Fülszöveg
Nyugtalanság izeg-mozog a Bürokratúra Szenilátásuban. D' Okkult báró és vuduhívő szerpentinistái összevissza tekeregnek a galaxisban, és megszaggatják a konfettinistákat. Súlyos polgárháború fenyeget. Ám a Yeti Tanácsot még egy ennél is jelentősebb probléma mozgatja… A Nabumm közismert szenilátornője, Padló Amidili állapotos lett, és mivel a biológiai apa személye ismeretlen, az ügyben jelentősen érintett Yetik elsőrendű feladatuknak tekintik, hogy pótapát találjanak a születendő ikreknek. A cél érdekében Amidili leoldja – kissé megkésve felcsatolt – páncélozott erényövét, és az apaszerzés reményében kezdetét veszi a „Nincs pajzs a résen” akció… Az ifjú szenilátornő testének őrzésére OB-van Ken-OB-t és Ody Szállfokkert jelölik ki, s így a bajba jutott hölgy mester és tanítvány kettőséből választhat apát gyermekeinek… No persze, ismerve a Yetik fafejűségét, ez nem megy túl könnyen.
*****
John Caldwell, Jeffrey Stone, és Benjamin Rascal paródiasorozatának 5. kötetéről lesz ezúttal szó, ahogy a cím is mutatja, mely valójában azt a címet viseli, hogy "A klónok tántorgása Avagy a Pajzs a résen akció!" csak hát ezt kiírni kicsit hosszú lett volna.
Miért is emelem ki ezt így? Csupán azért, mert a könyvnél már itt elkövették az első, kisebb hibát, ugyanis a könyvben nem az az akció neve, hogy "Pajzs a résen", hanem "Nincs pajzs a résen", és ennek a könyv ismeretében is több értelme van, mivel ez az akció áll némiképpen a középpontban.
A történet röviden arról szól, hogy Padló Amidili szenillátornő terhes, azonban az apa személye ismeretlen. Ez viszont nem jó így, úgyhogy keresni kell egy férjet. A tanácskozásban résztvevő Yetik persze jelölteket sorakoztatnak fel, de Amidilinek senki sem tetszik, ráadásul a nőt meg is akarja valaki ölni, úgyhogy védelemre szorul. Így kerül melléje Odakynn Szálljfokker (vagyis Ody) és mestere, OB-van Ken-OB, akik testőrei lesznek, ugyanakkor remélik, hogy valamelyikük végül betöltheti az apuka szerepét is. Persze nem lehet a mesteré ez a szerep, úgyhogy Ody elkezdi befűzni a lányt, aki viszont folyton úgy viselkedik vele, mint egy kisfiúval.
Közben a Turbó Sötét oldalán is mozgolódás támad. Egy bérgyilkos rátámad a kis csapatra, de hátra hagy egy nyomot, amin a mester elindul, miközben tanítványa vigyáz a szenillátornőre...
Emlékeztek még a Vérvonal sorozatra, amiről már korábban írtam? Devlin Haynes nem más, mint John Caldwell, vagy más nevén Jeffrey Stone. Mikor megláttam Caldwell ezen könyvét az antikváriumban azonnal lecsaptam rá mondván, hogy Caldwellhez biztos, hogy nem tini-fantasy regények állnak közel, ezért lett olyan, amilyen az a sorozata, lássuk, mit alkot egy sci-fi paródiában...
De végre lássuk, mi van a borító alatt. Ugye ez egy paródia kötetnek készült alkotás, úgyhogy nehezen lehet komolyan beszélni (írni) róla. Az már a borító láttán leesik az embernek, hogy "már megint egy Star Wars paródiáról" van szó, ami ezúttal a második részt (forgatás szerint az 5. filmet) humorizálja ki.
A történet bizonyos pontokon érinti ugyan a film eseményeit (kiváltképpen a közepén és a végén), de jónak találtam, hogy nem akarja görcsösen erőltetni, hogy a film minden egyes jelenetét beleveszi, és ír belőle valami humoros maszlagot. A filmből átvett jelenetek aránya pont el van találva, és a nevek átalakítása, és az azokhoz kapcsolt szóviccek is bejöttek.
Írtam már följebb, hogy ez egy paródia, úgyhogy nehezen lehet olyasmikről beszélni, hogy logikai felépítés, meg karakterizálás stb. azonban az kissé zavart, hogy Padló a könyv 3/4 -ében tök komoly, mindenkit leoszt, és vannak részek, ahol meg a tipikus nyávogó szereplő. Ezek a váltások számomra meg-megtörték a történetet, a lendületet olvasás közben, akárcsak logikai téren zavart, hogy a könyv elején világosan kifejtik, hogy Padló ikerterhes, és a könyv végére az érződik, hogy erről elfeledkeztek, és hogy ő nem is várandós...
No, de! A humoros könyvek ugye azért íródnak, hogy megnevettessék az embert, nem pedig véresen komoly, tanító szándék miatt.
Ez a kötet bővelkedik humorban, mindenféle formában. Van benne morbid, kaszabolós humor, mikor szereplők darabokra esnek/feldarabolják őket, és akkor bizonyos tagjaikkal írnak jeleneteket. Ezekkel még nem is akad semmi gondom, annál több viszont a túlspilázott erotikus utalásokkal tűzdelt humorral. Néhol ezek is tényleg frappánsak lettek, viszont ebből sajnos olyan helyre is került (ez volt a többség), ahol inkább erőltetettnek, unalmasnak hatott, mint viccesnek. Nem hiszem el, hogy néhol ezt nem lehetett volna mellőzni, vagy valami szóviccel, esetleg mással áthidalni. Előfordulnak még az általános humor elemei is, mikor egy-egy szituáció önmagában elképzelve a leírás után tényleg viccesen fest.
Éppen ezen elemek miatt az első 240 oldalon egész jól szórakoztam, még azokon is jót mulattam, mikor itt-ott becsúszott "Anakin" vagy "Padmé" neve.
Azonban ezek után olyan merényletet követnek el a könyvben, hogy csak pislogtam, és a szememben teljesen taccsra vágta az egész könyvet. Ami addig szórakoztató volt, és olvasható, egyik oldalról a másikra nyögvenyelősbe ment át. Ez az elem pedig a totális fantáziátlanság volt, ami a Dumb és Dumber filmből egy teljes jelenet papírra vitelével kezdődött. A filmből az a jelenet lett kiemelve, mikor a kutya formájú kocsit megállítja a rendőr. Aki látta a filmet az tudja, hogy mi történt azon az igazoltatáson, és ezt egy az egyben visszakapjuk pár oldalon. Kérdem én: ez miért kellett bele? Nem lehetett volna valamit kitalálni az átvezetésnek? Miért kell filmekből ilyen mértékben koppintani? A nevek elváltoztatásával sem fáradoztak túl sokat ennél a jelenetnél, pedig egészen eddig a pontig a nevek kifricskázása sikerült az egyik legjobban.
Ez után a következő sokk a Jurassic Parkos megjegyzés volt, és itt valamiért azt éreztem, hogy már kezd kifogyni a sztori a szuszból, hogy elfogyott az ihlet, mert eléggé szegényesre sikeredett, amire rátett egy lapáttal az a "szőke nős" megjegyzés. Nincs gondom a szőke nős viccekkel, ha jók, ha lehet rajtuk nevetni, de ez csak elrettentett. Egyébként a följebb említett Padlós "okos vagyok, de néha ostoba" váltakozásaihoz köthető, túlerőltetett jelenet volt.
Mikor felbukkant a Kozsó hajtincsére tett utalás, bevágódott nálam a kapu, és ez már végérvényesen arra sarkallt volna, hogy tegyem félre, mert ennek nem lesz így jó vége, és ezek után még jött A három testőr -ből egy az egyben átvett, jól ismert jelmondat: "Egy mindenkiért, mindenki egyért", ami meg egy tökéletes paródialehetőség lett volna, de kiaknázatlan maradt. De, akkor minek került bele?
És amikor már végérvényesen lemondtam a kötetről, akkor egy "Legyen ön is milliomos!" paródiával azért mégis mentették a végét, ami tényleg tréfásra sikerült, de ez az utolsó, humoros megmozdulás benne, körülbelül 2 oldalt tesz ki, de nem sikerült feledtetnie velem az előtte és az utána következő gyenge részeket.
Sajnáltam, hogy a könyvre az utolsó pár oldalon kellett azt mondanom, hogy menten félreteszem, nem olvasom tovább, mert zavaró ez a szemkiszúrósan plagizált jelenetsorozat, a gyenge poénok, amiken még mosolyogni sem tudtam, mint ahogy a kötet első 50 oldalán, ami nehezen indult, de ott legalább egyszer-egyszer megesett, hogy elhúztam a szám szélét.
Összességében nézve nálam a könyv a sokszor túlerőltetett "akkor is benne kell lennie!" típusú erotikus humor (megjegyzés: többször eszembe jutott Stanley Steel, akinek még az erotikus humorra sem volt szüksége, hogy megmosolyogtató SW paródiakötetet írjon), a filmekből átvett jelenetek, a gyenge beszólások, és az ötletszegény vég miatt úszott el. Az addig egészen élvezhető humorkönyv olyanná alakult, mintha azt próbálná bemutatni, mennyi filmet lehet belenyomorgatni egy irományba, de ez valahogy itt nem jött be, inkább fantáziátlanná, ötlettelenné, savanyúvá vált. Kár érte...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése