Mikor először találkoztam ezzel a kötettel, egy könyvesboltban nézelődtem. Felcsaptam a vége felé, ahol is egy eléggé érdekes jelenettel találkoztam, és úgy raktam vissza a kötetet, mintha megégetett volna, s közben arra gondoltam, hogy nekem ez a kötet 100%, hogy nem tetszene...
Akkor hogy kerül mégis a könyvespolcomra? Ez egyszerű: vadiúj állapotában leltem rá egy antikváriumos vadászatomon, és muszáj volt elhoznom - ergo: győzött a kíváncsiságom.
No de a lényeg mégsem az, hogy jutottam hozzá, hanem az, hogy tetszett e, avagy sem. Jasper Fforde óta tudom, hogy a "történet a történetben" dolgokat remekül meg lehet oldani azzal, ha az ember remek körítést talál a kiszemelt mű köré. Ez a történet Fforde művéhez képest gyermetegebb, elvégre tizenpár éves szereplőkről beszélünk - akik többnyire úgy is viselkednek -, éppen ezért a főhősnő - aki egyébként a történetét meséli - néha eléggé kislányos, máskor meg egész felnőttes. A mese kezdete és vége olyan tipikus amerikai családos, aki elolvassa az első pár fejezetet, már számíthat is rá, hogy igen, pontosan az lesz a vége, amire gondol.
Troy és Mimi belekerülnek Shakespeare Rómeó és Júlia című történetébe, de itt valahogy a szálak máshogy és máshová szaladnak mindig, mint ahova kéne. Rómeó szinte végig Rózát siratja, nem találkozik Júliával a bálon, nem ismerkednek meg, Júlia pedig azon ügyködik minden erejével, hogy elkerülje a házasságát Parisszal, ezért mindenféle trükköket vet be. Ez a Júlia nem az eddig megszokott elveszett lányka, aki tétlenül ül a babérjain, hanem mindenféle csínyeket eszel ki. Mimi segít neki ebben, azonban hatalmas bajt hoz vele a fejére - főleg, mikor rádöbben, nem egy álomban van, hanem ami történik, az a valóság.
Míg Mimit Júlia családja üldözi, és meg akarják ölni, addig Troy Mongatuékat haragítja magára - pontosabban Benvoliot, aki mögött egy egész sereg áll...
Közben Troy és Mimi rájönnek, hogy mennyi párhuzam rejlik Rómeó és Júlia, illetve az ő valóvilágbeli történetük között, és Mimi próbálja kitalálni, mit kéne tennie, hogy minden jó legyen...
Amit kicsit erőltetettnek találok, hogy Mimi nagyon sok ideig nem jön rá, hogy nem álomvilágba csöppent, és sok helyütt erőltetettnek éreztem ezt a fajta megnyilvánulását, hogy "ez biztosan csak álom". De úgy az első 120 oldal átküzdése után (ennyire indul lassan a történet) egy egész bájos mesét kapunk, és a Rómeó és Júlia egy újabb megvilágítását/feldolgozását. Mondjuk a sablonos szereplők imitt-amott zavartak (gondolok itt a főhősökre), de maga a körítés nem is rossz. Az általunk ismert shakespeare-i darab szereplőinek új arcát mutatja meg az írónő, és annak is örültem, hogy a saját szavait adta a karakterek szájába, illetve annak, hogy nem ragaszkodott görcsösen az eredeti Rómeó és Júlia történethez. Ez tette igazán izgalmassá és kiszámíthatatlanná az események vonulatait, és a végén már fel sem tűnt, hogy elröppentek az oldalak. Mondjuk a sablonos lezárásra számítottam, a szokásos szövegekkel, de hát ez már a végén szerintem senkinek nem oszt, nem szoroz, mert az olvasó még mindig a történetbeli történet lezárásán tűnődik, nem pedig azon, hogy mit csinál Mimi az utolsó egy-két fejezetben...
Vannak ugyan hibái a könyvnek, de egyszer olvasható, szórakoztató darabnak találom, ami néhány órára tényleg elhitette velem, hogy a Rómeó és Júlia nem is úgy zajlott, ahogy Shakespeare megírta és akárhogy máshogy is meg lehetett volna írni...
Egy biztos: meghozza a kedvet hozzá, hogy az ember felcsapja utána az eredeti Rómeó és Júliát még ha az nem is annyira humoros, mint ez a kötet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése