Tudjátok, miért szeretem a magyar sci-fi világot? Mert roppant egyediek, egyedi módon átadott történetekkel, és a magyar sci-fi írók nem véletlenül elismertek.
Csepregi Tamás ezért a novelláskötetért Zsoldos Péter-díjat zsebelt be, ami nagy szó, és nagyon kitüntető.
Úgy gondoltuk Ngie-vel, hogy olvassuk el a másik számára választott havi könyvet. Vagyis amit ő választott nekem, és amit én neki, az közös olvasmányunk lesz, és közben osztjuk egymásnak a tapasztalatokat. Andi elég hamar kiszállt ebből a könyvből, nekem végig kellett ugye olvasni, ha nem szerettem volna büntető körrel kezdeni a következő hónapot.
A kötetben kilenc történet található, amikben az a közös, hogy mind a Pest-Buda Agglomeráció Rt. -hez kötődnek, és néhány szereplő több történetben is felbukkan. Pest-Buda utcáin járunk, egy cyberpunk világban. A technológiai fejlettség meglehetősen magas szinten mozog, némileg elegyítve különös lényeket (zombik, látók stb.) a normál hétköznapi emberek közé.
Kicsit bepillanthatunk az Agglomeráció Rt. falai közé, az egészen magas, vezetői pozició harcoktól egészen az alvilági berkekig, és a nyomornegyedekig, ahol az emberek egyik pillanatról a másikra élnek, és elkeseredésükben különös dolgokra képesek. Láthatunk megbundázott fogadásokat, áskálódó gazdagot, aki szegénnyé lesz, és olyant is, aki ki majdnem a saját maga által felbérelt ember keze által hal meg. Tanúi lehetünk árulásnak, businesseknek, védelmezők közbelépésének, hackermunkáknak stb. annyi eltéréssel, hogy kap egy sci-fi környezetet minden.
De tényleg minden! Néhol annyira aránytalan az egész, hogy a kötőszavak kivételével az adott mondatban nincs is olyan kifejezés/szó, ami nem valami kütyü/annak használatára vonatkozik. Ezzel nem lenne gond, de mivel később sem kerül kifejtésre, hogy ez vagy az micsoda, az ember nemes egyszerűséggel elveszik a technikában, és kapkodja a fejét, mi történik, de akkor sem jön rá. Olyan, mintha külön szótárral kellene olvasni bizonyos helyeken. Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy nem olvasok annyi hard-sci-fit. Más oldalról szemlélve viszont inkább arra fognám, hogy ennél a könyvnél nemes egyszerűséggel elvárás, hogy valaki agyontömje az agyát sci-fi kötetekkel, mielőtt nekiáll. A kütyük, amik viszonylag többször kerülnek elő (pl. Podder) egy idő után már nem volt zavaró ez a jelenség, de amik csak egyszer-egyszer, azoknál problémát okozott. Az pedig, hogy egyedi szlenget is használnak, szintén nem segít. Érezzük, hogy a szó jelentése negatív töltetű, de nem tudjuk, mit jelent.
Az óriás című novellában kifejezetten élvezetes lett volna olvasni a hacker lány munkáját, de követhetetlen, hogy mit hova dug, hova megy, mit csinál? A tudományos nyelv mellől ilyenkor hiányzik a "konyha nyelv", hogy az egyszerű, kevésbé járatos sci-fi olvasó is felfogja, miről van szó. Mintha egy adott, belső körnek íródott volna valamennyi novella.
A sárkány röpte című novella ilyen téren igazi felüdülés volt a maga sablon, sallang történetével. Kevesebb technológiai említés, de mégis érthetőbb, hétköznapibb, megfoghatóbb.
Talán ez a technikai kifejtetlenség azért valósul meg, mert nem egységes történetről van szó, hanem egy világról, ahol egyes epizódokat látunk csupán, és ennyi. Nagyon sokszor hiányérzetem volt, vagy csak szimplán végiguntam a történeteket, mert nem volt csattanó. Nem éreztem minden történetet kerek egésznek. Nem tudni, hogy néz ki a világ, hogy épül fel, egyszerűen in medias res be van lógatva az olvasó valahova. Néhol pár szóval több magyarázat nem tett volna kárt a történetekben... Vagy például a novellák sorrendjének variálása. Az Analóg dallamok című novellát pont ezért tudnám kiemelni a sorból. A negyedik helyre van besorolva, viszont itt található a legtöbb magyarázat, hogy milyen világban járunk, mi történik stb. Ez talán az egyetlen olyan novella, amit ki tudnék emelni a sorból, mert ez volt az egyetlen, ami megmozgatott a kötet során.
A többi írás inkább olyan monoton, meg vannak írva, de nincs mögötte semmi extra. Hányszor láttunk már olyan sztorit, hogy valaki bajba kerül, aztán kiderül, hogy a tesó nagy hatalmú személy, és kihúzza a trutyiból? Vagy hogy egy gazdag fószer koldusbotra jut? Vagy hogy egy bajba jutott lányt hirtelen felkarolnak a punk, züllött spannok? Esetleg nem éppen hamvas életet élő egyén párjáról kiderül, hogy beépített zsaru?
Ilyen téren tucatsztorik, amiknek az élvezeti értékéből sokat von le a darabos fogalmazásmód is, a rengeteg tőmondatolás, ami a drámai helyzeteket sem teszi drámaivá. Nem üt akkorát, mint szeretne.
A novellák önmagukban tehát nem mindig érik el a kívánt hatást. Az utolsó novella ment valamennyit a helyzeten, hiszen elvarr néhány szálat, ami más novellákhoz kötődik. Ez így viszont meglehetősen kevés és sovány.
Összességében nézve a történetek nem izgalmasak, inkább sablonosak. A csattanók hiányoznak, a nyelvezetben néha túlzásba viszi az egyediséget, és nincs mögötte egy mankó, hogy ne vesszünk el. A közös hangulat nem teremtődik meg a novellák között, így egyedül a helyszín és a szereplők tartják egybe a kötetet.
Csepregi Tamás ezért a novelláskötetért Zsoldos Péter-díjat zsebelt be, ami nagy szó, és nagyon kitüntető.
Úgy gondoltuk Ngie-vel, hogy olvassuk el a másik számára választott havi könyvet. Vagyis amit ő választott nekem, és amit én neki, az közös olvasmányunk lesz, és közben osztjuk egymásnak a tapasztalatokat. Andi elég hamar kiszállt ebből a könyvből, nekem végig kellett ugye olvasni, ha nem szerettem volna büntető körrel kezdeni a következő hónapot.
A kötetben kilenc történet található, amikben az a közös, hogy mind a Pest-Buda Agglomeráció Rt. -hez kötődnek, és néhány szereplő több történetben is felbukkan. Pest-Buda utcáin járunk, egy cyberpunk világban. A technológiai fejlettség meglehetősen magas szinten mozog, némileg elegyítve különös lényeket (zombik, látók stb.) a normál hétköznapi emberek közé.
Kicsit bepillanthatunk az Agglomeráció Rt. falai közé, az egészen magas, vezetői pozició harcoktól egészen az alvilági berkekig, és a nyomornegyedekig, ahol az emberek egyik pillanatról a másikra élnek, és elkeseredésükben különös dolgokra képesek. Láthatunk megbundázott fogadásokat, áskálódó gazdagot, aki szegénnyé lesz, és olyant is, aki ki majdnem a saját maga által felbérelt ember keze által hal meg. Tanúi lehetünk árulásnak, businesseknek, védelmezők közbelépésének, hackermunkáknak stb. annyi eltéréssel, hogy kap egy sci-fi környezetet minden.
De tényleg minden! Néhol annyira aránytalan az egész, hogy a kötőszavak kivételével az adott mondatban nincs is olyan kifejezés/szó, ami nem valami kütyü/annak használatára vonatkozik. Ezzel nem lenne gond, de mivel később sem kerül kifejtésre, hogy ez vagy az micsoda, az ember nemes egyszerűséggel elveszik a technikában, és kapkodja a fejét, mi történik, de akkor sem jön rá. Olyan, mintha külön szótárral kellene olvasni bizonyos helyeken. Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy nem olvasok annyi hard-sci-fit. Más oldalról szemlélve viszont inkább arra fognám, hogy ennél a könyvnél nemes egyszerűséggel elvárás, hogy valaki agyontömje az agyát sci-fi kötetekkel, mielőtt nekiáll. A kütyük, amik viszonylag többször kerülnek elő (pl. Podder) egy idő után már nem volt zavaró ez a jelenség, de amik csak egyszer-egyszer, azoknál problémát okozott. Az pedig, hogy egyedi szlenget is használnak, szintén nem segít. Érezzük, hogy a szó jelentése negatív töltetű, de nem tudjuk, mit jelent.
Az óriás című novellában kifejezetten élvezetes lett volna olvasni a hacker lány munkáját, de követhetetlen, hogy mit hova dug, hova megy, mit csinál? A tudományos nyelv mellől ilyenkor hiányzik a "konyha nyelv", hogy az egyszerű, kevésbé járatos sci-fi olvasó is felfogja, miről van szó. Mintha egy adott, belső körnek íródott volna valamennyi novella.
A sárkány röpte című novella ilyen téren igazi felüdülés volt a maga sablon, sallang történetével. Kevesebb technológiai említés, de mégis érthetőbb, hétköznapibb, megfoghatóbb.
Talán ez a technikai kifejtetlenség azért valósul meg, mert nem egységes történetről van szó, hanem egy világról, ahol egyes epizódokat látunk csupán, és ennyi. Nagyon sokszor hiányérzetem volt, vagy csak szimplán végiguntam a történeteket, mert nem volt csattanó. Nem éreztem minden történetet kerek egésznek. Nem tudni, hogy néz ki a világ, hogy épül fel, egyszerűen in medias res be van lógatva az olvasó valahova. Néhol pár szóval több magyarázat nem tett volna kárt a történetekben... Vagy például a novellák sorrendjének variálása. Az Analóg dallamok című novellát pont ezért tudnám kiemelni a sorból. A negyedik helyre van besorolva, viszont itt található a legtöbb magyarázat, hogy milyen világban járunk, mi történik stb. Ez talán az egyetlen olyan novella, amit ki tudnék emelni a sorból, mert ez volt az egyetlen, ami megmozgatott a kötet során.
A többi írás inkább olyan monoton, meg vannak írva, de nincs mögötte semmi extra. Hányszor láttunk már olyan sztorit, hogy valaki bajba kerül, aztán kiderül, hogy a tesó nagy hatalmú személy, és kihúzza a trutyiból? Vagy hogy egy gazdag fószer koldusbotra jut? Vagy hogy egy bajba jutott lányt hirtelen felkarolnak a punk, züllött spannok? Esetleg nem éppen hamvas életet élő egyén párjáról kiderül, hogy beépített zsaru?
Ilyen téren tucatsztorik, amiknek az élvezeti értékéből sokat von le a darabos fogalmazásmód is, a rengeteg tőmondatolás, ami a drámai helyzeteket sem teszi drámaivá. Nem üt akkorát, mint szeretne.
A novellák önmagukban tehát nem mindig érik el a kívánt hatást. Az utolsó novella ment valamennyit a helyzeten, hiszen elvarr néhány szálat, ami más novellákhoz kötődik. Ez így viszont meglehetősen kevés és sovány.
Összességében nézve a történetek nem izgalmasak, inkább sablonosak. A csattanók hiányoznak, a nyelvezetben néha túlzásba viszi az egyediséget, és nincs mögötte egy mankó, hogy ne vesszünk el. A közös hangulat nem teremtődik meg a novellák között, így egyedül a helyszín és a szereplők tartják egybe a kötetet.
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése