A blog, mint szó mindenkinek mást jelent. Kérdezz meg egy olyan bloggert, aki kötelességből csinálja, és elmondja neked, hogy ez egy olyan platform, ahova cikkeket tesz ki erről-arról, néha fizetnek is neki egy-egy ilyen cikkért, ez a munkája. Szereti csinálni, tényleg, csak néha olyan erőltetett szaga van a dolognak, hogy elmegy tőle a kedve. Aztán jön egy érdekes ötlet, és ismét beleszeret a blogolásba.
Majd kérdezz meg egy olyan könyves bloggert, aki szívvel-lélekkel munkálkodik rajta. Az esetek többségében azt kapjuk, hogy a blog számára olyan, mint egy "gyerek". Mindig új ruhát kell szabdni rá, irányítgatni, merre menjen, gyarapítani kell olyan dolgokkal, ami a blogolóból származik. Egy olyan dolog, amire rengeteg időt kell áldozni, és egy-egy, a valóság miatt nyomasztóbb időszak közepén a blogoló olvasgatja a cikket, kifújja a nagy levegőt és mosolyogva annyit mond: "Igen, megéri ezt csinálni."
És nincs mögötte az, hogy ez egyfajta kötelesség. Egy kedves "kényszer", amit az ember azért csinál, mert belül egy kis hang azt mondja, hogy már hiányzik neki a blogja, szeretne kiadni magából egy újabb szeletet, és ettől megkönnyebbül.
Mostanában észreveszem magamon is, hogy nagyon hiányzik a blogolás. Próbálom magam olyan dolgokkal lekötni, mint az olvasás, de már egy-egy recenziós darabra is néha rávágom: "Munka." Sosem szerettem kicsúszni a határidőkből, és ennek bizony az az ára, hogy valamit kicsit hátrébb sorolok. Ilyen például az, hogy a blogon még mindig nem működnek bizonyos funkciók. Ennek az az oka, hogy a valóság többnyire közbeszól, és egy fáradt, elgyötört nap után inkább csak befekszem az ágyamba, felkattintom a zseblámpám, és olvasok a kuckómban. Ha már a végkimerülésnél tartok, beteszek valami filmet, amit aztán a velem együtt lakók többször végig kell, hogy nézzenek, mert általában 10 perc után megadom magam, és már Álomországba teleportálok.
Az olvasás pihentet. Kutatók szerint 7 perc olvasás 1 perc alvásnak felel meg. Vajon erről az emberi szervezetet is értesítették már? Néha az embernek nehezére esik odafigyelni a könyvre. Egy mondatot kétszer... háromszor... többször kell átolvasnia, mire felfogja az értelmét. Ez nem a könyv hibája.
A múlt hónapban észrevettem, hogy sok kedvem van ahhoz, hogy olvassak. Faltam is a könyveket. Aztán jött egy kis törés, és észrevettem, hogy ugyanazzal a könyvvel nem haladok már több hete... Azt hiszem, a hangulatemberek átka, hogy olyanok, mint egy szinusz görbe: egyszer fent, egyszer lent abban, amit szeretnek csinálni... - annak ellenére, hogy szeretnek valamit, nem biztos, hogy van hozzá kedvük...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése