Responsive Advertisement

2013. január 6.

Svetlana Chmakova - Dramacon 1-3

A Dramacon egy meglehetősen rövidke manga sorozat, mindösszesen 3 füzetecskéből áll. Maga az alaptörténet annyi, hogy van egy fiatal, amatőr író, Christie, aki elmegy a Conra. A sorozat 3 Con eseményeit sűríti magába, egymás után három éven keresztül. 
Az első Conon Christie, az író, és a barátja elmennek a Conra. Van egy saját kis standjuk, ahol rajzokat árusítanak. A lány naphosszat ott ücsörög, míg a párja el-elmászkál. Itt ismerhetjük meg a Christiék szomszédságában standoló vicces hármast is, akik feldobják a történéseket. A lány azonban egyáltalán nem arra vágyik, hogy lemaradjon a látnivalókról, elvégre egy con nem szól másról, mint a mangákról, animékről, cosplayről (beöltözni egy manga vagy anime szereplőjének) és mindenről, ami a japán kultúráról.
Itt ismerkedik meg Mattel, a titokzatos, örökké napszemüveget viselő fiúval, akit a lány megkedvel annak ellenére, hogy Matt egy igazi bunkó.
Viszont a fiú mellette áll, mikor a lánynak a legnagyobb szüksége van rá, de végül mégis elvállnak az útjaik, és Christie csak remélheti, hogy újra összefonódnak az útjaik.
(És persze az is kiderül, mit rejteget Matt a szemüvege alatt.)

A második conra Christie már szingliként érkezik - az előző kötetben történtek miatt, amit nem spoilereznék el -, ezúttal egy másik lány, Beth társaságában, aki igazán nagy rajztehetség. Christie persze azonnal meg akarja keresni Mattet, viszont ezúttal egy lánnyal van. Nem is akárkivel, ugyanis a lányról kiderül, hogy Matt barátnője. 
Beth tehetségére felfigyelnek, és le is csapnak a lányra, méghozzá egy egyik legsikeresebb   mangarajzoló. A standnál történt kisebb incidens után Beth és Christie kihagyhatatlan meghívást kapnak, és Bethnek munkát ajánlanak.
Közben tovább bonyolódik Matt és Christie helyzete.

A 3. kötetben végre kiderül, Beth miért nem fogadja el a rajzos felkérést, megismerhetjük az édesanyját és rokonsága néhány tagját. Persze ezúttal is a conon vannak a lányok, ahol Christie egy egyszerű sms hatására (melyet Mattől kap) azonnal otthagy mindent, hogy megkeresse a fiút. Úgy tűnik, semmi sem állhat annak útjába, hogy a páros összejöjjön - vagy mégis? 
Ezúttal Matt modora, és Christie túlérzékenysége csap össze egymással. Közben felbukkan Matt ex-barátnője, amit Christie nem néz jó szemmel. Nem érti, miért kell a lánynak még mindig Matt körül legyeskednie.
Christie is összefut az ex-barátjával, akiről két megdöbbentő dolog derül ki rögtön.
Beth szörnyű hírt kap, és átél néhány zavart pillanatot is egy fiú miatt.

Végül csak véget ér ez a con is, és sajnos lezáródik az egész sorozat. Minden szál elvarrásra kerül, mégis egyfajta hiányérzetet hagy maga után - tekintve a lezárást.


•••••


Remek sorozatnak tartom a Dramacont még annak ellenére is, hogy a harmadik kötetben Christie kirohanásait nem mindig értettem, és a rajzolás egy-két helyen nem tetszett - három kötet esetében 1-2 hiba szerintem bőven belefér.

Az pedig, hogy a mangák és animék világára helyeződött a történet, szintén remek ötlet, illetve, hogy bekerül a cosplay is. Szeretem a japán kultúrát és nem csak az animék és mangák miatt. Az pedig, hogy olyanokat állít középpontba ez a manga, akik annak ellenére rajzolnak mangákat, hogy nem japánok, még érdekesebbé tette a történetet. Ez adja egyik oldalról a második kötetben a konfliktust is - hogy Beth nem japán, milyen alapon nevezi a rajzait mangáknak.

Összességében nézve remek sorozat, igényes kivitelezés, remekül összerakott történet, szarkasztikus humor, egy csipetnyi romantika, és néhány drámai elem egybesűrítéséből megalkotva.

5 megjegyzés:

martinelli írta...

:) Csak állok és nézek ki a fejemből :) Csodállak ezért.

Mandi írta...

Kedves vagy :), köszönöm!
de miért csodálsz?

martinelli írta...

Mert nekem ez tök idegen.

Mandi írta...

maga a japán kultúra, a mangák, az animék, vagy mind ez így egybe?

martinelli írta...

A japán kultúrát kivéve a többi.

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *