Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2012. november 29.

Zombik karácsony(r)a!

1 megjegyzés



Amikor legközelebb megveszel egy vámpíros, angyalos, tündéres, vagy vérfarkasos könyvet, gondolj arra, hogy ezen misztikus lények nem hozhatják el számodra idén a világvégét, csak és kizárólag a zombik!

Oh, hogy Te még nem szeretnél világvégét?
Akkor javaslom, hogy ezzel a két könyvvel készülj fel a zombitámadásra:


Ezúttal rendkívüli kedvezménnyel juthatsz a hasznos túlélési útmutatókhoz, mert az írók (még) olyan jószívűek, hogy ünnepi kedvezményt biztosítanak számodra: KLIKK IDE!

És természetesen minden rendelés mellé jár egy cica! ...akarom mondani könyvjelző! ;)

Csapj le a lehetőségre, akárcsak Lencsi!
Folytatás...

2012. november 24.

Benyák Zoltán - Ars fatalis (A végzet játszmája)

0 megjegyzés

Benyák Zoltán művei sokaknak ismerősek lehetnek, ugyanis őt takarja a Jonathan Cross név is. Olvastam tőle a Veszett lelkek városa című írást, és azonnal megfogott a stílus, az alapötlet, a kivitelezés... minden egyben volt. Tudtam, hogy szeretnék még olvasni az írótól, és többen ajánlották A háború gyermeke című művét. Végül szembe jött velem ez a kötet, aminek a borítója sürgetővé tette, hogy elolvassam.

A könyvet köszönöm a Grafoman kiadónak!

Anton Pal egy világi csavargó, járja a nagyvilágot Isztambultól Budapestig Párizson keresztül, és még ki tudja, merre, miközben rengeteg dolgot lát/tapasztal útjai során. Nem telepszik le sehol sem tartósan. Egy szép napon azonban lát valami hihetetlent: egy lányt, akinek a nyomában rózsák nyílnak... akár egy metrómegálló betonjából is.
A férfi azonnal lencsevégre kapja a látottakat, és híressé válik.
Közben van egy nő. Tetszik neki, és a sors valahogy mindig úgy hozza, hogy összefut vele, majd útjaik látszólag szétválnak, hogy újra összefussanak.
Találkozunk egy idős nővel, aki meglehetősen nagy becsben tart egy üveggolyót.
Van itt egy elmegyógyintézet is, ahol lakik egy különös ikerpár. Valamiért meglehetősen szeretnek kockázni, miközben milliónyi helyet képesek megfigyelni egyetlen alagsorból.
Egy férfi jégcsapok világában él, mert meglehetősen szereti őket.
És a lány végül kilép Anton elé, és feltárja neki a végzetes titkot...

Nagy vonalakban tehát így lehetne felvázolni a történetet, viszont ezzel még korántsem mondtam el semmit. Egyre-másra bukkannak fel a regény folyamán a sorssal "játszadozó" személyek, akiket elkezdenek eltüntetni a föld felszínéről. Anton bele kerül a játékba, és meg kell állítania a gyilkost, ugyanis az egyik áldozat nem más, mint az apja, akit életében sohasem látott... és aki egyébként a legnagyobb hatalommal bír mind közül.

Mikor először bemutatásra kerül a lány, aki után rózsák nyílnak, még elképzelésem sem volt, hogy ő ki akart lenni. A jégcsapok által őrzött emlékek, az üveggolyóba zárt csoda, a kockákba rejtett kockázat, a tollba rejtett végzet mind-mind meglehetősen frappáns ötletek, amik mind egyetlen nagy kérdés köré csoportosulnak: vajon az embernek tényleg van szabad akarata, vagy mindent valami felsőbb hatalom irányít? Ezt a felsőbb hatalmat akarja eltüntetni Pascal, aki bosszúból öldösi a különleges eszközök tulajdonosait illetőleg a különleges képességekkel bíró személyeket.

Anton nem akart volna belekeveredni, mégis a jövőbe látó lány miatt sikerül nyakig az események közepébe csöppennie, és részese lesz egy precízen felépített történetnek, ami nem csak a misztikuma miatt fogott meg, hanem hangulata van, a szereplői pedig nem bábok, hanem valódi emberek, valódi problémákkal.

Az a szereplő, aki leginkább megfogott nem más, mint Mortimer alakja, aki saját pozícióját sokszor használja gúnyos humor céltáblájának. Ő volt az a különleges erővel bíró személy, aki jelenlétével feszültséget keltett ugyan a szereplők között, mégis akadtak tréfás, könnyed jelenetei. Egy darabig az árnyékban bujkál, de aztán kilép a többi figura közé, és akkor látjuk, hogy ő is egy érző valaki, akinek megvan a maga küldetése, hogy miért létezik.

Ami még nagyon tetszett, hogy minden fontosabb szereplő múltját is megismerhetjük, hogy kit mi tett azzá, ami. Kezdve Antonnal, majd jön Merin (a jövőbe látó lány), Mortimer, de megtudjuk azt is, hogy mi volt Pascal életében a törés, ami után úgy döntött, hogy bosszút áll. Ezek az élettörténetek be vannak ékelve a regény eseményei közé.

A lezárás is kifejezetten tetszett. Néhol a levegőben leng a kérdés: megállítja Anton Pascalt, vagy inkább mellé áll, mert megtudja, mi a nagy igazság? Nem minden történet végződik happy-enddel, és a légkör itt is baljóslatú befejezést sugall. Egy ilyen befejezést követően várom, hogy lesz-e a regénynek folytatása, mert egy ilyen végkifejlet további kötet után kiált...

Mindezek tükrében tehát azt kell mondjam, nem a borító volt az egyetlen teli találatos dolog a regény kapcsán, hanem a beltartalom is el lett találva: a szereplők, a helyek, az események, melyek nagy lendülettel sodorják végig az olvasót a könyv egészén. Nem tudhatjuk, vajon a sorsot még mi befolyásolhatja, és milyen csodával találkozhatunk a következő oldalon. Az utolsó betű után viszont sajnáltam, hogy nincs következő lap...


Folytatás...

2012. november 21.

Philip Pullman - A tökéletes óramű

0 megjegyzés

Philip Pullmantól már sokan ajánlották az Úr sötét anyagai trilógiát, és mikor Midoriko felkért, hogy segítsek neki beszerezni a köteteket, rábólintottam. Míg a gyűjtögetéssel voltam elfoglalva, a kezembe akadt ez az aprócska könyvecske, amit végül némi egyezkedés után magaménak tudhattam, és nem kellett hozzá sok idő, hogy elolvassam.

A történet egy német kisvárosba, Glockenheimben játszódik. Van itt egy óratorony, mely egyedi, és a világon az egyik legkülönlegesebb darab. Egy szép napon összegyűlnek a városiak a kocsmában, és kíváncsiak rá, hogy Karl, az inas, aki inasévei végéhez közeledik, milyen új figurát fog az órának adományozni. Ez a hagyomány azonban megdőlni látszik, mert Karl nem csinált semmiféle figurát, és búskomorságában öngyilkos akar lenni. De itt van Fritz, a történetíró, aki már be is melegített arra, hogy megossza legújabb történetét a publikummal. Megpróbálja vigasztalni az ifjút, de a közönség azonban már várja, így hát bele kell fognia a történetbe. Mindenki találgatja, ezúttal mivel készül a fantáziadús történeteket feltálaló író. Azonban, amit senki sem tudott az írón kívül: a történetnek hiányzik a befejezése. Ez a történet pedig nem más, mint A tökéletes óramű. A mesében szereplő mese nem másról szól, mint egy megölt hercegről, akinek a szíve helyén egy óra ketyegett tovább, de még ígyis folyton betegeskedik. Fritz akkor hagyja abba a mesélést, mikor bejön a kocsmába egy alak, aki nem más, mint az egyik általa kitalált szereplő. Ezután jön a történetéből további szereplő, akik megbolygatják a város nyugalmát az "ajándékaikkal"...

Ha röviden kellene jellemeznem azt mondanám: ízig-vérig mese. Egy csodálatos mese, mely ötvözi magában a Didergő királyt, a Pinocciot, A szív mechanikáját, és némiképpen a Bűvöletet. Egy meglehetősen frappáns kis történet, amelyben akadnak jók, akadnak naivak, és akadnak rosszak is. Talán onnantól kezd érdekesebbé válni az egész történet, hogy betoppan Fritz első karaktere, mire az író tűzbe veti a kéziratát, és nem hajlandó tovább olvasni. Ez a karakter nem más, mint dr. Kalmenius, aki Fritz történetében óraművel látta el a herceget, mely szív helyett is életben tarthatja a kisfiút. Kalmenius egy olyan szerkezetet ad Karlnak, mely egy bizonyos szó elhangzása után megtámadja azt, aki kimondja, s csak egy dallam fékezheti meg. Karlnak azonban ez nem lesz elég, hisz ő az inas, akinek tökéletes művet kell hozzáadnia az órához.

Sokszor kihangsúlyozásra kerül az idő, az órák szerepe, a különböző órafajták, és zseniálisan van felépítve az egész mese, a mesevilág, és a szereplők is. Még az sem zavart, hogy a realitástól elrugaszkodva a fémekből álló fiúcska hogy cseperedhetett fel, és nőhetett egyre nagyobbra, holott tudjuk, hogy a fémek élettelenek.

Összességében nézve minden egyben van a regény folyamán, amihez plusz adalékanyagot nyújtanak az apróbb fricskák a képek alatt, illetőleg a képekbe csomagolt szövegek. Akadnak figyelmeztetések, magyarázatok, némi pótlás, de van, hogy előre vetíti, hogy valamely szereplő miért úgy fog cselekedni a történet során, ahogy. Ezek az apróbb-hosszabb szövegek mintegy narráció gyanánt itt-ott előbukkannak bizonyos oldalakon.

Véleményem szerint, amilyen kis rövidke maga a könyv és a történet, annyira szórakoztató, és elbűvölő. Ha Philip Pullman minden meséje ennyire elragadó, akkor: kérem a következőt!
Folytatás...

2012. november 20.

A nyelv, mint IQ teszt

3 megjegyzés

Eme poszt megírásánál az inspirált, hogy egyre több helyen köszön vissza az, hogy az emberek összevesznek rajta, vajon milyen szókészletet érdemes használni, és milyen szituációs környezetben.

Az utóbbi napokban egy kisebb közvélemény kutatással zargattam embereket, hogy kiderítsem, kinek is van igaza.
Az alaphelyzet az, hogy felvetődött a tézis: vannak olyan emberek, akik szeretik magukat minél változatosabban kifejezni, függetlenül attól, hogy milyen környezetben vannak éppen/kivel beszélgetnek.

Viszont itt azonnal adódik a kérdés: feltétlenül szükséges, hogy az ember mindig minden körülmények között a lehető legváltozatosabb kifejezéseket használja, írja körbe, vagy éppen szinonimákat kell, hogy beiktasson a beszédébe?

Régen egy tanárom azt mondta, hogy az emberi intelligenciát az is nagyban meghatározza, ahogy embertársainkkal beszélünk, és az, hogy milyen szójárást használunk az adott szituációban. Vagyis, hogy például mennyi szót használunk egy beszélgetés során, és azok milyen minősítésűek (gondolok itt arra, hogy az adott szó a szépirodalmi nyelvezet körébe illik, vagy az argoba és így tovább).

Akkor nem találtam értelmét ennek a gondolatnak, és nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, hisz  20-30 szó napi szinten bőven elég volt akkor is ahhoz, hogy kifejezzem magam. Gondoljunk bele: ha csak leugrunk a közértbe bevásárolni, vagy elmegyünk barátokkal valamerre, egy adott szókészletből fogunk válogatni, ami nagy átlagban kimerül 100 szónál. Miért kellene többet használnunk, mint amennyivel alapvetően megértetjük magunkat?

Visszakanyarodnék ettől a gondolattól oda, hogy kapcsolódik ez az IQ szint meghatározásához. A legtöbben azt hiszik, hogy az a művelt, intelligens ember, aki remekül művelvén a nyelvet milliónyi formában ismeri egy-egy szónak a jelentését. Olyan, mintha az illető befalt volna egy szinonima szótárat, és annak a sorait köpködné vissza, miközben egy átlag, mondhatni 100 szóból megélő ember meg ostobának érzi magát a beszélgetés közben, hogy neki nem természetes az, hogy 1000, vagy annál is több szót használjon egy 1-2 órás beszélgetés során. 1000 szavasunk nincs azzal tisztában, hogy nem lehet mindenki jártas a nyelv minden területén, nem magolhat be mindenki jónéhány szótárat csak azért, hogy mások megértsék, és ha valóban olyan fenemód intelligens lenne, akkor a beszélgetés nem abból állna, hogy a másik fél próbálja szövegkörnyezetből kibarkóbázni, mi a csudát akar vele közölni a másik, vagy szövegkörnyezet híján csak bólogatni képes. Elvégre, nem hiszem, hogy bárki is az Értelmező kéziszótárral, vagy annak egy zsebváltozatával flangál, hátha olyan emberrel találkozik, akinek a szavait annak ellenére le kell fordítania, hogy magyarul beszél hozzá.

Így mutathatja meg a nyelv, és annak használata, hogy egy akármilyen ember mennyire intelligens, vagy mennyire nem. Mivel az ember szóból ért, tudnunk kellene megválogatni, hogy mely szavakat mikor használjuk. Ezzel azonban néha az is együtt jár, hogy adott környezetben kénytelenek vagyunk akár 1-2 szóból álló beszélgetéseket folytatni, máskor meg felnőve a feladathoz akár 200-300 szót is beiktatni a párbeszédek folyamán (ha nem többet).

Lehet, hogy a mindennapjaink során nem is tűnik fel nekünk, hogy a másik ember azért bólogat csak a szavainkra, mert nem érti, miről is van szó valójában - a szókészletek túlzott használata miatt -, viszont mindig fel kellene mérnünk, hogy partnerünknek a társalgás során milyen beszédstílus/beszédszínvonal az, amely kedvez.

Az intelligencia nem csak a tudást kellene, hogy jelentse, hanem azt is, hogy mennyire figyelünk másokra, és mennyire idomulunk a viselkedésünkkel másokhoz, hogy megértsék, valójában mit is akarunk...


Végezetül engedjetek meg egy Mérő László idézetet:

"A tolerancia azt jelenti, mi tudjuk, hogy az ismereteink, tudásunk, eszközeink az igaziak, de elviseljük, toleráljuk, ha mások ezt esetleg nem tudják, és nem ennek megfelelően látják a világot, nem eszerint viselkednek, gondolkodnak, érvelnek."


Folytatás...

2012. november 18.

Könyvbazár - 3. adag

0 megjegyzés

A polcomról elkezdtek leköltözni a könyvet. Valakinek sikerült meggyőznie róla, hogy elvinné Danielle Steel könyvét a polcomról, és könnyedén lejjebb alkudta az árát.

Viszont, még mindig van pár könyvem, aminek új gazdát szeretnék. Mivel meglehetősen fantasys hangulatban vagyok, 4 urban fantasyt választottam.

Jennifer Rardin - Harapnivaló
Miért válnék meg tőle? Nagyon tetszett a könyv, és szeretném, ha valaki másnak is ugyanolyan jó szórakozást nyújtana, mint nekem. Egy meglehetősen aranyos párossal találkozhatunk a lapokon, és egy igazi vámpírral, aki valóban iszik vért, és úgy viselkedik, mint egy normális vámpírnak kellene...

Irányár: 900,-

Állapot: Újszerű, némi gerincbántalommal. Sajnos az előző tulajdonosa után kicsit viseltes lett...

Karen Chance - Megérint a sötétség
Miért válnék meg tőle? Tényleg olyan sorozatról van szó, amelynek szerintem a kezdő darabja is egészen ütős, és a folytatások sem maradnak el. Tetszett a világa, a szereplők, az írásmód, hogy pörögnek az események, és nem hagyja lankadni a figyelmet. Viszont, ikrekből sajnos csak az egyik maradhat, mivel a beltartalom - vélhetően - mind a kettőnél ugyanaz.

Irányár: 901,-

Állapot: Vadonatúj, olvasatlannak tűnő darab.

Karen Chance - Árnyak vonzásában
Miért válnék meg tőle? Anno, mikor a Narnia Krónikái sorozatot kerestem, csak az egész sorozatot lehetett megvenni. Ha már egy első kötettől megválok, hát miért ne folytatnám? Így hát felteszem eladásra a második kötetet és...

Irányár: 902,-

Állapot: lásd: mint az első kötetnél...


Karen Chance - Átölel az éjszaka
Miért válnék meg tőle? ... és a harmadik kötetet is. Tetszett a sorozat minden darabja, szerintem magasabban vannak, mint az átlag, viszont... egy lehetőséget megér, hogy valaki lealkudozza az árát és meglephesse magát ezzel a három kötettel egybe, vagy külön-külön... ;)


Irányár: 903,-

Állapot: lásd: mint az első kötetnél...








Ezúttal azonban tennék egy fix, lealkudhatatlannak tűnő árat is. Akinek a Cassandra Palmer sorozatra egyben fáj a foga, elviheti... irányár (a háromért egybe): 2500,-

Ne feledjétek, ezek még mindig irányárak, vagyis a bazár az bazár ;) Ha megtetszett valamelyik könyv, ne habozz, alkudj le belőle még pár százat, és vidd el! ;)
Folytatás...

2012. november 17.

Widgetek és applicationök

0 megjegyzés

Engedjétek meg, hogy a blogger (a Google) néhány, a bloggerek életét megkönnyítő (vagy éppen megnehezítő?) érdekességét bemutassam nektek, melyet a különböző eszközökre kalibráltak.

Figyelem! A bejegyzés személyes tapasztalatok alapján született meg. Nem hivatott reklámozni semmit, csupán néhány eszközt/programot mutat be...!

PC: Ugye a blogger elérhető egy webes felületről, mely az utóbbi időben átment egy drasztikus változáson. Szinte teljes egészében felforgatták a bloggerek életét a teljesen új kezelőfelülettel, mely némiképp talán egyszerűbbé tette az életet, ugyanakkor hozzá kell szokni a megannyi változáshoz. A bejegyzéseknél az alsó sáv megszűnt, és a jobb oldalra emigrált, míg a több színű kezelőfelületeket mindenütt felváltotta egy semmilyen fehér/világos, egyszerű szín, amely szerintem barátságtalanabbá tette az egészet. Pozitívumként éltem meg azt, hogy a bejegyzések mellett azonnal megtudom, hogy hányan látták összesen az adott posztot, viszont a legnagyobb hátránynak a sabloncserével járó macerát tartom. A sablon cseréjét (ha egyéni sablont szeretnél) meglehetősen elrejtették a szem elől. Egyébként felhasználóbarát a rendszer, a legtöbb dolog mérhetetlenül leegyszerűsödött és átláthatóbbá vált.


Blogolj mobilról! Kifejlesztettek egy ingyenesen is elérhető programot, melyet mobiltelefonokra szabtak, és segítik megkönnyíteni a lelkes bloggerek életét... no persze ezt nem mindenáron. Okostelefonokon tehát már elérhető egy lekicsinyített blogos app. amivel könnyedén megírhatjuk a bejegyzést, felcímkézhetjük és publikálhatjuk/piszkozatba is tehetjük. Előnye, hogy bárhonnan bárhol tudunk posztolni, már amennyiben van internetelérésünk, másként el tudjuk menteni piszkozatba, hogy amint csatlakozunk valami hálózathoz, máris publikálhassunk.
A hátránya viszont abban rejlik, hogy amennyiben nem ismeri valaki a html nyelvet, egy kicsit elveszhet. HTML kód segítségével ugyan lehet képet csatolni a bejegyzéshez, viszont amíg az ember feltölti a képet, és megírja hozzá a publikációnál a kódot... annyi erővel már inkább megvárhatja, míg számítógép elé kerül...

Beírjuk a szöveget és publikálhatunk is...
Widget for Desktop(s): Sokat gondolkodtam róla, hogy lehetne megoldani azt, hogy ne kelljen mindig megnyitnom a böngészőt, bejelentkezni bloggerre, és egy csomó ide-oda kattintgatást követően nekilátni blogolni. Böngésztem a neten, és találtam egy widgetet, melyet kitéve az asztalra könnyedén megírhatom a bejegyzést, és máris mehet publikálásra. A program annyira egyszerű, hogy csak bejelentkezünk, és máris blogolhatunk. Kiválaszthatjuk, hogy melyik blogunkba szeretnénk írni (amennyiben több is van), majd átfordul az egész egy egyszerű felületbe (lásd. a mellékelt ábrán), és írhatjuk is a postot. Fölül meg tudjuk adni a bejegyzés címét (a mellékelt ábrán nem látszik), alulra pedig a komplett bejegyzést. Több hátrányát találtam sajnos, mint hasznát, úgyhogy kezdjük az utóbbival. Gyorsan megírom a bejegyzést, és függetlenül attól, hogy van-e net, vagy nincs, ő azt szépen megtartja, míg nem nyomunk semmilyen gombot (mentés, vagy publikálás). Ha a mentésre megyünk, azonnal feltölti a netre, és felajánlja, ha tovább szeretnénk szerkeszteni a bejegyzést, ő szépen átirányít minket a kezelőfelületre, és láthatjuk az összes bejegyzésünket.
És itt kezdődnek a hátrányok. Ha egy kép nélküli bejegyzést szeretnénk, akkor még oké a dolog, viszont nem tudunk sem időzíteni, sem címkézni, és még kóddal sem lehet képet beszúrni a bejegyzésbe. Ebből is látszik, hogy egy meglehetősen egyszerűcske widgetről van szó, ami némileg ugyan megkönnyíti az életet, de attól sajnos továbbra sem kímél meg, hogy sok klikk nélkül tegyek közzé igényesen.


Ha ismertek ilyen bloggerek életét könnyítő/nehezítő "eszközöket", ne habozzatok megosztani, és esetlegesen egyszerűbbé tenni a blogolást ;) A fent említett kütyük kipróbálásához/használatához pedig mindenkinek jó szórakozást... és főleg Jó blogolást!
Folytatás...

2012. november 4.

Mit szeretnétek még 250-be?

4 megjegyzés

Többen jeleztétek mindenféle csatornákon, hogy tetszene a játék a 250 könyvvel. Így hát sokat törtem rajta a fejem, mit olvassak még, mit tegyek fel a blogra, ami esetlegesen tetszik nektek, és a játék folyamán szívesen voksolnátok rá, hogy megszerezzétek.
Az alábbi három könyv biztosan bekerül a 250-be, remélhetőleg minél előbb. Ezek pedig: Benyák Zoltán Ars Fatalis, Beninától A boszorka városa, illetőleg Alex Flinntől a Csók pont jókor című könyvek.
Jelenleg 224 könyvnél járunk, mikor ezt a bejegyzést írom, és ha levesszük belőle az említett hármat, még 23 könyv hiányzik a repertoárból. A bal oldali sávban is láthatjátok, mely könyvek azok, amiket el tudok olvasni - mivel a fogadás miatt még mindig nem vásárolhatok könyveket -, és így bekerülhetnek a játékba. 

Íme tehát a lista (két könyvvel megrövidítve):

  • Anne Gracie - Tudorok
  • Anne Kelleher Bush - Children of Enchantment
  • Baráth Katalin - A türkizkék hegedű
  • Ben Mezrich - 21 Las Vegas ostroma
  • Brent Weeks - Az árnyékvilág peremén
  • Brent Weeks - Túl az árnyakon
  • Caleb Carr - A sötétség angyala
  • Cecelia Ahern - Talált tárgyak országa
  • Christopher Priest - A tökéletes trükk
  • Elizabeth Massie - Tudorok 2
  • Esther Mars - A Rio Negro árnyai
  • Gaston Leroux - Az operaház fantomja
  • J.Goldenlane - A szélhámos és a varázsló
  • J.Goldenlane - Papírtigris
  • Jane Austen - Büszkeség és balítélet
  • Jenna Black - Varázsütés
  • Jenny Nimmo - Midnight for Charlie Bones
  • Joe Hill - A szív alakú doboz
  • John Connolly - A fekete angyal
  • John Grisham - Az ítélet eladó
  • K.B.Rottring+Stanley Steel - A jeti visszatér
  • K.B.Rottring+Stanley Steel - Az irodalom visszavág
  • Karen Marie Moning - Új nap virrad
  • Lilith Saintcrow - Az ördög szolgálatában
  • Lisa Scottoline - Végső fellebbezés
  • László Zoltán - Hiperballada
  • Mary Janice Davidson - Wer zuletzt beisst
  • Maryrose Wood - Méregnaplók
  • Mickey Zucker Reichert - Az istenölő
  • P.C.+ Kristin Cast - A préda
  • P.C.+Kristin Cast - Megkísértve
  • P.C.+Kristin Cast - Megperzselve
  • P.C.+Kristin Cast - Ébredés
  • Pat Walsh - Crowfield démona
  • Poul Anderson - Tomboló vihar
  • Richard A. Knaak - Tűzokádó sárkány
  • Richelle Mead - A szukkubusz dala
  • Rob Thurman - Basilisk
  • Rob Thurman - Chimera
  • Rory Clements - Mártír
  • Stephfordy Mayo - New Moan
  • Sturart Woods - A filmgyártó
  • Susan Salina - Lelkek kútja
  • Susanna Clarke - A hollókirály
  • T. Jefferson Parker - Véres hajsza
  • Tracy Chevalier - Ártatlanok



Ezek közül melyiket olvasnátok szívesen/látnátok a könyvespolcotokon? Várom véleményeteket és javaslataitokat!
Folytatás...

2012. november 3.

J.D. Salinger - Zabhegyező

0 megjegyzés

J.D. Salinger könyve egyáltalán nem érdekelt. Aztán jött Tokaji Zsolt a maga irományával, és mindent megváltoztatott. Kíváncsivá tett. Utána többen ajánlották is, néhányan meg próbáltak lebeszélni róla, hogy elolvassam a művet.
Aztán egy könyvesboltban megláttam, szemeztem vele, és a kísérőmnek mondtam, mennyire kíváncsi lennék erre a regényre. Akárkinek meséltem róla, hogy szeretném elolvasni, mindenkinek volt valami véleménye ezzel a művel kapcsolatban (már azon embereknek, akik olvasták). Vagy szerették, vagy nem szerették, de aki olvasta, nem ment el mellette szó nélkül. Végül hazafele egy vonaton odaadták a kezembe, hogy "tessék, ez a saját példányod".

Ezúton is szeretném megköszönni az ajándékozómnak, aki egy kis odafigyeléssel olyannyira meglepett ezzel a kötettel, hogy egy pillanatig azt hittem, csak álmodom. Egy igazi nővér sem választhatott volna jobb könyvet... Köszönöm!


Holden Caulfield meglehetősen különös kölyök, aki ezt a mondatot hervasztónak, vagy bosszantónak találná. Valójában tudom, mit felelne rá: "Ez fájt!"

Miután kicsapják a következő (sokadik) iskolájából, a Penceyből is, összeverekedik egy lány miatt a szobatársával, majd nemes egyszerűséggel lelép.
A vonaton összeismerkedik egy nővel - "micsoda jó bőr, de hervasztó társaság". Kivesz egy hotelszobát, hogy nehogy lebukjon a szülei előtt, hogy nem szerdán, a karácsonyi szünet kezdetén megy haza. Közben elmegy iszogatni, dohányozni, próbál összefutni a bátyjával ("D.B."), a húgával ("egyszer látnod kellene"), de végül az egyik barátjánál ismerősénél lyukad ki. Miután összeveszik a liftessel a hotelben, egy tanáránál, majd egy váróteremben tölti az éjszakát, még mindig kerülve az otthon kényelmét, és az esetleges szidalmakat ("Apa meg fog ölni."), amiket azért kaphat, mert ismét kicsapták valahonnan.

Azt hiszem, ennyi elég a történetről, mert talán már ebből is kiderül, hogy az egész regény folyamán nem történik semmi. De tényleg semmi. Holden megy ide, megy oda, néha iszogat, néha játssza az agyát, és amit a regényben 254 oldalból 255-ön tesz: elmélkedik.
Szerinte mindenki ostoba, a legtöbb dolog felhúzza, idegesíti, hervasztja, zavarja, bosszantja, indokolatlannak hülyeségnek véli. Holden kényének-kedvének nehéz megfelelni. Ha valaki valamit nem úgy gondol, vagy mond, ahogy ő azt elvárná, akkor máris alacsonyabb szintű intelligenciának tekinti az illetőt, vagy ahogy ő mondaná: "hervasztó; ez fájt!"


A könyv kezdetén beszélgettem valakivel, aki már olvasta a művet. Kérdezte, milyennek találom, mire csak annyit bírtam mondani (30 oldal után):
- "Fogalmam sincs, hova akar kilyukadni az író."
- "Sehova" - érkezett a felelet, és a könyv olvasatában egyet is értek ezzel a rövid, tömör megállapítással.



Ismeritek azt a pillanatot, mikor valaki mérhetetlenül ellenszenves, de valamiért mégis megfog és magával ragad? Végigcibál élete egy szeletén – szinte kézen fogva –, és legtöbbször csak ásítoznál a szövegén, mert azt hiszed, annyira nem érdekel, és sokszor azt gondolod, hogy ez egy indokolatlan létforma. Végig benned motoszkál a mesélővel kapcsolatban, hogy ez egy bunkó fennhéjázó, egoista akárki, aki mindent lehurrog, csak mert sok pénze van. Egy elkényeztetett burzsoá alak, aki azt hiszi, hogy mert az ölébe pottyant a gazdagság, megtehet bármit, amit csak akar, és hogy ő maga a tökély.
Mégis kíváncsi vagy, hova akar kilyukadni, ki ő, mit akar, mit tesz legközelebb… Talán még arra is vágysz, hogy még többet láss az életéből, pedig amikor meséli, egyes részek érdekesebbek, mások meg dög unalmasak. A fenébe is! Mi Holder Caulfield titka? Ellenszenves karakter, és erre tessék… alig vártam, hogy megtudjam, mi lesz a vége a történetnek.


Holden az ominózus
piros sapkájába

Egy srác, akit vagy szeret az ember, vagy egyáltalán nem kedvel, és a való világban a hozzá hasonlókat kerüli: ez Holden Caulfield. Mindenkiből kivált valami reakciót, aki olvassa a művet, mindenkinek megvan róla a maga véleménye.

Alapvetően az egész élmény olyan volt, mintha beszélgetést folytatna az olvasóval. Minden témába belekap, aztán valahogy úgy csűri-csavarja, hogy máris megy tovább a következőre, majd a következőre. Egy baráti beszélgetés egy olyan emberrel, aki valójában arra már nem kíváncsi, hogy a másik fél mit tenne hozzá, mi a véleménye adott dologgal kapcsolatban. Mivel a könyvbeli szereplő álláspontját az olvasó amúgy sem tudja kommentálni, ezért az egyoldalú beszélgetés még nagyobb hangsúlyt kap: mindenképpen muszáj az olvasónak meghallgatni a történetet, miközben nem áll módjában leteremteni Holdent, hogy csinálhatja ezt vagy azt, nem rázhatja meg a vállánál fogva, hogy hátha használat előtt felrázandó észhez tér.

Annak ellenére, hogy a főhős roppant ellenszenves volt elejétől a végéig, kíváncsivá tett. Ez a fajta kíváncsiság részben Tokaji Zsolt számlájára írható, aki a regény felé terelte a figyelmemet.

Végig ott csengett a fejemben a kérdés: miért lényegesek a kacsák? És tényleg: télen hova mennek a kacsák?
A mű folyamán többször (3 helyen) hangzik el a kérdés, és egy elmélkedéssorozat, hogy vajon télen, mikor befagynak a tavak, vajon hova mennek a kacsák? Nincs élelem, nem tudnak úszkálni, mégis hova mehetnek? Ugyan nem derül ki, miért égető kérdés Holden számára, hogy hova a manóba tűnnek el a szárnyasok, de a mű végére talán többeket érdekelni kezdett ez az eddig elhanyagolhatónak ítélt momentum, ami senkit sem érdekelt.

Összességében nézve nem tudom, hogy mivel fogott meg. Nem tanító jellegű iromány, 254 oldalon keresztül valójában nem is történik semmi azon túl, hogy egy gazdag ficsúr szórja a pénzét, és próbál okoskodni, mintha annyira értene a világ dolgaihoz, miközben mindenki más sík hülye.

Egyszerűen csak jó volt, egy könnyed, délutáni kikapcsolódás: sem több, sem kevesebb, csak egy vadidegen 16 éves fiú szimpla elmesélése, hogyan látja a dolgokat...

Folytatás...

2012. november 1.

Anthony Sheenard - A szerencse zsoldosai

0 megjegyzés

Anthony Sheenard neve hallatán/olvasatán a legtöbbeknek biztos a sci-fi műfaj jut eszébe és az egyik legismertebb sorozat, a Mysterious Universe. Jómagam első találkozása az író nevével a Parázs-varázs című kötet kapcsán történt, ami egy könnyed, humoros fantasy könyv. Mesterien figurázza ki az emberi ostobaságot, hiszékenységet, és annak ellenére, hogy a történet meglehetősen egyszerűcske, mégis fordulatos, és élvezhető.
Sci-fi címszó alatt árusították tőle a Láthatatlan város című novelláskötetét, amivel teljesen megvett magának. 

Ezek után akadtam rá A négy mázlista gárdista történetére, vagyis A szerencse zsoldosai című írására, ami már a címben is jelzi, hogy miről fog szólni: négy nagyon szerencsés katonáról.

Patkóöklű (Öblöstorkú) Marmyk miután végső nyugalomra helyez néhány halottat, akik rátámadnak, hozzájut valamihez, amiről nem tudja, hogy micsoda, csak azt, hogy hova szerették volna eljuttatni. Céljául tűzi ki, hogy elviszi Garanord urának és eladja neki. Viszont a titokzatos valamire többeknek fáj a foga. Valaki egy képzeletmágust állít Marmykra, aki menekülni kényszerül. Társául szegődik Eudon, az enyves kezű, és Golik, az összezsugorított, szárnyas ork. Később a testrészeit folyamatosan el-elhagyó Thorndee, aki istene parancsait követi, beáll közéjük, majd végül együtt végzik a seregben. Azt remélik, hogy ott könnyedén túlélhetnek, és a mágus nem jut be, és nem végzi ki őket.
Arra azonban nem számítanak, hogy megkapján Portillot, aki felettesük és kiképzőjük. Sokszor kívánják, hogy inkább a képzelet mágus, mint Portillo. Elkezdik tehát tervezgetni a szökést. Csatlakozik hozzájuk egy törpe, Tronbull személyében, és Rogerias, aki meglehetősen találékony, és segít nekik a szökésben.

Meglehetősen árulkodó a cím, ami négy gárdistáról szól, és mivel a sokaságba Gorik nem számít bele, öt szereplő marad. Az árulók tehát itt is próbálnának csavart belevinni a történetbe, és helyenként sikerül is nekik belevinni a fordulatot. Közben ugye fel-felbukkan a mágus, aki megpróbálja kivégezni hőseinket, és végig fenyegetést jelent rájuk nézve.
Míg a táborban vannak, Marmykot többször megmerénylik, ami azt sejteti, hogy ellenség van a kapuk között is. Menekülnie kellene, de fogalma sincs, hogy hogyan.

Ezért hat az újdonság varázsával Rogerias, aki tipikus maffiózó: mindenhol van valami ismerőse, aki segítségére lehet ebben vagy abban. Kapcsolatai révén hiába szabadítja ki társait a sereg karmaiból, hiába szöknek meg, mert Marmyk húzza keresztül a számítását, és hiúsítja meg a nagy tervet a folytatásban. Azt nem lőném le, hogy mi történik hőseinkkel, túlélik-e a kalandot, lesz-e további kapcsolatuk a sereggel, vagy a mágus megtalálja-e őket. Azonban ahogy egyre közeledünk a végkifejlethez, minden darab a helyére kerül. Valahogy a vége mégsem illett teljesen a képbe, és az istenek felbukkanása már meglehetősen furcsának hatott, már-már erőltetettnek.

Míg azonban a lezárással valamelyest meg tudtam barátkozni, azzal többször akadtak problémáim, hogy a párbeszédeknél néha nem tudni, hogy ki társalog és kivel, mert egyszerűen nem derül ki. Akad olyan hely is, ahol történik egy kis névcsere, és ez miatt kissé furcsa a párbeszéd - például Tronbull miért jegyezné már meg, hogy megvannak az ujjai, mikor előtte Thorndee kereste a sajátjait.

Amiről viszont még nem ejtettem szót az nem más, mint a kötet humora. Elcsattan néhány szóvicc, és helyzetkomikum, méghozzá pont a jó helyen, a jó időben, a legmegfelelőbb környezetben. Akárcsak a Parázs-varázsnál, itt is remek az időzítés, és a kivitelezés is. Ehhez hozzájönnek a különös hősök is, mint például a már sokszor emlegetett Thorndee, aki hol a fülét, hol az orrát, hol az ujjait, vagy más testrészeit hagyja el. Van itt még egy megbűvölt, lekicsinyített szárnyas ork is, aki folyamatosan szövegel, illetve egy meglehetősen vézna emberke Eudon, aki halott mesterétől hozta el a kicsi orkot. Marmyk alapvetően kinyitogatja a bicskát a könyvbeli szereplők zsebében. Annak ellenére, hogy mennyire különböznek egymástól, mégis képesek egy csapatként együtt dolgozni.

Essen néhány szó a világáról. Az ehhez hasonló fantasy kötetekben általában felbukkannak a lények, kalandorok kalandoznak, egy csapatként összeverődve. Többnyire olyan világban kalandoznak, ami inkább hasonlít a középkorra, mint a modern korra. Ez a könyv is pontosan így kezdődik, aztán hirtelen felbukkannak olyan eszközök, mint például a puskák - ami nem éppen szokványos elem -, no meg az automobilok. Automobilok, amiket törpék vezetnek, és a törpék szintén azok, akik a puskákkal is a legjobban bánnak. Az író tehát némiképp szakít a régi "a törpék csillékkel utaznak, és bárdokkal hadakoznak" elképzeléssel, és olyan eszközökkel szereli fel a szereplőit, amilyen nem sok (nem urban-) fantasy regényben kerül elő. Ez némiképp feldobja, és egyedivé varázsolja a világot, amit elképzelt.

Összességében nézve tehát nem rossz könyv, kellemes a hangulata, remek a humora, könnyed és néhol fordulatos a története. Izgalmas, kalandokkal teli kötet, fantasyval átszőve, némiképp módosított világgal, amiben megvan a helye a technikának.
Folytatás...

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger