2016. május 3.

Rejtő Jenő (P. Howard) - A három testőr Afrikában

Rejtő Jenő nálam tipikusan az az író, aki ezidáig kimaradt az életemből. Sokan mondták, hogy olvassam, mert jó, mert fordulatos, humoros, pont nekem való...

Amikor elkezdtem a történetet, még én is így láttam. Mesélőnk Csülök, aki katona (pontosabban légiós), és két másik társával (Tuskó Hopkinsszal és Senki Alfonzzal) együtt alkotnak egy humoros triót. Mindegyikőjüknek megvan a maga szerepköre a történet során, kiegészítve egymást a csapatban.
A kötet több részre osztható, és kissé olyan, mintha novellák gyűjteménye lenne, amik kapcsolódnak egymáshoz. 
Az elején láthatjuk, milyen a katona élet, látjuk, ahogy a trió borsot tör egy felettesük orra alá. Később veszélyes küldetésre indulnak, mely során megfordulnak a sivatagba, megküzdenek a szomjúsággal, az üldözőikkel, miközben vérdíjat tűznek ki a fejükre. Cseleznek, ahol kell, és ott is, ahol nem...

Bevallom őszintén a könyv eleje nagyon tetszett. Ahogy a hármas fogat  piszkálta Potrient, és mindig túljártak az eszén, majd a tiszt fogta, és visszavágott. Nagyon elmés megoldásokkal halad előre a történet.

Aztán kikerülnek ebből a közegből, talpon kell maradniuk Afrikában, miközben egy levelet el kell juttatniuk "A"-ból "B"-be. Közben kapnak még egy útitársat egy hölgy személyében, aki persze megbolondítja az egységet. A bajba jutott hölgyön is segíteni szeretnének, hogy megtalálja elveszett fivérét.

Úton-útfélen belebotlanak "barátjukba", a Török Szultánba, akiről nem lehet eldönteni, hogy most akkor barát vagy ellenség. A látszat fenntartása vajon melyik irányba valós, és melyik irányba nem, ez örök kérdés... Mik is a valós tervei a Szultánnak?

Főbb szereplőink a légióban
A Szultán tipikusan az a figura, akivel vissza lehetett volna hozni a történetet, hogy áruló, aztán mégis segít... A humorral is vissza lehetett volna hozni, de az egy idő után kifakul... A történet nem ennyire rétestésztaként való nyújtása is sokat nyomott volna a latban... A menetelés a sivatagba unalmas volt. A Barré hölgy kezéért folyó "küzdelem" is elég suta - mintha mindenképpen kellene romantikus szál.

Azt hiszem, a végére elfogyott a lendület, és ezt nem sikerült mással helyettesíteni. Egy kicsit erről is szól a történet, egy kicsit arról, miközben megvan az egy nagy cél. De a végén már annyit kavarnak-csavarnak a szereplők, és mindenki kepesztet mindenfele, hogy elveszik az élmény. Ezt azzal próbálja menteni, hogy az utolsó résznél ad egy magyarázó szakaszt (pár oldalnyit), de ez már teljesen olyan, mint humoristánál a vicc csattanójának elmagyarázása. Az a vicc nem is poén, amelyiket el kell magyarázni, hogy miért vicces. Vagy leesik (és akkor jó), vagy nem (ami vacak).

Összességében nézve nem tudom, hogy Rejtő Jenő mennyire lesz az az író, akinek a könyveihez szívesen nyúlok. Az is igaz, hogy ezelőtt már főhős légiósainknak volt más kalandja, tehát lehetséges, hogy ott hibáztam, hogy nem a közepével kellene kezdeni a történeteket. Egyelőre egy nyitásnak, egy kóstolgatásnak jó volt.

Ne szaladjatok még el. Megnéztem a film változatot is. Nagyvonalakban kiszedik a lényegi részeket, és a könyv szövegét szó szerint beleadják a szereplők szájába. Eléggé régi (1996) filmről van szó, és ez látszik az egyes, nehezebben megvalósítható jelenetek kivitelezésén is, viszont vígjátéknak most egyszeri nézésre nem volt rossz. Sok ismerős arccal és nagy magyar nevekkel találkozni benne. Ha nem láttátok még, akkor a könyvvel azonos címmel keressétek, és nézzétek meg.


GR-ezők szerint:

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger