2013. április 12.

Karen Marie Moning - Új nap virrad (Tündérkrónikák 5.)

Mikor elkezdtem a sorozatot, nem hittem volna, hogy lesz olyan író, mint Moning, akinél minden kötet ugyanúgy tetszik. Alig vártam, hogy olvashassam az utolsó, mindent lezáró kötet - és ettől sokat is vártam, hisz egy finálé legyen monumentális és grandiózus. Bevallom, mikor letettem, valahogy átértékeltem pár dolgot...

A történet tehát ott folytatódik, ahol az előző kötet megszakadt: Mac szembesül vele, hogy mit is tett - megölt egy olyan embert, aki számára fontos volt. Innentől fogva megkeményedik a szíve, és már nem érdekli más, csak hogy elvégezze a feladatát. Hogy visszakerüljön Dublinba, csatlakozik Darrochoz. Egyenesen a Fehér Palotába mennek, hogy megtalálják azt az Ezüstöt, ami kijuttathatja őket onnan.
Itt van az első olyan jelenet, ami meglehetősen tetszett: látjuk ugyanis az Unseelie király szeretőjét, akit halhatatlanná akart tenni. Elcsavarja Mac fejét, magával viszi - Darroc minden figyelmeztetése ellenére a csapdájába esik. Macnek feltűnik, hogy ismeri a palota minden zugát, pontosan tudja, hova fogja vinni a gyönyörű nő.
Mikor végre sikerül kiszabadulniuk, a városban zajlik az élet. Jayne és a csapata még mindig tündéreket gyilkolnak, de most már bevonják Danit is, aki a Karddal segít nekik. Rowena szervezkedik az apátságban, továbbá Jo (sidhe látó) dolgozik már a jóslatok fordításán.
Mindenkinek megvan hát a maga feladata így Macnek az jutott, hogy megtudja, hogyan vonhatná irányítása alá a Könyvet. Ehhez kell neki Darroc, akinek először meg kell bíznia a lányban. Mac mindent megtesz ennek érdekében, mikor váratlan esemény történik. Felbukkan egy rég nem látott ismerőse, akit egyébként ő nem is ismer, és ismét a "jó" fiúkhoz kerül Darroc kezei közül.
Hogy elkapják a könyvet, össze kell állnia tehát a végső csapatnak: kellenek a kövek, jönnek a druidák, Rowena és csapata, továbbá Barrons csapata. A dolgok viszont cseppet sem ilyen egyszerűek...

Az eleje a könyvnek tetszett. Ott volt Mac, némileg kiszolgáltatva, egyedül a Nagyúrral. Próbál rájönni az igazságra - mi köze neki a Fehér Palotához, mit érzett Darroc Alina iránt, hogy lehet elkapni a könyvet?
Aztán a csendes, nyugalmas szenvedését, melyet a gyilkosság okozott lejár, és beindul a hullámvasút lefele. Észvesztő sebességgel derül ki minden, hogy az olvasónak kapkodnia kell a fejét. Az egyik "alagútban" ez derül ki, a másikban az.
A történet érdekessége, hogy a narrátor Mac (legtöbb helyen), Dani (össze-vissza) és Barrons (1 fejezet). Az, hogy váltogatja a szemszögeket nem lenne probléma, ha nem úgy tenné, ahogy. Mindennemű figyelmeztetés nélkül előfordul, hogy elkezd egy fejezetet Mac, aztán van egy sorkihagyás, és máris Dani fejében vagyunk. Innen látszik elsősorban hogy ez a kötet kissé kapkodósabbra sikerült, mint az előzőek.
Másodsorban pedig a történet, és az utolsó 100-200 oldal az, ami meglehetősen más volt, mint az előző kötetek. Annyira sok csavart akar magába foglalni, hogy a végén kapunk egy rakat indokolatlanul értelmetlen megoldást, gyenge lábakon álló magyarázatokkal.
A leginkább emlékezetes ilyen szempontból Cruce és a Király csatája. Ugye Cruce (Háború) -ról sok dolog derül ki. Mac faggatózik utána, hogy ki ő, mi ő. Amikor végül egy semleges zónában reked a két tündér, a király lazából lerendezi. De! Akkor hogy lehet, hogy éveken keresztül nem tűnt fel neki, hogy megtéveszti Cruce? Hogy lehet, hogy nem jött rá a turpisságra? Ha ekkora hatalma van, tudnia kellett volna, kicsoda Cruce...
A másik, amihez elég gyenge a magyarázat, Mac hogy tud átmenni azon a bizonyos Ezüstön? Számomra valahogy nem volt ésszerű, hogy módjában áll, és erre igazi magyarázatot nem is kapunk...
Ehhez hasonló momentum volt az ősi, halhatatlan lények kérdése is. Képzeljük el, hogy vannak halhatatlan lények, amiknek elpusztítási módja ismeretlen. Felbukkannak a semmiből, és elkezdik üldözni a Könyvet, mely tartalmaz egy varázsigét - elvileg - mellyel meg lehet ölni őket. Meg szeretnék ezt kaparintani, mert más módon nem sikerült meghalniuk. Több ezer éve próbálkoznak.
Aztán jön Mac (amaga20-onpárévével), akinek hirtelen támad egy ötlete, bevetik, és működik. Nem hiszem el, hogy több ezer évig egyetlen varázslatot kerestek, és senkinek eszébe sem jutott az az alternatíva, ami Macnek.

Már a 4. kötetben is néhol előtérbe kerül a szex, és noha meglehetősen furcsa módon kerül bele, mégsem zavaró. Az 5. kötetről ez nem mondható el. A lehető legrosszabb időben besodródik egy-egy szexjelenet, vagy "pajzán gondolat", ami nem vall annyira Macre - akinek egyre többször kalandoznak el a gondolatai afelé, hogy le kellene feküdni.
Elvégre minden lány álma az - mikor van egy világméretű probléma, amikor szorít az idő, és ezek tetejében még az ember nyakát feltépik, és halálközeli élménye van -, hogy napokra eltűnjön egy végtelen szexmaraton kedvéért... Mac ennyire nem volt felelőtlen a korábbi kötetekben (lássuk csak a négyes kötet első 50-60 oldalát), erre tessék...

Mégis minden negatív észrevétel ellenére azt kell mondjam, szívesen olvasnék még Macről, Barronsról, és a többiekről, mert szerethető karakterek, akiknek a világában az ember valahogy nem unatkozik. Sajnálom, hogy vége van, és örülnék egy spin-off sorozatnak, vagy csak néhány kiegészítő novellának.

Az írónő elég magasra tette a lécet, viszont bízom benne, hogy láthatunk tőle valami hasonlóan érdekes, izgalmas, kalandos sorozatot a jövőben. Moning bebizonyította, hogy tud írni, és az első egy-két könyv nem a vak szerencsén múlott. Remekül játszik az érzelmekkel, vezeti az olvasót a világán, a történéseken keresztül. Úgy vigyáz a látogatóira, mint Barrons Macre, hogy a lényei rá ne támadjanak az olvasóra. Hisz senki és semmi sem az, aminek látszik: Moningnál sose lehet tudni, mi az igazság, csak ha már letetted a könyvet... vagy még akkor sem.

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger