Mikor az Alaska nyomában -t olvastam, Ngie (vlogger Andi) bejelentette, hogy hány oldallal vezet. Arra teszek kísérletet a hónap utolsó napján, hogy behozzam, úgyhogy adott időkben felteszek egy-egy bejegyzést az általam olvasott könyvekről egészen éjfélig, míg az augusztusi kör le nem jár.
Kezdjük is mindjárt egy John Green darabbal. Sokat hallottam már az íróról, és kifejezetten érdekes volt, hogy az első könyvével sikerült találkoznom. Annyit tudtam róla, hogy a Csillagainkban a hiba után felkapták a nevét, a könyvből film lett stb. Az Alaska nyomában -ból 2017-re ígérnek film változatot, de majd elválik, hogy ténylegesen lesz e.
Miről is szól a történet? Adott nekünk Pufi... aki teljesen vézna kamaszfiú, és kitalálja, hogy ő márpedig elmegy kollégiumba lakni, és olyan iskolába jár. Át is iratkozik az állami iskolából egy fizetősbe. Itt kapja meg szobatársnak Chipet, jövendőbeli névadóját (aki szerint a Pufi ideális becenév Milesnak), akinek a beceneve Ezredes. A srác különös, introvertált típusú, aki kijelenti jóelőre, hogy ha Miles vele barátkozik, nem lesz menő, és ő nem fogja bemutatni mindenféle arcoknak. Ettől függetlenül Miles megismerkedik egy Alaska nevű lánnyal, aki cigit és piát szállít az Ezredesnek, illetve egy japán diákkal, Takumival. Így alkotják a történet során az összetartó négyes fogatot... egy balhés csapatot, egy teamet, melynek a tagjai kiállnak egymásért.
A borító meglehetősen beszédes, ugyanis Miles először piál, vesz részt első balhéban, kamatyol az első lánnyal, megtanul dohányozni. Látványosan "jó hatással" van rá ez a szedett-vedett csapat, ahol mindenkinek megvan a maga története, melyekre annak arányában derül fény, kinek mekkora szerepe van a csapatban. Mivel Takumi viseli a legkisebb részt, róla tudunk meg a legkevesebbet. Miles az E/1-es mesélőnk, úgyhogy neki főleg a jelenéről tudunk meg sokat. Alaska a címszereplő, aki titokzatos, mindig lazának tűnik, belül viszont feszíti valami (kiderül, hogy mi). És ott van Chip, aki egy szegénység övezte lakókocsi parkból próbál feljebb kapaszkodni, hogy ne legyen koldus sorson. Ösztöndíjjal vették fel, imádja az anyukáját, aki ráadásul annyira szereti a fiát, hogy bármit megtenne érte.
A könyv fő vonala a balhék, a piálások és a cigizések, amik a szabadság illúzióját adják a diákoknak a kollégium és az iskola falain belül. Kicsit elhisszük, hogy mindent meg lehet úszni, ugyanakkor az élet azt igazolja, hogy a legnagyobb balhék tragédiákhoz vezethetnek... és vezetnek is.
Valamiért igen lassan haladtam a kötettel. Bevallom őszintén azt hittem, hogy át tudom érezni a szereplők helyzetét, hogy majd meg fog hatni az a tragédia, amit előre lehet benne sejteni... valahogy mégsem sikerült. Green egyszerűen bedob minket egy körhintába, ahol néha a balhék, néha a cigizés, néha a piálás "figurájára" ültet fel és elejétől a végéig ezt látjuk. Ostoba diákcsínyek, cigi, pia és ennyi. Nincs benne egyediség, nincs benne extraság. Az érzelmi töltet sem mindenhol jön át pont azért, mert ilyen apró-cseprő butaságokkal töri meg.
Maga a stílusa is olyan, hogy gördülékeny, olvastatja magát, de nem enged belesüllyedni a gyászba, a szomorúságba ott, ahol erre szükség lenne. Ezt az érzelmi töltést hiányoltam belőle azok után, hogy szörnyű baleset történik.
Összességében nézve tanulságos könyv, de 15 év alatt nem biztos, hogy gyerek kezébe adnám, mert még azt hinné, hogy igen, ha elkerül a gyerek a szülők mellől, akkor már lehet lezülleni. Az sem ellenpont, hogy jól tanuló diák kezd el cigizni, piálni stb., mert ebből csak annyi lehet a tanulság, hogy mindaddig letolják a szüleid, hogy mit csinálsz, míg jók a jegyeid. Az alapvetően "viselkedni tudás" nem az osztályzaton múlik. Sajnáltam, hogy Miles gyenge jellem, aki nem "küzd" azért, hogy egyéniség maradjon, hanem hagyja, hogy a csoport mindenbe belevigye, és ő asszimilálódik csak azért, hogy befogadják...
A következő könyvem várhatóan Greentől a Fault in our stars, mely angolul már ott figyel a polcomon. Kíváncsian várom, hogy az mennyivel ad másabb, vagy hasonlóbb élményt, mint ez a kötete...
Kezdjük is mindjárt egy John Green darabbal. Sokat hallottam már az íróról, és kifejezetten érdekes volt, hogy az első könyvével sikerült találkoznom. Annyit tudtam róla, hogy a Csillagainkban a hiba után felkapták a nevét, a könyvből film lett stb. Az Alaska nyomában -ból 2017-re ígérnek film változatot, de majd elválik, hogy ténylegesen lesz e.
Miről is szól a történet? Adott nekünk Pufi... aki teljesen vézna kamaszfiú, és kitalálja, hogy ő márpedig elmegy kollégiumba lakni, és olyan iskolába jár. Át is iratkozik az állami iskolából egy fizetősbe. Itt kapja meg szobatársnak Chipet, jövendőbeli névadóját (aki szerint a Pufi ideális becenév Milesnak), akinek a beceneve Ezredes. A srác különös, introvertált típusú, aki kijelenti jóelőre, hogy ha Miles vele barátkozik, nem lesz menő, és ő nem fogja bemutatni mindenféle arcoknak. Ettől függetlenül Miles megismerkedik egy Alaska nevű lánnyal, aki cigit és piát szállít az Ezredesnek, illetve egy japán diákkal, Takumival. Így alkotják a történet során az összetartó négyes fogatot... egy balhés csapatot, egy teamet, melynek a tagjai kiállnak egymásért.
A borító meglehetősen beszédes, ugyanis Miles először piál, vesz részt első balhéban, kamatyol az első lánnyal, megtanul dohányozni. Látványosan "jó hatással" van rá ez a szedett-vedett csapat, ahol mindenkinek megvan a maga története, melyekre annak arányában derül fény, kinek mekkora szerepe van a csapatban. Mivel Takumi viseli a legkisebb részt, róla tudunk meg a legkevesebbet. Miles az E/1-es mesélőnk, úgyhogy neki főleg a jelenéről tudunk meg sokat. Alaska a címszereplő, aki titokzatos, mindig lazának tűnik, belül viszont feszíti valami (kiderül, hogy mi). És ott van Chip, aki egy szegénység övezte lakókocsi parkból próbál feljebb kapaszkodni, hogy ne legyen koldus sorson. Ösztöndíjjal vették fel, imádja az anyukáját, aki ráadásul annyira szereti a fiát, hogy bármit megtenne érte.
A könyv fő vonala a balhék, a piálások és a cigizések, amik a szabadság illúzióját adják a diákoknak a kollégium és az iskola falain belül. Kicsit elhisszük, hogy mindent meg lehet úszni, ugyanakkor az élet azt igazolja, hogy a legnagyobb balhék tragédiákhoz vezethetnek... és vezetnek is.
Valamiért igen lassan haladtam a kötettel. Bevallom őszintén azt hittem, hogy át tudom érezni a szereplők helyzetét, hogy majd meg fog hatni az a tragédia, amit előre lehet benne sejteni... valahogy mégsem sikerült. Green egyszerűen bedob minket egy körhintába, ahol néha a balhék, néha a cigizés, néha a piálás "figurájára" ültet fel és elejétől a végéig ezt látjuk. Ostoba diákcsínyek, cigi, pia és ennyi. Nincs benne egyediség, nincs benne extraság. Az érzelmi töltet sem mindenhol jön át pont azért, mert ilyen apró-cseprő butaságokkal töri meg.
Maga a stílusa is olyan, hogy gördülékeny, olvastatja magát, de nem enged belesüllyedni a gyászba, a szomorúságba ott, ahol erre szükség lenne. Ezt az érzelmi töltést hiányoltam belőle azok után, hogy szörnyű baleset történik.
Összességében nézve tanulságos könyv, de 15 év alatt nem biztos, hogy gyerek kezébe adnám, mert még azt hinné, hogy igen, ha elkerül a gyerek a szülők mellől, akkor már lehet lezülleni. Az sem ellenpont, hogy jól tanuló diák kezd el cigizni, piálni stb., mert ebből csak annyi lehet a tanulság, hogy mindaddig letolják a szüleid, hogy mit csinálsz, míg jók a jegyeid. Az alapvetően "viselkedni tudás" nem az osztályzaton múlik. Sajnáltam, hogy Miles gyenge jellem, aki nem "küzd" azért, hogy egyéniség maradjon, hanem hagyja, hogy a csoport mindenbe belevigye, és ő asszimilálódik csak azért, hogy befogadják...
A következő könyvem várhatóan Greentől a Fault in our stars, mely angolul már ott figyel a polcomon. Kíváncsian várom, hogy az mennyivel ad másabb, vagy hasonlóbb élményt, mint ez a kötete...
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése