA, NEM IS TANÁCSOLOM, HOGY HASZNÁLD FEL A PONTJAIDAT - és arra is csak burkoltan próbálnám ösztönözni az embereket, hogy minél több Rómeó alulról jegyezte el Júliát könyvet tegyenek fel ;) (<=az apró betűs rész volt a vicc helye).

Elképzeltétek már milyen lenne az, hogy minden nap a postaládádban vár egy vagy két, vagy akár több könyv? A könyvszeretők tudják, hogy miről beszélek... Már nem képzelgek ilyen ábrándokról, velem valóban megesett ez a dolog... méghozzá a rukkal.hu "hibájából".

Miről is szól ez az oldal? Rakj fel egy könyvet, amit már amúgy sem olvasnál; várd meg, míg valaki "örökbe fogadja" - ezáltal gyűjthetsz pontokat, miután elküldted, átvették stb... -, majd a kapott pontjaidért gyűjts be még több könyvet!

Az egész "hóbort" nálam úgy kezdődött, hogy heccből bejelentkeztem gondolván, úgysem fogok én itt csereberélni, ugyanis köztudomásúan nagyon ragaszkodom a könyveimhez, így egyetlen darabtól sem válok meg szívesen.

Aztán gondolkoztam egy kört, és mikor betelt a pohár a polcom, hogy nincs már helyem az új könyveimnek, feltettem párat közülük, hátha valakinek kellenek. És kiderült, hogy igen, akad nálam olyan könyv, ami másokat érdekel, és volt olyan nap, hogy egy kupac e-mail várt, hogy "Happolták egy könyved..." Szóval belekerültem a mókuskerékbe.

Viszont eltűnődtem rajta: oké, hogy 1 könyvért cserébe 3 kerülhet hozzám, ezzel mintegy megháromszorozva a könyvtáram méretét, ha minden könyvet elrukkolázgatnám, de mégis mi itt a trükk? Mi itt az ára mindennek?

Miután felismertem az árat, elszontyolodtam. Ezek után született meg molyon is az alábbi karcom:

"Happ katasztrófa Rukkola módra:

Hozzávalók:
– több tucat jó könyv
– több tucat remek író
– rengeteg igény könyvek olvasása iránt
Elkészítési mód:
1, Válassz ki a több tucatnyi remeknek ígérkező olvasmány, vagy számos olyan író közül egyet, akitől szeretnél olvasni, vagy már régóta keresed, hogy beszereznéd!
2, Keress rá a rukkola.hu keresőjével!
3, Rettentsen el, hogy kismillió meg egy ember, aki rajtad kívül még happolni szeretné!
4, Jelöld be, hogy happolnád!
5, Ha értesítés jön, hogy happolhatóvá vált, akkor gyönyörködj abban, hogy valaki, aki 0-24-ben a gépe előtt görnyed, vagy olyan gyors netje van, amilyen neked csak álmaid net(t)ovábbjában lehet, elvitte az orrod elől!
6, Számolj el 10-ig, és reménykedj, hogy mire legközelebb elérhetővé válik a példány, még mindig lesz elég happ-pontod, és nem fogyasztod le a happ-méteredet mindenféle olyan könyv happolásával, amiről esetlegesen még életedben nem hallottál/akinek az írója teljesen ismeretlen, és happolás után rájössz, hogy ez neked nem is kellett, csak már untad nézni a happ-pontjaidat…
"

A rendszert az utóbbi időben meglehetősen sokat csiszolták, és finomítgatták, hogy minden hibát kiküszöböljenek, viszont egyetlen dolog még ígyis fennmarad a problémát okozó tényezők listáján.

Ugyanis képzeljük el a szituációt. Van egy könyv, ami véletlenül felkerül rukkolára. Nagyon szeretnénk ezt a könyvet, és pont akkor bukkan fel a friss rukkolások között, mi pedig azonnal rányomunk a happolom gombra, mire a rendszer kidob, hogy sorry, guy, it's not your day. Vagyis volt valaki, aki hamarabb elhappolta előled - és ezt egyesek fenemód jól csinálják, mert 2 másodperccel azután, hogy a könyv fölkerül, máris elhappolják az ember elől. Ez aztán a jó reflex!
Ilyen oldalról szemlélve számomra azt jelenti az oldal, hogy "Szerezz széles sávú netet! Ülj a gép előtt 0-24-ben! Ne költsd a happontjaidat felesleges könyvekre! Az ujjad félig mindig remegjen az egér gombja fölött és...! - Míg csak végiggondoltad ezt a blődséget, elvitték előled a hőn áhított könyvet..."

Tehát 2 negatív dolgot emelnék ki így a sorból. Az első, hogy az emberek nekiálltak versengeni a könyvekért, a másikban egyfajta versenytársat látnak. Ha nem kapják meg azt a könyvet, amiről jön az értesítés, hogy "Elérhetővé vált egy példány...", mert más elvitte előlük, aki gyorsabb volt, idegessé válnak és elmegy a kedvük az egésztől.

A másik dolog, hogy mivel tudják, hogy úgyis értesítőt kapnak arról, ha a hőn áhított kincs valaki által rukkolásra kerül, tartogatják a pontokat, hogy hátha szerencséjük lesz, és nem pazarolják el más könyvre, amit esetlegesen nem ismernek.

A napokban, mikor 3-adszor vitték el az orrom elől Marcello D'Orta: Rómeó alulról jegyezte el Júliát című könyvét úgy döntöttem, feladom a rukkolás pályafutásnak ezt a részét, és meglevő tucatnyi happontomat végre kiszórom az ablakon.

Így hát elbattyogtam a fantasy részlegbe, ahol ismét az oldal egy árnyoldalával szembesültem. Kategóriánként ugyanis ömlesztve találjuk meg a könyveket, nincs szétválogatva, hogy mi az, ami elérhető, hanem bogarásszuk át a többezres könyvmennyiséget, hogy vajon melyik zöldül. A másik dolog az ömlesztés mellett pedig, ami miatt kissé elkerekedtek a szemeim, hogy mennyi magazin és vicckönyv (az az apró, pár oldalas fajta, amit 50-100 forintért minden utcasarkon az ember után vágnak) hogy a manóba kerülhetett fel a sitera? Hogy lehet azokért is pontokat kapni, ráadásul annyit, mint egy normális könyvért?

Szóval este 10 után már kiestek a szemeim, de még nem jártam az utolsó oldal környékén sem a vadászatom során, viszont a böngészőm sorában halmozottan gyűltek a zölden talált kötetek, amiket érdekességük miatt a "potenciális happolások" címkével illettem.
Ez volt az a pont, mikor rájöttem, hogy az addig soknak tartott happ-pontom mégis milyen kevés. Rengeteg olyan könyv jött velem szembe, aminek az írójáról még csak nem is hallottam, aztán molyon megnéztem a csillagozásokat, és azt mondtam, miért is ne? Egy próbát megér. Ha nem lesz jó, akkor legalább a nyakamon marad, és kérhetek még egy könyvespolcot... csak tudnám, hova...?

Azóta beköltöztettem egy heti rukkolás termést az albi éjjeliszekrényébe, hogy a köteteim békésen elférjenek egymás mellett a könyvespolcon otthon (hozzátenném, hogy hiába hoztam egy jórészt magammal, mivel helyem az már megint nincs...). Levontam a következtetést, hogy a kényelmes értesítős megoldások miatt vajon hány és hány olyan könyvről maradhattam le addig, míg rá nem jöttem, hogy nem arra kell a figyelmet fordítani, ami szem előtt van, hanem arra, ami nincs ott.

Sokak szerint mennyivel demokratikusabb lenne a rendszer, ha automatikusan az a happoló kapná meg a könyvet, aki a happolási sorban következik (és rendelkezik elég happ-ponttal is). Részben egyet értek ezzel az ötlettel, részben viszont ezen új felfogásom miatt nem. Hisz ha automatikusan megkaptam volna egy hőn áhított könyvet azért, mert a listában enyém a következő olyan happolás, amihez társul elég pont, akkor lehet, hogy eszem ágába sem jutott volna például utánanézni, hogy Dörnyei Kálmán könyve, A fekete egy (mely már régóta az elolvasandó listámon van) vajon happolható-e (minő meglepetés, happolható volt). Sosem találkoztam volna a Lelkek kútja című könyvvel, aminek főhőse elvileg egy elf (a kedvenc fantasy fajom), és sosem ismertem volna meg azt a rukkolót, akitől ugyan elszereztem az egyik könyvét, de egy olyan levelezőtársat találtam benne, akinek jó írogatni.

Szóval azt kell mondjam, a rukkola egészen jó ötlet, és a kivitelezése is színvonalas. Az meg, hogy sokan lázadnak ezen "gyorsasági verseny a könyvekért" miatt tényleg meg tudom érteni, hisz a D'Orta könyvre már régóta pályázom mindezidáigsikertelenül, és engem is bosszant, hányszor csúsztam le a lassú netem miatt róla, viszont egy kicsit arrébb nézve tényleg olyan dolgokat lehet találni, amikről lehet, hogy első pillantásra azt mondanánk, hogy "Áh, ez nekem nem kell..."de merjünk merészek lenni! Ki tudja, lehet, hogy az elrejtett könyvek közül találjuk meg az új kedvencünket... ;) 
Folytatás...

2012. szeptember 23.

Peter Marshall - Tombol a hold

0 megjegyzés

Nagyon ritkán kerül romantikus irodalom a kezeim közé, és meglehetősen válogatós vagyok ilyen téren. Nem volt ezzel a regénnyel szemben semmilyen elvárásom, mikor leültem mellé, viszont ezek után is hiszek a mondásnak: "Járt utat a járatlanért el ne hagyd!"

Bruce egy lepukkant negyedből származó fiú. Mindenhez van valami hozzáfűzni valója, vagy egy pikír megjegyzése.
Ezzel szemben Annette egy nyugodt, gazdag családból származó lány, aki pszichológus szeretne lenni, dzsesszklubokba jár, és a legnagyobb problémája a szülei vallásossága.

Bruce életébe ott kapcsolódunk be, hogy végez az iskolával, és felvették egy újsághoz mint újságírót. A fiú szeret verseket írni, így hát adva van számára a pálya. Van egy bátyja, Harold, akinek részt vehetünk az esküvőjén is. A testvérek egymáshoz viszonyítva ég és föld, ugyanis Harold kettejük közül az, aki alig mer beszélni a lányokkal, míg Brucenak több hódítása van. Harold valahogy mégis talál magának egy lányt, akit elvesz. Bruce leissza magát, majd hazatántorog, és rosszul lesz, majd kerekesszékbe kerül gyerekparalízissel, kiszolgáltatva bátyjának, és feleségének. Egy heves vita után azonban Bruce úgy dönt, olyan intézetbe megy, ahol a hozzá hasonlókkal foglalkoznak. Akkor még nem is sejti, mit talál a falak között...

Annette rengeteget vitázik a szüleivel a vallás miatt, ugyanis a lány ateistának vallja magát, míg a szülei tisztes templomba járók. Szüleinek nem tetszik, hogy miféle helyekre jár, és orvos apja mindenáron belőle is orvost szeretne nevelni. Mikor Annette rosszul lesz, majd diagnosztizálják nála a gyerekparalízist, tervei és egész addigi élete összeomlik. A lány, dacolván szüleivel úgy dönt, hogy egy nyomornegyedbeli intézetben kívánja folytatni az életét. Hősünk azonban nem tudja, hogy később összehozza ott az élet egy olyan fiúval, aki teljesen felforgatja az életét... bár annyira nem.



A könyvből több féle fajta kiadás megjelent hazánkban, így nem tudom, hogy az eredeti hosszúságú művel hozott-e össze a sors, avagy ez valami rövidebb változata. Ha ez a teljes hossz, akkor kapkodósra sikeredett, ugrálunk térben, ugrálunk időben meglehetősen irritáló és néha követhetetlen módon. Ezek mellett a gombaként előbukkanó és sokasodó szereplőgárdával sem értettem egyet. Az intézetes részeknél jóformán hozzánk vágnak egy névsort, mintha kisiskolába kerültek volna hőseink, ahol gyorsan kell memorizálni az osztálytársak nevét, és ugyanezt várja el az olvasótól is. A könyv vége felé a semmiből felbukkan még két karakter, akikre már nem tudtam mit mondani. A hátravetéseket sem sikerült eltalálni az írásban, és sokszor zavaró, hogy felbukkan egy új név, majd 3 oldallal később megmagyarázzák, hogy "remélem már leesett, hogy ez xy felesége, gyereke, férje, anyósa, apósa, kutyája, harmadik járókelője stb."

A romantikus vonulatokkal általában ugyanaz a bajom: vagy túl érzelmes (csöpögős), vagy egyáltalán nem az. Ebben a könyvben mind a kettő volt. Mikor még a gerléink nem találkoztak, akkor túlzóan érzelmes volt, heves, éppen ezért értelmetlen. Teljesen hiteltelennek találtam a szereplők reakcióit az egyes eseményekre. Van egy jelenet, mikor Bruce és családja retteghetnek tőle, hogy kilakoltatják őket. Kapnak egy levelet, hogy a város szebb részébe kapnának egy új, szebb házat. A családnak ugye gond a közlekedés, meg a munkahelyek miatt sem akarnának költözni, ami teljesen érthető, ezért (jogosan) kiakadnak, hogy miért akarják őket kilakoltatni. Majd jön egy határozat, hogy "bocsi, költözés lefújva". A család ahelyett, hogy fellélegezne, hogy megoldódott a problémájuk mit csinálnak? Azért háborodnak fel, hogy akkor most miért nem költöznek? Hogy tévedhetnek a hivatalban? Majd olyan levelet írnak (felnőtt, érett emberekről beszéltünk eddig), amelyben szidalmazzák a hivatalt. Nem értem, miért nem voltak képesek örülni neki, hogy megtarthatják a munkájukat, élhetnek tovább békésen. A következményekre, hogy mit okozhat egy szidalmazó levél már nem gondolnak...
Annette családja ezzel szemben kiszámítható egy mélyen vallásos anyával, aki rákényszeríti a lányára a saját életvitelét, apuka meg a szakmáját. Sallang, viszont ez a része valahogy nem zavart a könyvnek... mindaddig, míg Annette azon nem kezd el gondolkozni, hogy vajon Jeremy (akiről nem derül ki semmi, csak hogy fiúból van és zenész) megfogná-e a mellét, meg megcsókolná-e őt. Hogy honnan bukkant fel Jeremy... hát egyszer csak ott volt az egyik rész elején, azt sem tudjuk, hogy ők most barátok, vagy mi a manó... később kezd csak el Jeremy udvarolni a lánynak. Viszont itt a következő érthetetlen momentum: a lányról nem derül ki, érez-e valamit a fiú iránt (mikor megkéri a fiú a kezét, habozik), vagy csak simán szeretné már elveszteni a szüzességét. Ez a rész azért sem passzol a könyvbe, mert a későbbiek folyamán is mindig Bruce az, aki az erotikát, a szexet erőlteti bele minden mondatába, mint egy éretlen kamaszfiú, akinek az a hobbija, hogy titkon lányokat lessen meg az öltözőbe a tornaóra előtt.

És a családok és a bemutatásuk csak nyúlik... és nyúlik... és nyúlik, és csak részletezi, és taglalja. Ezek között a taglalások között találtam néhány remek, részletes leírást, gyönyörű gondolatokat, és több, kisebb kidolgozott jelenetet, amik tetszettek. Átlépve azonban a könyv felező vonalát, Annettenek még mindig fogalma sem volt Bruce létezéséről, és fordítva. Itt kezdtem el aggódni, hogy ezek után milyen lesz a "romantikus" szál. Először is: száraz, másodszor semmilyen.
Bruce meglátja Annettet, odagurul mellé az egyik étkezés során, váltanak két sort, majd megcsókolja. Ez aztán a reális egymásra találás, elvégre az emberek sűrűn mennek oda akárhol másokhoz, beszélnek picit az időjárásról, majd valószínűleg az lesz a vége, hogy lesmárolják egymást. A "románc" elejétől a végéig teljesen úgy hat, mintha csak azért jöttek volna össze, mert ők ketten a legfiatalabbak. Ezek után csak beszélgetéseket látunk, ami többnyire mindig ugyanazon témák köré épül (az intézet lakói, vallás, szabadság, szexualitás...) Ekkor bukkan fel a két újonc szereplő, hogy valamelyest kimozdítsák a szürke, unalmas egyhangú létből őket, majd gyorsan pont kerül a történet végére - ismét a kapkodós módszerrel.

A mű során végig előtérben van az a vallás. A regény legtöbb pontján olyan, mintha a szereplők nem csak Annette és Bruce, hanem az olvasó hasába is lyukat akarnának beszélni, az olvasót is meg akarnák téríteni, hogy "járj rendesen templomba! mindent hálálj ám meg Istennek, mert ő jóságos!" És ez tölti ki a könyv egyharmad részét - ha nem többet. A legtöbb helyen elvakultságnak, túlzásnak találtam ezt a fajta "nyomulást". Túlerőltetés.

Ebből a műből többet is ki lehetett volna hozni, ehelyett kaptunk egy kapkodórohamos, sablonokkal bővelkedő sztorit, amiben az olvasónak úgy kell kapkodnia a fejét, mintha egyszerre több tucatnyi képernyőn kellene követnie filmeket. Az olvasó sajnos a legtöbb dologról ugyanis a mű folyamán lemarad. Nem tudom, hogy a fordító döntött úgy, hogy átrenoválja a művet azzal, hogy itt-ott kihagy egy-két (több száz) bekezdést, vagy valóban ilyen a regény, mindenesetre nekem csalódást okozott. A romantikus szál kidolgozatlansága már meg sem lep egy ilyen vézna gerincű könyv esetében.

Nem vártam csodákat, de szerettem volna tévedni, és örültem volna, ha pozitív csalódás a vége. Sajnos ezúttal ez most elmaradt ugyan, a romantikus könyveket viszont nem fogom feladni...
Folytatás...

Ígéretek, olvasmányok, fogadások, miegymás...

0 megjegyzés

Nem feledkeztünk meg a blogról. Azért kezdeném ezzel, mert észrevehettétek, hogy kevesebb bejegyzés kerül fel szeptember óta, aminek számos oka van.

Először is: nem került fel augusztusról semmilyen összegzés. Miért? Mert úgy gondoltam, hogy felesleges - főleg azok után, hogy Timus javaslatára kihelyeztem egy archívumot, ahol könnyen és gyorsan át tudjátok böngészni, mikor mi került fel.

Az ígéreteimet sem felejtettem el, ennek kapcsán viszont elértük azt a pontot, hogy kijelentsük: hamarosan új topiccal jelentkezünk itt a blogon, amit remélhetőleg ti is érdekesnek fogtok találni.

Viszont egy ígéretem olyan, mintha megszegtem volna. Melyiket is? Régebben volt egy szavazás azzal kapcsolatban, mit olvassak, és kijött belőle az Éjangyal trilógia. Azonban az első kötet után úgy tűnhet, mintha nem folytatnám a sorozatot. Megnyugtatnék mindenkit, folytatom az olvasását, és fel is fog kerülni a blogra, viszont ezt a "fogadalmamat" az utazásaim miatt kellett megszegnem, ugyanis a könyvek méretei miatt nemigazán szállíthatóak - legalábbis számomra nem. Néha a pottyászomba nemigazán fért be az étel és a ruhák közé ilyen vaskos olvasnivaló, csak jóval vékonyabb, alacsonyabb kötetek - amikről azóta már a blogra is került fel írás.

Privátban kérdezték páran, hogy haladok a fogadással. Akik rám tették le a voksukat, azok megnyugodhatnak: noha egyre több könyv kerül fel a listára, ez nem annak köszönhető, hogy megszegtem, és agyba-főbe vásárolgatok. Rájöttem ugyanis a szabotálás rengeteg módjára (Timus nagy bánatára, és kreativitásom kiváltotta döbbenetére), így jutván hozzá olyan olvasnivalókhoz, amikkel esetlegesen meg kellett volna várnom a fogadás végét. Tehát mondhatni már majdnem 9 hónapja tiszta vagyok, nem vásárolok regényeket - legalábbis saját részre nem.

A miegymásba azt említeném meg, hogy a blog már megint megváltozott valamelyest - külsőre -, mint már láthattátok is, csak még nem esett róla szó. Így tettünk szert egy kabala kislányra, akinek nevet kerestünk, de mű-viták miatt nem találtunk. (Ha valakinek van valami jó ötlete, ne habozzon megosztani velünk!) A legnagyobb változás az olvasásoknál zajlott, ugyanis elkezdődött a "belinkesítés". Egyelőre a 2012 -es olvasmányoknál figyelhető meg ez a jelenség, de idővel remélhetőleg a többinél is sikerül bevezetni, hogy könnyebben elérjétek azokat a műveket, amikre kíváncsiak vagytok. Továbbá a másik nagy változás, hogy szétbontottuk az írók címkéit, és kivettük, hogy aktuálisan mit olvasunk.

Köszönjük, hogy velünk tartotok, és részesei vagytok a blog életének!

További jó olvasást, és több raklapnyi remek olvasmányt Mindenkinek!

Folytatás...

2012. szeptember 19.

Ta-mia Sansa - Forradások (Gender Krónikák 11,5)

0 megjegyzés

Sansa neve már sokaknak ismerős lehet, hisz a Sötét Hórusz című könyve régebben napvilágot látott. Mivel azonban a folytatások el-elmaradoztak kiadás szempontjából, Sansa nem tétlenkedett sokáig, és megszületett a sorozat több darabja is, melyek közül a Forradások követte első sorban a Hórusz sorsát - csak ezúttal írói önerőből. Már csak azért is, hiszen ez a kötet nem más, mint a Sötét Hórusz egy kiegészítő kötete.

FIGYELEM! A SÖTÉT HÓRUSZRA NÉZVE SPOILERT TARTALMAZ!

Nekhti Starr közveszélyes bűnöző, a legtöbben egyáltalán nem szeretik, sőt! egyesek kimondottan utálják. Miután megölt pár embert, majd szabályosan kivégezte a lonecateket, és Andrew Williams flottáját, Nekhtit száműzték Bubastisból. Sokan nem értenek egyet ezzel a döntéssel, hisz szerintük halálbüntetést érdemelt volna, nem pedig száműzést.

Hekat, a "kíváncsi" lonecat azonba felkerekedik, hogy könyvet írjon az igazi Nekhtiről. Ki is volt a lány valójában? Tényleg csak egy elmebeteg pszichopata gyilkos volt?
Először Nekhti kiképzőjét, Uraeus Verset találja meg, akitől az iránt érdeklődik, milyen is volt Nekhti fiatalon. Elvégre ki tudhatna többet a lányról, mint az, aki gyerekkorában betanította őt, kiképezte profi testőrré, hogy Ma'at szolgálatába szegődjön. A férfi meglehetősen részletekbe menően beszél a lány gyerekkoráról, milyen volt, hogy olvadt fel annyira a jég, hogy egyáltalán szóra bírja. Megtudhatjuk, mit követett el Andrew Williams, ami annyira szörnyű volt, hogy elhallgattatta és érzéketlenné tette a lányt a külvilággal és az emberi érzésekkel szemben.
A lonecat azonban nem elégszik meg azzal, hogy csak a lány gyerekkoráról írhat, így jut el Nereida Casthoz, a kapitányhoz, aki már az első pillanattól fogva ellenezte, hogy Nekhti velük tartson Prentiestből. Végül pedig megtalálja Todot a kérdéseivel, aki nem más, mint Ma'at, majd Kemt Daly titkára.
Mindnyájan őszintén mesélnek Nekhtiről, a lány viszontagságairól, a hibáiról, és arról, milyen is volt. Mit érzett, hogy cselekedett, mivel foglalatoskodott szívesen...


Kissé nehéz helyzetben érzem magam, mert a Sötét Hórusz című könyv is meglehetősen tetszett, majd Sansa előrukkolt egy ilyen könyvvel és... az alapvetően magasra tett lécet lazán átugrotta. Ezúttal már arra sem tudtam mutogatni, hogy ugrál a helyszínek közt, vagy kapkod az időben, mert eme regényben gördülékenyen működik a mechanika. Vagyis Hekat elkezd beszélgetni valakivel, aki aztán feldob egy témát, majd a következőkben az adott történet idejére ugrunk vissza, hogy elolvashassuk a részleteket.
Így tudjuk meg azt, hogy került Nekhti Bubastisba, hogy lesz belőle testőr, hogy kísérli meg többször megölni önmagát, milyen az, mikor kedves, vagy mikor elveszti a kontrollt. Megismerhetjük egy történet erejéig azt az oldalát is, mikor leomlanak a falak Nekhti körül, és előtűnik, hogy ő is képes szeretni.

Nekhti karakterét már a Sötét Hóruszban is kedveltem, és most, hogy jobban megismerhettem valahogy közelebb hozta hozzám. Az, hogy mennyi szörnyűségen ment keresztül, és hogy ezt hogyan reagálta le meglehetősen hiteles, és érthető, hogy nem akarja fűnek-fának elmesélni, mi mindent tett vele Andrew Williams, és hogy a prentiesti események zárkózottá tették. Elvégre nagy trauma lehetett neki, hogy olyan időszakban érte mindez, mikor még fejlődésben volt. Nehezen tudta megemészteni mindazt, amit átélt, senkivel sem oszthatta meg a gondját-baját, hisz a nők ugyanabban éltek, mint ő, a férfiakra pedig nem számíthatott, hogy valamelyikük is segít majd neki. Ilyen a prentiesti világ, és ezt nagyon jól tudta.
A másik szereplő, akire már a Hóruszban is felfigyeltem az Kemt Daly, a pazarló, léha szépfiú, aki állandóan ostobaságokat követ el, és nem éppen felnőttes a viselkedése. Éppen ezzel a hangulatoldó jellemével lopta be magát a szívembe, és ebben a kötetben a parádés belépője után sejthető, hogy ezúttal sem lesz másképp: Kemt az Kemt maradt.
Ami piros pontos, hogy egyik szereplő személye sem torzult el, nem változtak meg csak úgy, hanem hűek voltak ahhoz, ahogy megismertük őket a Sötét Hórusz -ban.

Noha a társadalom rendje már a Sötét Hóruszban is egészen részletezve van, ezúttal kapunk egy cseppnyi történelmi áttekintést is mellé, ami meglehetősen aprólékos. Szerettem azokat a részeket, mikor Nekhti előveszi a történelmi tanulmányait, és elkezdi a tényekkel és az adatokkal "bombázni" - már a maga módján - a körülötte levőket. A világ részletezése a múlttal kiegészítve teljesen kerek, és pontos, aprólékos kidolgozás.

A stílus tekintetében óriási fejlődésnek lehetünk szemtanúi, és az sem zavaró, hogy egyszer a jelenben vagyunk (Hekat faggatózásainak helyszínein), majd hirtelen átzsuppolódunk a múltba. A váltások kidolgozása ezúttal sikerült. A sok rövidke történet egy nagy, kerek egészet alkot.

Valóban kiegészítő kötetről beszélhetünk, és mégsem teljesen. Ha valaki nem olvasta a Sötét Hórusz -t, az ugyan lemaradt olyan dolgok részletezéséről, mint például, hogyan vesztette el Nekhti a karját, a doktor is csak megemlíti azt az erőszakolást, de itt már az sem volt kifejtve és így tovább... Tehát az apró részletek, amiket megemlítenek a Forradásokban a szereplők, a Hóruszban vannak részletezve, ettől függetlenül érthető a könyv azok számára is, akik nem olvasták az előző könyvet.

A novelláskötet jellegű felépítés, mely úgy van kidolgozva, hogy apró történeteket kapunk, és mégis kerek egésszé állnak össze szintén zseniális megoldás. Annak ellenére pedig, hogy sci-fi műfajúnak íródott, inkább lélekrajzi könyvek közé sorolnám, amelyben gyönyörű gondolatokkal, rengeteg kegyetlenséggel találkozhatunk, és az írónő a képünkbe vágja az emberi viselkedés minden formáját a brutalitástól kezdve addig, hogy az ember képes szeretni is. Két, egymástól teljesen elkülönült (egymással szöges ellentétben álló) szabályrendszerű világon át mutatja meg nekünk mindezt, úgyhogy eldönthetjük, melyiknek a szabályaival értünk egyet. Feltehetjük a kérdést, hogy attól, hogy valamit módunkban és jogunkban áll megtenni (Prentiest világa), feltétlenül azt jelenti, hogy tényleg meg kell tennünk? Élhetünk emberként egy embertelen világban? Vajon hány férfi gondolkodott másként Prentiestben, mint amit a törvények diktáltak neki? Egy könyv, ami egyszerre jelent sokat, és mégsem eleget. Egy felkavaró élményt, amin nem szabad sírni, hanem gondolkodni kell, és egy óriási tanulságot, amit meg kellene tartani az embereknek, amíg még nem késő...

Hogy mikor jelenik meg az írónő következő könyve az még meglehetősen kétséges, és sok dolog függvénye. Ennek ellenére tűkön ülve várom, hogy bekövetkezzen az, hogy egyszer a polcomon láthatom egymás mellett az összes kötetét a sorozatnak.


(A borító is Ta-mia Sansa ügyességét dicséri, és a könyv ismeretében csak annyit tudok rá mondani: illik hozzá.)
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger