Responsive Advertisement

2014. április 18.

Tonya Hurley - Hazatérés (Szellemlány 2.)

2011 környékén történt, mikor Gigi először mondta azt, hogy milyen jó kis sorozat ez (aztán végigdarálta az összes részt). 2011-ben történt, hogy elolvastam az első kötetet, és bántam, hogy nem jelent meg egybe a három kötet. 2011-2014 között történt, hogy megláttam, ahogy megjelent a második kötet, és nem jutott rá... egészen mostanáig.

Charlotte Usher újra bevetésen. Egy telefonközpontban dolgozik, ahol az lenne a feladata, hogy bajba jutottak hívásaira válaszoljon, segítsen nekik. Ezzel csak egy a gond: az ő telefonja sosem csörög. Így válnak a napjai unalmassá, és egyre elkeseredettebb, hogy a barátai sem foglalkoznak vele.
Scarlet nővére, Petula, az elviselhetetlen plasztiklány komoly bajba keveredik, mikor egy szépségszalonban megvágják, és fertőzést kap. Bekerül a kórházba, az élete veszélyben forog. Scarlet meg akarja menteni, amire csak egyetlen lehetőséget lát: meg kell keresnie Charlotte-ot, aki otthonosan mozog a szellemek között. Azonban ez nem megy minden zökkenő nélkül...

A borító, és a könyv belseje a régi (igényes kivitelezésű, a fejezetek elején idézetekkel és egy-egy gyönyörű gondolattal), a szituáció új. Ezúttal megismerkedhetünk a szellemvilág új arcával, ahol a segítőkész szellemek lelkisegélyszolgálatot látnak el. Charlotte kezdi úgy érezni, hogy egyre messzebb sodródik barátaitól, egyre jobban magára marad, ráadásul Scarlet sincs mellette, ki tudja, merre jár.
Scarletnek megvan a maga problémája. Damen elment egyetemre, és egy távkapcsolatot fenntartani bizony nem egyszerű. A lányt egyfolytában kétségek gyötrik a fiúval kapcsolatosan, ami miatt némileg önmarcangolóvá válik.
Damen megmutatja az érzékeny arcát. Mindent megtenne azért, hogy Petulát visszahozza az életbe, s ezt tenné azért, hogy visszakapja Scarletet. Szembeszáll a Wendykkel is, hogy tervét véghez vihesse.
Ha ez nem lenne elég, Petula féltékennyé akarja tenni Dament úgy, hogy egy Josh nevű sráccal megy a Hazatérésre. Ez a felvonulás, és a bálkirálynő szerep az, ami Petulát egyedül mozgatja, és ennek érdekében mindent megtesz.

Hőseink már az első részben is átmentek egyfajta jellemfejlődésen, viszont most új dolgokat tapasztalva, új oldalát megismerve élenek és halálnak haladnak tovább a fejlődés néha rögös útján. Charlotte ugyan már nem lesz korban idősebb, viszont érezhető, hogy fejlődik személyiségét tekintve. Petula megismeri az élet egy másik oldalát, és tőle is látunk némi emberséget, ami tőle meglehetősen szokatlan, mégis közelebb hozza.

Az írónőbe rengeteg irónia szorult, aminek hála humoros dark könyvek születnek. Míg az első részben Charlottenak gumimaci általi halálnemet választott, Petulát egy rosszul elsült pedikűrözéssel iktatta ki. Ha ez nem lenne elég, rengeteg halálos (halált magában foglaló) poénnal fűszerezi meg mindezt, amihez hozzáadja a már jól ismert, passzoló idézeteket, és a néhol szarkasztikus, néhol tanulságos bevezetőket a fejezetek elején.

Van egy fejezet, ami kifejezetten tetszett, ez pedig nem más, mint az Isteni színjáték című, melyben mindenről és mindenkiről lehull a lepel. Olyan gondolatok fogalmazódnak meg ezt követően, amin minden embernek el kellene gondolkodnia, méghozzá a bizalom, a barátság, és a szeretet kérdésköreihez kapcsolódva.

Némileg mélyebbre ásunk a szellemvilág szabályaiban, de ez valahogy még mindig nem annyira mérvadó. A történet is egyszerű, kiszámítható, viszont a szereplők életet (vagy halált?) lehelnek bele, lélekkel (szellemmel) látják el, és képes szórakoztatni.

Tonya Hurley tehát ismét alkotott. Megkapjuk a dark humort, a tanulságokat, az árnyék-ábrákat, és egy jó adag Szellem(es)lányt...


Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *