Responsive Advertisement

2016. május 1.

Vlogger vs. Blogger - A 2. futam kezdetét veszi!

Megnéztem az eredményeket. Andi 1621 oldalszámot hozott össze, míg nekem 1686 -ot sikerült, ami azt jelenti, hogy ebben a hónapban két könyvet választok Andinak.

Mielőtt kiderülne, hogy milyen könyveké lesz a hónapban a főszerep, nézzétek meg Andi összefoglalóját is az oldalszámokról:


A videóban Andi azért nem tudta, hogy melyikünk nyert, amiért én se. Volt egy egyezményünk, melynek értelmében készített egy videót, én pedig egy blogbejegyzést az utolsó oldalszámmal, és beidőzítettük ugyanarra az időpontra. Az utolsó napon igyekeztünk magunkban tartani, hogy kinek mennyi az annyi, így még egymásnak is meglepetést okoztunk.

Nekem nyilvánvalólag könnyebb dolgom van, mert a videót fel kell venni, meg kell vágni stb. míg egy blogbejegyzésen az utolsó percben is könnyű kalibrálni. A verseny vége szakaszában eléggé vesztésre álltam, mert kissé elmaradtam az olvasásban. Elhavazódásra hivatkozva majdnem egy hét kimaradt az olvasás tekintetében, amit Andi ügyesen ki is használt. Amivel nem számolhatott, hogy volt egy 2,5 órás utazásom, ami alatt Rejtő Jenő könyvébe vágtam ismét a fejszémet... big fa, little fejsze... (Ami meg slussz poén, hogy Andival beszélgettünk egyszer, és mind kettőnk fejében az járt, de jó lenne elérni a hónap végére a 2000 oldalt.)

Úgyhogy a felállás jelen pillanatban annyi, hogy:
- A szukkubusz dala elolvasásra került, úgyhogy nem kapok oldalszámlevonást (hurrá!!!).
- Mivel megcsináltam a hozzá kötődő feladatot, ezért (352/2=) 176 oldalam máris van a hónapra.
- Mivel Rejtő Jenő könyvét nem sikerült befejeznem, ezért a befejezése után 56 oldalt hozzáadhatok az oldalszámaimhoz.

Nos és persze megtörtént mindkettőnk listájáról a választás. Mivel Ngie vesztett, ezért két könyvet kellett neki választanom. 

Az első választottat hamar megtudta, hiszen ehhez fog kapcsolódni nála a következő hónap kihívása:
Marissa Meyer - Cinder

Amit ő választott nekem:
Csepregi Tamás - Szintetikus álom

A kihívás, ami ezekhez a könyvekhez kötődik az, hogy a könyv elolvasása után rímben kell mesélnünk valamicskét a könyvről, vagy a könyvhöz kötődő rímkupacot kell bemutatnunk a másiknak.

Ngie-nek ebben a hónapban már van némi előnye oldalszámok tekintetében, ugyanis Rick Riordan Percy Jackson sorozatának 1. kötete után jár (377/2=188,5) 189 oldal a hónaphoz. 

Az áprilisi vesztesnek viszont van még egy feladata. Kell választanom egy második könyvet is, amiről Ngie -nek kell csinálnia egy olyan véleményezést, hogy nem olvashatja el a könyvet előtte... Tehát összerak egy random értékelést egy könyvről, amiről ha a fülszöveget elolvassa, talán lesz róla fogalma, mizu a borító alatt. Azon fundáltunk, hogy mi legyen a májusi vesztes feladata, és végülis abban maradtunk, hogy a változtatás jogát fenntartva maradna ugyanez a feladat, tehát a jövő hónapban is (eddig legalábbis) a vesztes csinál egy ilyen random értékelést a nyertes által kiválasztott könyvből.

No de a könyv, amit Andinak (Ngie) választottam, nem más mint...

Rachel Hawkins - Hex Hall 1.

Ha elkészíti Andi a videót az értékelésről, akkor találkozni fogtok vele itt a blogon is. Addig is drukkoljatok, hogy ebben a hónapban is több oldalszámom legyen, mint Ngienek, és kövessetek nyomon minket mindkét csatornán!

Olvasásra fel!

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *