Ezúttal könyves rigolyákról van szó a témázásnál.
Eleinte legyintettem, hogy nem szállok be a körbe, mert nekem ilyen rigolyám nincs. Nem nyálazom az oldalt, nem számít, hogy milyen a margója, még ha a nagyobb betűméretet jobban is szeretem, mert számomra átláthatóbb. Nem ragaszkodom a puha borítóhoz, lehet kemény is, amit azért preferálok, mert kevésbé kell félteni, hogy betörik a gerinc.... a gerinc.... a gerinc....
Ezen a ponton eszembe jutott, hogy mennyire ki tudok akadni, ha egy könyvnek betörik a gerince... ha meghajtják a lapot... ha a borító úgy néz ki, mint amit most rángattak ki a tehén szájából.
És igen, a legfőbb rigolyám az, hogy minden könyvem úgy nézzen ki, mint amit egyetlen egyetlen egyetlen egyszer sem érintettek meg még véletlenül se. Olvasás közben nem szeretem hajlítgatni az oldalakat, de néha bevallom, szamárfülezek, ha olyan idézetet találok, amit később ki szeretnék írni.
Kicsit kétes érzésekkel állok neki olyan könyvnek, ami nincs fejezetekre osztva. A fejezetekre bontás olyan nekem, mint a tv-ben a reklám: adott fejezet után el tudok menni az emberi dolgaimat elintézni. Kicsit kienged a könyv. Ha nincs fejezetekre osztva mindig úgy érzem, hogy el fogom veszteni a fonalat, ha most leteszem. Az sem segít, ha csak kis csillagocskák jelzik. Igenis egy könyv legyen fejezetekre osztva... csak mert. Mert néha el akarok úgy menni kajálni, hogy nem eszem le a könyvet, amit olvasok. De tényleg... legyenek fejezetek, mert nem akarok fennmaradni többet vonaton. Nagyon kellemetlen nagy batyukkal sétálni kilométereken át.
Mostanában van egy olyan új berögződésem, hogy bizonyos pozitúrákba gyorsabban megy az olvasás. Például vonaton ülve, fotelban feküdve. Ami abszolút kizárt, hogy ágyban fekve elalvás előtt könyvet fogok a kezembe. Abszolút nem maradandóak azok az olvasmányélmények.
Az egyedi kötetekért odáig vagyok. Van kötetem, ami fejjel lefele van bekötve a borítóba. Van olyan, ahol az utolsó X oldal kétszer van (kétszer érkeznek meg a főhősök a végső helyszínre). Van, ami több kiadásban is megvan, mint például a Narnia Krónikái, ahol a 4. kötetből duplám van, de az egyik még a régebbi kiadások közül való, a másikat pedig körbeveszi az újabb kiadás (a fekete gerinces változatú). Valamiért szeretem az ilyen régi könyveket.
A szagolgatás természetesen nem marad el olvasás előtt, után, közbe... Néha muszáj egy kis könyves illatot beszippantani a feeling kedvéért.
Nemigazán van hatással, hogy minden oldalon fel van e tüntetve a szerző neve, a mű címe, vagy az aktuális fejezet címe, viszont szeretem, amikor kis ábrácskák vannak minden oldalon. Gondolok itt az oldalszám mellett például néhány kis pillangóra, virágra, denevérre, meg még ki tudja, mivel találkozni. Szerintem nagyon aranyosak, és kissé megtörik a monotonitást. Egy kis rigolya, hogy mindig keresem, hátha van a könyvben ilyen, de ha az első oldalaknál nincs, már nem is reménykedek benne.
Igazándiból az olvasási élményt talán az határozza meg nálam, hogy fejezetelt, hogy mennyire olvasmányos, és hogy milyen helyzetben sikerül olvasnom. A legszembetűnőbb rigolyám mégis az, hogy a könyv az sérthetetlen, és az, aki nem úgy adja vissza, mintha nem is olvasta volna... kivívja azt, hogy soha többet neki... vagy csak natúr ráborítom az asztalt.
Könyvet nem törünk meg se gerincen, se borítón, sehogy... Még akkor se, ha olvasni akarjuk. Ebből nem engedek :P
Akik még témáznak:
Nima
Bea
PuPilla
Ilweran
tigi
 |
| Ilyen borítós a NK4. |
Kicsit kétes érzésekkel állok neki olyan könyvnek, ami nincs fejezetekre osztva. A fejezetekre bontás olyan nekem, mint a tv-ben a reklám: adott fejezet után el tudok menni az emberi dolgaimat elintézni. Kicsit kienged a könyv. Ha nincs fejezetekre osztva mindig úgy érzem, hogy el fogom veszteni a fonalat, ha most leteszem. Az sem segít, ha csak kis csillagocskák jelzik. Igenis egy könyv legyen fejezetekre osztva... csak mert. Mert néha el akarok úgy menni kajálni, hogy nem eszem le a könyvet, amit olvasok. De tényleg... legyenek fejezetek, mert nem akarok fennmaradni többet vonaton. Nagyon kellemetlen nagy batyukkal sétálni kilométereken át.
Mostanában van egy olyan új berögződésem, hogy bizonyos pozitúrákba gyorsabban megy az olvasás. Például vonaton ülve, fotelban feküdve. Ami abszolút kizárt, hogy ágyban fekve elalvás előtt könyvet fogok a kezembe. Abszolút nem maradandóak azok az olvasmányélmények.
Az egyedi kötetekért odáig vagyok. Van kötetem, ami fejjel lefele van bekötve a borítóba. Van olyan, ahol az utolsó X oldal kétszer van (kétszer érkeznek meg a főhősök a végső helyszínre). Van, ami több kiadásban is megvan, mint például a Narnia Krónikái, ahol a 4. kötetből duplám van, de az egyik még a régebbi kiadások közül való, a másikat pedig körbeveszi az újabb kiadás (a fekete gerinces változatú). Valamiért szeretem az ilyen régi könyveket.
A szagolgatás természetesen nem marad el olvasás előtt, után, közbe... Néha muszáj egy kis könyves illatot beszippantani a feeling kedvéért.
Nemigazán van hatással, hogy minden oldalon fel van e tüntetve a szerző neve, a mű címe, vagy az aktuális fejezet címe, viszont szeretem, amikor kis ábrácskák vannak minden oldalon. Gondolok itt az oldalszám mellett például néhány kis pillangóra, virágra, denevérre, meg még ki tudja, mivel találkozni. Szerintem nagyon aranyosak, és kissé megtörik a monotonitást. Egy kis rigolya, hogy mindig keresem, hátha van a könyvben ilyen, de ha az első oldalaknál nincs, már nem is reménykedek benne.
Igazándiból az olvasási élményt talán az határozza meg nálam, hogy fejezetelt, hogy mennyire olvasmányos, és hogy milyen helyzetben sikerül olvasnom. A legszembetűnőbb rigolyám mégis az, hogy a könyv az sérthetetlen, és az, aki nem úgy adja vissza, mintha nem is olvasta volna... kivívja azt, hogy soha többet neki... vagy csak natúr ráborítom az asztalt.
Könyvet nem törünk meg se gerincen, se borítón, sehogy... Még akkor se, ha olvasni akarjuk. Ebből nem engedek :P
Akik még témáznak:
Nima
Bea
PuPilla
Ilweran
tigi
6 megjegyzés:
Hú, nagyon szigorú vagy a megtörés szempontjából. :) És, akiknek kölcsönadsz, szoktak erre figyelni? Én mindig jobban, sokkal jobban vigyázok mások könyveire, meg tiszteletben tartom az igényeket. :) A sajátomnál más, de ott is inkább óvatos vagyok, bár nem zavar az se, ha megtörtem. Jobban idegesít, ha lekopik a felirat róla a fogdosástól, vagy ha a sarka sérül meg a borítónak.
A kis ábrákat én is írtam, hogy szeretem, feldobják a könyvet! :)
Én legtöbbször fekve olvasok, meg elalvás előtt, persze sokszor hamarabb leszek így álmos, de ez van. :) Nem fogok már este 10 kor valahova máshova átülni, mikor az ágyban is dögölhetek! :D
Te még nálam is szigorúbb vagy, ha a könyvek állapotáról van szó. :)
Papírkönyvet nem szeretek fekve olvasni, nem kényelmes, azt majdnem mindig csak ülve. A kindliben pont az a jó (az egyik a sok előnye közül), hogy azt fekve is kényelmes tartani.
A kis ábrákat én is szeretem, de nem mindenhol. Vicces kis képecskék pl. egy sorozatgyilkosról szóló könyvben szerintem hiteltelen lenne.
Tök jó, hogy megtalálnak az ilyen egyéni könyvek, mint a fordított borító! Vagy Te keresed őket?
"A fejezetekre bontás olyan nekem, mint a tv-ben a reklám: adott fejezet után el tudok menni az emberi dolgaimat elintézni." Ámen!
Engem úgy neveltek, hogy a sajátunkra nagyon vigyázunk, máséra meg különösen. Lehet, ezért is akaszt ki, mikor mások ezt nagy ívben le..ják. Ha kölcsönkérnek valamit, és elmondom a rigolyáimat, tartsák tiszteletben. Ha meg történt valami, pótolják valahogyan...
Hogy lehet úgy könyvet olvasni, hogy ne látszódjon rajta? Oké, nyilván nem arra gondolok, hogy úgy kell valaminek kinézni, mint amit lehánytak, de azért a könyv egy használati tárgy, és ha olvassák, az bizony meglátszik. Főleg, ha sokszor olvas egy valaki egy adott kötetet. Szóval szerintem ez irreális elvárás. Könyvtárból kölcsönzött könyv járt már a kezedben? Nem hiszem, hogy úgy nézett ki, mint amit a könyvesboltban veszel, és nem feltétlenül azéert, mert aze mberek nemtörődömek és kutyául bánnak a könyvvel. Egyszerűen csak azért, mert amit használnak, azon meglátszik a használat nyoma. ENnyi. Még ha elővigyázatosak akkor is. Imádom a könyveimet, és vigyázok rájuk, óvom őket, de ha 4-5 olvasás után LÁTSZIK, hogy olvasva voltak, hát Istenem... Azért vannak. Az, hogy ha nem néz ki olvasás után újonnan a könyv, nem jelenti, hogy az illető alátétnek használta evés közben, vagy épp lehúzta a vécén...
Ezért hívják rigolyának. :D
Pupilla: igen, a megtörésre mindig allegriás voltam, volt már, hogy kölcsönadtam könyvet, és kapott egy villámalakú sebhelyet az első borítóra, mint Harry Potter a homlokára. Nem olyan állapotban adtam kölcsön, és gáznak tartottam, hogy így kaptam vissza.
Bea: igen, nagyon adok rá, és úgy vagyok vele, ha én figyelek a cuccaimra, és másokéra is (azokra extrán), akkor mások ezt miért ne tennék meg? aztán persze sokszor azt látom, hogy mások annyira nem vigyáznak más holmijára, de az más kérdés :) magamból indulok ki :)
Bubu Maczkó: általában véletlenül találok rájuk, és szándékosan veszem őket magamhoz :) Egyszer akartam egy posztsorozatot indítani a legkülöncebb könyveimről, de aztán elvetettem az ötletet, kb. 2-3 poszt után sztornó lett volna :)
Kedves Névtelen! A könyvtári könyvet azért ne vegyük ide, elvégre ahhoz akárki hozzáférhet, és lehet, hogy vigyáz rá, de azért nem mindenki ugyanúgy... Ezek a könyvek, amik nálam vannak életük során maximum 5 emberhez kerülhetnek (ennyi ember van a listán, akiknek kölcsön merek adni bármit), és ők nagyon vigyáznak rá. Ahogy Bea írta később, ez egy rigolya, erről szólt a poszt... a legtöbb könyvem tényelg úgy néz ki, mint amit soha nem olvastak, pedig van közte olyan, amit 2-3-szor is újraolvastam, és nem látszik rajta. Nyilván nem lesz ugyanolyan az állag, mert pl. a Harry Pottereim is bebarnult lapúak, de a borító az úgy néz ki, mintha tegnap kocogtam volna érte el a boltba :)
Megjegyzés küldése