Responsive Advertisement

2014. március 22.

Könyves bolt-túra - 3. adag

A mai adagnak azt a címet is adhatnám, hogy "Az eladók gyöngyei". Az eladók néha furcsán néznek a vevőkre, de higgyétek el, néha fordított esetek is előfordulnak.

Néhány eladó toppon van a kiszolgálásnál, néhányan viszont nincsenek a helyzet magaslatán. Utóbbinál alakul ki többnyire az az eset, hogy havat akar eladni az eszkimónak, de nem sikerül neki.

5. Szenzációs eladó - 1. eset
Nem is olyan régen történt az eset, mikor bementem a boltba nézelődni, és hezitáltam. Nem tudtam dönteni, mit szeretnék valójában elvinni magammal. Kísérőmnek lelkesen mutogattam a Nem vagyok sorozatgyilkos című könyvet, és kerestem, hogy hol lehet a folytatása. Az ember azt hinné, hogy ha az első rész itt van, a második is itt lesz. Viszont az ember többnyire azt nem látja, ami majd kiböki a szemét.
A pult mellett két eladó beszélgetett, és miközben folytatták a csevegést, az egyik ellépett a pulttól, az alsó polcról lekapott egy kötetet, és felém nyújtotta. Pislogtam párat, hogy azta... ilyennel sem találkoztam még.
Hihetetlen volt, hogy látszólag nem is velünk voltak elfoglalva. Amikor viszont tényleg kerestünk volna valamit, nézelődés nélkül a kezünkbe került...
(Le a kalappal a beszélgetés-közben-is-figyeljük-a-vevő-igényeit kiszolgáló eladók előtt!)

6. Szenzációs eladó - 2. eset
Ez már évekkel ezelőtt történt. Az az eladó, aki figyel a vevőkre arról is meg tud győzni, hogy a fű valójában fehér, az ég meg hupihold színű.
Régen volt egy bolt a városban, ahova sokszor beugrottam csak úgy. Többnyire csak felbukkantam, vittem valami könyvet, aztán mentem. Jó helyen volt, nem messze a buszmegállótól, és tökéletes időtöltés volt, míg nem indult a járatom.
Egy alkalommal tanácstalanul mértem fel a kínálatot, mikor odajött az egyik eladó, hogy konkrétan keresek-e valamit. Mondtam, hogy csak nézelődöm, mikor elkezdett mesélni, hogy melyik könyv milyen jellegű, miről szól (nagy vonalakban). Nem tudtam olyan darabra mutatni, amiről nem tudott beszélni. A végére már egész teherautónyi könyvvel akartam eljönni, de közöltem az eladóval, hogy ki is raknának otthonról. Egyet még csak-csak át tudok csempészni a küszöbön, de többet...? Esélytelen...
Akkor megjegyezte, hogy bárcsak az ő gyermekét érdekelné az olvasás. Elmondta, hogy rengeteg könyvet visz haza, a fia mégis hozzá se nyúl.
Onnantól kezdve már részben társaság-kedvelésből is jártam hozzájuk. Mindamellett a hölgyike a lehetetlen-beszerezni darabokból is sikeresen hozzájuttatott jópárhoz. (Köszönöm neki ezúton is!)
Aztán elköltöztek másik üzletbe. Utána, ha betévedtem, mindig elmondta, hogy milyen könyvújdonságaik vannak (kizárólag fantasy témában). Volt egy érdekes beszélgetésünk, ami maradandó élmény volt számomra:
- Most jelent meg ez a vámpíros könyv. (Megmutatja Meyertől a Bree Tanner különös második életét)
- Áh, nem... Valami olyant keresek, ami fantasy, vagy valóságtól elrugaszkodott, nincs benne vámpír, vérfarkas, és még humoros is. Van ilyen könyv?
- Akkor ezt tudom ajánlani. (Kezembe adja David Safiertől a Pocsék karma című könyvet.)
Abban a pillanatban még nem tudtam, hogy a tökéletesen nekem illő könyvet adta ismét a kezembe, ami azóta is a kedvenceim listáját bővíti. Azt hiszem, ilyen a jó könyvesboltos...

7. Akik csak kívülről láttak könyvet...
Az ember, ha bemegy egy könyvesboltba, valamiért alapjáraton feltételezi, hogy olyan emberek dolgoznak az üzletben, akik nem csak kívülről láttak könyvet, hanem momentán belülről is. Viszont néha az eladók megcáfolják ezt.
Egyik esetben az eladó a borító alapján levon egy téves következtetést. Annak idején, mikor megjelent a Twilight, majd a New Moon, és kialakult a Vörös Pöttyös (továbbiakban VP), akkoriban volt, hogy elsők között megjelent az Evernight és az Evermore sorozat első kötete. Bementem a könyvesboltba nézelődni. Nem sokkal előtte találkoztam egy szintén könyvbaráttal, akinek adok az ízlésére, és újságolta, hogy beszerezte az Evernight-ot. Volt benne egy kis katalógus, hogy még milyen könyvek vannak a kiadó kínálatában, és mondtam neki, hogy egy másik a borítója alapján jobban tetszik. Odamentem a VP polchoz, és elolvastam a borítóhoz tartozó fülszöveget (ami az Evermore-hoz tartozott), és nagyon megtetszett. Az eladó odajött, hogy "segítsen". 
Az alábbi információt tudtam meg:
- Most jelent meg a Twilight, ami nagyon felkapott.
- Amit a kezemben tartok (Evermore) annak a sorozatnak a folytatása.
- Nézzem meg a többi könyvet is, ugyanis az ott (Evernight) a Twilight harmadik kötete.
Nekem is akkora újdonság volt az utolsó két momentum, mint nektek... Nem akartam felvilágosítani a hölgyikét, hogy nagyon is rosszul tudja, inkább fizettem, és mentem.

Egy másik esetben sikerült találkoznom az eladók gyöngyével. Nem csak könyvesboltban, de máshol sem hagynám árusítani az ilyent. Bementem a könyvesboltba, és nézelődtem az egyik polc mentén. Mivel adott kiadó boltja volt, szét volt benne szortírozva, hol találhatóak csak az adott kiadóra jellemző könyvek, úgy gondoltam, elboldogulok azzal, hogy megtaláljam, amit keresek. Nem ment, úgyhogy odamentem a pult mögött álló sráchoz. Körülbelül annyi idős lehetett, mint akkoriban én. Lezser tartásban, mint egy igazi nagymenő pötyögött a telefonján.
Egy sziázás után elmeséltem neki, hogy XY könyvet keresem, biztos, hogy van, hiszen ehhez a kiadóhoz tartozik, viszont nem találom.
Ahogy lenni szokott: elkezdett pötyögni a gépbe, majd meglendítette a kezét, hogy van belőle, valahol ott megtalálom... - és abba az irányba mutatott, ahol egészen addig kerestem.
Mikor szóvá mertem tenni, hogy eddig is ott kerestem, de ott nem találom, akkor nagy sóhajtozások közepette kimászott a pult mögül, és elkezdte végigjárni a polcokat. Közben újra nekiálltam nézelődni, mikor véletlenül a legalsó polcon megláttam a keresett könyvet. 
- Ott van! - mondtam lelkesen, levettem és fizettem.

Következtetés:
- srácnak szerintem arról sem volt fogalma, hogy könyvesboltban dolgozik, mint eladó
- könyvet nemhogy belül, de még borítóig sem látott...
- annyira unhatta, hogy ott vagyok, biztos izgalmasabb dolgokat művelt, míg nem volt vevő a boltban...
- nem tudom, mit pötyögött a telefonján, de annyira belemélyedt, hogy talán az sem tűnt volna fel neki, ha a fél boltot elviszem magammal

Amikor legközelebb az adott boltba mentem és megláttam, hogy ő van a pult mögött, csináltam egy hátraarcot. Hogy mi történthetett, fogalmam sincs, de pár héttel később egy kedves, segítőkész hölgyike lett az eladó. Még nem tudtam tőle olyant kérdezni, amivel megfogtam volna, és egyszer még helyre is tette a téves információmat.


Ha neked is volt hasonló könyvesbolti élményed, oszd meg itt a blogon kommentben, vagy küldd el e-mailben! Gyűjtsünk össze érdekes könyvesboltos élményeket!

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *