David Safier - Jézus szeret engem

Fülszöveg (SPOILERT tartalmaz)
Marie csinos, kedves lány. Egyetlen hibája van csak: mindig rossz férfiba szeret bele, és erre mindig későn döbben rá. Mint legutoljára is, amikor csak az oltár előtt kap észbe és mond nemet vőlegényének. A botrány persze nem marad el, a megszégyenített Sven bosszút esküszik, Marie pedig kénytelen visszaköltözni a szülői házba. Ahol a tetőhöz hasonlóan az ott lakók élete is sürgős felújításra szorulna. Hamarosan meg is jelenik egy ács, aki nemcsak jóképű és vonzó, hanem megértő és önzetlen is. Marie úgy érzi, végre megtalálta álmai pasiját. De boldogsága ezúttal sem tart sokáig: a karizmatikus idegen azt állítja magáról, hogy ő Jézus, aki azért jött vissza, hogy megvívja végső csatáját a Gonosszal.
Egy futóbolonddal hozta össze a balsorsa, netán egy szélhámossal? Vagy Isten fia valóban újra leszállt a földre, hogy ha nem is az egész emberiséget, de legalább Mariét megváltsa, és boldoggá tegye?





Mikor megláttam, hogy kiadnak egy újabb Safier könyvet, szerintem nem én voltam az első és az utolsó sem, aki nagyon megörült a hírnek, mert a Pocsék karma a maga egyszerűségével és humorával sokakat megfogott. Nem haboztam sokat, mikor megláttam leakciózva...
Marie átlagos lány, aki Németországban lakik, és elkezdi mesélni a történetét (E/1 -ben) élete legfontosabbnak ítélt napjától. Éppen esküvőre készül, vagyis hogy hozzámenjen Svenhez, a férfihoz, aki mindent megtenne a lányért. Marienak sikerül meggyőznie a plébánost, hogy adja őket össze, azonban az esküvő nem úgy sül el, ahogy tervezték: Marie nemet mond Svennek, és otthagyja az oltárnál.
A lány imádkozik Istenhez, hogy ne adjon jelet neki, de mikor a képébe szakad a plafon már tudja, ez volt a jel. Ekkor érkezik Joshua, a megértő, kedves ács, aki zsoltárokat énekel munka közben, segítséget nyújt másoknak, és azt hangoztatja, hogy ő maga Jézus. Marienek ennek ellenére megtetszik a férfi...
De vajon valóban így van, vagy Joshua csak egy fanatikus őrült? És hogy mi lesz a párossal? Az a könyvből kiderül...
Maga a történet most is egyszerű, humoros, ismét komoly kérdéseket feszeget, elrejtve a történetben ennek ellenére nem az igazi.
A történet első felén nagyon jókat lehet virulni, tényleg nagyon jó, ahogy Marie, aki nem hívő, magyarázatokat  ad Joshuának, és a fejében olyanok a gondolatok, amiken jókat lehet mulatni. Vagy ahogy Szvetlánához - apja úgy párjához -, és annak kislányához viszonyul stb...
Aztán jön a második fele, ami számomra kissé letargikus volt, és kissé összecsapottnak éreztem. Amit addig az író felépített, valahogy szétpotyogott és a fonalat igazándiból az utolsó fejezetekben veszi fel újra.
A végére ismét berak néhány fordulatot, amitől az olvasó egy hasonló "hangulatú" lezárást kap, mint a Pocsék karma könyvnél, és ez az olvasónak vagy tetszik, vagy nem... vagy leszűri a könyv mondandójának lényegét, vagy nem...
Ami az egész könyvre igaz, hogy az olvasó szája itt nem csak fölfelé kunkorodik, hanem gyakorta bizony lefele is a drámai részek miatt, de ez nem vált az iromány kárára, mert ez így volt jó, arányosan, mértékkel, és a szereplők mindig olyan helyzetekbe keverednek, ami miatt nem lehet túl sokáig szomorkodni.
A karakterek ezúttal is az élet egy-egy nagyobbacska kérdését képviselik. Akad köztük halálos beteg leszbikus, elvált szülők, felvetődik benne a szülői "ki-kit-miért-hibáztat" esete, és a válás következményei (kire milyen hatást gyakorol, mind szülői, mind a gyerek oldaláról), a testvéri összefogás és szeretet, továbbá a tiltott kapcsolatok kérdése (hivatást válasszuk, vagy a szerelmet) és az életkorok közötti nagy különbség a párkapcsolatban kérdését is boncolgatja az író a szeretet és a hit értékének és erejének bemutatása mellett. Ezekhez jön hozzá a vallásos körítés, és a "Hogy éljünk, ha a Biblia szerint szeretnénk élni? Mit tegyünk, ha jobb emberek akarunk lenni?".
Az első jelenetnél, ahol felbukkan a Sátán azt hittem, hogy kapunk megint egy laza, humoros szereplőt, egy olyan tipikus "nagyszájú gonoszt", akin ismét lehet majd mulatni, de ez valahogy nem jött össze az írónak.
Amik még tetszettek, azok az aranyos kis képregényrajzok, amiket a főhős testvére, Kata készített, magáról és Marieról mintázva a szereplőit. Aranyos volt, olykor vicces, olykor komolyabb, de ugyanúgy beleillett a könyvbe, mint a Pocsék karmában Casanova emlékiratai.
Összességében nézve az "elmegy" kategóriába sorolnám, jó, jó, de valamit hiányolok belőle. Egy könnyed, délutáni kikapcsolódást nyújtó darabnak, amit ugyanúgy nem kell komoly műként kezelni, mint Safier másik könyvét. Ebből sem hiányoznak a tanulságok, a humor, némi dráma, pár fordulat, és persze a "happy-end???" vég, úgyhogy nem bántam, hogy elolvastam....