Responsive Advertisement

2013. április 14.

Egy újabb sorozat bukása? - Steven Erikson

Néhány napja szörföztem a könyvek világában, és egy meglehetősen érdekes hírrel találtam szembe magam Nima oldalán, ami egy Steven Erikson által írt sorozatra hívja fel a figyelmet. Döbbenetes módon ugyanazt az irányvonalat követi hazánkban, mint oly sok társa: a kiadó felfüggesztette a kiadását.

(Forrás: http://www.fantasyboger.com/)

Egy kissé szabadabb (keményebb) hangvételű cikket találtam a Profundus Librum blogon is, mely szintén a sorozat mellett érvel, és felhívja a figyelmet rá, hogy mindegy, milyen formában, de olvassuk el, mert nagyon jó, és sokat veszít az, aki kihagyja!

A Malazai bukottak regéje című Steven Erikson sorozat meglehetősen jó értékeléseket kapott a molyoktól, ennek fényében pedig érthetetlen, hogy az Alexandra kiadó miért függesztette fel a sorozat kiadását. A Profundus Librum (PL) blog által közölt cikkben ugyan van két levél a kiadótól, de igazi magyarázatot nem kapunk rá.

Noha nem olvastam még a sorozatot, de Nima annyi szépet és jót mondott róla, hogy kívánságlistára tettem a sorozat megjelent darabjai - és bízom benne, nem én leszek az egyedüli, aki így tesz, miután elolvasta az említett két blogon található cikkeket.

Engedjetek meg egy idézetet a PL blogon található cikkből: 
"+1. Akik nem olvasták a Malazai Bukottak Regéje címet viselő sorozatot és közben fantasy-rajongónak vélik és mondják magukat, sürgősen nézessék meg magukat egy dilidokival!!!"

Fogjunk össze, és mindenki, aki olvasó a talpán: Ne hagyjunk még egy remek sorozatot a süllyesztőben elveszni!

Olvasásra fel a jó ügy érdekében!



(ui.: Az Alexandra oldalán néhány kötet 50%-os akcióban is megtalálható!)

2 megjegyzés:

Tara Nima írta...

köszönöm a posztot!:)
remélem, minél többen elolvassák, meg beszerzik (mert azért akárhogy is, ebből tudja csak lemérni a kiadó, hogy mennyire kelendő is valójában a sorozat), mert ha már egy kötetet legyűr valaki, úgyis fogja kívánni a többit is.:)

Mandi írta...

Nagyon bízom abban, hogy sikeres lesz, és fel tud még futni annyira, hogy a maradék részek kijöjjenek :)

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *