Vége...
Elért a végzet...
Robert J. Sawyer, örültem, hogy velem voltál...
Kicsit világvége hangulatom lett, miután letettem a kötetet. Nem, ezt nem a könyv hozta ki, inkább az, hogy ismételten sikerült lezárni egy sorozatot, aminek a világát elengedhetem most egy időre, és a szereplőitől is búcsúzom.
Így: Caitlintől... aki a szemünk előtt válik egy erős vak lányból egyre inkább felnőtt nővé. Aki kiáll magáért, a szeretteiért, és az igaz ügyért...
Nettudattól, akitől sokan elkezdenek rettegni, mások Istennek nézik, és tisztelik. Az életre kelt internet, aki beszél, gondolkodik, érez, és állítása szerint szeretne mindent megtenni az emberekért.
Attól a Hume ezredestől, aki viszont felfedi Nettudat igazi természetét, aki folyamatosan arra gyanaszik, hogy Nettudat valójában el akarja söpörni az emberiséget, és aki megtalálja azt a bizonyos helyet, ami arra enged következtetni, hogy igaza van.
Hobótól, a majomtól, aki azért küzd, hogy boldog élete lehessen, és aki összebarátkozik Nettudattal.
A Decter szülőktől, akik végigkísérték Caitlint utazásaiban, felnőtté válásában, akik támogatták, amikor kellett, és tanácsokkal látták el. Akik szexuális felvilágosítást adtak lányuknak, és akik elmesélték neki, miért ne legyen egy a millióból.
Voltak még mások is, viszont a fő vonal mentén haladva ezen karakterek szerepe volt a legnagyobb. És nem csak. Van egy kínai hacker is, aki rengeteget tett hozzá, hogy Nettudat megszülessen. Balesetben viszont lebénul, de dr. Kuroda, aki Caitlin szemét is meggyógyította, rajta is próbál segíteni.
A könyv elsődlegesen ugye azt boncolgatja, hogy vajon a mesterséges intelligenciában mennyire lehet megbízni. Nagyon sok művet olvashatunk arról, ahol a gépek lázadnak, életre kelnek, elpusztítják az embert. Nettudat esetében látjuk, mennyire korlátlan a hatalma, ami valóban eléggé ijesztő. Megkísérlik megölni őt pont azért, hogy kiiktassák ezt a fajta veszélyforrást, de Nettudat rájön a turpisságra, és lépéseket tesz. Robert J. Sawyer ezután fogja, és minden addigi elképzelésünket a mesterséges intelligenciáról odarakja a mikroszkóp alá, vizsgáljuk csak meg, de egy ideig abba a hitbe ringat minket, hogy minden, amit láttunk igaz, aztán jön egy fordulat, amitől az ember fogja, és ledarálja a kötetet.
A nagy kérdés, hogy Nettudat tényleg ennyire önzetlen, mint mutatja magát? Vagy ez csak egy álca, hogy valami mást csináljon a háttérbe? Az egyértelmű, miért használja Caitlint.
A fő szál mellett a mellékszálak is rengeteg érdekességet tartogatnak. Ezek ragasztják le a történetet a földre, ha úgy tetszik, ezek teszik hétköznapibbá. Rengeteg kamaszkori neveléses téma megfordul attól kezdve, hogy kivel veszítse el egy fiatal lány és mikor a szüzességét, azon keresztül, hogy vajon honnan tudható, hogy az illető szerelmes? Vajon mi a trend a csajoknál a pasizásos, járásos dologban? Egy fiúnak hogyan kell kiállnia magáért és megmutatni, hogy a barátnője felnézhet rá? Mindenképpen vissza kell ütni, ha minket ütéssel fenyegetnek, vagy megütnek, vagy van esetleg békésebb elintézési módja minden konfliktusnak?
Sawyer teljesen általános dolgokra hívja fel a figyelmet. Kicsit olyan, mintha szépségkirálynő választáson feltették volna neki a kérdést, hogy mit szeretne elérni, és ő azt válaszolná, hogy "Világbékét!" Bebizonyítja, hogy lehet békés eszközökkel konfliktusokat rendezni, hogy néha elég, ha csak ott lóg az ember feje fölött az a bizonyos képzeletbeli bárd, ami csak akkor súlyt le, ha nem törekszik az ember a békés útra.
Összességében kapunk egy olyan befejezést, ami eleinte elringat minket egy illúzióba, majd belénk helyezi egy fordulattal a kétkedést, és végül olyan lezárást kapunk, hogy nem tudjuk, hogy mit várjunk ezek után. Hobó szereplését ezúttal némileg kétségesnek találtam, hogy szükség van ekkora cécóra körülötte, de úgy voltam vele, hogy ám legyen... Ezúttal búcsúzom is az írótól egy időre, a sorozatától is egy időre. Érdekes, és lezárásnak ideális kötet, mely nem éppen akciódús, de elgondolkoztató, és ezt mindenképpen nagy pozitívumnak látom benne. Külön kiemelném, hogy plusz pontot kap a sok ismeretanyagért, amit magában foglal (pl. a Nobel-békedíjasok listája, hogy ki miért kapta meg stb...) Rengeteg utánajárás van a könyv mögött, és látszik a kidolgozottságán. Mit mondhatnék?
Legyen Nettudat a ti barátotok is, és járjátok be vele az egész világhálót!
GR-ezők szerint:
Nettudattól, akitől sokan elkezdenek rettegni, mások Istennek nézik, és tisztelik. Az életre kelt internet, aki beszél, gondolkodik, érez, és állítása szerint szeretne mindent megtenni az emberekért.
Attól a Hume ezredestől, aki viszont felfedi Nettudat igazi természetét, aki folyamatosan arra gyanaszik, hogy Nettudat valójában el akarja söpörni az emberiséget, és aki megtalálja azt a bizonyos helyet, ami arra enged következtetni, hogy igaza van.
Hobótól, a majomtól, aki azért küzd, hogy boldog élete lehessen, és aki összebarátkozik Nettudattal.
A Decter szülőktől, akik végigkísérték Caitlint utazásaiban, felnőtté válásában, akik támogatták, amikor kellett, és tanácsokkal látták el. Akik szexuális felvilágosítást adtak lányuknak, és akik elmesélték neki, miért ne legyen egy a millióból.
Voltak még mások is, viszont a fő vonal mentén haladva ezen karakterek szerepe volt a legnagyobb. És nem csak. Van egy kínai hacker is, aki rengeteget tett hozzá, hogy Nettudat megszülessen. Balesetben viszont lebénul, de dr. Kuroda, aki Caitlin szemét is meggyógyította, rajta is próbál segíteni.
 |
| (Forrás) |
A nagy kérdés, hogy Nettudat tényleg ennyire önzetlen, mint mutatja magát? Vagy ez csak egy álca, hogy valami mást csináljon a háttérbe? Az egyértelmű, miért használja Caitlint.
A fő szál mellett a mellékszálak is rengeteg érdekességet tartogatnak. Ezek ragasztják le a történetet a földre, ha úgy tetszik, ezek teszik hétköznapibbá. Rengeteg kamaszkori neveléses téma megfordul attól kezdve, hogy kivel veszítse el egy fiatal lány és mikor a szüzességét, azon keresztül, hogy vajon honnan tudható, hogy az illető szerelmes? Vajon mi a trend a csajoknál a pasizásos, járásos dologban? Egy fiúnak hogyan kell kiállnia magáért és megmutatni, hogy a barátnője felnézhet rá? Mindenképpen vissza kell ütni, ha minket ütéssel fenyegetnek, vagy megütnek, vagy van esetleg békésebb elintézési módja minden konfliktusnak?
Sawyer teljesen általános dolgokra hívja fel a figyelmet. Kicsit olyan, mintha szépségkirálynő választáson feltették volna neki a kérdést, hogy mit szeretne elérni, és ő azt válaszolná, hogy "Világbékét!" Bebizonyítja, hogy lehet békés eszközökkel konfliktusokat rendezni, hogy néha elég, ha csak ott lóg az ember feje fölött az a bizonyos képzeletbeli bárd, ami csak akkor súlyt le, ha nem törekszik az ember a békés útra.
Összességében kapunk egy olyan befejezést, ami eleinte elringat minket egy illúzióba, majd belénk helyezi egy fordulattal a kétkedést, és végül olyan lezárást kapunk, hogy nem tudjuk, hogy mit várjunk ezek után. Hobó szereplését ezúttal némileg kétségesnek találtam, hogy szükség van ekkora cécóra körülötte, de úgy voltam vele, hogy ám legyen... Ezúttal búcsúzom is az írótól egy időre, a sorozatától is egy időre. Érdekes, és lezárásnak ideális kötet, mely nem éppen akciódús, de elgondolkoztató, és ezt mindenképpen nagy pozitívumnak látom benne. Külön kiemelném, hogy plusz pontot kap a sok ismeretanyagért, amit magában foglal (pl. a Nobel-békedíjasok listája, hogy ki miért kapta meg stb...) Rengeteg utánajárás van a könyv mögött, és látszik a kidolgozottságán. Mit mondhatnék?
Legyen Nettudat a ti barátotok is, és járjátok be vele az egész világhálót!
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése