Be kell valljam, ezelőtt a kötet előtt nem olvastam Leiner Laurától. Nevét sokan a Szent Johanna Gimi -vel kötik össze, ami meglehetősen nagy hypeot kapott. Akkorát, hogy a pesti dedikálásán hosszú sorok kígyóztak ki, épülettömböt ölelve körül... nyári melegben, összeesésekkel stb... Noha ez a jelenség nekem ellenszenves volt, ahogy lereagálták akkoriban ezt az esetet, meg mindenféle hír szárnyra kapott, hogy kizártak embereket az épületből, ahol a dedikálás zajlott stb., valahogy mégis kíváncsi lettem, mi a titka a könyveknek.
Sokakat kérdezgettem róla, hogy mi a jó az SZJG-ben, de nemigazán tudtak mit mondani, csak hogy olvasmányos, humoros, könnyed limonádénak elmegy. A Bábel -ről kapott értékelések meggyőzőbbek voltak, hogy olvassak LL-t. Aztán valahogy felkerült a polcomra tőle ez...
Sokáig tologattam, végül Ngie megadta a kezdő lökést hozzá, és ezt választotta a havi olvasnivalómnak.
Őszintén szólva az első 15 oldal bebizonyította számomra, hogy ez a kötet nem nekem való. Mert miről is van szó?
Mielőtt belevágnék a lecsóba, kezeket fel, hogy ki ismeri a Nick és Norah végtelen éjszakája című könyvet/(más címet kapott) filmet? Bevallom, a filmet láttam, amiben van egy Nick nevű srác, és egy Norah nevű lány, akik egész éjszaka kalandból kalandba ugrálva próbálják megtalálni Fluffyt. Egy együttest, aki jeleket hagyva vezeti el a lelkes rajongókat a koncertjük helyszínére.
Nézzétek meg a filmet, szerintem ifjúságihoz képest egész jó. Ha megnéztétek, akkor szimplán el kell képzelnetek a szituációt magyar helyszíneken (Budapest) magyar nevekkel és megkaptátok az alap történetet... csak itt nem koncertre, hanem egy szilveszteri házibuliba igyekeznek a hőseink, ahova nemigazán akaródzik odaérniük... Először kimennek egy rossz címre, majd míg nyomozzák, hol van az igazi házibuli, addig beugranak egy fizetős diszkóba. Ez sem sül el a legjobban, úgyhogy gyorsan tovább libbennek. Megtudják, hogy a Vörösmarty téren buli lesz, hát arrafele veszik az irányt, de aztán eltérülnek, és kikötnek egy céges partin, mire végre elindulhatnának a jó cím felé, beüt a balhé...
Azt hiszem, kezdek kiöregedni az ilyesfajta ifjúsági könyvekből. Miért? Kapunk egy olyan főhősnőt, akinél ellenszenvesebbel ritkán találkozni. Csapnivaló barátnő párkapcsolatban, aki egy olyan srácra mondja, hogy idióta, hülye, bunkó stb. akin még a szakításuk után sem látszik, hogy ez igaz lenne. A srác meghívja kajára, erre a csaj nekiáll hisztizni... a srác figyelmes, mert tudja, hogy a csajnak milyen szokásai vannak, de azért csak hisztériázik... Csapnivaló barátnő emberi kapcsolatok szintjén is... Amikor neki van szüksége a barátosnéjére, akkor az legyen ott, de amikor fordítva van, még hármat úgy belerúg, hogy a csaj biztosan a padlón maradjon... Undorító az egész csaj. Kétszínű, felületes, és egy igazi p•csa. Tök mindegy, hogy mi a helyzet, ő csak panaszkodni bír másoknak és másokra, és teszi mindezt azelőtt, hogy magába nézne... Ha valami nem úgy történik, ahogy neki tetszik, onnantól fogva nincs pardon. Egy hibát kövess el, és te vagy a legrohadtabb szemétláda a csaj szemében... Azt reméltem a könyv végéig, hogy lesz majd jellemfejlődés, hogy ez lesz majd a könyv lényege, de nem... Ez egy kibaltázott, bicskanyitogató hercegnő, amilyennel ha a való világban találkozom, már szólok is nekik, hogy lehet, hogy orvos még nem mondta neki, de egy gerincbeültető műtét nem ártana...
Kik még a csapat tagjai az ingerlő hercegnőcske (akit egyébként Liának hívnak) mellett? Norbi, az ex pasi... Nos, két karakter volt a könyvben, akik nagyjából mentik a helyzetet, és az egyik az Norbi, az állítólagos bunkó ex... Norbi látványosan odafigyel a környezetére, másokra, és sikerül is megismernie az embereket, kiismernie a szokásaikat. Szimpatikus jellemvonása ez, és Lia arra fogja, hogy őt is kiismerte, hogy hát sokat voltak együtt. Norbit mégis lebunkózza, meg minden rosszat elmond róla... Liánál viszont nem látunk olyant, hogy ő kiismerte volna Norbit ennyire. Norbi ugyanakkor éretten kezeli a dolgokat. Olyan Lia mellett, mint egy türelmes bernáthegyi egy ugrándozó, erőfitoktató tacskó mellett. Nem csodálom, hogy szétmentek, azon viszont igen, hogy Norbi ettől a csajtól nem a zárt osztályon kötött ki... főleg azok után, hogy Norbi tényleg mindent feladna Liáért... (de minek???)
Csabi és Eszti párosa nyálas (az egyetlen, amiben egyet értettem Liával). Csabi és Norbi jó barátok, mint Lia és Eszti. Eszti bevállalná Lia kedvéért, hogy szilveszterezzenek együtt, közösen Liáéknál (lemondva minden bulizási lehetőségről, és arról, hogy Csabival léphessen át az új évbe). Eszti meghallgatja barátnőjét, aki pár hete lett kidobva (pont karácsony előtt) Norbi által (a tényleges sztorit senki sem ismeri, de a végén persze kiderül ez is).
Liának ezzel mi a baja? Sem Csabinak, sem Esztinek nem lehet opció, hogy ők Norbival bulizzanak. Ezt egyszerűen meg kellene nekik tiltani... Bárki, aki nem kicsi Lia lelki világával van elfoglalva, az önző szemétláda, úgyhogy el akarja venni ezt a párost Norbitól... Innen indul ki, hogy együtt menjenek el bulizni. Norbi csak véletlenül esik a képbe...
A csapat utolsó tagja Szilkó (Szilveszter), aki depresszíven introvertált. Magába van roskadva, elment az életkedve, miután megcsalta a barátnője, és szakítottak. (Lia szerint az ő szakítása fontosabb, mint Szilkóé, nem is érti, a fiú mit kesereg rajta ennyit...) Na jó, előtte sem volt az a nagy társasági arc, mint kiderül a kötet végén. Szilkó volt az a szereplő, aki Norbi mellett menti a helyzetet... Az idegeskedésével, a komolyabb gondolkodásával mindig van valami olyan beszólása vagy tette, ami mosolyogtató, vagy az ember bólogat rajta. A végén volt egy jelenet, ahol elszaladt vele a hintaló, de megbocsátható, mert a kötet 90%-ánál menti a helyzetet. Fény a háborgó sötétségben, amit a Lia-Hisztérika okoz.
Aminek még pozitív hatást kellene gyakorolnia a könyvre, az a humorérzék. Lia folyamatos "tutorial smink"-ezése a végére az agyamra ment, ahogy nagyon sok esetben az is, hogy a külsőségek előbb lekötik a figyelmét minden szinten. És ami humor ehhez kötődne, az nagyon erőltetett, vagy nem is érthető... Amerikai regényekben elfogadom, ha van olyan énekes/filmsztár stb. akit nem ismerünk és azzal próbálnak meg poénkodni, egy magyar könyv viszont ezt nem teheti meg. Ifjúsági könyvek esetében pedig különösen hátrányos dolog ilyesmivel próbálkozni. Lia ironizáláson alapuló humora pedig nem üt akkorát, mint szeretne, inkább azt éri el, hogy egy teljesen agresszív, lehúzó jellemű karakterré válik.
Az meg, hogy Norbival egyfolytában ölik egymást... hát igazság szerint Norbinak 90%-ban igaza volt, a maradék 10-ben meg azért nem, mert ott már ő is elvesztette a fonalat, hogy honnan indult ki a balhé, és már ő is belezavarodik.
Sokakat kérdezgettem róla, hogy mi a jó az SZJG-ben, de nemigazán tudtak mit mondani, csak hogy olvasmányos, humoros, könnyed limonádénak elmegy. A Bábel -ről kapott értékelések meggyőzőbbek voltak, hogy olvassak LL-t. Aztán valahogy felkerült a polcomra tőle ez...
Sokáig tologattam, végül Ngie megadta a kezdő lökést hozzá, és ezt választotta a havi olvasnivalómnak.
Őszintén szólva az első 15 oldal bebizonyította számomra, hogy ez a kötet nem nekem való. Mert miről is van szó?
Mielőtt belevágnék a lecsóba, kezeket fel, hogy ki ismeri a Nick és Norah végtelen éjszakája című könyvet/(más címet kapott) filmet? Bevallom, a filmet láttam, amiben van egy Nick nevű srác, és egy Norah nevű lány, akik egész éjszaka kalandból kalandba ugrálva próbálják megtalálni Fluffyt. Egy együttest, aki jeleket hagyva vezeti el a lelkes rajongókat a koncertjük helyszínére.
Nézzétek meg a filmet, szerintem ifjúságihoz képest egész jó. Ha megnéztétek, akkor szimplán el kell képzelnetek a szituációt magyar helyszíneken (Budapest) magyar nevekkel és megkaptátok az alap történetet... csak itt nem koncertre, hanem egy szilveszteri házibuliba igyekeznek a hőseink, ahova nemigazán akaródzik odaérniük... Először kimennek egy rossz címre, majd míg nyomozzák, hol van az igazi házibuli, addig beugranak egy fizetős diszkóba. Ez sem sül el a legjobban, úgyhogy gyorsan tovább libbennek. Megtudják, hogy a Vörösmarty téren buli lesz, hát arrafele veszik az irányt, de aztán eltérülnek, és kikötnek egy céges partin, mire végre elindulhatnának a jó cím felé, beüt a balhé...
Azt hiszem, kezdek kiöregedni az ilyesfajta ifjúsági könyvekből. Miért? Kapunk egy olyan főhősnőt, akinél ellenszenvesebbel ritkán találkozni. Csapnivaló barátnő párkapcsolatban, aki egy olyan srácra mondja, hogy idióta, hülye, bunkó stb. akin még a szakításuk után sem látszik, hogy ez igaz lenne. A srác meghívja kajára, erre a csaj nekiáll hisztizni... a srác figyelmes, mert tudja, hogy a csajnak milyen szokásai vannak, de azért csak hisztériázik... Csapnivaló barátnő emberi kapcsolatok szintjén is... Amikor neki van szüksége a barátosnéjére, akkor az legyen ott, de amikor fordítva van, még hármat úgy belerúg, hogy a csaj biztosan a padlón maradjon... Undorító az egész csaj. Kétszínű, felületes, és egy igazi p•csa. Tök mindegy, hogy mi a helyzet, ő csak panaszkodni bír másoknak és másokra, és teszi mindezt azelőtt, hogy magába nézne... Ha valami nem úgy történik, ahogy neki tetszik, onnantól fogva nincs pardon. Egy hibát kövess el, és te vagy a legrohadtabb szemétláda a csaj szemében... Azt reméltem a könyv végéig, hogy lesz majd jellemfejlődés, hogy ez lesz majd a könyv lényege, de nem... Ez egy kibaltázott, bicskanyitogató hercegnő, amilyennel ha a való világban találkozom, már szólok is nekik, hogy lehet, hogy orvos még nem mondta neki, de egy gerincbeültető műtét nem ártana...
Kik még a csapat tagjai az ingerlő hercegnőcske (akit egyébként Liának hívnak) mellett? Norbi, az ex pasi... Nos, két karakter volt a könyvben, akik nagyjából mentik a helyzetet, és az egyik az Norbi, az állítólagos bunkó ex... Norbi látványosan odafigyel a környezetére, másokra, és sikerül is megismernie az embereket, kiismernie a szokásaikat. Szimpatikus jellemvonása ez, és Lia arra fogja, hogy őt is kiismerte, hogy hát sokat voltak együtt. Norbit mégis lebunkózza, meg minden rosszat elmond róla... Liánál viszont nem látunk olyant, hogy ő kiismerte volna Norbit ennyire. Norbi ugyanakkor éretten kezeli a dolgokat. Olyan Lia mellett, mint egy türelmes bernáthegyi egy ugrándozó, erőfitoktató tacskó mellett. Nem csodálom, hogy szétmentek, azon viszont igen, hogy Norbi ettől a csajtól nem a zárt osztályon kötött ki... főleg azok után, hogy Norbi tényleg mindent feladna Liáért... (de minek???)
Csabi és Eszti párosa nyálas (az egyetlen, amiben egyet értettem Liával). Csabi és Norbi jó barátok, mint Lia és Eszti. Eszti bevállalná Lia kedvéért, hogy szilveszterezzenek együtt, közösen Liáéknál (lemondva minden bulizási lehetőségről, és arról, hogy Csabival léphessen át az új évbe). Eszti meghallgatja barátnőjét, aki pár hete lett kidobva (pont karácsony előtt) Norbi által (a tényleges sztorit senki sem ismeri, de a végén persze kiderül ez is).
Liának ezzel mi a baja? Sem Csabinak, sem Esztinek nem lehet opció, hogy ők Norbival bulizzanak. Ezt egyszerűen meg kellene nekik tiltani... Bárki, aki nem kicsi Lia lelki világával van elfoglalva, az önző szemétláda, úgyhogy el akarja venni ezt a párost Norbitól... Innen indul ki, hogy együtt menjenek el bulizni. Norbi csak véletlenül esik a képbe...
A csapat utolsó tagja Szilkó (Szilveszter), aki depresszíven introvertált. Magába van roskadva, elment az életkedve, miután megcsalta a barátnője, és szakítottak. (Lia szerint az ő szakítása fontosabb, mint Szilkóé, nem is érti, a fiú mit kesereg rajta ennyit...) Na jó, előtte sem volt az a nagy társasági arc, mint kiderül a kötet végén. Szilkó volt az a szereplő, aki Norbi mellett menti a helyzetet... Az idegeskedésével, a komolyabb gondolkodásával mindig van valami olyan beszólása vagy tette, ami mosolyogtató, vagy az ember bólogat rajta. A végén volt egy jelenet, ahol elszaladt vele a hintaló, de megbocsátható, mert a kötet 90%-ánál menti a helyzetet. Fény a háborgó sötétségben, amit a Lia-Hisztérika okoz.
Aminek még pozitív hatást kellene gyakorolnia a könyvre, az a humorérzék. Lia folyamatos "tutorial smink"-ezése a végére az agyamra ment, ahogy nagyon sok esetben az is, hogy a külsőségek előbb lekötik a figyelmét minden szinten. És ami humor ehhez kötődne, az nagyon erőltetett, vagy nem is érthető... Amerikai regényekben elfogadom, ha van olyan énekes/filmsztár stb. akit nem ismerünk és azzal próbálnak meg poénkodni, egy magyar könyv viszont ezt nem teheti meg. Ifjúsági könyvek esetében pedig különösen hátrányos dolog ilyesmivel próbálkozni. Lia ironizáláson alapuló humora pedig nem üt akkorát, mint szeretne, inkább azt éri el, hogy egy teljesen agresszív, lehúzó jellemű karakterré válik.
Az meg, hogy Norbival egyfolytában ölik egymást... hát igazság szerint Norbinak 90%-ban igaza volt, a maradék 10-ben meg azért nem, mert ott már ő is elvesztette a fonalat, hogy honnan indult ki a balhé, és már ő is belezavarodik.
A stílusa a kötetnek végtelenül egyszerű egyébként, adott számú szókészletből dolgozik. Pl. aki ideges, az minden esetben "beletúr a hajába", főhősnőnk bármilyen testi kapcsolatba kerül Norbival, az mindig benne van, hogy "belefúrtam az arcát a nyakába". Ezutóbbi valahogy nem hiányozhat egy ölelésből, összebújásból, sehonnan... Nem hajthatja a fejét a srác vállára, mert akkor nem fúrkálódhat... Főhősnőnk próbálja előadni magát, hogy nem tudja kiejteni megfelelően Nietzsche nevét, de érdekes, hogy fejbeni gondolatainál mindig helyesen van mondva. Most akkor mi az igazság? Egyszer tudja, hogy ejtik/írják, egyszer nem? Vagy ezzel is próbálja még jobban bizonyítani, hogy tényleg annyira ostoba lány, mint amilyennek látszik?
Összességében nézve nem egy kiemelkedő mű, ami bővelkedik logikai bakikban, idegesítő karakterekben, nagyon minimális humorral, csupán két olyan szereplővel, akitől nem másztam falra. A történetvezetés sokszor erőltetett, mintha mindenhova kötelező elemként kellene beiktatni egy csavart, viszont ezek a momentumok teszik sablonossá és üressé. Azt hiszem, kicsit többet vártam, főleg azok után, hogy mennyire felkapott a SZJG, meg a Bábel...
GR-ezők szerint:
GR-ezők szerint:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése