2013. április 8.

Kerstin Gier - Rubinvörös (Időtlen szerelem 1.)

Már akkor felkeltette érdeklődésemet a regény, mikor először hallottam róla. Az időutazás, mint téma, Marty McFly óta olyan, amiről szívesen olvasok, vagy amivel kapcsolatosan szívesen nézek filmet is - köszönhetően annak, hogy rengeteg extrém világot lehet kreálni, mindenütt más szabályok érvényesek az időutazókra, pár dolog azonban mégis mindig megegyezik - a kontinuum.

A könyvet ezúton is köszönöm Lilinek, aki egy gyönyörű, karácsonyi könyvjelző és egy levélpapír társaságában lepett meg vele!

Gwendolyn szürke kisegérré avanzsálódik a családjában, nem figyelnek rá, hisz fontos esemény bekövetkezése van kilátásban. Charlotte (Gwen vele egyidős rokona) ugyanis élete első temporálására készül - vagyis, mivel betöltötte a 16. életévét, hamarosan képes lesz rá, hogy visszautazzon az időben. Hisz kiszámolták, hogy a családban ő lesz az időutazó, úgyhogy egész életében erre készítik fel.

Mikor adott napon Gwen 3. alkalommal tűnik el a múltban kiderül, hogy valaki valamit elszámolt, és az időutazó gént nem Charlotte örökölte, hanem Gwen. Az első érthetetlen momentum itt ütközik ki: mikor először tűnik el, miért nem szól rögtön valakinek, hogy "figyeljetek, visszaruccantam az időben..." Nem, ehelyett rákényszerítik, hogy elmondja az anyjának, pedig eléggé be van rezelve, mikor visszaugrik az időben, hogy mit kellene csinálnia. Ergo: ha előbb felfedi az igazat, gyorsabban reagálhatnának a felnőttek... a regény folytatásában azonban rögtön kiderül, hogy ez sem egyszerű eset.

Összefutnak az Őrzők tagjai a hír hallatán, és nem értik, hogy lehetséges ez. Gwen anyját azonnal szabotázzsal vádolják, és titkos terveket sejtenek a nő indítékai mögött, miközben Gwen küzd az időutazással kapcsolatos problémáival.
Nem készítették fel rá, hogy ő fogja örökölni az időutazásért felelős gént, úgyhogy lövése sincs, hogy mit kell tennie, ha random temporálás áldozatává válik, ugyanis ezeket az utakat nem ő irányítja.


Itt követik el a felnőttek a legostobább hibát. Mivel tudják, hogy ez egy örökletes dolog - azt csak sejtik, hogy a vérnek valami köze lehet hozzá -, érthetetlen, miért vádolják azzal Gwendolynt, hogy "elorozta" a dicsőséget Charlottetól. Teljesen úgy bánnak a lánnyal, mintha ellopta (ellophatta) volna a képességet, holott nem tehet róla - egyszerűen így sikerült. Senki sem tehet arról, milyen génekkel születik. Az pedig, hogy vagy 50 oldalon keresztül azon megy a huzavona, miért Gwen utazgat, miért nem Charlotte, és hogy ezért miért Gwent és az anyját hibáztatják, egyszerűen nevetséges.

Ezután jön az, hogy a kör tagjai be vannak avatva, hogy működnek az időutazós dolgok. Az időutazókat fel kell készíteni mindenre, ami a múltban történhet. Charlotte ezért is vett példának okáért vívóleckéket, elvégre be kell illeszkedni a régi környezetbe, hogy ne legyen feltűnő az, hogy visszaruccant a jövőből. Mikor kiderül, hogy Gwen az időutazó, ugyan többször terítékre kerül, hogy a lány nem eléggé felkészült, viszont szerencsétlen hiába tesz fel kérdéseket, válaszokat egyáltalán nem kap. Érthetetlen, hogy miért titkolóznak előtte, ha egyszer már bőven elkéstek, hogy felkészítsék...

- Anya, miért nem szeretnéd, hogy találkozzam a gróffal?
- Csak úgy.
- Na, de mégis...
- Mert veszélyes.
- Miért veszélyes?
- Csak úgy...

Kissé lebutítva, de ehhez hasonló párbeszédek folynak le "információcsere" gyanánt, amiből igazándiból nem derül ki semmi más, csak hogy Gwen jó kérdéseket tud feltenni, tehát nem egy buta Barbie baba. Az első 150 oldalon tehát megy a vergődés, a lányt ide-oda dobálják, pedig semmiről sem tehet - úgyhogy Gwen kénytelen sötétben tapogatózni azt illetően, hogy vajon Charlotte mit tett volna, ha visszatér a múltba, hogy mit követett el Lucy (Gwen rokona), miért olyan veszélyes a gróf stb. Persze a regény második felében kiderül, de a sötétben tartás ezen módja meglehetősen gyerekes és zavaró, mintha a felnőtteket próbálnák lebutítani a gyermeki szintre.

Aztán megismerkedünk a páros másik tagjával, akit már a fülszövegben is emlegetnek: Gideonnal. Amint a képbe jön a fiú, Gwen elkezd idegesítően viselkedni - és ezt megismétli minden jelenetben, ahol felbukkan Gideon. Mikor a fiú (arrogánsan) felveti, hogy megcsinálja egyedül a küldetést, akkor a lány fel van háborodva. Kérdem én: mit tudna csinálni Gwen, hogy segítségére legyen Gideonnak, ha nem jártas a nyelvek és a történelem területén, és lövése sincs róla mi a helyzet, mi a küldetés? Teljesen holtteher lenne, de ez a kislánynak fel sem tűnik. Folyton bunkónak titulálja Gideont, pedig nem is akkora gennyláda, mint amilyennek beállítja - nem támasztják alá sem a tettei, és legtöbbször a szövegei sem.

Az meg egyszerűen felháborító az első 50-100 oldal ismeretében, hogy Gwen Gideon szemére veti, hogy ő nem olyan, mint amilyennek Gideon őt gondolja. Ő nem olyan lány, aki rajong a filmekért, a ruhákért, és a többi csecsebecséért, amikért a vele hasonló korú lányok szoktak. 
Érdekes módon a fejében mégis mindent filmsztárokhoz és filmjelenetekhez hasonlít, a ruhák láttán meg egyszerűen elolvad - és ezek után még Gideon a bunkó, aki kislánynak meri nézni...

Nem tudom, hogy ezek miatt, vagy sem, de Gwent nem tudtam megszeretni, és a regény másik felét Gideon jelenléte menti meg. Onnantól fogva, hogy küldetésre indulnak, meglehetősen élvezhető darabbá válik, és eltűnik a tétovázás. Elkezdődnek az izgalmas akciójelenetek, és tényleg tűkön ülve lehet várni, hogy vajon ha visszamennek, hol érkeznek meg, hogy jutnak vissza, és mivel találkoznak közben.

Nagy nehézségek árán megtudjuk a regény elején levő nagy kérdésekre a válaszokat, és elkezd tisztulni a kép, hogy mi a küldetés: megtalálni a 12 kőhöz illő személyeket, és kell szerezni a vérükből.
A végén van egy kisebb csavar, ami meglehetősen ötletes, akárcsak maga az időutazás kidolgozása, és a szabályok, amiket felállítottak az időutazók részére.
Ami szintén tetszett, azok a "varázserők" jelenléte. Minden időutazónak van valami képesség rendelve az időutazás mellé, és egy kis versikébe is belefoglalták a 12 ékkövet, és a 12 tulajdonságot. Hogy Gwen mi hasznát fogja még venni a saját erejének, szintén egy érdekes kérdés, viszont rengeteget ki lehet hozni belőle.

A könyvben minden fejezet előtt van egy ábra, vagy egy kisebb szöveg valamelyik Őrzőtől, ami szintén frappáns megoldása annak, hogy mélyítse az olvasó ismereteit a könyvbeli világról.

Az idei évben a könyvből film is készült, amiből még csak a trailert és a képeket láttam, és azok alapján azt mondanám, eltalálták a szereplőket.

Összességében nézve egy könnyed, laza ifjúsági regény, amit nem szabad nagy elvárásokkal olvasni, különben az ember csalódni fog. Amint belerázkódunk a világába, és elkezdenek felpörögni az események, egészen élvezhetővé válik. Várom a következő kötetet...

•••••

A film trailere (német):

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger