Debrecenben találtam meg álmaim kötetét a "selejt szekció" -ban.
Köszönöm Liliane_Evansnek ezt a mesés ajándékot, ami miatt annyian megbámultak olvasás közbe, hogy ha striguláztam volna, már egy A/4 -es lap tele lenne vonalakkal!
SPOILERT TARTALMAZ!
Charlie Benjamin, és két barátja, Theodor és Violet, vizsgára készülnek. Itt kapcsolódunk be a történet folyásába. Rex, Tabitha és Pinch elviszik őket egy házhoz, ahol az lesz a feladatuk, hogy réműzzenek. Kapnak egy "kürtöt" is, amit ha megnyomnak, elbukják a vizsgát, és nem lehetnek "gyakik", hanem maradnak továbbra is gólyák.
A három gyerek tehát bemegy a házba, elkezdik a munkát, de valami balul üt ki, úgyhogy segítségül hívják a gyakorlottabb triót. Végül az igazgató előtt kötnek ki, aki aggasztó dolgokról számol be, és a három gyerek ismét küldetést kap: El kell menniük a hidrákhoz, és meg kell tőlük szerezniük valamit, hogy az Őrzőnek segítsenek. Az Őrzőnek, akinek az a feladata, hogy meggátolja a Negyedik Néven Nevezett átjutását a világunkba, és ezzel megsemmisíti a tervet, hogy meg tudják idézni az Ötödiket. Valami azonban nem a rajz szerint működik, mert miért is menne minden simán...
Szóval, az alaptörténet nem más, mint az első könyvben: a Néven Nevezettek át akarnak jönni a földre, hogy megidézzék az Ötödiket, akiről annyit lehet sejteni, hogy nagyon, de nagyon erős szörny. El kell tehát választaniuk egymástól a Néven Nevezetteket.
De ne vágjunk egyből a sűrűjébe. Mint említettem, egy vizsgával kezdődik hőseink története, amit elszúrnak, hiszen kénytelenek megnyomni a kürtöt. Itt adódik máris az első jópár buktatója a könyvnek. Először is: meglehetősen rohamtempóban fejlődnek ezek a kölykök. Úgy születtek, hogy már tudták használni a képességeiket? Ugyanis sem az első, sem a második könyvben nem kerülnek be tanórák bemutatásra, hogy egyáltalán hogyan képzik őket, mit tanultak, és főként, hogy mennyi idő alatt fejlődtek a gólyák addig, hogy vizsgát tehessenek azért, hogy gyakivá váljanak. A másik, ami a következetlen gyereknevelés mintapéldája, hogy ha hőseink valamit elszúrnak, ugyan, semmi baj, miért lennének már következményei, ha valaki hibázik? Tehát annak ellenére, hogy meg kellett volna bukniuk a vizsgán, a protekciósokat lazából átengedi az igazgató - az mindegy, hogy megnyomták a kürtöt, vagy sem.
Ezek után megtudják, hogy létezik egy olyan lény, hogy Őrző, amin megdöbbennek. Ez viszont ismét felvet jópár kérdést: mit tanulnak ezek az iskolába a szén-dioxid gyártásán túl? Oh, meg is van: az ócska beszólásokat.
Theodore, aki elvileg a csapat mókamestere akarna lenni, sajnos sokszor bakot lő a beszólásaival. A könyv folyamán ő az a karakter, aki a barátok közül előtérbe kerül, már-már többet kapunk belőle, mint Charlieból, aki még mindig rengeteg komplexussal küzd. Theodore szerepe ahogy nő, úgy tűnik el a könyvből Violet, aki elméletileg legalább annyira jó barátja Charlienak, mint ő... elvileg.
Az első kötet leírásánál említettem valakit, aki elárulta az egész minisztériumot, csak hogy segítsen a kis csapaton. Ez az illető William volt, Theodore apja, aki magas rangú, és lenézi fiát, hogy csak rémidéző lett belőle, mikor családja generációk óta réműzőket adott a világnak. Tehát a fiú a harcok során végig arra megy rá, hogy apuci figyeli -e őt, büszke -e rá stb... és a legkeményebb harc közepén is van ideje egyrészt ezzel foglalkozni, másrészt ennek megerősítését várni Charlietól ("Ugye te is láttad?") - bár senki se látta volna... A könyv végén a nagy csavarnak szánt jelenet után a kis csapat bajba kerül, viszont William, aki szemtanú volt, nemes egyszerűséggel áll, és eljátssza a némát. Mi oka van rá? Ha egyszer már felrúgott minden szabályt, ezúttal miért ekkora hal?
Itt van még ugye Violet, aki most is háttérbe szorul. A nagy harcos, aki jobban küzd, mint a több éves gyakorlattal rendelkező réműzők. Bevizsgáltatnám az iskola menzáján (már ha van neki, mert nem derül ki) a tejet, hisz a másik két kölyök is ugyanígy járt, Theodor jóformán úgy nyitogat portálokat, mint az iskola igazgatója, aki már ki tudja, hány éve űzi az ipart.
Violetből végig azt látjuk, hogy okos és kemény lány, aztán hirtelen kiborul, nekiáll sírni, hogy kezdi elveszteni önmagát bla-bla-bla... Pár oldallal később egy harcos jelenetnél megkérdik tőle, hogy "hát akkor miért harcolsz most ilyen keményen, ha az előbb azt mondtad, hogy ez nem te vagy?" Erre már nemigazán tud felelni, mert nem is lehet mit egy ekkora ellentmondásra. Olyan volt a kiborulása, mintha csak azt akarná bizonygatni, hogy a lelke mélyén ő is egy pomponcsaj, csini rucik és Barbie babák után vágyakozik, nem pedig harcok után.
Az önbecsülés hiányától szenvedő bohóc, és a skizócsaj mellett mégis a legidegesítőbbek még mindig a lebutított felnőtt karakterek voltak, élükön (T-)Rexszel és Pinchcsel. A cowboy meglehetősen idétlen, éretlen, és olyan, mintha Theodoret akarná túlszárnyalni a humortalan poénjaival. Aki mégis a legjobban kiakasztott, az nem más, mint a hiper okos Pinch volt. Van egy szakasz, mikor Pinchnek hőseinkkel kell tartania azért, mert neki megvan a TUDÁS a fejében, hogy sikerrel kivitelezzék az akciót, erre nekiáll gyerekesen makacskodni, hogy miért nem ő a vezetője a csapatnak, ő aztán nem válaszol a kérdésekre, mert nem és kész. (Megjegyezném, ha megtanították volna a gyerekeknek a tananyagot, nem kellett volna oda Pinch...) Kérdem én: ha már egyszer olyan überfontos a küldetésük, akkor nem mindegy, hogy ki a vezető? Charlie fiatalabb nála, és ha rossz döntést hoz - ami 10-ből 11 esetben történik "csak" meg -, legalább nem Pinchnek kellene viselnie a következményeket. Amikor végre megkapja a várva várt vezetői szerepet, és minden félresiklik, akkor meg lelkiszottyossá válik, és hisztizik, mint egy kölyök, hogy júj, kirekesztették a többiek, mert hibázott. Elvileg ő egy érett, bölcs FÉRFI!, nem pedig egy taknyos, nyűgös óvodás, akinél kimaradt néhány délutáni szundi.
Nem értem, hogy egy gyerekkönyvbe miért kell a felnőtteket levinni a gyermeki viselkedés szintjére, miért nem jók ők felnőtteknek? A világ sorsát meg miért pár kölyökre bízzák, miért nem tapasztaltabbakra? Míg a kölykök a világ megmentésén ügyködtek, addig a többi réműző és rémidéző sziesztázott?
Az iskola valahogy megtelt egyébként diákokkal, akiknek bezzeg nem volt annyi jártasságuk a réműzés és rémidézés terén, mint hőseinknek. Mikor átkerül hozzájuk egy szörny, azonnal mind szétfutnak, pedig Charliéknak milyen könnyen sikerült megküzdeniük mindenféle lényekkel, és ők csak 3 -an voltak hozzá, nem többtucatnyian. Vagy ha nem is sikerült valamit legyőzniük, legalább harcoltak, és minimum felhúzták a lényeket.
Az események folyama meglehetősen kiszámítható, és a kivitelezés miatt élvezhetetlen. Egy nagy kapkodáshalmaz az egész. Az alábbi tanulságok vonhatóak le: ha rosszat csinálsz, mindenki azt fogja mondani: "Nem baj, te csak jót akartál. Mind meghalunk, mert ránk szabadítottad a gonoszt? Nem gond, kérsz egy kedvjavító fagyit?" Ha a gyereked jogtalanul van slamasztikában: ott kell hagyni, majd csak kimászik valahogy, nehogy már ez is a te nyűgöm legyen! Ha egy nagy erejű fegyvert az őrizetedre bíznak: fordíts neki hátat, hátha valaki más "jobban" ki tudja használni. Tanulás nem kell ahhoz, hogy a tudás veled legyen, mert mindig van valami marha, akit rá tudsz szedni, hogy az ő fejében levő tartalmat használd.
Összességében nézve nem sokkal, csak egyetlen fokkal minősíthető följebb, mint az előző kötet, ugyanis ha nem is mindenhol, de néhol akadt egy-két tetszetősebb jelenet. Ilyen volt az elején levő vizsga "akciósabb" része, illetve a hidrákkal való harc, ahol ismételten kimaradt némi információ. (Ha egy hidrának levágják a fejét, stílusosan 2 másik nő a helyére. Itt nem.)
Angolul ugyan már létezik, de magyarul nem jelent folytatása a sorozatnak. Bízom benne, hogy valamikor a harmadik kötetet is majd a polcomon tudhatom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése