2014. március 2.

Könyves bolt-túra - 2. felvonás

Azért szeretek könyvesboltba járni, mert (közgazdászosan fogalmazva) látom az árut, érintem az árut, az áru kialakítja maga iránt a szükségletet.

Meglátom, megfogom, forgatom, elhiszem, hogy létezik, és elviszem. Miért is kellett ide ez a "monológ"? A 3. történethez.

3. Polip-komplexus
Lenaval mentünk könyvesbolti "vadászatra". Régen bevett szokásunk volt, hogy időnként beköltöztünk egy-két órára egy-egy könyvesboltba, és vígan töltöttük a délutánt azon elmélkedve, mivel növeljük a könyvespolcunk tartalmát (vagy éppen mivel csökkentsük a polcon levő helyet). 
A könyvesbolt fantasy-sci-fi részlegén jártunk, mikor kialakult egy meglehetősen gubancos helyzet. Srégen helyezkedtek el egymás alatt-fölött-mellett a polcfokok, hogy a könyvek borítói kifele nézzenek. Jó dolog, hiszen így az érdeklődő látja a borítót szemből, és láthatja másik szemszögből a könyv gerincét is. Igen ám, viszont a könyveknek egy átlagos polcon sem mindig sikerül megmaradni állva, nemhogy egy ilyen helyzetben. Amint levettem egy könyvet, megindult a mögötte levő többi, hogy gyönyörűen pofára essenek. Lena odakapott, hogy megtartsa a kezével, de akárhogy próbálta is, azok újra és újra potyogni akartak. Vissza rakni a könyvet már nem tudtam, mert folyamatosan megindultak előre. Míg Lena egyik kezével tartotta a "polclakókat" próbáltam valamit kitalálni, hogyan maradhatnának a helyükön.
Mikor a levett darabot feltettem egy másik polcrendszer lakóinak a tetejére (hogy két szabad kézzel tudjak dolgozni a megoldáson), a szóban forgók úgy döntöttek, levetik magukról azt a kötetet, amit rájuk bíztam. Fél kézzel már mind a ketten egy-egy könyvet tartottunk, hogy ne essen le a mögötte levő többi, mikor megindult a lábunk magasságában egy újjabb.
Két percen belül úgy néztünk ki, mintha egy filmben mi játszanánk az esetlen vevőket. Lena két kézzel tartotta két polcnak a lakóit, míg én két kézzel és egy térddel. És ahogy ilyenkor a filmekben is megesik: Lena mobilja megszólalt...
Mit lehet tenni? Valahogy sikerült elérni, hogy legalább két polcnyi könyv a helyén maradjon. Mikor végre sehol nem fenyegetett hullásveszély, nem kockáztattuk meg, hogy az elsőként levett könyvet visszategyük. Betettem a kosárba, és Lenaval már indultunk volna, hogy gyors tiplivel otthagyjuk az átkos polcot, mikor megindult az egyik könyv. Annyi időm volt már csak, hogy alátoltam a kosarat, és egyenesen beleszáguldott. A mögötte levő kötetet elkaptuk, és úgy beállítottuk, hogy ne tudjon kiesni. Már nem mertük visszarakni a leesett darabot, úgyhogy mind a két könyvet megvettük...
Később az egyik dolgozó mutatott egy trükköt, hogy oldják meg, hogy a könyvek a helyükön maradjanak... Fejben csak arra bírtam gondolni, hogy milyen egyszerű megoldás... mennyi bajtól kímélt volna meg minket, ha ezt előbb tudjuk...

4. Könyvesboltban (családban) marad...
Néha nincs is jobb, mint mikor az embert egy barátja elrángatja a könyvesboltba. Szokásomhoz híven a fantasy polcot céloztam meg, és a mangákat néztem, mikor váratlanul berohant a boltba egy nő, nem sokkal utána pedig egy férfi - a nyugalom pedig rövid úton távozott az üzletből. A magyart valami számomra ismeretlen nyelvvel keverve hangosan üvöltöztek egymással. A nő már majdnem sírt, a férfi pedig rohant utána. A boltban mindenki félreugrott az útjukból, és azonnal megtelt az előtér eladókkal, akik közül az egyik normál hangnemben próbálta a páros tudtára adni, hogy ez egy könyvesbolt, fáradjanak ki.
A páros nem figyelve rá körbefutkozott a polcok között, kergetőztek pár kört, hadarva vitatkoztak meglehetősen hangosan, majd úgy rohantak ki, ahogy jöttek: gyorsan, hirtelen. Ledermedve álltunk, hogy ez meg mi a manó volt, és akivel boltoltunk csak annyit mondott, hogy biztos valami családi viszály.
Valaki talk-showban, valaki az utcán, valaki pedig könyvesboltban intézi a családi ügyeit...

Ha neked is van hasonló könyvesbolti élményed, írd meg kommentben, vagy e-mailben! Gyűjtsük össze az érdekesebbnél érdekesebb könyvesbolti históriákat!

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger