A Lear király úgy jött a képbe, hogy Petőfi a prózás kötetében megemlítette ezt a művet - sok más Shakespeare irománnyal együtt -, és mivel amúgy is a fogadási listán szerepelt, kicsit előbbre csúszott. Vékonysága miatt pedig igazán megfelelő útitárs vált belőle, míg a vonaton zötykölődtem...
Lear király elméje elkezdett megbomlani, így egyre-másra halmozza hibás döntéseit: kitagadja legkisebb lányát, száműzi Kentet, aki pedig hűséges hozzá. Valaki azonban áruló, becsapja a királyt. Kent álruhába bújván Lear mellett marad, a legkisebb lány a Frank honba kerül, nővérei pedig nem másra készülnek, minthogy átvegyék apjuk helyét. Az eseményeket a grófok és a nemesek bonyolítják. Edmund tervet eszel ki bátyja, Edgar, majd később apja ellen is. Először egymásnak ugrasztja őket, majd mindkettőből árulót farag, akiket üldözni kezdenek.
Az összefogásra azért is szükség lenne, mert jön az ellenség, hogy megtámadják az országot, a király seregeinek pedig készen kell állniuk, hogy megvédjék hazájukat. A kérdés már csak az, hogy a király bomlott elméje meggyógyul-e, vagy sem...
Mint általában a drámáknál, ennél is az elején meglehetősen sokat kellett visszalapoznom a szereplő listához, majd néhány csillagos résznél meg hátra, hogy némi magyarázatot kapjak. Noha nem vagyok egy nagy Shakespeare szakértő, az azonnal látszott ezen is, hogy milyen véget szán az egésznek, és nem hazudtolta meg önmagát.
De ne szaladjunk ennyire előre!
Az alap helyzet ugyanolyan egyszerű, mint minden más művében: adott egy apa és a három lánya, akiket körbevesznek nemesek, grófok, lovagok, egy bolond - tehát egy királyi udvar életébe csöppenünk, ahol mindennapos az ármánykodás. Mindenki mindenki ellen áskálódik: ki a király ellen, ki csak az örökségért, esetleg a későbbi hatalomszerzés reményében. Mindenkinek mások a céljai, és az ehhez vezető útja, mindenki máshogy választja meg ehhez az eszközét is.
Viszont, a jó oldalon, még ha kevesen is állnak, de akadnak páran. Részben ilyen Kent, aki senkinek nem akarna ártani, csak lojális szeretne maradni a királyhoz, a javára tenni, megvédeni, de ez a "jó színben feltüntetés" kissé beárnyékolódik, mikor gyilkos lesz.
Aki a jó oldalról - vagy inkább a semlegesről - akinek a legjobban tetszettek a monológjai, az nem más, mint a bolond. Annak ellenére, hogy udvari bolondnak kellett volna lennie, szórakoztatnia, meglehetősen bölcs tanításokkal rukkolt elő. Azért nevezném semlegesnek - annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, hogy a királlyal többször van -, mert beleavatkozik az eseményekbe, de nem irányít senkit. Egyszerűen tanácsokat, tanításokat ad, majd várjuk, hogy mi történik.
Maga a cselekmény egyébként több szálon fut: nem csak Edgar és Edmund testvérek közti ellentétét láthatjuk, hanem Lear lányainak az összetartását, miután húgukat apjuk kitagadta.
Shakespearetől már valahogy el is várom, hogy a története végén legalább 1 szereplő elvérezzen, meghaljon, öngyilkos legyen, kivégezzék, vagy hasonlók. Már arra is gondoltam, talán azért teszi bele, mert ez a védjegye. Viszont az is igaz ennél a műnél, hogy a lezárást, a végét nagyon összecsapta, ami nekem leginkább nem tetszett ebben az egészben.
Összességében nekem a Vihar jobban tetszett, nálam még mindig az a vezető Shakespeare mű, bár meg kell hagyni, a Lear királyban is akadnak jószerével a szép gondolatok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése