Tiro Notes: Az átérző (részlet)

Az átérző

Mindig utáltam a képességemet, és sosem hittem benne. Nem hittem a természetfelettiben, de mikor már a részese lettem... nos, akkor sem változtattam ezen a szokásomon. Azért, mert véletlenül megéreztem egy-két ember halálát, vagy mert előre megsejtettem rossz dolgok - balesetek - bekövetkeztét, esetleg azt, hogy ki mit érez, még akkor is, ha csak fapofával ücsörög, attól még hinni akartam, hogy én csak átlagos ember vagyok, aki szellemeket lát, az abnormális sárgaházból szökött, és aki azt mondja, hogy titkos gyógyító energiái vannak, az hazudik.

Az igazság az, ha valakire gondolok - még ha személyesen nem is ismerem az illetőt, csak mesélnek róla -, és elszomorodom, akkor az illetőről bebizonyosodik, hogy egy héten belül meghal.

Először akkor éreztem ezt, mikor a nagyapám meghalt. Meséltek róla, és végtelen szomorúság kerített hatalmába, mintha soha nem akarna elmúlni. Könnyek szöktek a szemembe, de nem sírtam. Az orrom jelezte, hogy ki kell fújnom, de képtelen voltam rá. Egy héten belül meghalt.

Aztán megláttam a híradóban egy kómába esett kislányt, aki felébredt, és újra előjött ez az érzés. Egy héten belül bejelentették a híradóban, hogy az agyában elzáródott egy ér, és már nem tudtak segíteni rajta.

Tömegesen fordultak elő az újabb és újabb ilyen esetek, de én hitegettem magamat, hogy képtelenség, nem érezhetem meg mások halálát.

A rossz dolgok bekövetkezése is ugyanilyen volt. Olyankor belülről feszegetett egy érzés, nyomasztott, és úgy aggódtam, mintha valamit elfelejtettem volna, amit tudnom kellene. Aztán leperegtek a rossz dolgok előttem, és olyan volt, mintha már átéltem volna, és felszabadultabbnak éreztem magam utána. Életem első autóbaleseténél ütköztem meg ezen a leginkább. Amint beültem apám mellé a kocsiba, elkapott a nyomasztó, belülről szétfeszítő érzet, és miután fejtetőn megállt az autó, azonnal megkönnyebbültem, és nevetésben törtem ki. Egyikünknek sem esett baja, egyedül a kocsit sajnálhattuk.

És a másoktól való érzelemátvétel? Ha ránézek valakire, és fél percig élvezem a társaságát - még akkor is, ha nem is hozzám beszél, csak egy légtérben tartózkodik velem, esetleg semmit sem szól, csak néz - és rápillantok, azonnal eltűnik az addig érzett boldogságom, vagy egyéb érzelmem, és helyébe olyan költözik, ami számomra idegen, új, és próbálja magát úgy eladni, mintha a sajátom lenne.

Elmentem egy jósnőhöz, aki azt mondta, hogy tényleg látja a jövőt, de nem arról hablatyolt. Rám nézett, és különös fénnyel a szemében csak annyit mondott:

- Üdv a halhatatlan lelkek között! Légy utazásod során rengeteg élménnyel gazdagabb!