Még márciusban itt a blogon volt egy érdekes beszélgetés az egyik könyves poszt alatt, ahol felvetődött egy érdekes téma. Vajon mi visz rá egy írót, hogy magánkiadóhoz forduljon?
N.Z. megfogalmazta azt a jelenséget, amivel sajnos egyre többször találkozom magam is, amikor olyan írók műveit olvasom, akik magánban jelentettek meg. Elgondolkoztam rajta, hogy eddig hány olyan írótól olvastam, akik magánkiadásosak (és magyarok).
Ha az idei évet nézzük, ilyen csak egy volt (eddig), 2014-ben több, mint öt szerző esetén lehetett ezt elmondani, és 2013-ban is ez volt a jellemző (ott is legalább 5 ilyen előfordult).
Végiggondolva, a magánkiadásos könyvek közül alig néhányra tudtam azt mondani, hogy "ezt én is kiadtam volna". Aki talán a legnagyobb pozitív csalódást okozta, az Borbás Edina volt. Megjelent magánkiadásban egy olyan könyvvel, aminek az a része érdekelt egyedül, hogyan kivitelezhető egy reallyti játék könyvlapokon, erre kaptam egy eltúlzottan romantikus (néhol csöpögős) sztorit, ami mégis annyira magával ragadt... megmagyarázhatatlant művelt.
A magánkiadós írók esetében sokszor megfigyelhető (más bloggertársaimnál is láttam), hogy negatív értékelést látnak, és rögtön nekiesnek a bloggernek, tűzzel-vassal hirdetve az igét, hogy az író nem hibázott semmit, az ő műve jó, csak a bloggerek és más, negatív hangot adó olvasók a hülyék. Egy másik kategóriája a magánkiadósoknak még azt is követeli, hogy vegyék le a kritikát (esetleg jogi úttal is fenyegetőzik). Miután tanultam jogot (legalábbis tanítottak), nem emlékszem olyan passzusra, amely megtiltja, hogy könyvekről bárki írásban adjon véleményt. Ahelyett teszik a vagdalkozást, hogy felkeresnék például az Irodalmi boncasztal-t...
Elgondolkoztató tehát, hogy a magánban megjelent könyvek írói (tisztelet a kivételnek) miért nem gondolkoznak? Legtöbb esetben a magánban kiadó (mivel profitra hajt) fütyül rá, mit ad ki. Most már persze lehet olyan szolgáltatást kérni, hogy szerkesztőt adnak az ember alá. Viszont ez pénzbe kerül (nem magán esetén ugye a kiadó költsége), amit szintén az írónak kell megfizetni, úgyhogy sokan nem élnek vele. Inkább fognak ismerősöket, barátokat, családtagokat, és velük nézetik át a kéziratot. Viszont, ha nem sikerül egy valamilyen fokig-mértékig objektív embert találniuk, aki ki meri mondani a véleményét, akkor veszett fejsze nyele... Akkor ugyanott van, ahol az elején. Ezért lenne szüksége az íróknak arra, hogy olvasgassanak könyves blogokat, esetleg keressen meg egyetemen irodalomszakra járó embert, és elemeztesse ki a művét. Nem besértődni kell a negatív értékelésen, hanem tenni ellene.
A magyar olvasók ezért nem szeretnek olyan írótól olvasni, aki magánkiadásban jelent meg - és néha ez akkor sem változik, amikor sokan ajánlják nekik. Csodálkozunk? A magyarok a kultúrájukból kiindulva (zömükben) konfliktuskerülők. Mivel nem akarnak az íróval konfrontálódni, ha el is olvassák a könyvet, stikában teszik, és inkább letagadják, hogy olvasták, tartva az író lázongásától.
Vannak viszont tipikus jelek, amikből már előre megjósolható, hogy egy adott könyv (ha nem olvasunk róla értékelést) mennyire jó a borító mögött. Csak néhány apróságra kell odafigyelni, és máris megtalálhatjuk azokat a könyveket, amik csak rabolnák az időnket.
Top 5 "rettenetelőjel":
1, A túl rövid könyv mindig gyanús. A gond általában tényleg megvan a borítón belül: kidolgozatlan történet, karakterek stb. Ez többnyire a 100-200 oldalas könyveket jelenti, bár 200 oldalon azért néha előfordul, hogy remek sztorit kapunk, de ritka. Magánkiadás esetén talán azért rövid a könyv, mert megvan szabva, hány oldalig olcsó még a kiadás (kötetenként), és hány oldaltól drágul, ezért az író nem bont ki semmit. Kapunk egy "nem kötelező - röviden" változatot, amit elolvasva, és negatív véleményt publikálva megkapjuk az írótól, hogy pótoljuk ki a fantáziánkkal... (akkor se járunk jobban, ha ezt megtesszük, úgyhogy sehogysenemleszjó).
2, A fülszöveg egy idézet a könyvből: elfogyott az ihlet? Ha az íróra bízzák a fülszöveget, csak kanyarít valamit. Ha másra bízza, és az illető csak egy idézetet tesz ki, akkor egyenértékű azzal, mintha a fülszövegíró azt mondaná: "Olyan rettenet ez a könyv, hogy ha már jót mondani nem tudok, akkor inkább csapjunk oda egy idézetet. De melyik legkevésbé rettenetes részlet legyen az?"
3, Az ajánló minősége: Sok könyv elején van egy ajánló valakitől, hogy ráhangolja az olvasót a könyvre. Gyanús, ha nem a könyvről kezd el beszélni az illető (mert nem tud róla mit mondani), hanem csak hantabandázik össze-vissza. A végén többnyire annyira belekavarodik az illető, hogy sületlenségek garmadájával zárja a mondandóját - a könyv valószínűleg ennyire leszívta az IQ-ját.
4, A Bevezetés, vagy az első fejezet: Manapság már ritka, hogy nincs egy könyvnek valami bevezetése, de azért még akad, ahol az első rész az első fejezettel indul. Az eleje, a kezdése a könyvnek mindig fontos. Ott ismerjük meg az író stílusát, és általában jó 50-100 de esetenként 200 oldalig is képesek ezt tartani az írók, és a végére belejönni annyira az írásba, hogy szívünk szerint már le se tennénk a könyvet. Az is elmondható, hogy az esetek többségében viszont ez nem így van. Kb. 50 oldal alatt minden könyvről kiderül, hogy olvasásra érdemes, vagy nem.
5, Olvasói véleményre reflektálás: mielőtt kézbe vesszük a könyvet érdemes megnézni blogokat, vagy könyves-véleményezős oldalakat, esetleg a facebookot és más közösségi oldalakat, hogy az író hol irogat, szól hozzá értékelésekhez. Ha titkos csoportja van az írónak, kezdjünk gyanakodni, hogy ott valami olyan szektás tevékenység folyik, ami nem biztos, hogy pozitív (láttunk már ilyenre példát, mikor író kitiltott a csoportjából adott olvasókat azért, mert később megtudta, hogy pl. molyon negatív véleményt fogalmazott meg az egyik könyvéről). Az is gyanús, ha az író kikel magából valamennyi negatív értékelés alatt (aki túl sokat védekezik, gyanús; és a legjobb védekezés a támadás). Az író megnyilvánulása olyan a könyv számára, mint egy vállalatvezető képviselői szerepe (amint a vállalatvezető komolytalan színben tűnik fel, a vállalatát is így kezelik). Amint az író megnyilvánulása olyan, a könyvéről is sejthető ugyanez, elvégre az író a stílusát mutatja ki a kommentjein, a reflektálásán keresztül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése