2013. szeptember 1.

Egy megható kezdeményezés

Néhány napja a molyon a frisseimet böngésztem, mikor megtaláltam Nilla karcát egy hihetetlen történettel. Tudom, hogy a véletlenek milyen szerepet játszanak az életemben, ezért is figyeltem fel, neki milyenhez volt szerencséje. 

Szeretném figyelmetekbe ajánlani, mert meglehetősen érdekes jótékony kezdeményezésről van szó, amit Nilla a könyvekkel kötött össze, ha már azok hozták össze őt is az üggyel.

Engedjétek meg, hogy kiidézzem ide Nilla szavait:

"Gondoltam egy nagyot.
Mivel mindig is érzékenynek, másokkal törődőnek tartottam magam, akinek szívügye, hogy segíteni tudjon, meg ha egy kis aprósággal is, ezért mertem nagyot remélni.
Nem is kertelek, rögtön rátérek a lényegre: segíteni szeretnék. A napokban rátaláltam Gyura Barbara: Szemem fénye: Nail című könyvére, ami engem mélyen megindított. Ez a történet egy anya végtelen fájdalmáról szól, egy kisangyal halállal vívott küzdelméről, szeretetről és bátorságról. Megmutatja az életnek a másik felét is, azt az oldalát, amiről sokunknak fogalmunk sincs… Hogy milyen poklokat élnek át azok a gyermekek és családjuk, akik betegséggel küzdenek.
Barbara, Nail tragédiája után úgy döntött, megpróbál segíteni másokon, ahol csak tud, ezért hozta létre a Szemem Fénye Alapítványt.
Barbaráék családját a veszteség után mégis egy valóságos csoda érte: kisfiuk született, Rinát-Noel, akinek a neve tatárul újjászületést jelent. Nos, én csak most tudtam meg, hogy ez az életerős, kedves, tizenkét evés fiú szarkómában, azaz csontrákban szenved. Most Rinát itthon van, de nemrégen még Londonban kezelték, hamarosan iskolába is újra járhat, hatodik osztályos lesz. A legjobbakat kívánom nekik!
Mivel egy könyvből ismertem meg Barbaráék történetet, és másom sincsen, mint könyveim, úgy döntöttem, eladásra bocsátok néhányat, főleg itt fogom meghirdetni őket, és az összeget elutalom Barbaráéknak. De szeretném ebben a Ti segítségeteket is kérni: ha megtehetitek, kérlek szépen, tegyetek Ti is így! Nekünk „csak” egy könyvet jelent, nekik óriási segítséget. Egy könyvnyi csoda, néhány lapnyi mosoly, egy leheletnyi boldogság – azt hiszem, ezt könnyen elérhetjük összefogással, egy icipici feláldozással.
Segíteni szeretnék nekik. Tenni akarok valami jót, fontosat, nemesebbet. Emberek vagyunk, és szerintem ezért születtünk a földre, örömet okozni. Eladni egy könyvet, nem nagy dolog. Önzetlenül segíteni valakin… hatalmas.
Akit érdekelnek a részletek, hogy hogyan tud beszállni a gyűjtésbe (ez mindenképpen közösségi kezdeményezés), kérem szépen, keressen fel engem privátban, a nilla@citromail.hu e-mail címen.Ha segítetek, hogy minél több emberhez jusson el a hír, megosztással vagy bármivel, nagyon hálás leszek.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
POLC: kérek mindenkit, írjon nekem privit, hogy mely könyvét szeretné eladni, és mennyiért."

A szóban forgó polchoz tartozó linket itt találjátok. Néhányan már el is kezdték az adakozást, remélhetőleg minél több könyv el fog kelni a polcról, illetőleg minél több könyv felkerül a polcra. 
Azt hiszem, Nilla mindent elmondott helyettem, úgyhogy nincs más hátra, dobjatok fel mindent, amit lehet a polcra!

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger