Cheese Galore!
Pants Ahoy!
The Man in the Iron Socks
Anglia
Lélekcsapda
Pillanatnyi elmezavar
Nils Holgersson csodálatos utazása

2016. március 29.

Kate Bennett - Megkarcolt élet

Ismét magyar írónak a könyvével jelentkezem. Senkit se tévesszen meg, a név magyar szerzőt takar, aki ismét csak a bújkálás mellett döntött.

Bevallom őszintén, a fülszövege önmagában kevés volt hozzá, hogy megfogjon, viszont a borítója nagyon tetszett, első pillantásra beleszerettem. A könyv ismeretében meg kijelenthetjük, hogy illik is hozzá, maximálisan eltalálva.

A története leírható néhány sorban úgy, hogy van egy híres írónő, Scarlett Anderson, aki összejön egy színésszel, sokat romantikáznak, a férfi teljesen bele van habarodva. Viszont a nőnek van egy folt a múltjában: egykori férje, Ted mély nyomokat hagyott benne fizikai bántalmazással, folyamatos megalázásokkal. Ted meghalt, a rémálmok maradtak, és a nőnek úgy tűnik, hogy paranoiája van.
Közben valaki elkezd gyilkolászni. Minden évben egy áldozata van, amit többnyire közszemlére téve úgy állít be, mintha egy marionett baba lenne. Mindig pontosan ugyanazon a napon jelenik meg az áldozat. De vajon miért? Ahogy halad előre a nyomozás, egyre közelebb kerülnek Scarlett Andersonhoz, aki retteg, hogy kiderül a múltja, és hogy ő nem is Scarlett valójában...

Hogy mit szerettem volna? Hogy eredeti legyen a történet, hogy legyen kidolgozva, hogy a romantikus műfaj úgy keveredjen a thrillerrel, ahogy kell, és mindenki legyen a helyén kezelve. Bevallom őszintén, hogy a vége lehetett volna nagyobb csattanó (erről majd később). 

Az eleje a kötetnek egészen jól indult. Az első szakasz nagyon bíztató volt. Hitelesen adta vissza mind fizikálisan, mind érzelmileg azt, amit egy bántalmazott nő kaphat/érezhet. Innen is látszik, hogy az író tudja, hogy mit csinál. Ami a könyv végéig nem is változik, hogy az összetört lelkű nőt sikeresen adja át az olvasónak. Ahogy megannyiszor összeomlik, ahogy kitörései és pánikrohamai vannak... Ez a része kidolgozott a könyvnek.

A probléma ott kezdődik, hogy a hitelesség nem segít sokat a regényen. Bekerül a képbe Daniel, a színész, akivel Scarlett összejön, és elkezd átesni az egész a ló túloldalára. Elmegyünk egy túlromantizált szituáció felé, és a thriller részből több, mint feléig alig látunk valamit. Olyan, mintha azok az epizódok azért lennének, hogy tudunk róla, hogy van egy gyilkos és kb. ennyi.

Amivel lehetett volna játszadozni, az nincs igazán kihasználva. Nem marad sokáig rejtve az olvasó elől, hogy ki a gyilkos. A rendőri nyomozással sem minden oké. A rendőrök éveken keresztül nyomoznak egy szellem után, de nem haladnak előre. Aztán hirtelen mindenki mindenhol megvilágosodik. 90%-ban a szerencséjükön és a mentalista képességeiken múlt, hogy megoldották az ügyet. 

Családban marad: ebben a könyvben mindenki mindenkinek a rokona. A rendőrségről indulunk. Tehát, van egy nyomozó, aki először a lányát vonja be a nyomozásba, aki olyan, mint Scarlett Garcia a Gyilkos elmék című sorozatban. Füttyentenek, és minden adat ripsz-ropsz előkerül akár olyan adatbázisokból is, amikből elvileg nem szabad, szabályzat miatt. Majd átkerülünk a kórházba, ahol ennek a nyomozónak a felesége kapja teljesen véletlenül főhőseink esetét pszichológiai oldalról. A nyomozó testvére lesz a kezelőorvos, aki ellátja a fizikai dolgokat. Persze a feleség többször elmondja, hogy nem kíván beleavatkozni férje munkájába, mégis legalább annyiszor megteszi.

És még mindig nem ez a legfurcsább az egészben. Többször éreztem azt, hogy valamiről lemaradtam. A könyv úgy van felépítve, mint egy napló: dátumok, helyek minden "fejezet" elején. Többször vissza kellett lapoznom, hogy he? A csaj hol vette fel a kést és egyáltalán minek? (Ez nem derült ki, pedig háromszor elolvastam azt a részt.) A végén is belekavarja az embert főleg úgy, hogy van egy dátum, aztán egy nappal tovább ugrunk és hopp ott már nincs meg az a balhé, amit előtte látunk. Nem derül ki, hogy a feldagadt szem mennyi ideig volt feldagadva, mert ripsz-ropsz leapad varázsütésre (vagy a szeretet erejéről, amennyi családtag körbeveszi a nyomozó familiájából).

Az ilyen típusú regényeknél nagyon könnyű elkalandozni, és ez itt sajnos meg is történik. Mivel nincs kidolgozva egy karakter se, és nagyon sokszor következetlenségekkel tűzdelt, ezért nemigazán éreztem a borzongást, amit elvileg kellett volna, elvégre thrillernek van beállítva. Persze, a vér folyik, persze látunk egy-két kínzást, amik a leghitelesebb jelenetek voltak a könyvben, viszont ez így kevés... (eltörpül).

Két műfaj elemeinek felhasználásánál mindig problémás az, hogy hogyan kellene őket felhasználni. Itt eléggé életesen elkülönül a két műfaj (kb. 200 oldal romantika, 100 oldal thriller), és a végén sem tud összemosódni, kereszteződni, akkor is úgy néz ki, mint egy deci víz és egy deci étolaj, ha beleöntjük egy pohárba. Vegyülni csak akkor, ha nagyon rázzák a poharat, nyugalmi állapotban viszont abszolút elválik egymástól, nem keverednek.

Nézzük Scarlett Anderson esetét. A karaktere kidolgozatlan. Ha szépen, fokozatosan lenne felépítve a háttértörténete, és nem csak a szemünkbe lenne csapva az egész, hogy nosza, ezt emészd meg, ha tudod, sokkal hatásosabb lenne. Ehelyett Danieltől tudjuk meg, hogy rossz gyerekkora volt (az nem derül ki, pontosan miért), csak tárgyilagosan tudunk róla, hogy Ted miket művelt vele (jóformán annyi derül ki, hogy borzalmakat). Lehetett volna egy-két epizódot belerakni a nő múltjáról, amit emberek így vagy úgy osztanak meg, esetleg az írónő álmodik róla stb. Ehelyett a romantikus szál kap inkább nagyobb hangsúlyt, amit nem éreztem indokoltnak. Akkora felhangot kap végig, hogy ennyire meg annyira szerelmesek, hogy minden más olyankor a háttérbe szorul, ha a két főbb szereplő együtt van a színen...

A gyilkos marionett babát csinál
a meggyilkolt nőkből.
(A kép forrása)
Arról se láttunk túl sok előzményt, hogy miért jön össze Daniellel... Szívdöglesztő pasi, aki minden lány álma, aki bárkit megkaphatna. Megtudja, hogy Daniel ármánykodott, mégis fogja, és a férfi karjaiba veti magát, aki pedig fülig belezúg, és igazi papucs lesz. A férfi annyira be van tojva, hogy előbb lát megoldást abban, hogy 0-24-ben maga testőrködik, mint abban, hogy felvegyen neki egyet, vegyen neki egy pisztolyt, bezárja egy jól őrzött házba stb. Sok pénzük van, akár széfet bérelhetne az írónőnek, amibe bezárja, mielőtt elmegy otthonról, és kinyitja, ha hazaér... Viccet félretéve, akármi más jobb megoldás lehetett volna, és a férfi racionalitása részben elveszik. Nyilván, hogy aggódik Scarlettért, de erre nem az a megoldás, hogy a saját karrierjét és életét tönkrevágja egy nőért, akivel 1 hónapja (se) kamatyol.
A románcuk túl van nyújtva, és fel van nagyítva. Daniel egy hónapnyi járás után annyit mond csak, hogy sok mindent átéltek már a nővel. Tényleg? Asszisztált néhány rémálomhoz, meg találkozott a csaj volt férjével egyszer, és ennyi. Szerintem ez nem sok. Daniel egyáltalán nem bízik a nő erejében, pedig Scarlett nem egy elveszett leányzó.

Amivel meg lehetett volna menteni a regényt, az a vége, de a csattanó elmarad. Miért? Nyomozónk bemegy a kórházba, és amelyik emberre ránéz, az lesz a gyanusított, és később ő lesz a bűnös is. Nahát... Ehelyett előadnak egy nevetséges színjátékot, aminek nem látom értelmét. Nem lett volna egyszerűbb, ha Daniel csak úgy távol marad, Scarlett meg szembesít? Egyszerűen komolytalanná tette a végét ez a "csináljunk színjátékot a gyilkosnak" epizód.

SPOILER KEZDETE ARRÓL, MIT CSINÁLTAM VOLNA MÁSKÉNT!
  A végén, amikor kiderül a gyilkos kiléte vártam volna valami olyan csavart, hogy kiderül, hogy az írónő mondjuk skizofrén, és ő követte el a gyilkosságokat. Hogy minden, ami körülötte történt jóformán csak a fejében volt meg.
SPOILER VÉGE ARRÓL, MIT CSINÁLTAM VOLNA MÁSKÉNT!

Ezzel fel lehetett volna dobni a végét, de annyira rózsaszín ködbe van burkolva az egész sztori, hogy például a thriller rész, ami az utolsó 100 oldalon jelentkezik (elég sovány) hiába jó, hiába tetszene, ezt is megbarázdálják a romantikus részek (bár itt már aggódó barát státuszban van Daniel). Látványosan rá van erőltetve egy happy end a végére, és pontosan ez öli meg a végén a csattanót. 

Összességében nézve az alap ötlet nem lenne rossz, de a romantikus szálból kevesebb kellett volna, mert a thriller rész elsikkad. A története így annyira eseménytelen, monoton, hogy többször kedvem lett volna átlapozni. A stílus nem segít át ezen, nagyon sokszor tőmondatok és tárgyilagos kifejezésmód jellemző.

A könyvet köszönöm az Álomgyár kiadónak!

GR-ezők szerint:

Oszd meg a bejegyzést! :

4 megjegyzés:

Letya írta...

Abban teljesen igazad van, hogy a két műfaj nem tudott megfelelően keveredni. Mintha egy habos-babos romantikus történetet kevertek volna egy véres thrillerrel. Hogy miért kellett romantikázni (főleg ennyire elrugaszkodva a valóságtól) azt nem tudom.
Viszont amit a spoilerben írtál, azzal nem értek egyet. Nem azt mondom, hogy a jelenlegi befejezés a legjobb választás, hanem azt, hogy az általad felvetett lehetőség sajnos már sablonos lett. Mindig amikor elkezdek egy thrillert olvasni (egyre ritkábban), attól félek, hogy a végén előrántják a kalapból a "hasadást". Általában ehhez a módszerhez nyúlnak, ha nem tudnak jobb befejezést kitalálni.
Érdekes csúsztatásokra hívtad fel a figyelmem, amiket én észre sem vettem. Engem egyetlen egy ponton vittek be a málnásba :)

FFG írta...

@Letya: nekem itt valahogy adta volna magát egy olyan befejezés, ami a spoilernél le van írva :) Ez a mindenáron happy endet akarunk dolog szerintem ezek után nagyon nem oké... persze, megilleti a főhős, de ennyire borongós izé után nehogy már annyi legyen, hogy felszállnak a fehér lóra, és elvágtatnak a naplementébe :)

Tudsz esetleg ajánlani olyan thrillert, ami szerinted kézbe ragadós? Bevallom, akármennyire is imádom Szélesi könyveit, valahogy az ő thrillere se ragadott meg... Még nem olvastam olyant, ami tetszene, pedig szeretnék...

Letya írta...

@FFG: Most megfogtál! Szétnéztem az oldalamon is, hogy találjak valami "kézbe ragadós" thrillert, de ami ennek megfelel az közelebb áll a krimi-thriller kategóriához, mint a pszicho-thrillerhez.
Talán S. J. Watson két regényét tudnám ajánlani. Az egyik az Amnézia (amit nem olvastam), a másik az A másik én (http://www.letya.hu/2015/10/s-j-watson-a-masik-en/) De mindkettőt inkább csak olyanoknak ajánlanám, akik még nem sok pszicho-thrillert olvastak.
Ha elolvasod valamelyiket és nem tetszik, akkor ne engem szidj ;) De ha tetszik, akkor hivatkozhatsz rám :D

FFG írta...

Gyorsan megnéztem a pontozást :) te is csak 5/3-ra értékelted :) Hm... megfontolandó. Köszi az ajánlást! :)

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger