Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2016. március 17.

J. Goldenlane - Napnak fénye (Napnak fénye 1.)

Régen, mikor minden Goldenlane regény ott sorakozott a polcaimon, és daráltam őket akkor arra gondoltam, egyre kevesebbszer írhatom le az írónő nevét a blogon, egy-egy bejegyzés címébe. A Papírtigris és A szélhámos és a varázsló ezért sokáig csücsült a többiek között. Valahogy nem akartam sose, hogy vége legyen... Olyan lett volna, mintha a kedvenc tv sorozatom utolsó epizódját is megnézném, és semmi... Aztán nekiugrottam a varázslósnak egy nyaralás alkalmával, el is jutottam benne egy darabig, majd keserű szájízzel raktam félre... Az utolsó két kötet...

2015 tavasz vége, nyár eleje... A Delta Vision kiadó közzétesz egy hirdetményt, hogy új író debütál náluk, aki miatt sokan fognak a könyvhéten sorba állni... Ökölbe volt a talpam, és egy óriási kívánságom vált valóra, mikor bejelentették J. Goldenlane dedikálását. Gyorsan le is rohantam, hogy ínhüvelycsulladást kapjon, előtte meg nem hittem el, hogy akit annyi évvel ezelőtt a képernyőn néztem, hallgattam, hogyan nyilatkozik, ott áll előttem, élőben. (Gyorsan lefotóztam a jelenetet, hogy igen, tényleg találkoztam az írónővel.)

Kissé komolyabbra fordítva a szót: eltűnése előtt imádtam a könyveit az írónőnek. Egyetlen könyve volt, ami annyira nem... volt a világom, de nem zavart, mert az amúgy is novelláskötet. Imádtam a hebrencs, eszes és mégis humoros női karaktereit, az idióta szituációkat, amibe belemásztak, majd onnan ki. Faltam a könyveit, melyek abszurdak voltak és olyannyira elvarázsoltak, hogy minden sztoriban én lehettem a hatodik járókelő, akiről senki nem tesz említést, de azért ott volt...

(A kép forrása)
Mint kiskutya az új labdára, úgy vetettem rá magam a Napnak fénye című új kötetére, aminél vártam az alkalmas időt (aztán megjelent a folytatás is, ami szintén felkerült mellé a polcra), de rájöttem, hogy nincs alkalmas idő a két kötet egymás utáni ledarálására, úgyhogy mindegy. Nekiálltam, és akkorát koppantam, mintha valaki lelökött volna azon a lépcsőn, ahol Ace Ventura leengedte a játékszerét, amikor elhagyta a szerzeteseket a második filmjében.

A moly.hu -n valaki feltette a kérdést a napokban, hogy Napnak fénye vagy Farkastestvér? A válaszom csak az volt rá: Isteni balhé. Az írónő anno egy műsorban ezt a könyvét nevezte meg, mikor megkérdezték, mit ajánlana elsőként olvasni tőle.

Miután letettem a könyvet, nemigazán tudtam, hogy fogalmazzam meg, mit is gondolok vagy érzek a könyvről. Aztán sokkal később beszélgettem Lena-val, aki kérdezte, hogy de mégis milyen a könyv? Annyit bírtam csak mondani, hogy más, hogy nem olyan, mint a régi goldenlanes kötetek. Végül csak összehoztuk a megfelelő hasonlatot hozzá, hogy meg tudjam fogalmazni. Olyan, mint a bolognai szósz. Egy barátom szokott nekem főzni bolognait, és utolsó alkalommal valamiért más volt. Annyira finom volt, hogy neki már nem hagytam, csak más. Kiderült, hogy rakott bele egy olyan alkotórészt, amit eddig nem, és ez felborította az egyensúlyt.

J. Goldenlane visszatérésével nem csak új könyvek kerülnek tehát a polcra, hanem más könyvek is. Ettől függetlenül nem rossz, csak szimplán más, ami ugyanúgy jó.

Először is kezdjük a műfajjal. Eddig többnyire fantasyban alkotott az írónő (ahogy anno a műsorban mondta - nem szó szerint idézve -, az olvasói azt mondták, hogy fantasykat ír, ő pedig elhitte). És tényleg! Ezúttal viszont kapunk egy sci-fit. Egy olyan sci-fit, aminek egész jól felépített a világa, bár néhány dologra még kíváncsi lettem volna (talán majd a folytatásból kiderül). Noha a technikai újítások zöméről már olvashattunk más sci-fikben, valahogy annyira természetesnek hatott, mintha tényleg egy ilyen világ venne minket körül. Nem volt benne erőltetés, nem hatott idegennek, könnyen bele lehet tehát simulni ebbe a környezetbe. Valahogy ebben a műfajban is otthonosan mozog, ami miatt szellemként végigkövethetjük a főbb szereplők útját (erről majd később).
(A kép forrása)
Másodszor: fejezetekre osztottság. Tegye fel a kezét, aki találkozott már Goldenlane könyvben fejezetekkel a Napnak fénye előtt! Nemigazán jellemző. Persze, az osztott nézőpont miatt anno az Isteni balhé meg volt törve, akárcsak a Pokoli balhé, de az más, ne keverjük ide. Ez sem nem pozitívum, sem nem negatívum, csak egy szembeötlő változás az eddigiekhez képest.
Harmadszor pedig a stílus. Valahogy annyival másabbnak hatott, mint a korábbi könyveiben. Kapunk egy komolyabb hangvételt attól függetlenül, hogy az ifjúság képviselteti benne magát. Ticca is többször rákényszerül a "virág nyelvre", és persze érthető, hogy a császár kimunkáltan kell, hogy fogalmazzon. Kicsit olyan, mintha felnőttesebb lenne, de azért... bolognai szósz.

A kötet kicsit olyan, mintha az Isteni balhé és A herceg jósnője története és szereplői átvonultak volna egy olyan sci-fi világba, ahol a Kínai Birodalom uralkodó, ahol nem szívlelik az Ausztrál Föderációt mondván, hogy nem kell nekik ennyi kiberbeültetés. Mondhatni, itt is látszik a régi recept néhány új hozzávalóval megspékelve dolog. A fő történeti szál egy ifjúsági regénybe is simán beleillene, mely alapján az iskolájában végzős Ticca Min üldözi a kiberbeültetést kapott macskáját, ami elvezeti egy majdnem halott fickóhoz. A 90%-ig halott fickó még el tudja mondani, hogy van egy csomag, amit a császár saját kezébe el kell juttatni, majd 100%-ig hulla lesz. Ticca tehát vállalja a küldetést, melyben társául szegődik Lin, az egyik srác a "szomszédból", akinek nem mellékesen tetszik a lány. Álmában sem gondolt volna arra a csipet csapat, hogy harmadik társuk egy Macska Úr néven becézett fickó lesz, akiről hamar kiderül, hogy ő a császár.

Az egyik, amin látszik, hogy a két, fentebb említett regény sci-fi változatos gyereke ez a kötet, az nem más, mint Ticca karaktere. Ahogy kiosztja a császárt, ahogy igazándiból vállat ránt, hogy egy egész birodalom császára akár ott is teázhatna a nappalijában... teljesen Arcsin (A herceg jósnője női főhőse) jutott róla eszembe, aki megannyiszor hecceli a herceget. A többi résznél tiszta Thani (Isteni balhé) a csajszi: zűrös szituból ki, zűrös szituba be, ahol sokszor az esze, sokszor pedig a vakmerősége a megoldás. Ticca meglehetősen szerethető női főhős, aki zsenge kora ellenére sem volt irritáló, ahogy a legtöbb regényben a fiatal főhősnők, akik ostoba buta libák módjára viselkednek.

Ticcának kétszer is be kell törni a palotába: egyszer, hogy átadja a csomagot, majd mikor ez meghiúsul, másodszor már azért, hogy egy komplett császárt visszacsempésszen. Ha ez még nem lenne elég, meglehetősen sokan vadásznak rá, de az indíttatás néha eléggé homályos: egy Medve nevű fickó, akit nem lehet eleinte hova rakni; egy másik fazon, aki eleinte Medve parancsára, majd a siklója miatt kezdi üldözni a párost, majd a triót.
Lin egy - Ticcához hasonlóan - szegény, Kockanegyedbeli srác, aki szeretne műszerész lenni, de tudja, nem törhet ki jelen helyzetéből, és az a sors vár rá, mint a szüleire, hogy egy gyárban dolgozzon. A műszerész fiú egyébként eszes és hozzáértésével többször bebizonyítja, hogy ő sem haszontalan.

Később a csapat tagja lesz még egy ausztráliai titkosügynök (Aisha) is, aki történetesen nő. Ausztráliában nagy divathóbort a kiberbeültetés, mellyel felturbózzák magukat az emberek. Ezt a kínaiak teljesen elítélik, ezért megvetik (elveszti az arcát), akinek van kiberbeültetése, sőt, a császári trónt sem kaphatják meg ezek az emberek. Már jóideje ezért van ellentéteskedés a két "birodalom" között, viszont az új császár szeretne nyitni Ausztrália felé, és valahogy elfogadtatni a kiberbeültetéseket.
Az ügynöknő feladata és szerepe eleinte nem tisztázott, és a császár sem tudja, hogy melyik oldalon áll, végül mégis kénytelen valahogy meggyőzni, hogy csatlakozzon a csapatukhoz, és segítsen neki.

A háttérben működik még egy titkos szervezet is, akiknek eleinte nem derül ki, hogy mi a feladatuk. A császár mellett vannak, vagy a császár ellenségei? Persze kezd eloszlani a köd, és róluk is kiderül ez-az. Mint ahogy arról is, ki árulta el a császárt, ki akarja legjobban, hogy meghaljon, és hogy kicsoda a császár hűséges droidja, Su-Ri.

Ami még kifejezetten tetszett a szereplőgárda, és a fordulatokkal tűzdelt történet mellett az a kínaiak kulturájának beépítése. A virágnyelv, a robotok üdvözlései, az "arc megtartására törekvés", a család tisztességének megóvása és a folyamatos intő jelek arra, hogy a magasabb rangút (mint a császár), vagy az idősebbet (pl. szülők) tisztelni kell. Ticca ezeket a szabályokat természetesen felrúgja, de a császár, Lin és Ticca édesanyja gyakorta dorgálják meg érte, és figyelmeztetik arra, hogy a tisztelet az nagyon-nagyon-nagyon fontos. Egy másik dolog, ami kiemelésre kerül, az a látszat. Noha a császárnak van beültetése (és emiatt nem lehetne ugye császár), úgy kell játszania, ahogy a protokoll engedi, nehogy elveszítse az "arcát". A legutolsó pillanatokban, mikor az életét szemtől szembe fenyegetik is a tisztelet megadása, és az arcának megtartása az, ami dominál. Kapunk egy kis ízelítőt császári cím öröklésének formaságairól, részt vehetünk bálokon és teázásokon, ahol szintén kimunkált, úri környezetben mozoghatunk, és tanulhatunk viselkedési szabályokat.

Ami nem hiányozhat a szokásos receptből az a humor. Néhol szarkasztikus, néha a helyzet adja, néha ironikus szituációkból csepeg, de még mindig ott van. A halál szájában is elsütnek néha egy-két lazább beszólást, és amikor nem tudják elkerülni a halált, akkor folyik a vér minden irányból, amikor kell. J. Goldenlane állatira visszatért, és még mindig nem okoz csalódást azoknak, akik eddig szerették a könyveit. Lehet, hogy a köntös kissé megváltozott, hogy pár újítás bekerült, de a beltartalomra nem lesz panasz... Bár attól függ, honnan nézzük a dolgot. Ha olvasói oldalról, akkor találkozhatunk ilyennel is:

Medve kis szünetet hagyott, de Ticca nem szólalt meg. Teljes agykapacitását lekötötte, hogy feldolgozza a halottakat.

Ha íróiról:
"Tökön szúrom magam, hogy egy ilyen benne maradt! :/ Bár, ha belegondolok, később adódnak majd ott halottak is a hallottak mellett…" (by J.G.)

Összességében tényleg minden egyben van a regénybe. Sodró, lendületes, fordulatos, néhol szarkasztikus, máshol spontán és laza. Azt hiszem, egy új korszak kezdődik meg az író háza táján, de mint már többször említettem, ez sem nem pozitív, sem nem negatív, hanem egyszerűen... bolognai szósz!
Mit lehetne ezek után mondani? Mikor Wee-nek felvetetettem, hogy "Jó a könyv, de mit írjak róla, hogy másoknak is átmenjen?" Ő csak annyit reagált: "Olvassák!"
Szóval tessék: vegyétek, vigyétek, és olvassátok!


GR-ezők szerint:

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger