Már nagyon régen szerettem volna olvasni ezt a kötetet, és Kiruunak hála össze is jöhetett, úgyhogy a Divergent trilógiát ezennel elkezdem.
Ezúton is köszönöm a kötetet Kiruunak!
Azt kell mondjam, fogalmam sincs, hogy mit vártam ettől a könyvtől, de mindenképpen nagy terhet raktam rá. Olyan élményt szerettem volna újra, ami Az éhezők viadala esetében összejött. Amikor hajnali négykor könnyedén félre tudtam tenni a kötetet, mert nem foglalkoztatott az utolsó 100 oldal, akkor szembesültem vele, hogy ez nem ugyanaz...
Adott egy világ, ahol vannak Barátságosak, Bátrak, Önzetlenek, Műveltek, és Őszinték. Teljesen mindegy, hova születsz, 16 éves korodban úgyis te határozhatod meg, hogy szeretnél e abban a csoportban maradni, ahol a családod van, vagy változtatsz ezen. Beatricenak is meg kell hoznia a döntését. Az Önzetlen lánytól elvárják, hogy szürke ruhákat hordjon, mindig segítsen másoknak.
Viszont úgy dönt, hogy ő a Bátrak csoportját szeretné erősíteni, ami azzal jár, hogy nem ismeri a szokásaikat, így be kell illeszkednie. Innentől fogva a könyv fő jeligéje, hogy bátornak kell lenni, a csoport felülírja a vérségi szabályokat, tehát a lojalitás a csoportté.
Hősnőnk itt ismerkedik meg új barátaival, Allel, Willel és Christinával. Tris elkezd felszabadulni, és egyre inkább elszakadni az Önzetlenek túlszabályozott világától, és olyan új dolgokat csinál, amit Önzetlenként tilos volt.
Viszont őriz egy titkot. A szimulációját, amellyel meghatározzák, melyik csoportba illeszkedhetne leginkább, meghamisították, a lány ugyanis Elfajzott, ami veszélyes. Próbálja kideríteni, hogy mit jelent ez a szó egyáltalán, de nemigazán kap segítséget... csak akkor, amikor már túl késő...
Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de sem a könyvnek, sem a filmnek nem néztem utána. Nem láttam a film előzetesét sem, nehogy bármit is elspoilerezzen. Teljesen tiszta lappal tudtam nekikezdeni olvasni annak dacára, hogy már a film is bekerült tévébe, moziba, és egy ideig még a vízcsap is azt suttogta, hogy "divergent, divergent, divergent..."
Akartam olvasni valamit, ami végre teljesen lázba hoz, és ugyanolyan nagy hatással lesz, mint Az éhezők viadala. Sokat gondolkoztam rajta, miért sikerült olyan könnyen kiadnom a kötetet a kezemből. Maga a világa eléggé érdekes (lehetne), bár egyre többször lövik el az írók azt a puskaport, hogy az embereket bekategorizálják, csoportokra osztják, ezzel oldva meg egy újabb háború kitörését. Ezzel nem lenne gond, de ez így ebben a formában meglehetősen sántít. A tulajdonságok alapján akarják bekategorizálni az embereket. Annak tudatában viszont, hogy minden emberben megvan minden emberi tulajdonság, azért valljuk be, eléggé vicces az ötlet. Olyan, mintha holnap besorolnák az embereket horoszkópjegyeik alapján, és kijelentenék, hogy mivel te ilyen jegyű vagy, így vagy úgy nem dönthetsz adott szituációban. Többször hivatkoznak Istenre is, amit ha tovább vezetünk: az ember kiharcolta magának a szabad akaratot. Ha annyira hívők, miért törlik el az Úr tanait?
A főhősnőnk sem segít közelebb engedni a történethez. Kapunk egy zavarodott 16 éves lányt, aki néhány hét "szabályszegősdi" után (ellentmond anna, amire Önfeláldozóként nevelték, és dacol vele) olyan, mint G.I. Jane. Végül pedig Ramboként átverekszi magát mindenen, miközben a barátai és a családja hullanak, mint a legyek egy Chemotox kezelés után.
Szerelmi szál: igen, mint ilyen, ha már tinikről van szó, muszáj belezsúfolni egy szerelmi szálat... minimum! Viszont ez annyira sutára sikerül... Tehát adott a főhősnő, akit arra nevelnek, hogy nyilvánosan nem szabad kinyilvánítani az érzelmeket. A szüleit is csak nagy ritkán látta úgy, hogy egymáshoz mertek érni. A nyilvános csókolózás, ölelés vagy bármi más egyenesen megbotránkoztató volt a "népüknél". Átkerül a Bátrak barakkjába, ahol ezek a szabályok nem érvényesek. A lány épp csak pislant, már azonnal tudjuk, kivel lesz összeboronálva végül. Valamilyen szinten érthető, hogy a lány nem veszi észre, valamilyen szinten nem. A vicces az, hogy akárki környékezi meg, senkitől sem veszi a lapot. Az már más kérdés, hogy más esetben is többször el kell neki mondani dolgokat/ megmutatni, hogy felfogja. Az érzelmek kezelésének problematikája kötődhet a neveléséhez, de érdekes módon minden más szabályt sutba vág, csak ezt nem. A másik némileg szemöldökvonogatós epizód, hogy van egy fiú, aki szintén olyan szellemben nevelődött, mint a csaj, és nem sikerült átnevelni? Pedig arra nem is egy-két hónapjuk volt...
Egyéb tényezők: A regény sokszor pedzegeti a fiatalok közti erőszakot (nemi és fizikai bántalmazásost). Hopp, itt kiszúrnak egy szemet, hopp, ott letapogatnak egy lányt. Ez a téma mégis olyan, mintha teljesen normális lenne, hogy a nőket lehet molesztálni, és hogy ha bárkit bántanak, el kell tűrni, a másik fél nem bűnhődik meg érte, és az erőszaknak egyáltalán nincs szankciója. Ehhez képest mindent azzal magyaráznak, hogy azért, mert a Bátraknak bátornak kell lenniük. Tényleg nagy bátorság, hogy hárman kapnak el egy kislányt, meg hogy jóval nagyobb fizikai erejűt raknak össze párharcra egy jóval gyengébbel... és az is mennyire bátor, hogy valaki öngyilkos mer lenni...
A másik szélsőség a szeretet, ami mindenen átsegít. A csaj kijelenti, hogy nem lenne képes megölni másokat, inkább őt öljék meg, de a végén... tök mindegy, hogy ki állt eredetileg az ő oldalán, akihez nem fűződik érdeke, arra tojik rá, minek megkímélni? Bezzeg az ellenségei...
Összességében nézve kapunk egy elfogadható stílust, egy néhol vontatott történetet, egy olyan szerelmi szálat, aminek a résztvevői csak vonaglanak egymás mellett a nagy semmiért, majd kapunk egy olyan Rambo szereplőt a végére, aki hasonlít a Szakasz című filmben arra a karakterre, akit Charlie Sheen alakít (eleinte nyávog egy kört, majd elfogad, majd RAMBO-style). Nem lennék Tris "barátainak" a helyében, az egyszer biztos...
GR-ezők szerint:
A film előzetese:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése