2012. január 5.

Balogh P. Hédi - Fénylő lelkek (Napló light 1)

"Kedves Naplóm...!" és a történet kezdetét veszi. Jazz, az érettségi előtt álló, tizennyolc éves lány nem éppen átlagos, ugyanis látja az aurák színét, és telepatikus képességei is vannak. Nem éppen szuperhős típus, szívesen elcserélné ezt a "gagyi" képességet valami menőbbre, például arra, hogy hatalmas fizikai ereje legyen, vagy hálót fonva lengedezhessen házfalak között, esetleg regenerálódhatna minden sérülésből vagy... De nem, ő csak aurákat lát, és a mindennapi emberek életét éli. Ugyanúgy birkózik meg a klikkek okozta nehézségekkel a suliban, az intrikákkal, a családi hepajokkal, a pasigondokkal, és a tanulás nehézségeivel, mint mindenki más. Vagy mégsem?

Mikor a könyvet először a kezembe fogtam, alaposan megforgattam, és megnéztem magamnak, hogy hát ennek meg hol van a többi része? A kisujjamnál vékonyabb könyvet még nem olvastam, hát ideje volt elkezdeni.
Az első oldalakon hamar megismerkedhetünk Jazzel, felvesszük vele a ritmust, és sodródunk végig az életének egy szakaszán. Elköltöztek Győrből Budapestre az édesapja miatt, és be kell illeszkednie az új környezetbe, de hát ez nem olyan egyszerű, hisz ez egy elit suli. A menő csajok azonnal kiszúrják maguknak a lányt (mert miért ne?), és természetesen nincsenek barátai, majd hirtelen már mindenki az akar lenni, mindenki neki önti ki a szívét, közben újabb és újabb szereplők jönnek be a képbe, köztük fiúk is, akik hozzák a gondokat...
Be kell vallanom, ez volt az első könyv ezidáig, ami legjobban feladta a leckét, mivel nem váltott ki belőlem semmit, és csupa ellentmondást hagyott maga után (érvek és ellenérvek sorozatát, hogy tetszenie kellene, avagy sem).
Miután letettem, az első megnyilvánulásom az volt, "hogy fogok blogon írni erről?", hogy osztom meg veletek, hogy "képzeljétek, ez tetszett", vagy hogy "képzeljétek, ez nem tetszett", mert még azt sem tudtam behatárolni, hogy az általam felállított 5-ös skálámon hányast érdemelne... Először azon tűnődtem, hogy 5-ből 4, mert a stílusa nem rossz, de aztán a történetre gondoltam, és akkor az ötlött fel bennem, hogy kettő és három közé tenném. Aztán újra elgondolkodtam, hogy viszont napló, és ilyen téren meg is van a jellege, ezért ismét hajlanék a négy felé, de aztán eszembe jut, hogy tulajdonképpen regény is, aminek szórakoztatnia kellene, ehelyett olyan volt, mint egy tinifilm, amiből kiválogatták a problémákat tartalmazó jeleneteket, olyan hatást keltve, mintha egy sorozat bizonyos epizódjaiból cakkozták volna össze az egyes napokat: biciklilopás, pasis nyomulás, kikosarazás, menőcsajok általi szívatás stb... No és azok a "jaj, bocs esetek"... Engem speciel megnyúztak volna, ha 18-19 évesen, érettségi előtt lebabázok, úgyhogy kicsit hihetetlen volt ez a rész is, hogy a szülők örültek neki. (Kegyetlenül hangzik, de a helyükben abortusszal, vagy örökbe adás intézésével foglalkoztam volna, nem azzal, hogy a lányomnak pontokat szerezzek a felvételihez egy gyerekkel.) No és az, ahogy megtalálta Pétert? A lógásra spongyát, egy engem utáló személyért mindent! Ezek a véletlenek következetlenségnek tűntek - mondhatni olyan "meg kell oldani valahogy, csapjunk oda pár sort!" megoldásoknak tetszettek.
Aztán beugrott, hogy kb. az Evermore áll hozzá a legközelebb (legalábbis történetben, és a főhősnő ott is aurákat látott), aztán belegondoltam, hogy még mit lehetett volna itt belecsempészni a sztoriba, mivel lehetett volna többet kihozni belőle, hogy ne legyen slampos, és több legyen az izgalom, és már megint a negatív irányba terelődtem.
Ha szét akarnám szortírozni a jó és rossz dolgokat, akkor a szereplők nem tetszettek (ahogy behozta egyiket-másikat az írónő; ezek mellett egysíkúak, unalmasak, fekete-fehérek, sallangok), meg a történeti szálakban, ahogy felvázolta őket az írónő (egy-egy napon az ugrálások, igeidőváltások...) - viszont ebből nincs túl sok, csak egy-két napnál figyelhető meg.
Aztán elértem a kirabolós részhez, amire más esetben azt mondtam volna, hogy "ez meg mi? te jó ég, ezt tényleg beletették így?", de itt valahogy más volt. Nem tűnt életszagúnak, hanem kicsit erőltetettnek, de valamiért mégis elhittem, hogy ez így ilyen formában megeshet. Itt viszont a főhősnő reakcióját nem értettem, okosabbnak hittem ennél, elvégre mindenre volt valami szövege, erre pont nem jutott semmi eszébe? - Jazz itt egy kicsit csalódást okozott.
A Bálintos részek számomra tényleg esetlenek voltak (meg az az egész szál elejétől a végéig, ahogy bejött a srác, meg ahogy kilépett a képből, meg a csaj logikátlan lépése, cselekvései), az Ákosos rész olyan tipikus - a tinilány csorog egy nagyon helyes akárki után, akit soha nem kaphat meg, sőt! még a szomszédban is lakik -, de például a menő lányok szívkiöntéseivel sem értettem egyet (ugyanez már az Éjszaka házában sem tetszett, sem a Vérvonalakban, hogy a rosszak hirtelen mindent a főhőstől várnak, aki persze van oly jóságos, hogy segít, megszánja azokat, akik szemétkedtek vele; nem félnek, hogy a lány visszaél a helyzettel?) De hát miért is félnének, hisz a főhősnők mindig jókislányok, nem? Nem, Jazznek ugyanis vannak hibái, még ha nem is túl sokkal, de azért találkozhatunk a könyvben ilyennel is.
Viszont az említett szálak miatt letéve úgy gondoltam, hogy én hiányolom azt a bizonyos méretet, hogy kicsit vastagabb legyen a gerinc (tudom, még lesz folytatás), hogy jobban ki legyenek fejtve a dolgok, és hogy néhol több érzelem kerüljön bele: például a dühöt jobban ki lehetett volna fejezni a biciklilopás után, vagy a Bálintos résznél a "gyötrődést", hogy ő valójában nem is akarja, illetve kényszeredetten ezt a kapcsolatot stb... Emlékszem, mikor Natascha Kampuschtól olvastam a 3096-ot, ő is roppantmód tárgyilagosan fogalmazott, mégis átjött a mondanivalója, valami sugárzott belőle, ezt viszont ebből a regényből hiányoltam.
Aztán megláttam a Charlotte Bronte titkos naplóját, ami szintén naplóként van megírva (benapozva stb...), mégis regényes, olvasmányos, és rájöttem, hogy mi az, ami miatt nem érzem élvezhető naplónak a Fénylő lelkek -et: a hátulján beharangozzák, hogy egy nem mindennapi lány nem mindennapi naplója. Ez nem igaz. Ha már egyszer van képessége, szerepelhetne többet, lehetne jelentősége, de ehelyett kaptunk egy nagyon átlagos lányt, nagyon átlagos szituációkban, és semmi rendkívülit. Nem csoda, hogy panaszkodott a könyv elején a saját képességére. Ha én sem használnám semmire az adottságomat, amivel születtem, akkor vélhetőleg én is úgy érezném magam, mint az itteni főhősnő, Jazz. Hiányoltam, hogy nem próbálja meg felhasználni semmire. Ráadásul volt egy rész, ahol egy Zoli nevű szereplőről próbálta eldönteni a csaj, hogy mit érezhet. Miért nem nézte meg az auráját?
A könyv elején leszögezi, hogy nem tudja, mit jelentenek a színek. Mindenféléről tud, és pont ez nem érdekli? Na ne... Ez viszont túl hihetetlen. Ha ilyen képességem lenne, szaladnék utánanézni. Ráadásul panaszkodik, hogy milyen haszontalan, pedig sok emberen tudna vele segíteni, ha tudná, hogy ki mit érez.  Egy szó jut eszembe ezekről: internet.
Be kell valljam, nekem azok a részek tetszettek leginkább, ahol a főhős "nem csinál semmi extrát." Ilyen az, mikor elmegy "bucit venni", vagy mikor az öccsét szidja, illetve minden Zolis rész - talán ezért, talán nem, de Zolit kedveltem meg leginkább a szereplők közül. Mikor ezeket olvastam, jobban emlékeztetett húsvér emberre Jazz, mint például az auralátásos, vagy a Marcsis részeknél. Azt hiszem, ha kimaradt volna ez a képességes dolog, vagy tényleg kicsit nagyobb hangsúlyt kap, akkor javulhatott volna a történet minősége is.
A stílust már említettem, hogy talált, a szép gondolatok, imitt-amott a leírások, és tetszett a sejtetés a Zolis részeknél - a tanakodás, hogy vajon mit akar, vagy mit nem akar a fiú. Jazznek van néhány remek szarkasztikus beszólása, és ha megkönyveztek is, de kiírnám:

"A Twilightos srác tényleg helyes, mert fiatal, és viszonylag jóképű is, de szerintem a filmben folyton úgy néz ki, mintha kissé szét lenne csúszva vagy szorulása lenne."

Az ilyen, és ehhez hasonló részek mosolygásra késztettek, csak sajnáltam, hogy nincs belőle még több-több-több.
Kezdő regénynek egy első könyves írónőtől nem is rossz, de önálló regényként nem állná meg a helyét. Viszont a folytatásokból még lehet olyan sorozatot kihozni, ami fantáziadús, érdekes, izgalmas, úgyhogy bízom benne, hogy hamarosan azok is napvilágot látnak.


A könyvet ezúton is köszönöm a küldőmnek és a könyvszitteremnek!

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger