Múltkor nézegettem kicsit a blog statisztikáját, és akkor tűnt fel, hogy valaki érdeklődött a sorozat iránt. Mivel olvasnivaló nélkül mentem a 2. számú könyvtáramhoz, hát onnan választottam kötetet. Valami rövidet akartam, ami nem foglal a táskában sem túl nagy helyet. Így jött, hogy olvassunk Deltora Questet, és végül zárjuk le a sorozatot...
Hőseink hát végeztek a küldetésekkel. Immáron az övben van mind a 7 kő, de valami még mindig hiányzik. Az Öv ugyanis nem működik másnál, csakis és kizárólag az örökösnél. Noha azt várták, hogy az öv azonnal elvezeti őket hozzá, amint bent van minden kő, valahogy nem működik a varázslat.
Liefnek és barátainak tehát akad még dolga. Méghozzá az, hogy összehozza ismét a hét törzset. Viszont akad egy kis baj. Ugyanis a törzsek közül több már nem is létezik. Hamar megtalálják a problémára a megoldást, viszont az örökös kiléte váratlan fordulathoz vezet...
Mivel alapvetően ez a kötet sem hosszabb, mint a többi, ezért nem is mesélnék róla többet, hogy milyen cselekmények történnek meg hőseinkkel. Többen kerülnek életveszélybe, van itt árulás, mérgezés, sötétség nagyura stb.
Látványosan nem lehet ennél a kötetnél ugyanazt a receptet követni, mint a korábbiaknál, hiszen nincsenek már kövek, amik hőseink ölébe pottyannak. Ezúttal egy varázs élesítése és az örökös megtalálása a cél, viszont valaki áruló. Nem lehet tudni, hol lapul, vagy ki az, ezért vannak titkos szerveződések stb. Végre látunk egy olyan megoldást az ármánykodásra, ami egészen jól van felépítve és kidolgozva, úgyhogy az a szál meglehetősen tetszett is a könyv folyamán.
Minden szereplőről lehull a lepel, hogy ki kicsoda a Deltora -sakktáblán. Fátumról kiderül, hogy kinek az oldalán áll, de találkozunk ismét Dainnal, deliekkel, és további lényekkel, akikkel korábban még nem. Ezzel kapcsolatban csak annyi, hogy néha egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy nem vették észre, hogy ki kicsodának a kicsodája, mikor máskor meg első pillantásra megmondták. Most hirtelen mindenkiről kiderül valami, ami a hét előző kötetbe nem fért bele. Néhol beleerőltetésnek találtam azt, hogy micsoda rokoni szálak voltak eddig is a háttérben. Például miért nem mondta el X Y-nak, hogy ők valójában rokonok? Ha nem emlékezett rá, akkor miért nem? Erre most megkapjuk, mint nyuszit a kalapból, hogy "Luke, én vagyok az apád!" (Itt csak annyi a különbség, hogy ezután a beszólás után nagy családi összeborulás van, nem pedig fénykard párbaj.)
Mindenki beszáll valahogy és valamelyik oldalon a végső, nagy harcba. Ami még mindig ellenszenves, hogy többször látjuk azt, hogy a lények zöme a jó oldalon áll. Ezek után nem is érthető, hogyan tudta egyáltalán a rossz átvenni a hatalmat, ha a jónak ennyi követője van. Ugyanis mindenki, akire Lief rátámad, a végén kiderül, hogy jó barát, és ellenséggel itt is csak hébe-hóba találkoznak, zörrennek össze és minden probléma maximum öt oldal erejéig probléma... Érthető, hogy rövid a könyv stb. de ez néha hátrányára válik. Nem lehet mentség az, hogy mese, meg kis gyerekeknek íródott, mert néha meg túlzásba viszi annak részletezését, hogy mállanak szét az emberek, a szörnyek stb. lények. Hogyan szúrja le egyik a másikat, hogyan folyik és kinek a vére.
Összességében nézve gyorsan haladós maga a teljes sorozat. A jó és rossz harcát bemutató mese, ami meglehetősen sablonos. Hét kötetig ugyanazt a kaptafát követi, a nyolcadiknál elválik, de könnyen kitalálható a vége. Azt hiszem, ezek után nem marad más, mint megnézni az anime változatot....
GR-ezők szerint:
Hőseink hát végeztek a küldetésekkel. Immáron az övben van mind a 7 kő, de valami még mindig hiányzik. Az Öv ugyanis nem működik másnál, csakis és kizárólag az örökösnél. Noha azt várták, hogy az öv azonnal elvezeti őket hozzá, amint bent van minden kő, valahogy nem működik a varázslat.
Liefnek és barátainak tehát akad még dolga. Méghozzá az, hogy összehozza ismét a hét törzset. Viszont akad egy kis baj. Ugyanis a törzsek közül több már nem is létezik. Hamar megtalálják a problémára a megoldást, viszont az örökös kiléte váratlan fordulathoz vezet...
Mivel alapvetően ez a kötet sem hosszabb, mint a többi, ezért nem is mesélnék róla többet, hogy milyen cselekmények történnek meg hőseinkkel. Többen kerülnek életveszélybe, van itt árulás, mérgezés, sötétség nagyura stb.
Látványosan nem lehet ennél a kötetnél ugyanazt a receptet követni, mint a korábbiaknál, hiszen nincsenek már kövek, amik hőseink ölébe pottyannak. Ezúttal egy varázs élesítése és az örökös megtalálása a cél, viszont valaki áruló. Nem lehet tudni, hol lapul, vagy ki az, ezért vannak titkos szerveződések stb. Végre látunk egy olyan megoldást az ármánykodásra, ami egészen jól van felépítve és kidolgozva, úgyhogy az a szál meglehetősen tetszett is a könyv folyamán.
Minden szereplőről lehull a lepel, hogy ki kicsoda a Deltora -sakktáblán. Fátumról kiderül, hogy kinek az oldalán áll, de találkozunk ismét Dainnal, deliekkel, és további lényekkel, akikkel korábban még nem. Ezzel kapcsolatban csak annyi, hogy néha egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy nem vették észre, hogy ki kicsodának a kicsodája, mikor máskor meg első pillantásra megmondták. Most hirtelen mindenkiről kiderül valami, ami a hét előző kötetbe nem fért bele. Néhol beleerőltetésnek találtam azt, hogy micsoda rokoni szálak voltak eddig is a háttérben. Például miért nem mondta el X Y-nak, hogy ők valójában rokonok? Ha nem emlékezett rá, akkor miért nem? Erre most megkapjuk, mint nyuszit a kalapból, hogy "Luke, én vagyok az apád!" (Itt csak annyi a különbség, hogy ezután a beszólás után nagy családi összeborulás van, nem pedig fénykard párbaj.)
 |
| Főhőseink balról jobbra: Jázmin, Barda és Lief |
Összességében nézve gyorsan haladós maga a teljes sorozat. A jó és rossz harcát bemutató mese, ami meglehetősen sablonos. Hét kötetig ugyanazt a kaptafát követi, a nyolcadiknál elválik, de könnyen kitalálható a vége. Azt hiszem, ezek után nem marad más, mint megnézni az anime változatot....
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése