2015. augusztus 18.

Brandon Hackett - Az időutazás tegnapja (Az időutazás napja 2.)

Úgy két éve kezdődött a kapcsolatom az író köteteivel. Az ember könyve című regényt egy Zalaegerszeg-Budapest vonattávon, úton a könyvhét felé sikerült kiolvasnom. Aztán pont hasonlóképpen jelent meg Az időutazás napja is, amihez majdnem elég volt egy Győr-Budapest vonattáv. Ugyanilyen lendülettel vágtam bele Az időutazás tegnapja kötetbe az idei könyvhét előtt, de megszakítva a hagyományt nem értem a végére...

"A világvége úgy kezdődött, hogy eltöröltem a huszadik századot." Ezzel a mondattal pedig nem csak a borítón találkozhatunk, hanem rögtön Rebeca monológjának az elején. Nagyjából ott kapcsolódunk a történetbe, ahol az első kötet megszakad: közeledik a világvége, a totális összeomlás, Rebeca pedig elszökik.
Mikor színre lépnek a haugenisták és elfogják a lányt, az összeomlás elkerülhetetlenül felgyorsul a beavatkozásuknak köszönhetően.

Olivia Haugen úgy dönt, hogy újraírja az időfolyamot, ezért válogatva művészek, tudósok, ismert emberek között Istent játszik és eldönti, ki maradhat és kit ír ki az időfolyamból. Így kerülnek a történelem legnagyobb koponyái egy helyre, és ide csatlakozik be végül Bálint és Bálint is (akik közül az ifjabbi nem akar mást, mint megtalálni Rebecát) és mindketten meg  akarják találni a megoldást a világvégére. Ha ez még nem lenne elég, színre lépnek a Maxwell démonok, akik mindent és mindenkit letarolnak annak érdekében, hogy elérjék a céljukat...

Hackett visszanyúlik ahhoz az alaphoz, ami Az időutazás napjánál már bevált: váltott nézőpontokat alkalmazva, E/1-es elbeszélésekben mutatja be a különböző oldalakat, miközben az olvasóit részesévé teszi a történetnek. Ezúttal nem Enikő és Ádám helyezkednek a középpontba, hanem Bálint, Rebeca és Octavia elbeszéléseiből ismerhetjük meg az összeomlás elleni harc részleteit.



Egyszerűen zseniális. Volt egy alapötlet, aminek a felszínét az első rész elkezdte karcolgatni, aztán mélyebbre ásott. És kaptunk erre egy olyan folytatást, ami lemegy a legmélyebb pontokat is felfedezni, és kihozza egy "lerágott csont" -nak titulált témából mindazt, amit nem gondoltunk volna, hogy ki lehet. Meglehetősen kreatív megoldások kerekednek ki, és tényleg ki vannak használva a kínálkozó alkalmak.

Magában a mellékszálban is akad egy-két csavar, ami főként abból adódik, hogy nem lehet eldönteni, valójában ki ellenség és ki barát. Ehhez jön hozzá a főszálban az újabb és újabb konfliktusforrások felbukkanása, a folyamatos menekülőutak keresése, illetve Bálint és Rebeca egymás megtalálására irányuló törekvései, a haugenisták folyamatos beavatkozásai, Octavia magánakciói, Donald Haugen intézkedéseinek hatása stb.

Kevesebb ugrálás történik térben és időben, mint az előző kötetben, de nem is kell, hogy jöjjenek az újabb anomáliák, van elég problémaforrás azok nélkül is. Jobban bemutatásra kerülnek a mikroverzumok és a természetük, a használatuk, ami piros pontos volt.

Néhol kapunk egy kevés tudományos elméletet is, amihez olyan nagy tudósok asszisztálnak, mint Einstein, Neumann J. stb. és persze bevonják idősebb és fiatalabb Bálintot is. Pár jelenetnél azt éreztem az ifjabb Bálinton, hogy el-elkandikál egy Mary Sue karakter irányába (mindenkinek a sorsát a hátára akarja venni a legvégsőbb esetig és minden, amit tesz, jól sül el). Noha elmondja kétségeit, hogy ő még túl fiatal, a többi tudós mennyire neves, milyen régen vannak a szakmában stb. mégis ő mondja ki a megoldást. A szokatlan a helyzetben, hogy miért nem az idősebb énje tette meg? Nyilván lehet benne olyasmit feltételezni, hogy idősebb én szeretné, ha a fiatalabb énjét is elismernék, de ez az adott helyzetben (szorítja őket az idő) nem lehet magyarázat. Nem játszadozhat azzal, hogy reméli, a fiatalabb énje is arra fog gondolni, amire ő már korábban rájött. Mivel a "Vén Balu" gondolatairól jóformán semmit nem tudunk, ez csak egy találgatás a részemről.

Amit még egy kicsit hiányoltam, hogy jobban kibontásra kerüljön a közös tudat. Valamennyire persze megismerjük, de egy kissé elvarratlan szálként ott marad a történetben. Érthető, hogy a célja a növekedés, a beférkőzés mindenhova, ahova csak lehet, ugyanakkor több dolog tisztázatlanul megmarad.

Enikő és Ádám itt ugyan nem kap közvetlenül nagy szerepet, de a közvetve levő szerepvállalásuktól is megfosztja őket az, ami a végén kiderül róluk. Talán a családias légkör megtartása helyeződik előtérbe, nem tudom, de az alap szereplőgárdához nincs hozzányúlva. Rengetegszer kerülnek halálközeli helyzetbe, mégis ott lebeg a kötelező happy end. Ezt az oldalát kissé erőltetettnek éreztem, elvégre a világ sem úgy működik, hogy az ember veszteségek nélkül túlél minden katasztrófát (és valljuk be, itt azért volt elég). Lehet, hogy kegyetlennek tűnök, de ezek a csodával határos módon történő megmenekülések valahogy túl hihetetlenek...

A történet végén kapunk egy 28 évvel későbbi betekintést Rebeca és Bálint elbeszélésében, ami gyors snittekkel lezárja a történetet, és minden mást is. És teszi mindezt úgy, hogy kerek egész lesz az alaptörténet, és hagy maga után néhány kérdéskört.

Még azt is elképzelhetőnek tartanám, hogy az új világba bele lehet helyezni egy új történetet, új szereplőkkel, megalkotva esetlegesen egy spin-offot, amibe bekerül, hogyan éltek tovább, míg meg nem haltak...

Összességében nézve lendületes kötet, ami fejezetről fejezetre húzza magával az olvasót. Aki arra számít, hogy fejezetek végén félreteszi, azt ki kell ábrándítsam, mert a fejezetek vége általában úgy van elvágva, hogy az embernek nincs szíve félre tenni a könyvet, folytatni kell az olvasást, hátha a szereplők addig csinálnak valamit, amiről az olvasó lemarad...

Oszd meg a bejegyzést! :

2 megjegyzés:

Kalman Tot írta...

Nézd a Doctor Who-t :D

FFG írta...

Ne trollkodj :D Tudod, mit gondolok a Dokiról :D

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger