Responsive Advertisement

2011. január 17.

Animébe csomagolt könyvek/klasszikusok

A legutóbbi hónapzárásomból (Decemberi blog-mese) is mindenki láthatta, hogy a múlt hónapban is szerepelt a repertoárban manga, mint olvasmány, noha a blogra nem került fel részletes leírás, csak egy kis szösszenet, a hónapzáráskor. Aki ismer, tudja, aki nem az most meg fogja tudni, hogy szeretem a japán kultúrát, aminek egyik oldala, hogy szeretek animeket nézni. Az animek azért is különlegesek, mert mindegyik épül valami központosított téma köré, hogy aztán tanulsággal szolgáljon, vagy felhívja valamire a figyelmet. Igen, vannak olyan animek, amik egészben, vagy részben könyvekkel foglalkoznak, és akad olyan is, hogy egy-egy szereplő "könyvbarát", és ez gyakorta előfordul. Bemutatnék pár olyan animet, amikben ha egy kicsi szerepe is, de jut az irományoknak, könyveknek, hátha egy kis kedvcsináló lesz nektek, hogy esetleg megnézzétek őket.
Egy kis fogalomismertető, mielőtt belevágnánk az ajánlgatós részbe:
Manga: olyasmi, mint a képregény, csak ez az ún. manga stílusban készül, általában ezt jobbról olvassák balra lapozgatva, vagyis olyan, mintha egy könyvet a végénél kezdenél, ami tulajdonképpen az eleje :)
Anime: a manga "megfilmesített" mozgóképes változata.
OVA: Ez az animesorozatokhoz kapcsolódó, különálló rész, vagy részek. Olyanoknak tekinthető, mint a könyvek esetében a könyvsorozatokhoz kapcsolódó mininovellák. Vagyis általában a szereplők ugyanazok, és vagy teljesen elkülönül a története a sorozat főtörténetétől, mint amolyan külön epizód, vagy pedig kiegészíti. Míg egy átlag animerész általában nem több, mint 24 perces, az OVA -k elérhetik az 1,5 órás hosszt is, de akad 1 órás, 30 perces... ez nagyon eltérő...

Read or Die - Betűk bűvöletében
Az egyik kedvencem (a sok közül) egy olyan anime, ami három lányról szól, akiknek a különleges képessége az, hogy a papírt tudják irányítani. A két idősebb lány imád olvasni, a házukba annyi könyvet halmoztak fel, hogy ha kinyitják a bejárati ajtót, lavinaként ömlik ki rajta, mégis újra és újra visszajárnak a könyvesboltba "fosztogatni" (egy könyvnél nem állnak meg vásárlásnál)... Elmennek egy könyvesboltba hárman, ahol egy írónő épp dedikálást tart, megtámadják, és persze a lányok közbelépnek, hogy a képességeikkel megmentsék az írónőt. Az lesz a feladatuk, hogy megvédjék az írónőt az ismeretlen támadóktól, közben pedig nyomozgatnak. Maximálisan a könyvek állnak a főszerepben, ugyanis a két idősebb lány mániákus olvasó, és nem bírnak ellenállni a csábításnak, ezek mellett az anime humoros, izgalmas, kalandos...
Maga az animesorozat 26 részből áll, amit kiegészítenek 3 OVA -val is.


Következő animeként egy olyant emelnék ki, amit szerintem többen ismernek, ugyanis készült belőle 3 élőszereplős mozifilm (húsvér emberekkel és látványos világgal), könyvesboltokban mindenhol láttam eddig a mangaverzióját.

Death Note - A halállista
Hogy miért hozom ezt ide, mikor nem is az olvasásról szól? A Halállista miatt, ami egy füzetecske, vagy egy könyvecske (ki minek veszi), amibe ha bejegyzik valaki nevét, az illető meghal. Azért bátorkodom ide rakni a sorba, mivel lényegében a Halállista körül forog a történet, amit sokan olvasnak, írnak stb...
Maga az anime egyébként arról szól, hogy van egy zseni, aki ítélkezik a bűnösök fölött. Megtalálja egy Halálisten Halállistáját, beírogatja a rossz fiúk neveit, és még azt is megválaszthatja, mely időpontban, és miben halljanak meg. Persze megvan a lista használatának szabályzata, amit most nem részleteznék.
Egyébként az anime során a főhőst néhol látjuk leckét írni, olvasni stb...






Most pedig lássunk néhány olyan animet, amiben a könyvek, mint a tudás és a megnyugvás szigete vannak jelen, vagyis egyes animehősök azért olvasnak, mert könnyed elfoglaltság, szórakoztató, és az embernek ad valami többet (például tudást, élményt stb...)



Akit eme sorban először megemlítenék, az Nico Robin a One Piece című animéből, aki még a legvadabb helyzetek közepette is nyugodtan ücsörög és békésen olvas. Igaz ebben az is közre játszik, hogy a kötetek - mint az később kiderül - nem éppen szórakoztató irodalmat, vagy regényt takarnak, de ez részlet kérdés.





Maga az anime egyébként egy kalózcsapat nem mindennapi kalandjait mutatja be. Egy különös csapat, akiken sokat lehet nevetni, lehet értük izgulni.
Fordulatos, kalandos anime, rengeteg humorral, akcióval, fordulattal, furcsábbnál furcsább figurákkal, és rengeteg tanulsággal. Ahogy az pedig lenni szokott, mint általában az animékben, a csapat minden tagjának megvan a maga oka, hogy miért csatlakozik.
Még manapság sem látni, hol van a sorozat vége, mert még jönnek ki az újabb és újabb epizódok...


A következő befutót szintén egy eléggé népszerű animéből választottam ki, ami nem más, mint a:

Naruto
A Naruto sorozatban Kakashi (lásd a képen) egy olyan tanár, aki eleinte sokat olvas, nem számít, hogy a tanoncai épp támadják, könnyedén kitér előle. Egyébként az anime ninjákról, és azok kiképzéséről szól (eleinte), aztán a szereplők kezdenek felnőni, küldetéseket kapnak/vállalnak, harcolnak, miegymás...
Itt a könyvvel voltak néhol poénok, mondjuk az egész anime tele van humorral, akcióval, miegymással. Itt a könyvnek inkább olyan szerep jut, hogy a tanár bebizonyítsa: mindegy mit csinál, fél kézzel is jobb, mint a tanoncai - tudjátok, ez a szokásos megleckéztetés :), kissé arrogáns, mégis humoros stílusban :)

Az utolsó két animet pedig azért válogattam ide, mert manapság könyvekben is előszeretettel írnak át népszerű, ismert klasszikusokat, más köntösbe. Shakespeare Romeo és Júlia című műve ilyen téren kiemelkedő szerepű volt, gondoljunk csak a Twilight -ra, és az őt követő többi kötetre.
Pontosan így az animekben is előfordul az ilyesmi.



Romeo és Júlia (Romeo x Juliet)
Az anime - mint a cím is mutatja - Romeo és Júlia történetének egy újabb feldolgozása, ám nagyon téved az, aki azt hiszi, hogy az alkotók követték Shakespeare forgatókönyvét. Júlia itt egy lázadó, fiú ruhákban kénytelen járni, ő az utolsó Capulett. A Montaguk üldözik a Capuletteket, és nem tudják, hogy a Vörös Forgószél néven elhíresült, a zsarnokságot megszüntetni akaró férfi nem más, mint Júlia férfiálruhában.
Romeo persze beleszeret a lányba, aztán megtudják, ki kicsoda stb...
A történet világa inkább egy fantasy díszlete - a lovak repülnek stb. -, ebbe ágyazzák bele a megmásított történetet, aminek a fő vonulata még mindig ugyanaz: két gyűlölködő család, két szerelmes ifjú... de hogy a vége is az e, mint a Shakespeare könyvnek, azt nem árulnám el ;)





És végül egy szintén eléggé népszerű animet szeretnék megmutatni, ami számos mű között szintén feldolgozza a Romeo és Júliát, de szerepel benne A kis hableány is, mint színpadra vitt mű (persze átdolgozásként).

Kaleido Star
Ugyebár itt egy akrobatákból, artistákból álló társulat tagjainak mindennapjaiba pillanthatunk be, akik látványos előadásokat rendeznek. Feldolgozzák a Főnix legendáját is és még rengeteg minden mást.
Akad köztük egy szereplő, aki inkább író szeretne lenni, a végén az ő darabja is a színpadra kerül - igaz, némi átalakítás után...
Kedves, tanulságos anime, és valljuk be, a felsoroltaim között talán az egyetlen, ahol nincs verekedés, vérre menő harc (mert "csaták" azért itt is vannak, de ezek nem olyanok) egy álmodozó, naivnak tűnő főhősnővel, aki célra tart és tűz!


Mivel ez nem animes blog, ezért itt le is csippenteném az animek listáját, holott még rengeteg példa akad, azonban az már ebből a pár, egyszerű példából is kitűnik, hogy az animekben sok helyütt, sok szituációban vannak jelen a könyvek, mindenféle szerepeket töltenek be, továbbá rengeteg átdolgozás található a klasszikusokra. Hogy egyes esetekben azért teszik e bele a könyveket a történetekbe, vagy azért dolgoznak át "alap"műveket, hogy felkeltsék a figyelmet, vagy az érdeklődést? Hm... a választ mindenkinek a saját fantáziájára bízom, de egy biztos: a könyvek mindenütt ott rejtőznek, még ha el is siklunk e tény fölött, akkor is igaz ;)

25 megjegyzés:

Mercy írta...

De klassz bejegyzés ! =) Nagyon örülök neki, mert épp mostanában gondolkoztam el azon, hogy meg kéne ismerkednem az animével mint műfajjal, de nem igazán tudtam, hogy mivel kezdjem. Ezek viszont elég érdekesnek tűnnek :) Kössz a tippet :D

Mandi írta...

Szia!
Nagyon örülök neki, hogy tudtam segíteni :)

Névtelen írta...

Death Note, Romeo és Júlia, Kaleido Star szerintem is jó
Read or Die viszont nekem nem jött be. Túl sok volt benne a női szereplő.

Nanát szereted?

Mandi írta...

Nanát? Naná :D Nagyon tetszenek benne a zenék, az OST -je, az anime, a sztori... Kár, hogy szerintem nem lesz folytatása :( (a manga ellenére)
RoD, mint sok női főszereplős anime? Van benne valami, mondjuk én Anitát bírtam (a végén a kiborulásai ellenére, mikor ugye elmondják a lányoknak az igazat), mondjuk az utolsó 1-2 részt túlzásnak éreztem, de az eleje nem volt olyan rossz, nekem tetszett :)
Mondjuk a legnagyobb kedvencem a DNAngel, azt ismered?

Névtelen írta...

DNAngel: Ismerem, de még nem láttam. Remélem lesz időm megnézni, régóta tervben van. :)

Nana: Én már annak is örülnék ha a manga befejeződne. Elvileg utána folytatnák az animét. Mangát is olvasod?

Mandi írta...

Őszintén megvallom: nem, a mangát (még) nem követem :) Egyenlőre szeretném befejezni a már megkezdett Bizenghast mangát, meg a Vízisten mennyasszonyát és majd utána talán :D (bár most van leakciózva Nana manga, láttam az egyik boltnál)
DNAngel: nekem az a kedvencem :D (az egyik a sok közül) szeretem a humorát, a tartalmát, a sztoriját :D Egy tolvaj, aki műtárgyakat lop egy "ellenséges" családtól :D

Nana: azt tudtam, hogy a manga előbbre van, mint az anime, azt nem tudtam, hogy még nem zárták le a mangát. Láttad a Nana élőszereplős mozit? Két része van :D (szerintem nem nagy durranás, az anime nekem jobban tetszett, a zenék is jobbak voltak benne) :)

Névtelen írta...

Nana manga: Szerintem érdemes majd elolvasni. :)
Vízisten menyasszonyát én is olvasom.
DNAngel: :) Remélem én is könnyen megszeretem. Még mely animék a kedvenceid?

Nana élőszereplőset még nem láttam, de azért egyszer szeretném megnézni. Kiket kedveltél a sorozatban?

Mandi írta...

Nana: én az animében szerettem Nobut, meg Oosaki Nanát (egyiket ezért, a másikat azért :D) meg a bunkóságai miatt Takumit is (nem tudom, regényekben is bejönnek az ilyen karakterek) Neked ki(k) volt(ak) a kedvenc(eid)?

Vízisten menyasszonya: ott még csak a 3. füzetet végeztem ki, mert nem találtam többet az antikváriumban, úgy tudom, hogy 6 van magyarul is. Nem tudod, összesen mennyi van?

Huh, sok animét szeretek, különböző kategóriákból. Ugye a DNAngelt, akkor tetszik még a Wolf's Rain, Ruler of Nabari (vagy Nabari no ou, ahogy tetszik), Ouran Host Club, Chrono Crusade, Spirál, FMA és FMP minden mennyiségben (bár utóbbinál a 3. évad egy kicsit már slampos..., nem olyan, mint az első széria, vagy a Fumoffu), de tetszenek a játékokból készült darabok is, mint a Devil May Cry (bírom, hogy Dante milyen nyugis és vicces), meg a Final Fantasy VII Advent Children (a többit is láttam, de azok annyira nem jönnek be), nem játékosak még pl az Elfen Lied a sok vér ellenére a története miatt megfogott (és valamiért ott is a Nana nevű csajt bírtam, bár Lucy is a végére mondhatni megkedveltette magát velem, mikor kiderül ugye, hogy mi történt vele)
Régiek közül a Trigun abszolút nyerő nálam :D, és noha nem annyira régi, de a Vampire Knight 1-2 sem rossz...

Huh, ez kicsit hosszúra nyúlt, ennek ellenére is biztos vagyok benne, hogy néhányan kimaradtak a sorból...
És nálad melyik animék jönnek be?
(láttam az oldaladon a szavazást, szavaztam is, eredményt is néztem, csak nem kommenteltem :D)

Névtelen írta...

"bunkóságai miatt Takumit is (nem tudom, regényekben is bejönnek az ilyen karakterek)"

Nekem is, főleg azért, mert náluk lehet a legjobban nyomon követni mennyit változnak a történet alatt.

"Neked ki(k) volt(ak) a kedvenc(eid)?"

Ren és Takumi. :)

Vízisten menyasszonya: 8. kötet szeptemberben fog megjelenni magyarul. Azt még nem tudni, hogy hány kötetes lesz, Koreában eddig 13 jelent meg.

FMP: Nekem is az első két sorozat tetszett jobban. :)

Köszi, hogy leírtad a kedvenceidet.

"És nálad melyik animék jönnek be?"

Death Note, Scrapped princess, Valkyria Chronicles,
Tales of The Abyss, Final Fantasy 7 Advent Children,
Nana, Mirage of Blaze, Chrno Crusade, Meine Liebe,
Natsume Yuujinchou, Blood+, Fate/stay Night, Utawarerumono, Fullmetal Alchemist, Himikoden, Star Ocean, Tales of Eternia, Resident Evil,
Gankutsuou, Ayashi no ceres, Tales of symphonia, Vampire Knight.

Van olyan amit nem láttál ezek közül?

"láttam az oldaladon a szavazást, szavaztam is, eredményt is néztem, csak nem kommenteltem :D)"

Köszi. Eredmény meglepett? Március elején lesz majd újabb szavazás. :)

Mandi írta...

Válaszom: kislistád felét sem láttam :)

Scrapped princess, Valkyria Chronicles,
Tales of The Abyss,
Mirage of Blaze, Meine Liebe (erről valamiért a Weiss Kreuz ugrott be, de egyébként nem láttam)
Natsume Yuujinchou,Himikoden, Star Ocean, Tales of Eternia, Resident Evil,
Gankutsuou, Ayashi no ceres, Tales of symphonia
Hát, kb ennyi, amit nem láttam, de a blogodról néhány animet felvettem a listára.
Amit leginkább szeretnék most megnézni, az a Loveless (mert 11 részes, és mert az 1 nap alatt lemenne, ha lenne rá időm :D)
Közben még nézegetem a One Piecet :D úgyhogy most van mit néznem :D

Gondolom, te a listámról mindent láttál, mondjuk még utólag eszembe jutott pár drágaság, ami tetszett :D Majd átleselkedem hozzád a következő szavazásnál is :D és alattomosan otthagyom szavazatomat :D
Láttam a Conan a detektívet, aranyos, meg minden, de nekem ő annyira nem... Nem rossz, meg a története érdekes, de néhol már nekem kicsit olyan erőltetett volt... A spirállal is ez volt a bajom, pedig az is tetszett (a végén nem derül ki a legnagyobb rejtély, amiről ugye az egész anime szólna, hanem ráfogják, hogy vége, és snitt)
Egyébként az eredmény a blogodon annyiban meglepett, hogy a bekerültek közül néhányra azt mondtam, hogy szerintem nincs ott a helyük, volt náluk jobb is :)

Névtelen írta...

Ezekről már írtam a blogomon, ha van egy kis időd elolvashatod őket.
Scrapped princess, Valkyria Chronicles, Natsume Yuujinchou szerintem neked is tetszene.

Gankutsuou egyébként a Monte Cristo grófja. Ez még illik is a bejegyzésedhez. :)

Melyeket vetted fel a listádra?

Loveless: Ezzel csak egy baj van, nem lett befejezve. :(

One Piece: Nem rövid. :D

"Majd átleselkedem hozzád a következő szavazásnál is :D "

Köszi. :) Ha időm engedi akkor jövőhét hétvégén lesz újabb szavazás.

"a bekerültek közül néhányra azt mondtam, hogy szerintem nincs ott a helyük, volt náluk jobb is :)"

Párra én is ezt mondtam. :) Te melyekre?

Mandi írta...

Ilyen címen, hogy Monte Cristo grófja, már tudom melyikről van szó, azt is láttam :) Mondjuk ha már a One Piece Nico Robinja ide jöhet, akkor Huey is jöhetne a Boondocks -ból, csak hát... nem hiszem, hogy egy +18 -as anime pont idevaló lenne :) (te Huey eléggé sokat olvas az anime folyamán) :)

Pl.: mondjuk én a Fate/stay night UBW -t be is szavaztam volna, meg nem is. Nekem például maga a története kicsit megkavaró volt, hogy a mesterek egyfolytában cserélgették a servantokat, de például Gilgames megrajzolása jobban tetszett (a modora viszont a sorozatbeli maradhatott volna, ott ilyen téren jobban bírtam :))

Loveless: na igen, 11 rész :D De hát vannak még így animek (lásd: Inuyasha)

One Piece: még nem érte el az 500. részt (ha jól tudom), ettől függetlenül tényleg nem rövid, de hát a Naruto sem az, meg a Bleach sem, ha már itt tartunk :D (bár mostanában nincs időm OP -t nézni :S) :(

Elhaym írta...

Fate/stay night UBW: Ezt nekem is meg kéne néznem, sorozatot szerettem.

One Piece: Remélem egyszer ezt is meglehet nézni a tévében. Hosszabb sorozatokat ott könnyebb nyomon követni.

Mandi írta...

Igen, ezzel egyetértek :D azt tudom az OP -ről, hogy hetente jön ki egy-egy új rész... Már nagyon elhúztak ahhoz képest is, amennyire gyorsan haladtam vele eleinte :)
Arra azért kíváncsi lennék, hogy a Nana manga animésítését folytatják e, mert így olyan az animesorozat vége, hogy sikít a folytatásért :D

Elhaym írta...

Azt írták, hogy amint a manga befejeződik az animét is folytatják.
Manga addig megjelenhetne gyakrabban. Jó lenne elérni minél hamarabb a 12. kötetig ahol már folytatódik az anime története.

Mandi írta...

Az élőfilmes verziót láttad? Két részes, és nagyon hosszú :)

Elhaym írta...

Sajnos még nem, úgy volt lesz a tévében, de aztán mégsem adták le. :(

Mandi írta...

Erről lemaradtam. Nem tudtam, hogy akarták adni tv- ben is... Azt tudom, hogy anno alig találtam hozzá feliratot (bármilyent is) :S

Elhaym írta...

Magyar felirat vajon van hozzá?

Mandi írta...

Ha szükséged lenne a Nana filmhez feliratra, csak szólj ;) olyannal tudok szolgálni :D a második részéhez csak 2CD -s verzióhoz :)

Elhaym írta...

Örülnék neki. :)

Mandi írta...

Nyugodtan szólj, amint aktuális lesz ;)

Elhaym írta...

Most is elküldheted. :)
elhaym@freemail.hu

Mandi írta...

Elvileg elment. Jó filmnézést ;)

Elhaym írta...

Köszi, megkaptam. jó lett a blogod. :)

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *