2012. november 1.

Anthony Sheenard - A szerencse zsoldosai

Anthony Sheenard neve hallatán/olvasatán a legtöbbeknek biztos a sci-fi műfaj jut eszébe és az egyik legismertebb sorozat, a Mysterious Universe. Jómagam első találkozása az író nevével a Parázs-varázs című kötet kapcsán történt, ami egy könnyed, humoros fantasy könyv. Mesterien figurázza ki az emberi ostobaságot, hiszékenységet, és annak ellenére, hogy a történet meglehetősen egyszerűcske, mégis fordulatos, és élvezhető.
Sci-fi címszó alatt árusították tőle a Láthatatlan város című novelláskötetét, amivel teljesen megvett magának. 

Ezek után akadtam rá A négy mázlista gárdista történetére, vagyis A szerencse zsoldosai című írására, ami már a címben is jelzi, hogy miről fog szólni: négy nagyon szerencsés katonáról.

Patkóöklű (Öblöstorkú) Marmyk miután végső nyugalomra helyez néhány halottat, akik rátámadnak, hozzájut valamihez, amiről nem tudja, hogy micsoda, csak azt, hogy hova szerették volna eljuttatni. Céljául tűzi ki, hogy elviszi Garanord urának és eladja neki. Viszont a titokzatos valamire többeknek fáj a foga. Valaki egy képzeletmágust állít Marmykra, aki menekülni kényszerül. Társául szegődik Eudon, az enyves kezű, és Golik, az összezsugorított, szárnyas ork. Később a testrészeit folyamatosan el-elhagyó Thorndee, aki istene parancsait követi, beáll közéjük, majd végül együtt végzik a seregben. Azt remélik, hogy ott könnyedén túlélhetnek, és a mágus nem jut be, és nem végzi ki őket.
Arra azonban nem számítanak, hogy megkapján Portillot, aki felettesük és kiképzőjük. Sokszor kívánják, hogy inkább a képzelet mágus, mint Portillo. Elkezdik tehát tervezgetni a szökést. Csatlakozik hozzájuk egy törpe, Tronbull személyében, és Rogerias, aki meglehetősen találékony, és segít nekik a szökésben.

Meglehetősen árulkodó a cím, ami négy gárdistáról szól, és mivel a sokaságba Gorik nem számít bele, öt szereplő marad. Az árulók tehát itt is próbálnának csavart belevinni a történetbe, és helyenként sikerül is nekik belevinni a fordulatot. Közben ugye fel-felbukkan a mágus, aki megpróbálja kivégezni hőseinket, és végig fenyegetést jelent rájuk nézve.
Míg a táborban vannak, Marmykot többször megmerénylik, ami azt sejteti, hogy ellenség van a kapuk között is. Menekülnie kellene, de fogalma sincs, hogy hogyan.

Ezért hat az újdonság varázsával Rogerias, aki tipikus maffiózó: mindenhol van valami ismerőse, aki segítségére lehet ebben vagy abban. Kapcsolatai révén hiába szabadítja ki társait a sereg karmaiból, hiába szöknek meg, mert Marmyk húzza keresztül a számítását, és hiúsítja meg a nagy tervet a folytatásban. Azt nem lőném le, hogy mi történik hőseinkkel, túlélik-e a kalandot, lesz-e további kapcsolatuk a sereggel, vagy a mágus megtalálja-e őket. Azonban ahogy egyre közeledünk a végkifejlethez, minden darab a helyére kerül. Valahogy a vége mégsem illett teljesen a képbe, és az istenek felbukkanása már meglehetősen furcsának hatott, már-már erőltetettnek.

Míg azonban a lezárással valamelyest meg tudtam barátkozni, azzal többször akadtak problémáim, hogy a párbeszédeknél néha nem tudni, hogy ki társalog és kivel, mert egyszerűen nem derül ki. Akad olyan hely is, ahol történik egy kis névcsere, és ez miatt kissé furcsa a párbeszéd - például Tronbull miért jegyezné már meg, hogy megvannak az ujjai, mikor előtte Thorndee kereste a sajátjait.

Amiről viszont még nem ejtettem szót az nem más, mint a kötet humora. Elcsattan néhány szóvicc, és helyzetkomikum, méghozzá pont a jó helyen, a jó időben, a legmegfelelőbb környezetben. Akárcsak a Parázs-varázsnál, itt is remek az időzítés, és a kivitelezés is. Ehhez hozzájönnek a különös hősök is, mint például a már sokszor emlegetett Thorndee, aki hol a fülét, hol az orrát, hol az ujjait, vagy más testrészeit hagyja el. Van itt még egy megbűvölt, lekicsinyített szárnyas ork is, aki folyamatosan szövegel, illetve egy meglehetősen vézna emberke Eudon, aki halott mesterétől hozta el a kicsi orkot. Marmyk alapvetően kinyitogatja a bicskát a könyvbeli szereplők zsebében. Annak ellenére, hogy mennyire különböznek egymástól, mégis képesek egy csapatként együtt dolgozni.

Essen néhány szó a világáról. Az ehhez hasonló fantasy kötetekben általában felbukkannak a lények, kalandorok kalandoznak, egy csapatként összeverődve. Többnyire olyan világban kalandoznak, ami inkább hasonlít a középkorra, mint a modern korra. Ez a könyv is pontosan így kezdődik, aztán hirtelen felbukkannak olyan eszközök, mint például a puskák - ami nem éppen szokványos elem -, no meg az automobilok. Automobilok, amiket törpék vezetnek, és a törpék szintén azok, akik a puskákkal is a legjobban bánnak. Az író tehát némiképp szakít a régi "a törpék csillékkel utaznak, és bárdokkal hadakoznak" elképzeléssel, és olyan eszközökkel szereli fel a szereplőit, amilyen nem sok (nem urban-) fantasy regényben kerül elő. Ez némiképp feldobja, és egyedivé varázsolja a világot, amit elképzelt.

Összességében nézve tehát nem rossz könyv, kellemes a hangulata, remek a humora, könnyed és néhol fordulatos a története. Izgalmas, kalandokkal teli kötet, fantasyval átszőve, némiképp módosított világgal, amiben megvan a helye a technikának.

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger