2010. november 16.

Filmek könyvekből 2010. november - 2011. július

Mostanában mintha egyre több könyvből készülne film. Elkezdtem összeszedegetni néhány filmet, amit várok és könyvből készültek (amiket aztán vagy olvastam, vagy tervezem olvasni, vagy nem olvastam, nem tervezem, de a filmjére kíváncsi vagyok). Íme egy lista 2010 novembertől 2011. július végéig :)

2010. november 25 -én végre kijön J.K.Rowling Harry Potter sorozatának záró (azaz 7.) része. Igen ám, de két részletben nézheti meg a nagyérdemű, novemberben most csak az első felét, majd nyáron (2011. július 15 - USA) a következőt.




Karácsony előtt nem sokkal (de pár nappal Mikulás után) 2010. december 9 -én C.S.Lewis - Narnia Krónikái - A Hajnalvándor útja című regényének filmverziója lát napvilágot. Olvasási sorrendben ez az 5. kötet, filmek sorában pedig a 3. Narnia Krónikái film.
Infó a filmről
TRAILER




Még egy meglepi karácsony előtt, egy igazi klasszikus fogalmam sincs, hányadik feldolgozása már (kicsit talán túl modern verzióban), de érdekesnek ígérkezik. 2010. december 22 -én az amerikai (kis hazánkban nem tudom, fogják e majd játszani) mozikban bemutatásra kerül Jonathan Swift regénye alapján a Guliver utazásai című film (aztán, hogy ezúttal hogy dolgozzák fel, az majd kiderül).
Infó a filmről
Trailer





Ismét egy film, ami elég korlátozott helyen fog megjelenni, és a történelmi jellege miatt figyeltem fel rá (meg mert rengeteg, mondhatni ehhez hasonló filmet láttam már), de ez is könyv alapján készült (talán a Sorstalanság -hoz, vagy A csíkos pizsamás fiú -hoz tudom hasonlítani műfaj és téma tekintetében.) Amerikában 2010. december 29 -re, meg január 21 -re is ígérik, úgyhogy nem tudom, valójában mikor lesz látható. Ez nem más, mint Slavomir Rawicz: A hosszú menet című regényéből készült film, ami cseppet sem vidám témát dolgoz fel.
Infó a filmről
TRAILER





A következő könyves filmnél a könyv nem jelent meg magyarul (legalábbis nem tudok róla, hogy megjelent volna, pedig kerestem). Annak idején az Origó hírportálon találtam rá egy cikkre, amiben írtak mindenfélét, ezért keltette fel a figyelmemet ez a film. 2011. január 28 -án az amerikai mozikban Matt Baglio: The Rite című regényének filmadaptációja forog.
Infó a filmről
Trailer





Ismét egy cikkből indultam ki, amit régebben láttam az Origó hírportálon, aztán feljegyeztem a filmet a megnézendők közé, és az iskolakezdés után nem sokkal tudtam meg, hogy ez is könyvből készült - hazánkban nem jelent meg magyarul... 2011. február 11 -ére ígérik (természetesen az USA -ban) a Jules Bass: Headhunters című regényének film verzióját (ami majd Monte Carlo címen fut majd).
Infó a filmről



2011. február 17 -én Pittacus Lore: I am Number Four című regényéből készült filmet játszanak elvileg szerény országunkban is. Noha a könyvet nem találtam magyarul, de (műfaja miatt) remélem kiadják ezek után (vagy még a film előtt), mert kíváncsi lennék rá.
Infó a filmről
TRAILER




Hogy szerény hazánkban mikor várható (vagy lesz e egyáltalán), fogalmam sincs, de USA -ban 2011. március 11 -re ígérik Charlotte Bronte: Jane Eyre című regényének legújabb filmverzióját. Teljesen új szereplőgárda, és talán ebben is lesz némi átírás, mint eddig minden feldolgozásban :)
Infó a filmről: KLIKK
TRAILERE!




A könyv még nem jelent meg nálunk, de majd a Könyvmolyképző kiadónál fog (elvileg tavasszal). Nyáron pedig 2011. július 7 -én vetítik (eddig) a mozikban. Ez nem más, mint Alex Flinn regényének filmverziója, a Beastly, amire Gigi hívta fel a figyelmemet (olvasta és áradozott, milyen jó).
Infó a filmről: KLIKK
TRAILER




Egy Bónusz: a mesékre kíváncsiaknak elárulom: lesz új Micimackó film 2011. július 7 -én :)

Mindenkinek jó mozizást/filmnézést és olvasást!

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger